Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-12 / 214. szám

KEDD, 2006. SZEPTEMBER 12., 96/214. ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 79 FT (ELŐFIZETVE: 59 FT) A túlsúlyos diákoknak jót tenne, ha az iskolai büfékben csak egészséges élelmiszert árulnának. Képviselők négy keréken Hat olyan közlekedési baleset is történt idén, amelynek okozói vagy sérültjei politikusok voltak. Erről kérdeztük a Csongrád megyeieket ÜlLibTi Ki használja a szegedi orvosok pénzét ? Már régóta ingyen ügyelnek Három hónapja nem kapnak fizetést a sze­gedi központi ügyeletet ellátó háziorvosok, valamint szakdolgozók. A mentőszolgálat pénzhiányra hivatkozik, holott az önkor­mányzattól minden hónapban megkapta az erre fordítandó összeget. Szeptemberben ráadásul az orvosok szerződése is lejárt, így azóta nemcsak hogy ingyen, hanem meg­bízás nélkül is dolgoznak. Július óta nem kapják meg munkájukért járó pénzüket a szegedi központi orvosi ügyelet dol­gozói. Az ügyelet működtetője az Országos Mentőszolgálat, mely az érintetteket nemrégi­ben levelében arról tájékoztatta, hogy fizetés­­képtelensége oka: a pénzhiány. Hogy az orvo­sok mikor juthatnak hozzá elmaradt bérük­höz, arról nem esik szó, ám a mentőszolgálat további jó munkát kíván nekik. Csakhogy az orvosoknak az ügyeleti ellá­tásról a mentőszolgálattal kötött szerződésé­ben az áll: ha a kifizetés 15 napnál többet ké­sik, azonnal és egyoldalúan szerződést bont­hatnak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy szeptember óta már szerződés sem létezik, az ugyanis augusztus 31 -én lejárt.­­ Szerződés nélkül, ingyen dolgozunk. Egy­szerűen aljas módon kihasználják ellátási kötelezettségünket - foglalta össze a jelenlegi helyzetet Borsi Éva, a Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei háziorvosi szekciójának el­nöke. - Már augusztus elején kértük a men­tőszolgálatot, hogy kössünk új szerződést, hiszen az korábban határozott időre szólt, ám a megjelölt időpontig ez nem történt meg. Az pedig, hogy a bérünket sem kapjuk meg hónapok óta, végképp felháborító. Folytatás az 5. oldalon . Dugóból dugóba a belvárosban A reggeli és a délutáni csúcs­ban szinte átjárhatatlan a vá­ros, lámpától lámpáig araszol a kocsisor a körutakon és a su­gárutakon. Egérút végképp nincs, a lehetséges kerülősza­kaszokon ugyanis gázvezeté­ket cserélnek és aszfaltoznak. Amióta elkezdődött az iskola, bu­dapesti méretű közlekedési dugók alakulnak ki Szegeden reggel hét és nyolc, valamint délután négy és öt óra között. A körutakon és a su­gárutakon méterről méterre, lám­pától lámpáig araszolnak a kocsi­sorok. A város közlekedési fő ütő­erei képtelenek megbirkózni az autóáradattal. Az egyik kritikus ponton, a Szent István téren sze­rencsére megszűnnek az útlezárá­sok, annak pénteki átadását köve­tően az autósok szombattól ke­resztülhajthatnak rajta. Egérutat hiába keresnek az au­tósok. Akik korábban a József At­tila sugárút felől a Huszár Mátyás rakparton át próbálták lerövidíte­ni az útjukat, most az első aka­dályba a Novotelnél ütköznek. Folytatás az 5. oldalon VÉGRE, VÉGRE, NA VÉGRE Megérkezett a Hyundai gyári márkaképviselet Szegedre! JÓ MINŐSÉG, KEDVEZŐ ÁR, GAZDASÁGOS AUTÓK! ÉS MOST NYITÁSI AKCIÓK, ÓRIÁSI KEDVEZMÉNYEK ÉS AJÁNDÉKOK! Akár 0 Ft önerővel elvihető. Használtautó-beszámítási akció: Hyundai Hovány 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 18. • Tel.: 62/551-800 www.delmagyar.hu Csak a koalíción