Délmagyarország, 2015. február (105. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-28 / 50. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2015.02.28., szombat A GYÓGYGOMBÁK TITKAI A gyógygombák évezredek óta jelen vannak az emberek életében. A gyógyítás e természetes eszközeit az őskortól az ókoron át a közép­korig használták, azután „feledésbe merültek” egészen addig, míg gyógyszerészeti laboratóriumok, illetve kutatók ismét fel nem fedezték őket - előbbiek főként hatóanyagaikat próbálták mesterségesen szinte­tizálni és felhasználni különféle kórképek gyógyításában, az utóbbiak ki­fejezetten a gyógygombák életvitelre, egészségre, és csak ezen túl egyes betegségekre gyakorolt hatását vizsgálták. A téma neves nemzet­közi kutatója, Varga Gábor avatja be a Negyedik Dimenzió nézőit ezek­nek a sokoldalú, természetes gyógyító hatású szereknek a titkaiba, rávi­lágítva többek között arra, hogyan képesek az immunrendszert erősíte­ni, ezáltal a tumoros megbetegedések, valamint még nagyon sok beteg­ség esetén jelentős javulást eredményezni. Az adás szombaton 17.30-kor kezdődik a Szegedi Városi Televízióban. KIÁLLÍTÁS SZEGED A REÖK-ben március 15-éig látható a Stílus minden korban: Herend című kiállítás, március 15-éig tart nyitva Mandulavirág­zás - László Dániel kiállítása. A Bálint Sándor Művelődési Ház­ban március 17-éig látható a Karolina Művé­szeti Iskola grafika és festészet, vala­mint környezet- és kézműves kultúra VOKSOLJON A PÉNZTÁRCAKÍMÉLŐ MEGOLDÁSOKRA! Használja Délmagyarország Hűségkártyáját! -MOLNÁR DIXIELAND 51 BAND 'TROMBimPARBAJ | 4 UM»i . f. Ax' - 1 FORGÁCS IA571.0 „PAPA 1111­ 31 !* * \ j ■ - I \/\UIMW\ IA71 2015. március 28.19 óra, IH Rendezvényközpont Jegyek kilát­sttttg n IH Rendezvény­j dpPpközpontban (Szeged. lehO Ihz.i part 1.) 1. ■­ Belvárosi Moziban (Szeged. Vavy V léi !) Húséba - lupiutók A Hidegkártyás kedvezmény c..ik­ar. í Délm.igy.tiország h­­iségkártya lek­md.d.K­iv.d . , . I veheti­ igénybe! A fiOO ■ / ........................... . . — ! A kedvezményes árú jegyek korlátozott számban s I*/ kaphatók, egy előfizető maximum \ 1.TM /___________________2 db-ot vásárolhat.______________ # , 62/S 67-877 i@f­i­mai.yahok.n/Ai­ . i . HUSLXi MUHIKAM www.(IHmuKYur.itii/iitist­i­>ro £ m­ini Programpont 19 SZÍNHÁZ SZEGED NAGYSZÍNHÁZ ma 17 óra: Hoppláda - mesejáték. Bér­letszünet, vasárnap 11 óra: Hoppláda - mesejá­ték. Csipkerózsika-bérlet, vasárnap 16 óra: Hoppláda - mesejá­ték. Zsebibaba-bérlet. KISSZÍNHÁZ ma 19 óra: Insomia - Szegedi Kortárs Balett. Erkel Ferenc 1.-bérlet. PINCESZÍNHÁZ ma 19.30 óra: Janik László: Reggel/Este - dráma. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ ma 11 óra: Móra mesebirodalma. Bérlet­szünet. IH RENDEZVÉNYKÖZPONT vasárnap 19 óra: Szép volt, fiúk! - Ná­das-kabaré.­­ A kabaré teljes tárházát megjeleníti: dalok, sanzonok, jelenetek, magánszámok, valamint a kabaré műfa­jának legjellemzőbb személyisége is je­len lesz, a konferanszié: Nádas György (képünkön). Szereplők: Nádas György, Heller Tamás, Fésűs Nelly, Berkes Gabri­ella, Gesztesi Máté, Nádas Gábor Dávid. Jegyár: 3000 forint, diák- és nyugdíjas­kedvezménnyel: 2500 forint. