Délmagyarország, 2014. október (104. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-11 / 238. szám

12 MA IS KÉRDÉS, SZÜKSÉGE VAN-E A NEMZETNEK LEGENDÁKRA A történelem nem kalandregény - de akkor mi? Dugovics Titusz létezett, mert mi, magyarok így tudjuk, és ez a hit összetart minket: ezzel az érveléssel állt ki a nemrég megcáfolt le­genda mellett lapunkban egy történelemtanár. Vajon a nemzetet vagy az igazságot kell szol­gálnia a történetírásnak? Eltérő véleményeket kerestünk, és találtunk. TÖRTÉNELEM BAKOS ANDRÁS A Vas megyei Dugovics Imré­nek egy perben igazolnia kel­lett arisztokrata származását, ezért oklevelet hamisított, megteremtette ősét, Titusz vi­tézt, aki magával rántotta a török zászlótartót. 2009-ben Szőcs Tibor szegedi történész megtalálta azt az iratot, ame­lyet a hamisító felhasznált. VITÉZÜL TARTJA MAGÁT Bebizonyosodott, hogy Du­govics Titusz legenda - amely azonban mégis tovább él. Az ügyben lapunknak megszólalt a nándorfehérvá­ri csatáról filmet készítő Tör­ténelmi Animációs Egyesület tagja, Baltavári Tamás, aki reméli, ezután is mindenki úgy fogja tudni, hogy Titusz vitéz létezett. Szerinte ugyanis a történész az igaz­ság kutatása közben politi­kai felelősséget is visel. - Jómagam nyolc évig ta­nítottam a Károlin, belém sulykolták, hogy a történel­mi tényszerűség a legfonto­sabb. Szerintem nem. Sőt, bűnös dolog, ha a történet­­tudomány eredményeit nem rendeljük a nemzeti érdekek alá. Szomszédaink ezt a leg­ügyesebben teszik - érvelt Baltavári. Izgalmasnak tartja a téma felvetését Raffay Ernő törté­nész, aki a rendszerváltás idején országgyűlési képvi­selő volt, majd a Honvédel­mi Minisztérium politikai ál­lamtitkára, most pedig a Ká­­roli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudomá­nyi Karának oktatója.­­ A történész természetesen a le­véltári források alapján dol­gozik, és mindig szem előtt tartja, hogy egy forrás nem forrás, vagyis több egybe­hangzó állítás, adat alapján lehet hitelt adni bárminek is. Ugyanakkor látni kell, hogy a legendák, hősök fon­tosak a nemzet számára. Az­zal, hogy megszülettek és fönnmaradtak, a történelem­re ható tényezőkké váltak, ebben egyetértek Baltavári kollégával - mondta Raffay. Emlékeztetett arra, hogy a legendák, mítoszok másho­gyan fontosak különböző korokban. HAZA VAGY­­.GAZSÁG? A román Nicolae Iorga pro­fesszor az első világháború előtt írta azt: „mihez kezdjek az igazsággal, ha a hazámról van szó?” Akkor a román nemzet több ország területén élt, úgy, ahogyan most a ma­gyarság.­­ Ez száz éve élő di­lemma, amellyel kapcsolat­ban végletes gondolatok is megfogalmazódtak. Például Jászi Oszkár úgy gondolta, a magyar történelmet meg kell tisztítani a mítoszoktól, ennek A nemzeti érdeket szolgáló történetírással az első probléma az, ki mondja meg, hogy mi a nemzeti érdek? Tomka Béla történész megfelelően kell újraíratni, nem is történészekkel, hanem szociológusokkal - említ egy radikális ötletet Raffay. Ez a kettősség nem magyar, nem is kelet-európai sajátos­ság. Hayden White amerikai fi­lozófus például az egész törté­nettudományt teszi idézőjel­be. Szerinte a história kutatója nem ismerheti meg a maga teljességében a múltat, csak a forrásokat, amelyek viszont gyakran hibásak vagy kohol­tak. A történetírás ezért nem tudomány, hanem irodalom. Az mindenesetre tény, hogy a rendszerváltás után Magyar­­országon is számtalan fóruma lett a történelemről szóló dis­kurzusoknak. Az interneten már tényleg bárki bármit leír­hat, nem ellenőrzi senki, hogy az állítások mennyire megala­pozottak. Az is talál magának felületet, lelkes olvasótábort, aki azt állítja, hogy egynémely huszadik századi esemény meg sem történt. Látszik, a történelem azért népszerű, mert a romantikus és a realis­ta léleknek