Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-21 / 194. szám
2010. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT AKCIÓFILM 23.30 PÁNIKKAPCSOLÓ Az Arizonában élő veterán nyomozó, Miles Porter szinte megszállottá válik keresztlánya, Cindy gyilkosának üldözésében. Három évvel a történtek után nyugdíjba vonul, hogy teljes erejét ügy felderítésének szentelhesse. Eközben Kaliforniában Richard Alden, a felesége, Kathy és a fiuk, Sam egy társasházban keresnek biztonságot. Kathy ugyanis még mindig az előző házukban átélt rablótámadás hatása alatt éli mindennapjait. A szálak pedig hamarosan egymásba fonódnak VÍGJÁTÉK 19.30 OVIAPU Mikor a két reklámzseni, Charlie és Fiiil új fejlesztésű zöldséges müzlije totális katasztrófának bizonyul elveszítik állásukat és feleségeik kényszerülnek munkába állni. Charlie és Phil azonban nem bírja soká a tétlenséget. Elhatározzák hogy nyitnak egy ovit és ezzel elkezdődik a kedves kalandok mulatságos sorozata. A váratlan siker újabb megpróbáltatások elé állja a két jó barátot de szerencsére számíthatnak Marvin, Kim és Bruce segítségére.. FILMVIGJÁTÉK 20.40 FEL LÁBBAL A PARADICSOMBAN Bull Webster taxisofőr, miközben napi gondjaival bajlódik, nem tudja, hogy személye a „kozmikus" érdeklődés előterébe került. Az ördög és a Jóisten vetélkednek a lelkéért, ezért egy angyalt és egy boszorkányt küldenek hozzá, hogy a jó vagy a rossz irányba hajlítsák. A dolog kimenetele annál is kétségesebb, mivel a sötét oldalt a szépséges Veronica képviseli. 6.00 Látlelet a Földről 7. Az aranyásók földjén 6.25 TV2-matiné 8.10 Nickelodeon-Kedvencek 10.10 414-es küldetés 10.40 Szurikáták udvarháza Angol ismeretterjesztő filmsorozat, 34. 11.05 Doktorológia Leslie Nilssen módra Kanadai lsmeretterjesztő filmsorozat, 12.112] 11.30 Két Testőr Életmódmagazin [12] 12.00 Babar tág 12.30 A lábh italian ember Amerikai akciófim-sorozat 32. [1 ] 13.20 A kiválasztott - Az amerikai látos Amerikai akciófilm-sorozat, 6 I. [12] 14.30 Doktorok Amerikai filmsorozat, 18. A bürokrácia itvesztői [12] 15.30 Rejtélyek kalandorai 3. Arc a tömegben [12] 16.30 Rejtélyek kalandorai 3. A múltban élő ember [12] 17.30 Knight Rider 17. A régi környék [12] 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Magellán A TV2 tudományos és ismeretterjesztő magazinja [12] 19.30 Mgasztár 5. Legenda csak egy van! 21.05 Karatekölyök Amerikai családi film [12], Közben: kenósorsolás 23.3p Pánikkapcsoló Amerikai akciófilm [16] 1.15 EzoTV 06-90/602-022 2.05 Kalandjárat Az útitárs Kandász Andrea [12] (ism.) 2.30 Teleshop 3.30 Animációs filmek [12] SZOMBAT 6.30 Topshop 5.45 Hajnali gondolatok 5.45 Hajnali gondolatok 5.30 LEADER-hírmondó - Térségi sí-7.00 Kölyökklub 5.50 Ma reggel 5.50 Ma reggel kerek . Benne: Kaleido Star. Stuart Little. 8.00 Hírek 6.00 Híradó . 6.00 Gazdakör Tom és Jerry legújabb kalandjai. 