Délmagyarország, 2014. október (104. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
12 MA IS KÉRDÉS, SZÜKSÉGE VAN-E A NEMZETNEK LEGENDÁKRA A történelem nem kalandregény - de akkor mi? Dugovics Titusz létezett, mert mi, magyarok így tudjuk, és ez a hit összetart minket: ezzel az érveléssel állt ki a nemrég megcáfolt legenda mellett lapunkban egy történelemtanár. Vajon a nemzetet vagy az igazságot kell szolgálnia a történetírásnak? Eltérő véleményeket kerestünk, és találtunk. TÖRTÉNELEM BAKOS ANDRÁS A Vas megyei Dugovics Imrének egy perben igazolnia kellett arisztokrata származását, ezért oklevelet hamisított, megteremtette ősét, Titusz vitézt, aki magával rántotta a török zászlótartót. 2009-ben Szőcs Tibor szegedi történész megtalálta azt az iratot, amelyet a hamisító felhasznált. VITÉZÜL TARTJA MAGÁT Bebizonyosodott, hogy Dugovics Titusz legenda - amely azonban mégis tovább él. Az ügyben lapunknak megszólalt a nándorfehérvári csatáról filmet készítő Történelmi Animációs Egyesület tagja, Baltavári Tamás, aki reméli, ezután is mindenki úgy fogja tudni, hogy Titusz vitéz létezett. Szerinte ugyanis a történész az igazság kutatása közben politikai felelősséget is visel. - Jómagam nyolc évig tanítottam a Károlin, belém sulykolták, hogy a történelmi tényszerűség a legfontosabb. Szerintem nem. Sőt, bűnös dolog, ha a történettudomány eredményeit nem rendeljük a nemzeti érdekek alá. Szomszédaink ezt a legügyesebben teszik - érvelt Baltavári. Izgalmasnak tartja a téma felvetését Raffay Ernő történész, aki a rendszerváltás idején országgyűlési képviselő volt, majd a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, most pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. A történész természetesen a levéltári források alapján dolgozik, és mindig szem előtt tartja, hogy egy forrás nem forrás, vagyis több egybehangzó állítás, adat alapján lehet hitelt adni bárminek is. Ugyanakkor látni kell, hogy a legendák, hősök fontosak a nemzet számára. Azzal, hogy megszülettek és fönnmaradtak, a történelemre ható tényezőkké váltak, ebben egyetértek Baltavári kollégával - mondta Raffay. Emlékeztetett arra, hogy a legendák, mítoszok máshogyan fontosak különböző korokban. HAZA VAGY.GAZSÁG? A román Nicolae Iorga professzor az első világháború előtt írta azt: „mihez kezdjek az igazsággal, ha a hazámról van szó?” Akkor a román nemzet több ország területén élt, úgy, ahogyan most a magyarság. Ez száz éve élő dilemma, amellyel kapcsolatban végletes gondolatok is megfogalmazódtak. Például Jászi Oszkár úgy gondolta, a magyar történelmet meg kell tisztítani a mítoszoktól, ennek A nemzeti érdeket szolgáló történetírással az első probléma az, ki mondja meg, hogy mi a nemzeti érdek? Tomka Béla történész megfelelően kell újraíratni, nem is történészekkel, hanem szociológusokkal - említ egy radikális ötletet Raffay. Ez a kettősség nem magyar, nem is kelet-európai sajátosság. Hayden White amerikai filozófus például az egész történettudományt teszi idézőjelbe. Szerinte a história kutatója nem ismerheti meg a maga teljességében a múltat, csak a forrásokat, amelyek viszont gyakran hibásak vagy koholtak. A történetírás ezért nem tudomány, hanem irodalom. Az mindenesetre tény, hogy a rendszerváltás után Magyarországon is számtalan fóruma lett a történelemről szóló diskurzusoknak. Az interneten már tényleg bárki bármit leírhat, nem ellenőrzi senki, hogy az állítások mennyire megalapozottak. Az is talál magának felületet, lelkes olvasótábort, aki azt állítja, hogy egynémely huszadik századi esemény meg sem történt. Látszik, a történelem azért népszerű, mert a romantikus és a realista léleknek is megadja, amit vár tőle. A