is megadja, amit vár tőle. A történelemtanár, ha fenn akarja tartani a diá­kok érdeklődését, nemcsak adatokról, számokról, hanem hősökről is beszél - legföljebb hozzáteszi, mi bizonyított, és mi legenda. VALAKI MONDJA MEG­ ­ A nemzeti érdeket szolgáló történetírással az első problé­ma az, ki mondja meg, hogy mi a nemzeti érdek? - reagált kérdésünkre Tomka Béla, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének profes­­­szora. - Senki sem birtokolja a bölcsek kövét, hogy téved­­hetetlenül megállapítsa, a nemzetnek vagy társadalom­nak ezt és ezt kell gondolnia. Legfeljebb azt mondhatja: vé­leményem szerint ez és ez len­ne hasznos a nemzettudat „Tulajdonképpen jó dolog, hogy vannak történelmi tévhitek, mert puszta létük is arra utal, hogy van érdeklődés a történelem iránt” - írja Újabb 100 történelmi tévhit című, 2011-es könyvében Hahner Péter. A magyar történész azokat a megcáfolt legendákat, mítoszokat veszi sorra, amelyek kiirthatatlanok a köztudatból. Ilyen, hogy Dobzse László csapnivaló király, vagy hogy Lenin valójában földre szállt angyal volt, és Kádár János szerényen élt. Bár igaz, hogy az udvaron tyúkokat tartott, de villáját nívós festmények, neobarokk bútorok, drága csillárok, perzsaszőnyegek díszítették. Hahner szerint a cáfolat azért nehéz, mert aki hisz valamiben, azt három vaskos tanulmánykötet sem győzi meg az ellenkezőjéről. Mégis fontos a hagyományokat megbízható ismeretekre építeni, és a történelmi személyiségeket közelről megismerni, mert az igazság nem mindig kiábrándító. Könyves Kálmán például attól még nagy király volt, ha csak a boszorkányok egy bizonyos fajtájáról, a strigákról jelentette ki, hogy nem léteznek, vagy a társadalom szempont­jából. Egy dolog megengedhe­tetlen: közös ügyeinkben az ellentétes véleményt bűnnek nyilvánítani. Tomka Béla arra emlékez­tet, a marxizmus egyeduralma idején is kinyilvánították, mi a társadalmi érdek, s ennek a szemléletnek egy elmaradott, félresiklott gazdaság és társa­dalom lett az eredménye. - Nemzeti érdek-e az, ha mítoszokra alapozzuk nemzeti tudatunkat, vagy ragaszko­dunk egy már megcáfolt le­gendához? Véleményem sze­rint nem. A történelemben számtalan példa van arra, hogy az ilyen szemlélet ku­darchoz, sőt esetenként egye­nesen katasztrófához vezet. Lásd a náci Németország ese­tét, amely szintén mítoszokat teremtett, s ezek vezettek dön­téseiben. Saját életünkben sincs ez másként: jó-e az, ha téves információkra alapoz­zuk döntéseinket? Dugovics Titusz esete ártatlan példa, mert nincs túl nagy jelentősé­ge, legfeljebb annyiban, hogy mutatja, a mítoszgyártás nem volt idegen a 18-19. századtól. Miért ragaszkodnánk tehát ahhoz, amiről a történetírás vagy más tudomány kiderítet­te, hogy nem létezik? Mond­hatnánk: Nándorfehérvár hősei számára csak megkön­­­nyebbülés, ha nincs közöttük egy fiktív alak. Kádár János 1972-ben meglátogatta a csillebérci úttörőtábort. fotó: fortepan/urbán tamás Karddal a tankok ellen Ahogy a környező országok történelme, a lengyeleké is tele van mítoszokkal, amelyek erősítik a nem­zettudatot. Ezeket, mivel a történelem menetét nemigen befolyásolják, jellemzően nem bolygatják - halljuk Karol Biernackitól, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójától. Ilyen legendák nem csak a középkori események­hez kötődnek. Andrzej Wajda Lotna című 1959-es filmje a második világháború elején játszódik, és bemutatja, ahogyan a lengyel lovasság karddal megrohamozza a német tankokat. Ilyen biztosan nem történt: olyan volt, hogy bekerítették a lovasokat, és kitörtek, sokan odavesztek, mások megmenekültek. A legenda mégis él: a lengyel olyan bátor, hogy ha kell, karddal megy a tankok ellen. DÉLMAGYARORSZÁG 2014.10.11., szombat FÁJ AZ IGAZSÁG. DE NEM MINDIG

Next