Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-27 / 174. szám

SZERDA, 2005. JÚLIUS 27. Nyáron a turistáké az üres kollégium Folytatás az 1. oldalról­ ­ A Károlyi Mihály Kollégium nagyobb rendezvények, például a júniusi néptáncfesztivál idején növekszik meg csupán a keres­let. Évről évre kisebb kihasznált­sággal dolgozunk, mert a kispén­zűek már útnak sem indulnak - tudtuk meg Varga Ágnes igazga­tótól. A belvárosban viszont más a helyzet. - Nálunk nagy a forgalom, akár egyéni turisták is beszédül­nek ide, mert megtetszik nekik a kolesz hangulata - mondta az Apáthy István és a Jancsó Miklós kollégium igazgatója, Révész Gá­bor. A karbantartási munkálatok - folyosók, lépcsőházak festése, zuhanyzók felújítása - mellett folyamatosan fogadják a vendé­geket, ugyanis évi 4-5 millió fo­rint jövedelmük származik eb­ből. Ez saját bevétel, tehát fej­lesztésekre, például bútorok, számítógépek beszerzésére vagy rendezvények szervezésére lehet költeni. A 3-4 fős szobákért há­rom- és ötezer forint között kell fizetni attól függően, hányan ve­szik ki. Ezért a pénzért a diákta­nyai körülmények mellett szá­mos helyen panzióban vagy szál­lodában szokásos viszonyokkal találkozhat a látogató.­­ A Mórában nemrég újítottuk fel két, egyenként kétszobás la­kásunkat. Mintha egy szállodá­ban lenne az ember, csak sokkal kevesebbe kerül - magyarázta Er­délyi Ágnes, az intézmény veze­tője. Szerinte a konkurenciaharc miatt a reálisnál olcsóbban lehet szálláshoz jutni a szegedi kollé­giumokban, a Móra például 800 és 2500 forint között kínálja szo­báit, melyek főleg rendezvények, mondjuk az alternatív színházak fesztiválja idején telnek meg. Vendégeik egytizede külföldi, so­kan jönnek például Lengyelor­szágból. Mintegy 4 millió forint jövedelmet jelent az idegenforga­lom évente az intézménynek, amelyben nyáron összesen heten dolgoznak. A Tourinform-irodák is ajánl­ják az ide érkező turistáknak, például külföldi diákoknak a kol­légiumokat, mivel áruk kedvező, ráadásul a felújított épületek akár némelyik vendégháznál is jobb állapotban vannak. HÁROMCSILLAGOS APÁTHY m Az Oktatási Minisztérium szeptembertől a szállodákhoz hasonlóan minőségi kategóri­ákba sorolná a kollégiumokat. Négy osztályt állapítanának meg aszerint, hányan laknak egy szobában, hány emberre jut egy vizesblokk, illetve hogy mikor újították fel az épületet. Révész Gábor szerint az inf­rastrukturális és működési té­nyezők, hagyományok is dön­tők lehetnek, ezek alapján például az Apáthy három csil­lagra számíthatna. T.G. Szántó új albuma Új festményalbum megjelente­tését tervezi a makói Szántó Já­nos, aki egyben novelláit és ver­seit is a képeihez mellékeli. MUNKATÁRSUNKTÓL Szántó János festőművész koráb­ban, 1999-ben már megjelente­tett egy hasonló művet, amiben addigi munkásságát mutatta be. A most tervezett könyvben ver­sekkel, novellákkal együtt jelen­nének meg az újabb képek. - A munkásságommal kapcso­latos cikkek, írások mellett a leg­újabb verseimet és novelláimat is közlöm, a szerkesztést vállaló Kiss László, aki a kulturális tárca vezető főtanácsosa, úgy válogatja össze legutóbbi festményeimet, hogy harmóniában legyenek az írásokkal. A galériában kiállított képek mellett a magángyűjtemé­nyekben lévők is az albumba ke­rülnek - mondta a művész. A kiadás egyetlen gátját jelen­leg az anyagiak képzik, ezért a szerkesztővel együtt támogató­kat keresnek. A tervek szerint a korábbi, könyv méretű kiadván­­nyal szemben most nagyobb for­mátumú, albumot jelentetnének meg. A művésztől megtudtuk: a korábbi kiadvány elfogyott a ma­kói Tourinform-irodából, ezért döntöttek egy újabb kiadvány mellett. A könyv címe: Sorsok. ■ AKTUÁLIS* 5 Balesetet szenvedett a biciklis a bukkanók miatt E­gy hét múlva helyreáll a belvárosi közlekedés A sok közművezeték miatt lassabban halad a belvárosi útfelújítás, de a kivitelező cég vezetője szerint keddig az utolsó simítá­sokkal is elkészülnek. Fiatal lány kerekezett a minap a Belvárosi hídról a Palánk felé. Nem vette észre, hogy az építők már felmarták az utat a híd lábánál. Elakadt a bicikli kereke, a lány nagyot esett a betonon. Az úttest felújítását végző Hódút Kft. terü­leti vezetője elnézést kért a kellemetlensége­kért, és egyetértett a közlekedőknek azzal a megfigyelésével, hogy a karbantartás tempó­ja lassult a belvárosban.