8.05 Sporthírek 6.05 Sporthírek 650 Kirakat A komisz aranyhal. Hupikét tér- 8.10 Szezon 6.10 Időjárás-jelentés 7.20 Élő egyház pikék. Frédi és Béni, avagy a két 8.35 Sam, a tűzoltó 710 Időjárás-jelentés 7.45 Gyerekeknek kőkorszaki szaki. Garfield s ba- 8.45 Sam, a tűzoltó 7.55 Hogy volt!?... - válogatás az 9.10 Cimbora rátás 9.00 Tesz-Vesz város lakói MTV archívumából 9.40 Kutyaélet 10.10 Topshop 9.25 A kis Amadeus - Az ifjú Mo- 10.05 Miért? 1945. április 5 Kassai kor- 10.05 Végre szabadon! 10.35 Asztroshow zárt kalandjai mányprogam, benesi dekrétumok 10.30 Az egyházi művészet kincsei -11.30 A dadus 10.00 Kajak-kenu világbajnokság Élő 11.25 Arborétumok, gyűjteményes Barangolások Toscanában Amerikai vígjátéksorozat, L közvetítés Poznanból kertek 11.10 Magyar történelmi arcképcsarnok évad, 23. 12.00 Déli harangszó 11.30 Húzzad, prímás! 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 RTL-híradó - Déli kiadás 12.01 Hírek 12.00 Déli harangszó 12.10 Déli harangszó, vers 12.10 Autómánia 12.05 A férfi, aki a kínai negyedet 12.01 Natura Tápió-vidék 12.15 Isten kezében Autósmagazin fényképezte 12.25 Átjáró 12. 5 Székely „Az eszményi szép 12.45 Majomszeretet 13.30 Ellis Csodaországban 12.50 Koncertek az A38-as hajón apostola” Amerikai vígjátéksorozat, 7. A le- Holland filmvígjáték 13.45 Marionettek - az Accettella 132 0 Daktari Amerikai tévéfilmsorozat heteség 15.15 Hogy volt!?- család bábszínháza 14.0 Abigél Magyar tévéfilmsorozat 13.40 Barátok közt-maraton Az 1973-as év tévéműsorai 14.35 Néprajzi értékeink 15.40 Madártávlatból Magyar filmsorozat, 5291-5300, 16.50 Ember a híd alatt 14.40 Mindentudás Egyeteme 16.10 Kikötő-extra 16.25 Örömapa 21 Magyar filmdráma 15.35 A kusztúra művészei 1635 Kalózsziget Amerikai vígjáték 18.05 Életképek Magyar tévéfilmsoro 16.10 Lennék föld felett lengő ének Ausztrál tévéfilmsorozat 18.30 RTL-híradó - Esti kiadás zaj, 88-89. 1705 Sztársáv 17.25 Kalózsziget 19.00 Fókusz-plusz Magazin 19.30 Híradó este 1730 A négy páncélos és a kutya 18.0 Híradó 19.30 Oviapu 19.50 Sporthírek 18.25 Linda 18. 5 Mese Amerikai vígjáték 19.55 Időjárás-jelentés 10/4. A tizennyolc karátos arany- 19.00 A világ felfedezése Angol-Iran-Fsz.: Eddie Murphy (Charlie Hin- 20.00 Szerencseszombat Luxor, ötös hal cia ismeretterjesztő sorozatban), Steve Zahn (Marvin), Régi- lottó és joker sorsolása 19.30 Esti mese Szirének bolygója 20.(0 Labdarúgó-mérkőzés na King (Kim Hinton), Anjelica 20.40 Fél lábbal a paradicsomban 20.00 Híradó 22.05 Tűzvonatban Huston (Gwyneth Harridan). Jeff Olasz filmvígjáték 20.21 Sporthírek Magyar tévéfilmsorozat Gartin (Phil), Kevin Nealon (Brit- 22.25 Hírek 20.24 Időjárás-jelentés 23.00 Lélek Boulevarde). 22.30 Sporthírek 20.25 Ifjúsági olimpia, Szingapúr Barkó Judit műsora Utána: RTL-hírek 22.40 A szabadság útja 20.55 Ember a híd alatt 23.30 Duna-sport 21.20 Vegas Baby Amerikai romantikus film, 2/2. Magyar filmdráma Sportösszefoglaló Amerikai vígjáték [16] [16] 22.10 Beugró 23.45 Tankcsapda-koncert 23.00 Tripla kockázat 0.30 Magyar vagyok? Nem annak Felkészültek? Mert mi nem! 0.45 Az átok Amerikai akcióthriller [16] születtem 23.00 Valami boldogság Angol-francia háborús filmdráma 0.30 Gyilkos elmék Magyar dokumentumfilm Cseh filmvígjáték [16] 2.20 Vers, Himnusz Amerikai krimisorozat, 2. évad, 1.20 Halhatatlanok Társulata 0.40 Ez történt ma reggel 2.25 Híradó 21. [16] Lőcsei Jenő táncművész 2.20 Miért? 