Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-31 / 125. szám

KEDD, 2005. MÁJUS 31. Telefon a csőcsonkról Kertünkbe mi is bevezettettük annak idején a vizet. Az idő vas­foga azonban nemcsak az embert eszi meg, kikezdi a rézcsapot is. Azt, amelyik a gödörben lakik. Két éve lehet, ki kellett cserél­ni. Jött két szerelő, én meg csak néztem. Eszük ágában se volt elzárni a főcsapot. Ha száz tudós fel kotlana is az asztal mellett, ki nem találná a legegyszerűbbet. Addig engedték bele a vizet az aknába, amíg a csőcsonkot el nem érte. Vízzel a víz ellen - ez lehetne a tan­film címe. Alászállt az egyik, kikapta a régi csapot,­­ betette a másikat, és kész. Volt egy kicsi kis ketyegő szivattyú­juk, olyan tisztán hagyták el az alvilági terepet, ahogy kapták. Csak mester tud ilyet kitalálni. Jogcím nélküli rosszindulatú csőtörés tanított meg rá, hogy minden este elzárjam a csapot. Azt a bizonyosat. Láttam, egyszer már állt a víz az aknában. Alászálltam én is, ha nem is a poklok fenekére, és kitapintottam, ahol a szelepet rácsavarták a csonkra, ott csöpög. Fölhívtam a vízműveket, egy igen kedves atyafi azt ígérte, még aznap kiküldi a szerelőket. Jött is kettő. Ilyen fontos ügyben mindig kettesével járnak. Olyan snájdig legények voltak, messziről láttam, ezek közül egyik se akar lemenni a mi aknánkba. Rázseblámpáztak a lényegre, és azt mond­ták, elrohadt a vas, ki kell ásni. Holnap jönnek a kiásók. A jó szamár érzi az esőt. Akkor is jönnek, ha esik. Fél kilenckor. Kontráztam. Nem volt fejben beteg, aki azt a csapot föltette. Ha nem látta, hogy el akar rohadni, akkor nem is akar elrohad­ni. Vita nincs, legyek itt reggel. A jó szamár arra ébred, lóg az eső lába. Korán jött vendég nem maradandó, de föl a biciklire, amíg el nem ered. Csak a híd előtt kapott el, de úgy elvert, a latyak és a pacal keveredett rajtam. Fel­hőszakadás volt. Tizenegyre ki is érkeztek. Ketten jöttek. Egyszer már ők is la­tyakká áztak, kezdett világosodni az ég alja, megvártuk, amíg el­áll. És most jött kerti tanulmányaim legszebbje. Az egyik lenyúlt főelzáró piszkavasammal, villás végét rátette a csőcsonkra, fölső végére pedig a fülét illesztette. Nem hallózott bele, csak kimond­ta: a cső nem rohad, mert nem zúg. Micsoda telefon! Csillagos mesterfogás. Beöltözött műszaki gá­laruhájába, gumicsizmába is belelépett, alászállott, és öt perc alatt megfejelte a kenderkócos tömítést. Még onnan a mélyből mondta, nem találták föl ugyan a csonkok örök életét, de ez még sokat kibír. Árad belőle a vasegészség. Minden megjövendölt ragacsos gödörásás elmaradt. A legna­gyobb tanulság tételbe fogható: amíg két snájdig legény tud külde­ni másik kettőt, másnap, zuhogó esőben, addig nem is vagyunk elveszve. Bár azt az ■ alvilági mestertelefont, ha szabadalom nem védi, nekik is megmutatnám. H. D. Módosult az APEH nyitva tartása Június 1-jétől megváltozik az APEH Csongrád Megyei Igazga­tósága szegedi központi ügyfél­­szolgálatának ügyfélfogadási rendje. Hétfőn reggel nyolctól es­te hat óráig folyamatos az ügyfél­­fogadás. Kedden, szerdán és pén­teken reggel nyolctól déli tizen­két óráig várják az adózókat az igazgatóság munkatársai. Az ügyfélmentes nap változatlanul csütörtök. A kirendeltségek ügy­­félfogadási rendje változatlan. Ma rendkívüli nyitva tartással várják az ügyfeleket: Szegeden 13-18 óra, a vidéki kirendeltsé­geken 13-16 óra között is le le­het adni az adóbevallásokat. Ezen a napon kell bevallani a tár­sasági adót, az innovációs járulé­kot és a kettős könyvvitel vezeté­sére kötelezettek esetében a szakképzési hozzájárulás külön­­bözetét. A számviteli törvény ha­tálya alá tartozó eva-alanyoknak is május 31-éig kell bevallani az evát és az eva-bevallás részeként a szakképzési hozzájárulást. ■MEGYEI TÜKÖR« Kisvonat, busz, fiáker, villamos, repülő várja a turistákat Városnézés Szegeden, földön, vízen, levegőben Az idei nyár újdonsága, hogy Szegeddel