belül voltak átülések a városházán 25 mandátumra 154 képviselőjelölt Újabb határidő járt le tegnap: eldőlt, hogy Szegeden az ön­­kormányzati választásokon mely pártok és civil szervezetek állítottak kompenzációs listát. Arról is döntés született, hogy a megyeszékhelyen 154 képvise­lőjelölt indul a 25 mandátu­mért. Szegeden tegnap délután négy óráig tíz párt, szövetség, civil szervezet állított területi kom­penzációs listát az október else­jei önkormányzati választások­ra. A Centrum 14, a Fi­­desz-KDNP 25, a Függetlenek és a Jobbik-MFP 5-5, a Függet­len Városi Szövetség - Magyar Egyesület (FVSZ - Magyar Egye­sület) 15, az MDF-Együtt Sze­gedért Egyesület 17, az MSZDP-Független Civil Fórum 12, az MSZP 33, az SZDSZ 12, a Szegedért Egyesület 16 jelöltet szerepeltet. A „legnépesebbet", a szocialis­ták listáját az MSZP-SZDSZ kö­zös képviselőjelöltje, Sólymos László városüzemeltetési alpol­gármester vezeti, a második Szentgyörgyi Pál gazdasági alpol­gármester, a harmadik pedig Ré­vész Mihály önkormányzati frakcióvezető. A szabad demokraták kompen­zációs listájának élén az MSZP-vel közös jelöltek, Nagy Sándor alpolgármester, Kormos Tibor frakcióvezető, Bartáné Tót Mária képviselő állnak. Az MSZP és az SZDSZ közös polgármesterjelöltjének, Botka Lászlónak polgármesternek a ne­ve nem került föl a kompenzáci­ós listára. Folytatás az 5. oldalon Démász: méltányos az ár a részvényekért A Démász Nyrt. igazgatósága szerint méltányos az EdF-nek a Dé­­mász-részvényekért felkínált 20 ezer forintos vételi ajánlata, ezért a részvényeseknek az ajánlat elfogadását javasolja - közölte az áram­­szolgáltató vállalat a tőzsde honlapján hétfőn. Az EdF International, a Démász jelenleg 61 százalékos főtulajdonosa augusztus 28-án tett nyilvános vételi ajánlatot a valamennyi részvényre. Az ajánlat közzétételével egyidejűleg az EdF kérelmezte a Buda­pesti Értéktőzsdétől a Démász-részvények kivezetését. Ez az jelenti, hogy a Dél-Alföld utolsó tőzsdei vállalata is távozik a BÉT-ről. A 20 ezer forintos ajánlati ár 3564 forinttal, azaz 22 százalékkal haladja meg azt a minimumárat, amelynek megfizetésére az ajánlattevő a jogszabály szerint köteles, és 30 százalékkal magasabb az augusztus 22-i záróárnál. Az EdF szándékai szerint a tranzakcióval megerősíti és racionalizálja üzleti tevékenységét Magyarországon, továbbá Kö­­zép-Európában. Világszerte az áldozatokra emlékeztek - 2973 ember halálát okozta a terrortámadás •• Öt éve omlottak le a tornyok A New York-i ikertornyok összeomlásának ötödik évfordulóján, tegnap a világ számos helyén emlékeztek meg a terrortámadásokról. Az­ al-Kaida négy eltérített utasszállítóval 2001. szeptember 11-én 2973 ember halálát okozta. Az Egyesült Államok lakossága 8 óra 46 perckor egy perces néma csönddel tisztel­gett az áldozatok emléke előtt - öt éve ebben a percben csapódott be az első eltérített gép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába. New Yorkban 9 óra 3 perckor, a második gép becsapódásakor, valamint 9 óra 59-kor és 10 óra 29-kor, a két torony leomlása percében is némán emlékeztek. Gyászünnepség volt a Pentagonnál is, valamint Pennsylvaniában, ahol a 93-as járat lezuhant. Megemlékezést tartottak a NATO brüsszeli székhelyén is. Részletek a 2. oldalon A felkelő nap fényénél több ezren emlékeztek tegnap a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadásokra a New York-i Világkereskedelmi Központ helyén Fotó: MTI/EITA/Stan Honda

Next