3.00 Színházi műhely 1.25 Fókusz-plusz 2.10 Koncertek az A38 hajón 1945. április 5. Kassai kormány- 3.40 Álom-kép Fellép a Csürrentő együttes Magazin (ism.) program, benesi dekrétumok Magyar dokumentumfilm 5.25 Tiszta a lakásod? 535 Topmodell leszek! 6.50 Ki ugat a végén? Amerikai valóságshow 7.45 A nagy házeladás 8.40 X-Men Amerikai rajzfilmsorozat 9.05 X-Men Amerikai rajzfilmsorozat 9.30 A szépség és a szörny 0.20 Pimaszok, avagy kamaszban nem üt a mennykő Amerikai vígjátéksorozat 0.45 Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő 11.10 Joey Amerikai filmsorozat 11.35 Joey Amerikai filmsorozat 2.00 Sabrina, a tiniboszorkány Amerikai vígjátéksorozat 2.25 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat 2.55 Casting minden Magyar zenés film 4.45 Véznák kontra dagik Életmódshow 15.45 Topmodell leszek! Amerikai valóságshow 6.35 Smallville - Az ifjú Superman kalandjai Amerikai sorozat 17.25 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat 8.20 Idegölő Magyar vígjáték 0.00 CSI: A helyszínelők Amerikai bűnügyi sorozat 1.00 Esküdt ellenségek. Bűnös szándék Amerikai tévéfilmsorozat 12.00 Overnight Magyar filmdráma 3.40 Kés/alatt Amerikai filmsorozat 0.40 CSI: A helyszínelők Amerikai bűnügyi sorozat 1.40 Gyerekjáték 3. Amerikai horror VÁROSI TV SZEGED (a város kábeltévé-hálózatain, az UHF 42-es csatornán) 0.00 Képújság 8.00 Összefoglaló a szegedi augusztus 20-i ünnepségekről 8.10 Képújság 9.00 Teleshop 9.30 Győzzük le a rákot - egészségügyi ismeretterjesztő magazin 10.00 Zodiákus 12.00 Képújság 17.00 Szentföldi szent helyek üzenete. Ószövetség, 7. rész: Sátorszentély 17.30 Györkőc Fesztivál Győrött, 1. rész - a Revita Tv filmje 18.00 Senior center, 3. rész - kívánságműsor nyugdíjasoknak 18.30 Vadászösvény 19.00 SzemeSZTEr - válogatás, 2.19.30 Nyári körút 20.35 Hírháló - az ország hírei 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel - zenés show-műsor 22.30 Képújság 6.00 007 - A Quantum csendje Angol-amerikai akciófilm 7.40 Szerelempróba Amerikai filmdráma 9.35 Az iskoláját Amerikai krimivígjáték 10.55 A boldogító talán Amerikai-angol romantikus vígjáték 12.35 Két nő - egy ház Amerikai életrajzi filmdráma 14.15 A függetlenség napja Amerikai fantasztikus akciófilm 16.35 A meztelen dobos Amerikai vígjáték 18.15 007 - A Quantum csendje Angol-amerikai akciófilm R.: Marc Forster. Fsz.: Daniét Craig, Olga Kurylenko, Mathieu Amalric, Judi Dench, Giancarlo Giannini 20.00 Cadillac Records - Csillogó fekete lemezek Amerikai zenés filmdráma R.: Darnell Martin. Fsz.: Adrien Brody. Jeffrey Wright, Beyoncé Knowles, Gábriellé Union, Emmanuelle Chriqui 21.50 Watchmen. Az őrzők Amerikai-angol-kanadai fantasztikus akciófilm 0.30 A tánc szenvedélye Amerikai zenés filmdráma 2.20 Nem fogadott Hívás Japán-amerikai+német horror 3.45 Filmek és sztárok 4.10 Őrült szenvedély Amerikai