Délmagyarország, 2015. július (105. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-24 / 172. szám

6 Hódmezővásárhelyi járás Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas OLVASÓLIGET MINDSZENTEN MINDSZENT. Az előző évekhez hasonlóan minden pénteken - így ma is - várja a gyerekeket az olvasóliget a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtárban. A programok 18 órától kezdődnek. PENNA-RENDEZVÉNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Ma 19.45-től a vásárhelyi New Penna Clubban Do It Live rendezvény lesz, amelyen öt, tehetséges fiata­lokból álló banda lép színpadra, és mutatja be, mit tud. RAKTÁR-KONCERTEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Hétvé­genként vásárhelyi és szegedi ze­nekarok lépnek fel a Bessenyei Fe­renc Művelődési Központ és a Raktár Café szervezésében a Dr. Rapcsák András utcán. Ma a Pop Art zenekar szórakoztatja a vendé­geket, holnap pedig a Jazebell fo­kozza a hangulatot. A koncertek 20 órakor kezdődnek. IFJÚSÁGI FESTŐTÁBOR SZÉKKUTAS: A Székkutasi Olva­sókör ma 15 órakor tartja az első alkalommal szervezett ifjúsági festőtábor kiállításának megnyitó­ját a Székkutasi Emlékházban (Jó­zsef Attila utca 12.), a tárlat au­gusztus 1-jéig látogatható csütör­tökön és pénteken 8-tól 16, szom­baton 8-tól 12 óráig. A program művésztanára Bányai Béla festőművész. TÁNC ÉS NÉPZENE FESZTIVÁL MINDSZENT. Nemzetközi tánc és népzene fesztivált rendeznek ma 19 órától Mindszenten, a művelődési központ előtti téren, ahol lengyel, litván, román és bol­gár csoportok műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. TARHONYAFŐZŐ VERSENY SZÉKKUTAS: Holnap tarho­nyafőző versenyt rendeznek Szék­kutason a művelődési ház mögötti területen. A csapatok 9 órától kezdhetik meg a főzést saját esz­közökkel és alapanyagokból, a zsűri délben kóstolja meg az elké­szült étkeket. Nevezni bármilyen tarhonyás étellel lehet. ÉLESLÖVÉSZET HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DÓC. " Szakaszszintű éleslövészeten vet­tek részt a közelmúltban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vá­sárhelyi 62. lövészzászlóalj bázi­sán megalakított zászlóalj harccso­portjának katonái. A lövészet célja az volt, hogy értékelő foglalkozá­son felmérjék a szakasz harcászati képességét. Egy nomád vásárhelyi katona Nagy Ákos sokat játszott kato­­násdit, és úgy maradt. Ma már a nomád, különösen a hun és ma­gyar harcművészet érdekli. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY IMRE PÉTER - Gyerekként sokat játszottam katonásdit. Ez nálam megma­radt, nem nőttem ki - mondta a 37 éves Nagy Ákos, aki pályát is e szerint választott, katona lett. 1998-ban került Kisszállásról Vásárhelyre, jelenleg a 62. lö­vészzászlóaljnál szolgál zász­lósként. A hobbija is a fegyve­rekhez, a nomád népek harc­modorához köti, amivel 2005-ben kezdett el komolyab­ban foglalkozni. Könyveket vett, először Kassai Lajos Lovasíjászat, majd Kelemen Zsolt Lóháton, fegyverben című munkáját olvasta, utóbbi volt a meghatározóbb. MINT A KÁPOSZTA - Az idő múlásával ez élet­móddá vált, amihez a család­nak is alkalmazkodnia kell, ugyanis ez heti kettő-négy edzést jelent. Nagy hangsúlyt fektetünk a lovak kiképzésére, ami a Kucsera família gazda­ságában, a Kéktói Ménesnél AZ 5 ÉVES ÁKOS 3 ÉVES KORA ÓTA LOVAGOL Nagy Ákosnak a biztos hátteret a család, felesége, Nikolett, és két fia, az 5 éves Ákos Levente és az 1 éves Zalán jelenti. Ákos 3 éves ko­rától lovagol, fakarddal, lándzsával, baltával, és úgynevezett veszélyte­len íjjal gyakorolja a fegyverek használatát. történik, ez lehetne a későbbi­ekben a régióban a hun-ma­gyar harcművészeti központ - mondta Nagy Ákos. Hangsú­lyozta, most startolt a kon­centráltabb munka a feltéte­lek megteremtésével, tobor­zással, népszerűsítéssel. Ezért is tartott idén bemutatókat Vásárhelyen a lovas juniáli­­son, a Kéktó Fesztiválon, a porcelángyári Építők-napon és a hód-tavi csatánál.