történelemtanár, ha fenn akarja tartani a diákok érdeklődését, nemcsak adatokról, számokról, hanem hősökről is beszél - legföljebb hozzáteszi, mi bizonyított, és mi legenda. VALAKI MONDJA MEG A nemzeti érdeket szolgáló történetírással az első probléma az, ki mondja meg, hogy mi a nemzeti érdek? - reagált kérdésünkre Tomka Béla, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének professzora. - Senki sem birtokolja a bölcsek kövét, hogy tévedhetetlenül megállapítsa, a nemzetnek vagy társadalomnak ezt és ezt kell gondolnia. Legfeljebb azt mondhatja: véleményem szerint ez és ez lenne hasznos a nemzettudat „Tulajdonképpen jó dolog, hogy vannak történelmi tévhitek, mert puszta létük is arra utal, hogy van érdeklődés a történelem iránt” - írja Újabb 100 történelmi tévhit című, 2011-es könyvében Hahner Péter. A magyar történész azokat a megcáfolt legendákat, mítoszokat veszi sorra, amelyek kiirthatatlanok a köztudatból. Ilyen, hogy Dobzse László csapnivaló király, vagy hogy Lenin valójában földre szállt angyal volt, és Kádár János szerényen élt. Bár igaz, hogy az udvaron tyúkokat tartott, de villáját nívós festmények, neobarokk bútorok, drága csillárok, perzsaszőnyegek díszítették. Hahner szerint a cáfolat azért nehéz, mert aki hisz valamiben, azt három vaskos tanulmánykötet sem győzi meg az ellenkezőjéről. Mégis fontos a hagyományokat megbízható ismeretekre építeni, és a történelmi személyiségeket közelről megismerni, mert az igazság nem mindig kiábrándító. Könyves Kálmán például attól még nagy király volt, ha csak a boszorkányok egy bizonyos fajtájáról, a strigákról jelentette ki, hogy nem léteznek, vagy a társadalom szempontjából. Egy dolog megengedhetetlen: közös ügyeinkben az ellentétes véleményt bűnnek nyilvánítani. Tomka Béla arra emlékeztet, a marxizmus egyeduralma idején is kinyilvánították, mi a társadalmi érdek, s ennek a szemléletnek egy elmaradott, félresiklott gazdaság és társadalom lett az eredménye. - Nemzeti érdek-e az, ha mítoszokra alapozzuk nemzeti tudatunkat, vagy ragaszkodunk egy már megcáfolt legendához? Véleményem szerint nem. A történelemben számtalan példa van arra, hogy az ilyen szemlélet kudarchoz, sőt esetenként egyenesen katasztrófához vezet. Lásd a náci Németország esetét, amely szintén mítoszokat teremtett, s ezek vezettek döntéseiben. Saját életünkben sincs ez másként: jó-e az, ha téves információkra alapozzuk döntéseinket? Dugovics Titusz esete ártatlan példa, mert nincs túl nagy jelentősége, legfeljebb annyiban, hogy mutatja, a mítoszgyártás nem volt idegen a 18-19. századtól. Miért ragaszkodnánk tehát ahhoz, amiről a történetírás vagy más tudomány kiderítette, hogy nem létezik? Mondhatnánk: Nándorfehérvár hősei számára csak megkönnyebbülés, ha nincs közöttük egy fiktív alak. Kádár János 1972-ben meglátogatta a csillebérci úttörőtábort. fotó: fortepan/urbán tamás Karddal a tankok ellen Ahogy a környező országok történelme, a lengyeleké is tele van mítoszokkal, amelyek erősítik a nemzettudatot. Ezeket, mivel a történelem menetét nemigen befolyásolják, jellemzően nem bolygatják - halljuk Karol Biernackitól, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójától. Ilyen legendák nem csak a középkori eseményekhez kötődnek. Andrzej Wajda Lotna című 1959-es filmje a második világháború elején játszódik, és bemutatja, ahogyan a lengyel lovasság karddal megrohamozza a német tankokat. Ilyen biztosan nem történt: olyan volt, hogy bekerítették a lovasokat, és kitörtek, sokan odavesztek, mások megmenekültek. A legenda mégis él: a lengyel olyan bátor, hogy ha kell, karddal megy a tankok ellen. DÉLMAGYARORSZÁG 2014.10.11., szombat FÁJ AZ IGAZSÁG. DE NEM MINDIG