városnéző buszon és nosztalgiavillamoson utazva is ismerkedhetnek a turisták. A már korábbról ismert városnéző kisvonat idén is közlekedik, jú­nius végétől köröz a Tiszán a sétahajó, lehet biciklit, kenut bérelni. Az idei szezonban pró­baképp fiákerrel is bejárhatjuk a várost. Évről évre bővül Szegeden a tu­risztikai kínálat, nő a város vendégeinek száma. Az egykori városnéző busz, a kiérdemesült Ikarus eladó, pár százezerért hirdetik az interneten. A hi­ányt pótlandó tavaly egy tatai vállalkozás hozott Szegedre egy városnéző kisvonatot. A vonat ebben az évben is engedélyt ka­pott arra, hogy bejárja Szege­det, és mint sok más városban szokásos, a sétálóutcába is be­hajthat­­ végállomása az Árpád térre került. Újdonság azonban, hogy idén két városi cég pedig városnéző buszt indít. A Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. és a Szegedi Közlekedési Társaság já­rata jól kiegészíti a mostani kí­nálatot. A zárt, hűthető, fűthető Mercedes busz bármilyen időjá­rás mellett használható, kényel­mesebb, mint a fapados, döcögő vonat. Dózsa Gábor SZKT-igazgató kiemeli, hogy a jármű hatalmas ablakaiból jó a kilátás, az autó­buszon pedig megvannak a szükséges kihangosítóberende­­zések. Az SZKT ezeket a buszo­kat villamospótlásra használta az elmúlt hónapokban. Dózsa szerint nyáron, amikor legtöb­bet közlekedne a városnéző já­rat, legkevesebb a forgalmi fel­adat, így marad idő különjára­tokra, jobban kihasználják a járműveiket. - A busz mindig egy idegenve­zetővel a fedélzeten járná körbe a várost - teszi hozzá Mihály Illés. A turisztikai cég vezetője rövi­­debb Szeged környéki kirándulá­sokat is szervezne. A városnéző járat próbaképpen garantált idő­pontokban, egyéni utasok szá­mára is elindulna, de csoportok is megrendelhetik. Mihály Illés abban bízik, hogy heteken belül el tudják indítani az új szolgálta­tást és annak reklámjai is elké­szülnek. Az SZKT és a szegedi Tourin­­form-iroda másik közös újítása a szezonra a garantált időpon­tokban közlekedő nosztalgia­villamos. Az SZKT tavaly telje­sen felújította az öreg tuját, az élénk sárga színben pompázó két kocsi előre meghirdetett időpontokban, nyáron és városi ünnepekkor biztosan közleked­ni fog - ígéri az igazgató. Dózsa Gábor elmondta: külföldön a nosztalgiajáratok termelik ki az öreg villamosok karbantartá­sához szükséges pénzt, ezt sze­retnék megvalósítani ők is. De további terveik is vannak. A já­raton a villamoshálózatot, a vá­ros nevezetességeit bemutató szöveget hallgathatnak meg ké­sőbb az utasok, a gyerekeknek pedig játékos vetélkedőn el­nyerhető ajándékokkal kedves­kednének. Aki azonban nem közösség­ben, csupán kettesben ismerked­ne Szegeddel, annak - idén elő­ször rendszeresen közlekedő - fiókért ajánlanak. A Borostyán birtok fogata próbaképp indul, ha beválik, meg is duplázzák a kínálatot. M. B. I. Szeged madártávlatból - ahogy a vendégek ritkán látják Fotó: Miskolczi Róbert Lapunk 95. születésnapján szicíliai utat és számítógépet sorsoltunk ki Farkas Andrásné nyaralásra spórolt A 95 éves Délmagyarország születésnapi akciójában két nyereményjáték is szerepelt. Szicíliai utazást, illetve szá­mítógépet lehetett elvinni. A boldog nyertesek - Farkas And­rásné és a Király család - a szombati ünnepségen vehet­ték át díjaikat. MUNKATÁRSUNKTÓL Örömében madarat lehetett volna fogatni a szegedi Farkas Andrásnéval, amikor megtud­ta, hogy lapunk utazási játéká­nak nyertese lett. Hat hétig volt lehetősége olvasóinknak, hogy válaszoljanak a következő kér­désre: „Melyik vulkán található Szicíliában?" Három lehetséges válasz közül kellett kiválaszta­ni a helyeset. Nyertesünknek nem okozott gondot a megfej­tés, hiszen kapásból tudta, hogy az Etnáról van szó. - Nem először nyertem a Délmagyarországgal - árulta el a nyugdíjas hölgy. - Tavaly, a Skoda-játék után ajándékkosa­rat vehettem át. Aztán meg el­mehettem az önök jóvoltából a Korda György-Balázs