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Vatikáni múzeum - 3D (angol nyelvű, magyar felirattal): ma és vasárnap 14 óra. Amerikai mesterlövész (feliratos): ma és vasárnap 15.30 óra. Kingsman: A titkos szolgálat (m. b.): ma és vasárnap 18 óra. A szürke ötven árnyalata (m. b.): ma és vasárnap 20.30 óra. BALÁZS BÉLA TEREM Csingiling és a Soharém legandája (m. b.): ma és vasárnap 14.30 óra. Vadon (feliratos): ma és vasárnap 16.15 óra. Liza, a rókatündér (magyar): ma és va­sárnap 18.15 óra. Manieggs: Egy keménytojás bosszúja (magyar): ma és vasárnap 20.15 óra. CSŐKE JÓZSEF TEREM 1989 - Határon (feliratos): ma és va­sárnap 14.30 óra. Esélylesők (feliratos): ma és vasárnap 16.30 óra. Parador Húngaro (feliratos): ma és va­sárnap 18.30 óra. Csodák (feliratos): ma és vasárnap 20 óra. PLAZA CINEMA CITY Focus - A látszat csal (m. b.): ma és vasárnap 10.45,13,15,15,18,20.15 és ma 22.30 órakor is. Manieggs - Egy keménytojás bosszú­ja (magyar): ma és vasárnap 13.35, 17.30,19.45 óra. Shaun, a bárány - A film (m. b.): ma és vasárnap 10.12,14,16,18 óra. A Madagaszkár pingvinjei (m. b.): ma 11.40 óra. Csingiling és a Soharém legendája -3D (m. b.): ma és vasárnap 15.45 és ma 10.15 órakor is. Hős6os - 3D (m. b.): ma 10.45 óra. Jupiter felemelkedése - 3D (m. b.): ma és vasárnap 13,17.45 és ma 22.30 óra­kor is. Spongyabob: Ki a vízből! - 3D (m. b.): ma és vasárnap 12.30,16.30,18.30 óra. A Madagaszkár pingvinjei - 3D (m. b.): vasárnap 11.40 óra. A szürke ötven árnyalata (m. b.): ma és vasárnap 11.30,14,15.30,16.30, 1730,19.20 és ma 21.30,22.30 órakor is. Ahol a szivárvány véget ér (m. b.): ma és vasárnap 13.40 és ma 22.30 órakor is. Amerikai mesterlövész (feliratos): ma és vasárnap 15.19.30 és ma 22.10 óra­kor is. Annie (m. b.): ma és vasárnap 10.30­­ óra. Csingiling és Soharém legendája (m. b.): vasárnap 10.15 óra. Hős6os (m. b.): vasárnap 10.45 óra. Joker (m. b.): ma 21.45 óra. Kéjlak (m. b.): ma és vasárnap 11.15, 15.30, 20.15 és ma 22.20 órakor is. Kingsman - A titkos szolgálat (m. b ): ma és vasárnap 14.20,17,19.40 és ma 22.20 órakor is. Kódjátszma (m. b.): ma és vasárnap 12. 20 óra. Liza, a rókatündér (magyar): ma és va­sárnap 13,17.45, 20.30 óra. Spongyabob: Ki a vízből! (m. b.): ma és vasárnap 10.30,14.30 óra. KÖZÉLET SZEGED A Közéleti kávéház rendezvénye a Szent-Györgyi Albert Agórában ma 15 óra: Légy bátor! Diabétesz klub. A Móra Ferenc Múzeumban ma 10 óra: Mátyás ront, ha talál, ha nem talál, csinál... - néprajzi foglalkozás dr. Szűcsné Kopasz Kingával. Az Alsóvárosi tájházban ma 10 óra: Kézműves-foglakozás - ba­golyvarrás. Filcanyagból, vászonból, juta anyagból baglyos kulcstartókat, tűtartó­kat, díszeket varrnak. A foglalkozás ára: 400 Ft/fő, ma 15 óra: Kézműves-foglalkozás felnőtteknek - Csak természetesen I. - Kecsketejből és gyógynövényfőzetekből készült szappanok, fürdőbomba készíté­se. Részvételi díj: 1500 Ft. A Nemzetiségek Házában ma 10 óra: Tavaszváró kézműves-foglal­kozás - martenciakészítés. A Zacc Cafféban (Kölcsey u. 11.) ma 19 óra: Spring/Summer/Songs night­­ A vezető hazai divattervezők ta­vasz-nyári kollekcióit bemutató divatbe­mutató és Bereczki Zoltán koncertje. A REÖK-ben ma 10 óra: a gyerekeknek szerveznek játékos épületbejárást, ma 11 óra: ingyenes palotasétára invi­tálják az érdeklődőket, ahol megismer­hetik az építtető Reök Iván Lajos népes családját, a hazai szecesszió egyik leg­szebb palotáját, és az azt megálmodó zseniális építész Magyar Ede életét. CSONGRÁD A Csemegi Károly Könyvtárban ma 9 óra: Szerepjáték - egy H. P. Lovecraft