thriller 17.00 Csillagposta - napi horoszkóp 17.10 Grimm-mesék - Békakirály 18.00 Buksi és barátai - kedvenc magazin. Benne: Betekintés az Eötvös Cirkusz világába. Német vendégek a Konrad Lorenz Egyesületnél, Az állattartás szabályainak változása július 1-jétől 19.00 Képes sport (hétfői ism.) 20.30 Promenád Dixiland Band-koncert 21.50 Csillagposta - napi horoszkóp 22.00 Képújság 6.00 Vakáció a szigeten Amerikai vígjáték 7.25 Mindenkiből megárt a sok Amerikai vígjáték 8.50 Csökkent képesség Amerikai vígjáték 10.1 Dr. Dolittle, Apja lánya Amerikai-kanadai családi vígjáték 11.4 D A macskám, a családom és a fiúk Amerikai vígjáték 13.1 Kétely Amerikai filmdráma 14.50 Scooby Doo! - Az első rejtély Ameikai-kanadai vígjáték 16.1} A rózsaszín párduc 2. Ameikai vígjáték 17.45 Speid Racer - Totál turbó Ame ikai akciófilm R: L irry Wachowski, Andy Wachoviskí. Fsz.: Emile Hirsch, Chriitina Ricci, Susan Sarandon, Matthew Fox, John Goodman 20.00 Nászajánlat Amerikai romantikus vígjáték R.: Anne Fletcher. Fsz.: Sandra { Bullock, Ryan Reynolds. Mary Steenburgen, Craig T. Nelson, Betty White 21.45 Max Payne - Egyszemélyes háború Amerikai akciófilm 23.25 Spartacus: Vér és homok 12. Amerikai filmsorozat 0.20 Selyem Kanadai-francia-olasz-angol-japán romantikus filmdráma 2.10 Micsoda buli! Amerikai zenés vígjáték 335 Szex és halál kezdőknek Amerikai romantikus vígjáték rrr* KLUB DUNA © VMSA73 DH A3 —r TÉVÉFILMSOROZAT 18.25 LINDA A margitszigeti halastóból lopják az aranyhalakat. Az őrnagy boldogan ragadja meg az alkalmat, hogy az izgalmas bűnügyet Lindára bízva, távol tartsa a gyilkossági csoport 48 kilós, minden lében kanál nyomozónőjét az igazán veszélyes esetektől. Linda persze nyomozni is kezd és szokás szerint hullanak körülötte az emberek és a pofonok. 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Látlelet a Földről 6.45 TV2-matiné 7.40 Nickelodeon-kedvencek 9.40 414-es küldetés Francia ismeretterjesztő filmsorozat, 18-19. 10.10 TV2-matiné Rajzfilmek. Benne TinTin kalandjai [12] 11.00 Stahl konyhája [12] 11.30 Kalandjárat Az útitárs Kandász Andrea [12] 12.00 Frizbi-roadshow Hajdú Péterrel [12] 12.30 Száguldó vipera Német-amerkai akciófilm-sorozat, 73. [12] 13.30 Monk - Flúgos nyomozó 8. Mr. Monk és a másik nő [12] 14.35 Sheena, a dzsungel királynője 8 A trófea [12] 15.35 Crusoe 9. A játék neve [12] 16.35 Vágyak vonzásában Amerikai vígjáték [12] 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Napló Mértegen a valóság [12] 20.05 Apafej Amerikai vígjáték [12] R.: Dennis Dugan. Fsz.: Adam Sandler, Joey Lauren Adams, Dylan és Cole Sprouse, Rob Schneider, Jon Stewart, Leslie Mann, Steve Buscemi, Kristy Swanson, Allen Covert 21.50 A terror arca Amerikai akciófilm [16], Közben: kenósorsolás 23.45 Tea Mussolinivel Olasz-angol film [12] 1.45 Ez a TV 06-90-602-022 2.35 Napló Mértegen a valóság [12] (ism.) 3.25 Animációs filmek [12] 6.30 Topshop 7.00 Kölyökklub 10.10 Trendmánia Életmód- és szépségmagazin 10.40 Menetrend Utazási magazin 11.10 VixUone-kigia: Magyarország- Spanyolország