­­ Drágának tűnhet ez az el­foglaltság, de nem kell sok min­den hozzá: használható íj, há­rom nyílvessző, egy rövid és egy hosszú bot, valamint némi lo­­vaglási lehetőség alkalmas há­tasokon. Nekem négy éve saját lovam van. Érdemes csinálni, mert az embereknek tetszik a produkciónk. Sokan beszélnek a nomád harcmodorról, de ke­vesen értenek hozzá. A mi mun­kánk olyan, mint a káposzta: rétegenként, sok mindenből épül fel. A különböző tudo­mányágaknak csak azon részei­vel foglalkozunk, amelyek az általunk gyakorolt harcmodor­hoz kötődnek. NYÍLZÁPOR Kelemen Zsolt kifejlesztett egy versenyrendszert, amelyben a nomád lovasok összemérhetik felkészültségüket. Nagy Ákos is részt vett a munkában. Je­lenleg mintegy 60 nomád lo­vas van az országban.­­ A ver­seny még nem indult be, ah­hoz több lépcsőt kell leküzde­ni, például le kell vizsgáztatni a lovakat. A versenyszámok között lenne nyíllal pontlövés és körkörös lovaglásban nyíl­zápor - 100 méteres sugarú körön - a bábukra. A felada­tokat egyéniben és csapatban is végre kellene hajtani, hi­szen a csatákat anno nem egy-egy ember vívta, olykor több száz harcos összehangolt tevékenységét igényelte mondta Nagy. Az életmódba nemcsak a gyakorlás, az edzések és a be­mutatók tartoznak, hanem az eszközök is. Nagy Ákos muta­tott egy páncélt, amit tesztel­tek: nyíl- és golyóálló. Hang­súlyozta, utóbbi alatt mái ha­dipisztolyt kell érteni. SZTYEPPE! HARCMODOR - Társaimmal az a célunk, hogy a legendás nomád, sztyeppei harcmodort, harcművészetünket visszail­lesszük méltó helyére a köztu­datban, beépítsük az emberek gondolkodásába. Ezzel tiszte­legve elődeink, a harcosok emléke előtt, akik behatoltak a Kárpát-medencébe, hazát szereztek, lehetővé tették, hogy itt éljünk - hangsúlyozta Nagy Ákos. Nagy Ákos (fent és bal oldali képünkön középen) azt vallja, harci tudá­sával tiszteleg elődeink, a harcosok emléke előtt. FOTÓK: DM Húsz ventilátort kapott a kórház HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Húsz ventilátort adományozott a vá­sárhelyi kórháznak a városban működő Csomiép Beton és Me­liorációs Termékgyártó Kft. A kft.-nek és az egészségügyi in­tézménynek hagyományosan jó a kapcsolata, a vállalat 8 éve minden nyáron ad támogatást. - Azokon a betegeken akar­tunk segíteni, akik a kánikulá­ban is kénytelenek a kórházban feküdni - fogalmazott Mészáros Antal, a Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója. Kallai Árpáddal, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásár­­hely-Makó főigazgatójával még a múlt héten egyeztetett, meg­tudta, vannak kórtermek, ahol szükség lenne ventilátorokra. Az egyik beteg hozzátartozó­ja, Katona Józsefné közölte: tudja, nagy beruházások zajla­nak a vásárhelyi kórházban, ezért még nem minden tökéle­tes, de az ápolóknak, orvosok­nak dolgozniuk kell, a betegek szenvedését pedig enyhíti a hűs, mozgó levegő. - Mészáros Antal egyike azoknak, akik hagyományosan és kiemelten támogatják intéz­ményünket - mondta Kallai Ár­pád. Hozzátette: az ideiglenesen működő egyetlen műtő légkon­dicionált, és a most kialakítan­­dók is azok lesznek. Régiek az épületek, vastag falakkal, ezért jelentenek nagy segítséget a ven­tilátorok, javítják a komfortérze­tet. - A hosszú távú fejlesztési tervben szerepel a kórtermek kli­matizálása- közölte Kallai. Ismét Czirbus Piroska-pályázat HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A Czirbus Piroska Emlékére a Hód­mezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány ebben az évben is meghirdeti pályázatát: vásár­helyi vagy a városhoz