világában helyet kapott játékra invitálják az érdeklődőket a Fantasy Flight jóvoltából. KONCERT, BULI SZEGED A Rongy kocsmában ma 20 óra: Prog heaven tour. Fellépők: Dream­grave (dark prog), Miserium (dark prog), BZ Project (melodic metal), Mytra (space prog). Belépő: 800 Ft. A Retro klubban ma este: Stiletto Party: DJ Vicktor Smith, a pubban RnB Party csajos ze­nékkel. A belépő: 1000 Ft, lányoknak, il­letve VIP Carddal hajnal 1-ig ingyenes! A Hungiban ma 20.30 óra: DJ Edgar - 80's évek. tanszakai munkáiból készített kiállí­tás. A Belvárosi Kamara Galériában (Bel­városi mozi 2. emelet) március 31-éig látható Börcsök Zsuzsan­na festőművész Térkép hozzám című ki­állítása. A SZAB-székházban március 14-éig látható Ricz Géza kiállítá­sa. A Grimm könyvesboltban március 15-éig látható Maderspach Kata­lin festményei. A Tiszavirág étteremben (Hajnóczy u. 1/B) február végéig látható Simó Szabolcs CBRE Urban Photographer of the year 2014 díj nyertesének kiállítása. A Fekete Házban március 29-éig tart nyitva A sokat látott tér - a szegediek Széchenyi terének ar­cai című tárlat. A Somogyi-könyvtárban február 28-áig: SZTE Füvészkert - ahol mindig virágzik valami! - fotókiállítás, március 3-áig: Izland mozgásban - fotó­­kiállítás, március 3-áig: Turner és a romantika, március 11-éig: Anno 1915. március 11-éig: Régi idők házassági ta­nácsadói, (avagy) a boldog házasság tit­kai - kamarakiállítás, március 12-éig: 100 év a szegedi zsidók történetéből - fotókiállítás. A Gyermekkönyvtárban február 28-áig: Farsangi jelmezek - ötle­tek könyvekből és folyóiratokból, február 28-áig: Egyszervolt... - Paulov­­kin Boglárka illusztrációi. A Hangoskönyvtárban március 6-áig: a Nap-Fény Fotókör Sze­ged Télen című kiállítása. A Budapesti Román Kulturális Intézet szegedi fiókintézetében megnyílt A hagyomány folytatódik - Brâncoveanu 300 című tematikus kiállí­tás. Az SZTE JGYPK Interaktív Természetis­mereti Tudástárának előadótermében (Boldogasszony sgt. 6., II. emelet) március 31-éig látható a Herman Ottó és kora című időszakos kiállítás. A Móra Ferenc Múzeumban (Roose­velt tér 1-3.) megnyílt A szegedi zsidóság és a foto­gráfia című kiállítás, állandó kiállítások: díszterem, Lucs-gyűjtemény, „Csak egy Földünk van..." - természettudományi kiállítás, Patikatörténeti kiállítás, Móra-emlékszo­­ba, „Szeged híres város” - néprajzi tár­lat. A Gomba u. 1/B alatt megnyílt a Szegedi Hadipark - a kültéri kiállításon több tank és helikopter is megtalálható, a beltéri kiállításon kézi­fegyverek és katonai felszerelési tárgyak láthatók. A Szent-Györgyi Albert Agórában (Kálvária sgt. 23.) állandó kiállítás: a Fábián Tamás Érték Alapítvány ásványgyűjteménye. Az Alsóvárosi Ferences Látogatóköz­pontban (Mátyás tér 26.) Szegeden két abszolút van: az alsóváro­si templom és a Tisza - kiállítás, amely kizárólag tárlatvezetés keretében tekint­hető meg, előzetes foglalás alapján (te­lefon: 20/502-1953, e-mail: info@latoga­­tobarat.hu, weboldal: www.latogatoba­­rat.hu). A Bokor u. 14. szám alatt Farkas Gyula festőművész olajfestmé­nyeinek kiállítása, megtekinthető telefo­non történő bejelentkezés után: 30/286-7061. A Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum (Felső Tisza-part 10.) keddtől szombatig 15—18 óráig várja láto­gatóit, vasárnap és hétfő szünnap. Állan­dó kiállítások: A Pick szalámi története, A szegedi paprika története. . CSONGRÁD A Tari László Múzeumban megnyílt A nagy háború Csongrádon című kiállítás. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Az Emlékpontban (Andrássy út 34.) március 29-éig látható a Háború a felhők felett című kiállítás. MAKÓ A József Attila városi könyvtár és mú­zeumban március 5-éig tart nyitva Pataki Ferenc Prima díjas festőművész Földi-Égi határ című kiállítása. SZENTES A Tokácsli Galériában (Kossuth tér 5.) február 28-áig látható Bakacsi Lajos festőművész Harmóniák és kontrasztok című kiállítása. A művelődési és ifjúsági házban megnyílt az Alföldi kézműves fotográfiák című különleges kiállítás, amelyre az or­szág elismert alkotói küldték be kézműves technikával készült képeiket. A Lépcső Galériában (SZTE Mérnöki Kar D épület, Szeged, Moszkvai krt. 9.) március 31-éig látható dr. Gyeviki János, Péntek László, Seller Tibor, Stefko­­vics János, Szabados László és Törköly József (a Dr. Lajos Sándor Fotóklub tagjai) fotóiból rendezett kiállítás. Szegeden, a Somogyi-könyvtár elől ma 11 órától indul a Kávéházi séta. A résztvevők megismerhetnek néhány érdekességet a XIX-XX. századi Szeged legkedveltebb belvárosi kávéházainak és vendéglőinek életéből. A másfél órás séta az első Hungáriától a régi Hungáriáig tart, és a végén belülről is megtekintjük a valamikori Kass Szálló (képün­kön) ma kávéházként is üzemelő részét. A sétán való részvétel díja: 1000 Ft/fő. 6 ő ’R­T^QDflSSUH GGig Pince & Terasz, 6733 SzegedÉLiszt u 9f A f >/'' ■'< liMiaKMilMEM____________AHOL A TÁLALÁSBAN fINStOIS RÁADÁS VANI____________| A CrossFit edzésfilozófiája A CrossFit a legjobb erő- és kondicionáló program, amelyet számos elit katonai egység, harcművész csoport, rendőrakadémia és professzi­onális atléta alkalmaz szerte a világon. Tulajdonképpen egy Amerikában született fitneszrendszer, amely inkább egy edzésfilozófia, semmint külön sportág. A CrosFit célja az élet minden kihívására választ adó „funkcionális” emberi erő kialakítása, amely intenzív és állandóan változó edzés­ingerek eredménye. Testünk rendeltetésszerű - az evolúció során tökélyre fejlődött - használata, a velünk szüle­tett alapképességek életben tartása, fejlesztése a cél. E sport általános fizikai fel­­készültséget biztosít, erősíti a szív- és érrendszert, fejleszti az állóképességet, az erőt, a mobilitást, a gyorsaságot, a koordinációt, az egyensúlyt.­­ Ezt az edzést kifejezetten ajánljuk annak, aki már régóta tervezi, hogy elkezd mozogni, de nem volt önbizalma egyedül lemenni egy konditerembe, akiknek nincs napi egy óránál több szabadidejük a sportra, és nem mellesleg annak, aki szeretne egy jó közösségben és jó hangulatban edzeni,­ miközben társaival motiválják­ is egymást. Továbbá az edzés­­alatt tulajdonképpen saját személyi edzőjük is van a mozogni vágyó férfiaknak és nőknek, aki külön-külön egyengeti mozdulataikat, miközben az egész csoportot folyamatosan segíti a jól fel­épített edzéseken. A CrossFitben nincs felső korhatár, már akár 6 éves kortól bárki elvégezheti a gyakorlatokat, és a sportmúlt sem előfeltétel - világít rá Nahoczky Endre, a CrossFit Tree Szeged Fitneszközpont vezetője és edzője. Jöjjön és próbálja ki ön is, az első alkalommal ingyenesen! További részletes információ: www.crossfittree.eu 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgl72/E TeL 30/638-2624 HIRDETÉS

Next