vízilabda-mérkőzés Közvetítés élőben. Utána: RTL-tírek 12.40 Magyar autósport-magazin 12.55 Dáridó Lajcsival : Muzsika és szórakozás 13.25 Nagymenők Amerikai filmsorozat, 16. A keserű igazság 14.20 A Grace-klinika Amerikai filmsorozat, 4. évad, 7-8. Vonzás és taszítás: Mindörökké szerelem közben: 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.20 Ágyúgolyófutam 2. Amerikai akcióvígjáték 18.30 RTL-híradó - Esti kiadás 19.00 Cobra 11 12. évad, 1. Az idő szorításában 20.00 Csillagok háborúja 1. - Baljós árnyak Amerikai kalandfilm R.: George Lucas. Fsz.: Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi), Hayden Christensen (Anakin Skywalker), Natalie Portman (Padmé Amidala), Samuel L. Jackson (Mace Windu), Christopher Lee (Tyranus, Dooku gróf) 22.40 Elátkozottak Amerikai-német thriller [18] Utána: RTL-hírek 0.30 Gyilkos elmék Amerikai krimisorozat, 2. évad, 22. [18] 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Ma reggel 8.00 Híradó 8.05 Sporthírek 8.10 Főtér Fertő tó 9.00 Így szól az Úr! 9.05 Katolikus krónika 9.30 Református magazin 10.00 Kajak-kenu világbajnokság Élő közvetítés Poznanból 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.10 Kajak-kenu világbajnokság Élő közvetítés Poznanból 14.05 Sport7 14.35 A csodálatos Mrs. Pritchard Angol tévéfilmsorozat, 6/5. 15.30 Hahra, magyar! Sárréti halászbúcsú 16.00 Körhinta 16.30 Egy önéletrajz vázlata Amerikai tévéfilm, 2/1. 18.00 Panoráma 18.30 Már egyszer tetszett 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek 19.55 Időjárás-jelentés 20.00 Az Ezeregyéjszaka meséi Amerikai kalandfilmsorozat, 4/3. 20.50 Jó társaság Amerikai filmvígjáték 22.40 Kultúrház 23.35 Hírek 23.40 Sporthírek 23.50 Robin Cooke Halálos kockázat Amerikai bűnügyi film [16] 1.25 TS - Motorsport Technikai magazin 1.50 Panoráma 2.15 Múzeumtúra - francia módra 2.45 Gyerekjáték a számítógép 20.05 APAFEJ 20.00 CSILLAGOK HÁBORÚJA 1. 1 BALJÓS ÁRNYAK 20.50 JÓ TÁRSASÁG 223) EGY ÖNÉLETRAJZ VÁZLATA 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 Ma reggel 755 Ciic és hát 8.00 Malacka 8.10 A világ meséi 8.25 Gino, a virtuális kiskakas 8.35 Spuri 9.00 Derek, a fenegyerek 9.20 Derek, a fenegyerek 9.45 Pettson és Findus - A rakétás macska 10.55 Barátom, Bonca Mesefilm 12.00 Déli harangszó 12.01 Egyházi műsorok 12.55 Szent és gyámoltalan város 13.50 Ars Musica 14.20 Női szemmel 14.45 Zodiákus 15.15 Beszterce ostroma 3/1. 16.35 Táncdalfesztivál Az 1966,1967, 1968-as Táncdalfesztiválok döntőjének dalaiból 17.35 Pro natura - Televíziósok a természetért 18.25 Linda 10/5. Pavane „Egy infánsnő halála" 19.30 Esti mese 20.00 Híradó 20.21 Sporthírek 20.24 Időjárás-jelentés 20.25 Ifjúsági olimpia Szingapúr 20.55 Ámbár tanár úr Magyar filmvígjáték 22.20 Egy önéletrajz vázlata Amerikai tévéfilm, 2/1. 