kötődő szerzők, alkotók irodalmi, művészeti és tudományos műveinek kiadását, valamint zenei, képző-, film-, tánc- és színházművészeti tevékenysé­get támogatnak. A benyújtási határidő augusztus 31., elbírá­lása október 31-éig várható, ke­retösszege 500 ezer forint. A pályázatokat 3 példányban, a közalapítvány nevére és He­gedűs József részére (bővebb információ is tőle kapható az 530-167-es telefonszámon) pos­tai úton, 1 példányban pedig elektronikus formában - szá­mítógépes lemezen vagy e-mail csatolmányaként - kell eljut­tatni. A címek a következők: Polgármesteri Hivatal, 6800 Hódmezővásárhely Pf. 23, Kos­suth tér 1. első emelet 23., illet­ve az e-mail cím: hegedus­­jo@hodmezovasarhely.hu. 2015.07.24, péntek Választhatnak iskolát a mártélyi diákok A szabad iskolaválasztási joggal élhetnek a mártélyi szülők, így a felső tagozatos gyermekeiknek nem kötelező a jogutód, a vásár­helyi Varga Tamás Általános Is­kolában folytatniuk tanulmá­nyaikat. Ám aki nem a Vargát vá­lasztja, annak az utazási költsé­gét nem fizeti a KUK. MÁRTÉLY, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ANTAL SÁNDOR Minisztériumi döntéssel a vá­sárhelyi Varga Tamás Általános Iskola tagintézményeként működik tovább a Mártélyi Ál­talános Iskola. Mint megírtuk, az alsósok maradnak Márté­­lyon, a teljes felső tagozat Vá­sárhelyre kerül. Az átalakítást a csökkenő diáklétszámmal ma­gyarázzák. Az elmúlt tanévet 66-an fejezték be. A szülőknek nem tetszik a döntés. Lapunknak arról is pa­naszkodtak, hogy miért csak a Varga-iskolába kerülhetnek a­­ gyerekek. Tóthné Kecskeméti Katalin tankerületi vezető meg­keresésünkre elmondta, a sza­bad iskolaválasztás jogát eddig is érvényesítették, nem csak a Vargába mehetnek a felsősök. - A nyár elején egy szándék­­nyilatkozatot töltettünk ki a Ha például a vásárhelyi Klauzál-iskolába íratja át gyermekét a szülő, akkor az utazás költségét maguknak kell fizetniük. szülőkkel, annak érdekében, hogy előre lássunk. 21-en jelez­ték, hogy más intézménybe já­ratnák felső tagozatos gyerme­keiket. Közülük eddig hat főt már fel is vettek: hárman Mind­szenten, hárman pedig másik vásárhelyi iskolában folytatják, a 15 főről egyelőre nem tudunk - fogalmazott Tóthné, aki hoz­zátette, a KLIK alá tartozó vá­sárhelyi intézmények igazgatói­nak is jelezték, hogy vehetnek fel mártélyi diákokat. A Klebelsberg Intézmény­fenntartó Központ csak azoknak a diákoknak finanszírozza az úti­költséget Mártélyról, akik a jog­utód Varga Tamás Általános Is­kolában folytatják tanulmányai­kat. Ha például a vásárhelyi Klauzál-iskolába íratja át gyerme­két a szülő, akkor az utazás költ­ségét maguknak kell fizetniük. A szülők Lázár János or­szággyűlési képviselőt is felke­resték a múlt heti fogadóóráján. A politikus arra kérte a KLIK-et, hogy egyetlen mártélyi diákot se utasítsanak vissza az isko­lák, ha nem a Varga Tamást vá­lasztják. A településen maradó alsó tagozatban a jelenlegi elképze­lés szerint egy osztályban 2 ta­nítóval zajlik majd az oktatás. A 24 fős osztályban elsősök és ne­gyedikesek együtt tanulnak, de van lehetőség csoportok kiala­kítására. A „FÜGGETLENSÉGI HARC” TÖRTÉNETE Már 2007-ben bajba került a mártélyi iskola, ahol akkor még 115 gyer­mek tanult. Az önkormányzat 8 éve indított iskolamegmentő akciója bejött, ingyen ajánlottak fel közművesített építési telkeket betelepülni vágyó, sokgyermekes családoknak. 2011-ben az iskola megmentéséért a „Ne hagyj magamra” kezdeményezés keretében 250 euróért lehetett örökbe fogadni egy hétig az intézményt. 2013-ban 102-en tanultak az iskolában. Felmerült, hogy a felsősöket áthelyezik a Varga Tamás Álta­lános Iskolába, de a szülők aláírásgyűjtése után a minisztérium nem tá­mogatta az átalakítást. Az idén már igen.

Next