­­ A Makkosházi körúton és a Felső Ti­­sza-parton látványosan, nagy léptekben ha­ladtunk. Noha a Novotel Szálló körül, a Dó­zsa György és a Híd utcában ugyanúgy folya­matosan dolgozunk, nem készülünk el olyan gyorsan - magyarázta Slyuch György. - Sok­kal több a közművezeték ezen a területen, és a burkolat felmarása után először ezeknek az aknafedőit állítjuk egy szintre. Mivel az út­test teljes szélességében elszórt aknákat kell végleges magasságba emelnünk és rögzíte­nünk, egyik sávban sem kezdhettünk hozzá az aszfaltozáshoz. Szombaton is dolgoztak az útépítők - je­gyezte meg a területi vezető, ám az eső miatt csak a marást és az aknaszintezést folytatták. E hét szombatján is dolgoznak, vasárnap vi­szont nem akarják zavarni a környékben lakó­kat a gépek zajával. A Tisza Lajos körút és a Jó­ ÚTON VANNAK . A napokban a Hódút Kft munkásai a belvárosban, továbbá a Rákóczi utcán, a Kormányos utcán és Do­­rozsmán aszfaltoznak, a Debmut Rt a Bal fasoron, a Szappanos utcán, a Róna utcán, valamint a Pentelei soron készíti az aszfaltszőnyeget. Buszmegállókat burkol a Szegedi Mély- és Magasépítőipari Rt. a Vedres utcában és a Felső Tisza-parton. A kátyúzás is folytatódik, a Soltút Kft Petőfitelepen, Tápén, majd Újszegeden javítja az úttestet.­zsef Attila sugárút kereszteződésében, vala­mint a Dózsa György utcában és a Belvárosi híd lábánál jövő keddig elvégzik az aszfalto­zást, és ezzel befejezik a belvárosi útépítést. DOMBAI TÜNDE A belvárosban a sok közművezeték lelassította a munkálatokat Fotó: Frank Yvette Megnyílhat a hulladékkezelő Pályázaton nyert 70 millió forintból épí­tette meg a szentesi önkormányzat a Ber­ki hulladéklerakó telepen a komposztálót. A 2100 négyzetméteres területen egyszer­­­­re 360 köbméter mezőgazdasági hulladé­kot tudnak kezelni, egy sátor alatt, számí­tógépes irányítással komposztálni. Ehhez azonban még nincs engedély. Időközben a Berki hulladéklerakó telep egészére is kért engedélyt az önkormány­zat egy egységes eljárás keretében. Az uni­ós mércével korszerűnek számító rend­szer kiépítésének engedélyező határozatát leghamarabb augusztusban hozza meg a felügyelőség - közölte Kardos Sándor, a hatóság Csongrád megyei igazgatója. Éjjel-nappal elérhetők, ha kell, hét végén is házhoz mennek a védőnők Tarjánban mindenki ismeri őket Több száz gyermeket, csa­ládot, kismamát gondoznak a tarjáni körzet védőnői. Kö­zülük ketten, Bóta Béláné és Dobó Lászlóné 20 éve dol­goznak együtt. A hivatás szeretete marasztalja mind­kettőjüket ezen a pályán - 32 éve. A tarjáni lépcsőházban csen­getésünkre Szilvia nyitott aj­tót. Az édesanyához Dobó Lászlóné Éva védőnővel ér­keztünk családlátogatásra. A lakásban rend és tisztaság fo­gad, a kisbaba szobájának fa­lára édesanyja festett rajz­filmfigurákat. - Nagy nap ez a mai - ha­jolt a gőgicsélő Lilian fölé szeretettel a védőnő. - Ma vagy három hónapos. Most egy kicsit levetkőztetlek, megnézzük, meggyógyult-e már a bőrödön a melegki­ütés! A kisbaba nemtetszéssel fo­gadta, hogy kicsomagolják a ruhájából, de a vizsgálat rövid ideig tartott, s végül Éva elége­detten állapította meg: nyoma sincs már a pöttyöknek. Az anyukával minden fontos kér­dést megbeszéltek: kapja-e a kicsi a vitamint, hogyan szo­pik, van-e elég tej, mennek-e levegőre mindennap, próbál­kozik-e a kislány a karjával ki­nyomni magát, ha hasra fek­szik? Nem sokkal később el­köszönünk, Évát még számta­lan teendő várja a rendelőben. A Budapesti körúti rendelőben külön tanácsadóban dolgoz­nak a terület védőnői. Közü­lük Bóta Béláné Edit és Dobó Lászlóné 32 éve van a pályán - Szegeden végezték el a főisko­lát-, ebből húszat közös mun­kával töltöttek. Szabadság ide­jén helyettesítik egymást, s a családok mindkettejüket elfo­gadják és bizalommal vannak irántuk. Nemcsak munkatár­sak, hanem barátok is; nagyjá­ból egykorú fiaik kamaszkorát is együtt vészelték át.