23.45 Beugró Felkészültek? Mert mi nem! 0.35 Koncertek az A38-as hajón Fellép Bettina Shelker 1.25 Ez történt ma reggel VASARNAP ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]Mi I TEVEFILM FILMDRÁMA 0.45 AZ ÁROK Az I. világháború egyik legvéresebb csatája előtti 48 óra feszültségét élhetjük át a lövészárokban rejtőzködő fiatal angol közkatonák szemszögéből. Miközben őrmesterük ugráltatja őket, aki minden keménysége mellett igyekszik tartani a lelket a fiúkban, apró emberi mozzanatokon keresztül tárul fel a maroknyi csapat tagjainak különböző karaktere, élethelyzete. 6.20 Diákolimpia 6.50 Kézművesek a selyemút nyomában 7.20 Gyerekeknek 8.20 Cimbora 8.51 Főzés? Gyerekjáték 9.00 Zengő ábécé 9.1! Kis vörös virágok 10.46 A világ nagy kikötői 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó, vers 12.05 Élő egyház 12.30 Élő népzene 13.00 Csellengők 13.25 Kettesben Magyar játékfilm 14.50 Dunáról fúj a szél 14.55 Muzsikál a mozi Az első magyar hangosfilm 15.45 Ezer finomság - Ételkülönlegességek Kína konyháiban 16.20 Közelebb Kínához 1650 Magyar elsők 17.05 Mese 17.40 Arcélek - Csáky Zoltán műsora 18.00 Hiradó 18.25 Heti hírmondó Közéleti magazin 19.10 Egy kis művészet 19.15 Hudec László, magyar építész Sanghajban 20.15 Az utolsó szabadtéri mozielőadás Kínai játékfilm (feliratos) 22.00 Divathét 22.25 Duna-sport Sportösszefoglaló 22.40 Pekingi punkok Kínai-német dokumentumfilm 23.35 Eizenstein Kanadai-német játékfilm 1.15 Vers 1.20 Himnusz 1.25 Hiradó DUNA © 17.00 Csillagposta - napi horoszkóp 17.10 Tótágas 19.00 A Kankalin néptáncegyüttes bemuatója 20.30 Negyedik dimenzió - paranormális jelenségekkel foglalkozó műsor 21.50 Csilagposta - napi horoszkóp 22.00 Képújság 5.00 Tiszta a lakásod? 5.30 Topmodell leszek! 6.25 Ki ugat a végén? 7.20 Mutasd a tányérod! Életmódshow 7.50 Mutasd a tányérod! 8.20 Flipper legújabb kalandjai Amerikai ifjúsági sorozat 9.15 A szépség és a szörny Amerikai kalandsorozat 10.10 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat 11.05 Gigamad Autósmagazin 11.35 Sabrina, a tiniboszorkány Amerikai vígjátéksorozat 12.05 Sabrina, a tiniboszorkány Amerikai vígjátéksorozat 12.35 Noé bárkája Magyar filmdráma 14.20 A nagy Amerikai valóságshow 15.15 Kalandorok Magyar vígjáték 17.05 Amerika csillagai Amerikai szórakoztató show-műsor 18.05 Amerika csillagai Amerikai szórakoztató show-műsor 20.00 Lehetetlen küldetés Extrém vetélkedő 21.00 A cég hangja Zenés show-műsor 22.05 Pánik Romantikus vígjáték 23.40 Szezon Magyar vígjáték 1.20 Emberi történetek Dokumentumsorozat 2.20 Mindent a szexről VIASAT 3 TÉVÉMŰSOR 15 VÁROSI TV szeged (a város kábeltévé-hálózatai i. az UHF 42-es csatornán) 0.00 Képújság 8.30 Törzsasztal 9.00 Teleshop 9.30 Nyitott Egyetem - Genetika, környezet, gyermekfejlődés 10.00 Zodiákus 12.00 Képújság 14.54 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - a Szegedi Nemzeti Színház előadása felvételről 17.30 Gyerekjáték az internet, 8. rész 17.37 Gyökőc Fesztivál Győrött, 2. rész a Revita Tv filmje 18.07 Vizsgafilmek: Milly Chab - Vas Vivien filmje 18.30 Aréna - válogatás, 4. 19.00 Artista - válogatás, 3. 19.30 Szabadegyetem - Szeged, Dr. Szőnyi György Endre előadása 2015 Hírháló - az ország hírei 21.0 McBain: Amerikai akciófilm 23.00 Képújság