Klári­­koncertre, ami maradandó él­ményt jelentett. De ugyanúgy örültem, amikor beküldtem az egyik keresztrejtvény megoldá­sát és a sorsolás után vásárlási utalványt küldött szerkesztősé­gük - mondta Farkas András­né, akinek eddig csak a Délma­gyarországgal volt szerencséje. Az egykor titkárnőként dol­gozó asszony, amikor megtud­ta, hogy ő a nyertes, azonnal megnézte a földgömbön, majd az atlaszon, hogy hova is fog re­pülni június 24-én. Az Air Plus utazási iroda által felajánlott háromszázezer forintos­­ ajándé­­kút két személyre szól és a fél­panziós ellátást is tartalmazza a négycsillagos szállodában. - A héten kell eldöntenem, hogy kivel utazok. Egy szem Zsolt fiammal szeretném tar­talmasan eltölteni azt az egy hetet, amit megnyertem. Fia jó útitárs lenne, hiszen már járt az olasz szigeten barát­ja húgánál. Farkas Andrásné vi­szont még nem látta Olaszor­szágot. A görög és a horvát ten­gerparton viszont nyugdíjazása előtt már nyaralt, s mindkét helyen kiválóan érezte magát. - Öt évig spórolgattam, mert ezen a nyáron mindenképpen szerettem volna hosszabb útra elmenni. Ezzel megoldódott a kérdés - lelkendezett Farkas Andrásné, aki azt is elmondta, hogy nem azok közé tartozik, akik a Délmagyart hátulról kezdik olvasni. Éppen ezért ér­zékelte a címoldalon a szerke­zetváltást, ami hasznára vált a lapnak. Elejétől a végéig mindig átolvassa az újságot, mert sze­ret tájékozódni a város életéről. Boldog olvasónk azzal búcsú­zott, hogy továbbra is hűséges előfizetőnk marad, és várja a tartalmas cikkeket. Farkasné (balról) a Délmagyarország születésnapi színpadán Fotó: Karnak Csaba PONT JÓKOR A zsombói Király család azon gondolkodott, hogy az elromlott számítógépét megjavíttatja. Az is felmerült Királyékban: lehet, hogy jobban járnak, ha vesznek új gépet. „Amikor megcsörrent a telefon, nem hittem a fülemnek. Közölte kollégája, hogy mi nyer­tük cégük 150 ezer forintos szá­mítógépét. Nagyon boldogok va­gyunk, mert a lányaimmal és a férjemmel remekül ki tudjuk használni” - fejezte ki örömét Király Jánosné, akinek családja „Időutazás a Délmagyarország­gal" sorozatából feltett kérdé­sekre küldött be helyes megfej­téseket. Korábban mozi- és kon­certjegyet már nyertek lapunk­kal. HAJÓ, KENU, BICIKLI Akinek a kisvonat, a villamos, a busz, a fiáker nem elég, to­vábbi járművekből válogat­hat. Június végén indul az idei sétahajószezon Szegeden, de ha a Tisza visszahúzódik ke­nut is lehet bérelni. A Dugo­nics téri Tourinform-irodában pedig kerékpárokat adnak bérbe, három órára 1500, egy napra 2500 forintért. De a le­vegő sem marad ki a sorból: sétarepülésre bárki befizethet a reptéren. 7 A kárpátaljaiak gyógyításához Ajándék CT Ungvárra Felújított komputertomográfot ado­mányozott a kárpátaljai Ungvár me­gyei kórházának a szegedi egyetem or­vostudományi kara. A diagnosztikai eszközt tegnap vették át az ukránok. MUNKATÁRSUNKTÓL A mai gyógyászatban nehezen nélkülöz­hető orvosdiagnosztikai berendezést, egy computer komputertomográfot (CT-t) ajándékozott az ungvári megyei kórháznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Ka­ra. Az erről szóló szerződést tegnap írták alá az egyetem rektori hivatalában. Sza­bó Gábor rektor oroszul köszöntötte az ukrán kórházat és az ottani közigazgatá­si hivatalt képviselő vendégeket. Lono­­vics János, a Szent-Györgyi Albert Or­vos- és Gyógyszerésztudományi Cent­rum elnöke hozzátette, hogy nem el­avult gépet küldenek az ungváriaknak: a képalkotó diagnosztikai berendezések teljes felújítása után adják át a modern, tavaly novemberben még használt be­rendezést. A CT-t a Segítő Jobb Alapít­vány közvetítésével kapják meg a kár­pátaljaiak. Kalmár László alapítványi el­nök emlékeztetett rá, hogy a szervezet 15 év alatt közel 75 ezer határon túl élő beteg gyógyulását támogatta. Az ungvári kórház nevében Mihail Tugancsik, a megyei egészségügyi főosztály vezetője vette át a berendezést.

Next