­­ Tarján speciális körzet, rendkívül nagy a fluktuáció, a lakosság gyorsan cserélő­dik. Az itt élő családok zöme 1,5 szobás lakásban él, amit a második gyermek megérke­zése után általában nagyobb­ra cserélnek - mondta Éva. - A városrészben nagy szám­ban laknak főiskolások, egye­temisták. Közülük sokan vál­lalnak kisbabát, de a diploma megszerzése után elmennek Szegedről. Vannak viszont olyan édesanyák, akik bár más körzetbe költöznek, visszajárnak hozzánk, hiszen a családokkal szoros kapcso­lat alakul ki. - A mobiltelefon nagy se­gítség - mutat rá a technika vívmányára Edit. - Napi 24 órában be vagyunk kapcsol­va, kivételes esetben szomba­ton és vasárnap is kime­gyünk a családokhoz. Gyak­ran kérik az anyukák, le­gyünk ott az első fürdetésnél, amikor az újszülöttel haza­térnek a kórházból. Ezt örömmel tesszük. Az édesanyák igénylik a vé­dőnők látogatását, szívesen is fogadják őket. Hasonlóan jó viszony alakult ki a körzet oktatási intézményeivel. Éva úgy látja: hivatásukhoz elen­gedhetetlen az emberek sze­­retete. Szerinte csak úgy le­het együtt dolgozni, ha el tudjuk fogadni a másik em­bert. Aki nem érez elhivatott­ságot a védőnői munka iránt, még ha azt is választja, nem marad sokáig a pályán. Lát­ványos sikereket ugyanis nem lehet elérni, be kell érni apró örömökkel. NYEMCSOK ÉVA A körzeti tanácsadáson az anyukák és az apukák sok jó szót is kapnak­Fotó: Schmidt Andrea SOKSZÍNŰ munka A Tarjánban dolgozó védőnők a kötelező tevékenységek - szűrővizsgálatok, családláto­gatás­ és gondozás, tanács­adás, óvodai, iskolai egész­ségnevelő munka, adatgyűj­tés, dokumentáció - mellett szülésre, szülőszerepre fel­készítő tanfolyamokat is szer­veznek. 10 éve minden kará­csonykor ünnepséget rendez­nek a körzetükbe tartozó csa­ládoknak. Az iskolában a szű­rővizsgálatok, védőoltások mellett meghatározott temati­ka szerint egészségnevelést is folytatnak. Például arról is tartanak előadást, hogyan vá­lik a kislány nagylánnyá. 500 ezer forint a nyomravezetőnek Sorozatrablás: nincs gyanúsított Az ügyészség megszüntette az eljárást a szegedi, Szilléri sugárúti bolt kirablása miatt letartóztatott Szabó Attila ellen, így már senkit sem gyanúsíta­nak a tavaly decemberi sorozatrablással. MUNKATÁRSUNKTÓL - Ügyfelemmel még nem beszéltem arról, hogy akar-e kártérítési igénnyel fellépni az állammal szem­ben. Telefonon nem tudtam elérni, valószínűleg sza­badságon van - nyilatkozta lapunknak Krajkó Zoltán ügyvéd, Szabó Attila kirendelt védője, miután kézhez vette az ügyészség megszüntető határozatát. Krajkó hangsúlyozta, már kezdetektől tiltakoztak a gyanúsí­tás ellen, de hiába érveltek. Tavaly decemberben, a két ünnep között, mint azt megírtuk, három nap leforgása alatt három élel­miszerboltot raboltak ki Szegeden. A tettes pisz­tollyal kényszerítette az eladókat a bevétel átadásá­ra. A Kereszttöltés utcai, a Debreceni utcai és a Szilléri sugárúti üzletből 240 ezer forintot zsákmá­nyolt a rabló. Az egybehangzó személyleírások és a rablások végrehajtásának hasonlósága alapján a rendőrség azt feltételezte, hogy a boltokat ugyanaz a tettes támadta meg. Az utolsó üzlet kirablása után néhány nappal a Szilléri sugárúti bolt alkal­mazottja az utcán felismerte támadóját. A rendőr­ség még aznap felkutatta, és munkahelyén elfogta Szabó Attilát, a bíróság pedig letartóztatta a férfit. A másik két üzlet alkalmazottja azonban nem ismer­te fel benne a rablót. Nem is gyanúsították a ke­reszttöltés és a Debreceni utcai élelmiszerbolt ki­rablásával. Az ártatlanságát végig hangsúlyozó, er­ről lapunknak is nyilatkozó Szabó Attilát pár nap múlva szabadlábra helyezték. A rendőrség jelenleg senkit nem gyanúsít a tavaly decemberi sorozatrablással. A rendőrségnek nincsenek új információi a rablá­sok esetleges tetteseiről. A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság vezetője által a nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díjat a rendőrség nem vonta vissza. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik információval tudnak szolgálni a rablások kö­rülményeiről - tájékoztatta lapunkat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Tuczakov Szilvána.

Next