Délmagyarország, 2016. január (106. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-14 / 11. szám

2 Újhelyi lehet 2015 európai parlamenti képviselője Újhelyi István szegedi szocia­lista európai parlamenti képvi­selőt tizenkét nemzetközi szakmai szervezet jelölte az év EP-képviselője díjra. A fideszes Deutsch Tamás is bejutott a döntőbe. BRÜSSZEL sz. c. sz. A 2015-ös év parlamenti kép­viselője címért versengenek a következő hetekben az Euró­pai Parlament képviselői. Az ajánlások alapján két magyar politikus jutott be a döntőbe: a szocialista Újhelyi István és a fideszes Deutsch Tamás. A brüsszeli EU-politikai kétheti­lap, a Parliament Magazine minden évben kiírja a MEP AWARD-ot, vagyis az európai parlamenti képviselők díját. Idén tizenegyedik alkalommal adják majd át az elismerést. Először 2005-ben választották év képviselőjét. Bár ez „csak” egy szerkesztőségi díj, ki­emelten fontos a kép­viselők között­­ nagy elismerés, ha valaki megkapja. Ezért már meg is indult a belső kampány. Érdekesség, hogy bárki - magánszemélyek, képviselők, rokonok, civil szervezetek - jelölhet egy-egy képviselőt va­lamelyik kategória díjára, a lé­nyeg, hogy az illető az adott évben olyan kiemelkedő mun­kát végezzen a szakterületén, ami miatt jogosult az elisme­résre. A beérkezett több ezer jelölésből végül a Parliament Magazine szerkesztősége vá­laszt ki minden kategóriában 3-3 képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölést. Ezután, a döntőben már csak az EP 751 képviselője szavazhat a díj hi­vatalos oldalán, mindenki egyszer. Bár ez „csak” egy szerkesztőségi díj, kiemelten fontos a képviselők között­­ nagy elismerés, ha valaki megkapja. Ezért már meg is intcku­lt a belső kampány, és Idén két magyart emeltek ki: Kryutsch Tamást a regioná­lis politika területén, Újhelyi Istvánt pedig a turizmusban je­lölték. Újhelyit tizenkét nem­zetközi szakmai szervezet jelöl­te a díjra, ami szakértők szerint - függetlenül a végered­ménytől - komoly elismerés. DÉLMAGYARORSZÁG 2016.01.14., csütörtök NÉGYEN HALTAK MEG A MEGYÉBEN AZ IDEI FŰTÉSI SZEZONBAN A MÉRGEZŐ GÁZTÓL Rekorderek lettünk szén-monoxid-halálban CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az asszony egy családi ház­ban él férjével és fiával, a fűtést fatüzelésű kazán, a me­leg vizet egy gázzal működő bojler adja. - Tartunk a mér­gezéstől, de mindent megte­szünk, hogy elkerüljük - ko­pogta le az álcán Etelka. Meg­jegyezte, felújításkor való­színűleg villanybojlerre cseré­lik a régi vízmelegítőt. A Csongrád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság­tól megtudtuk, az első áldoza­tot még október 16-án fedez­ték fel Sándorfalván (2015. ok­tóber 17.: Szén-monoxid-mér­­gezésben halt meg egy sándor­­falvi férfi), novemberben Szegváron, öt napja Üllésen, tegnapelőtt pedig Kübekhá­­zán végzett a szén-monoxid a gyanútlan lakókkal. Azt is megtudtuk, az idei fűtési sze­zonban eddig 8 mérgezés tör­tént. A számok egyértelmű nö­vekedést mutatnak, 2011-ben és 2012-ben 2-2 ember halt meg, a legjobb év 2013 volt, amikor senkit sem ölt meg a mérges gáz. 2014-re a sérültek száma is csökkent, egy halá­los tragédia történt, és hár­man kerültek kórházban a szén-monoxid miatt. Azt is közölték, a mostani balesetek miatt a katasztrófa­védelem hatósági osztálya vizsgálatot indít a pontos kö­rülmények felderítésére.­­ Ilyenkor minden esetben megvizsgálják, hogy mikor történt meg a kémények felül­vizsgálata, és hogy az el­lenőrzés során feltárt esetle­ges hiányosságokra milyen in­tézkedések történtek - közölte Molnár Krisztina szóvivő. Úgy tudjuk, a szakemberek olyan vízmelegítőt is találtak, amelyet üzemeltetve alig 3 perc alatt mérgezővé vált a fürdőszoba levegője. A rövid idő azt mutatja, egyetlen meg­hibásodott vagy valami miatt rosszul működő készülék is tragédiát okozhat. Szakembe­rek mindig elmondják, a mér­gezésre kezdetben kábultság, fejfájás, fülzúgás, hányinger, szédülés, zavartság, a bőr ki­pirulása jellemző. Hasonló tü­neteket más, kevésbé veszé­lyes betegség is okozhat, ezért a mérgezést szenvedő hajla­mos elbagatellizálni a problé­mát. A mérgezés későbbi fázi-2011-ben és 2012- ben 2-2 ember halt meg, a legjobb év 2013 volt, amikor senkit sem ölt meg a mérges gáz. saiban izomgörcsök, hányás, bénulás, majd a legsúlyosabb esetekben eszméletvesztés és fulladás lép fel. A webbe­­teg.hu azt írja, ha többen ros­­­szullétre panaszkodnak a csa­ládban, érdemes egyből mér­gezésre gondolni. Huszár Sándorné a vízmelegítőnél. Mindent megtesznek, hogy elkerüljék a mérgezést. FOTÓ: segesvári Csaba HASZNÁLJON RIASZTÓT! A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ha­tóság (nfh.hu) még tavaly közzé­tett egy olyan listát, amelyen fel­tüntették a megbízható és tesz­­­telt szén-monoxid-érzékelőket. A 16 elemből álló felsoroláson már 5000 forinttól találhatunk riasz­tót, a felső határ 30 ezer forint. O VESZÉLYBEN­­ OTTHONTALANKÉNT DAGANATOS BETEGSÉGÉT SEM TUDJA KEZELTETNI KOPASZ MÓNIKA Műtét után az utcára kerülne SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL­ ­ Novemberben derült ki, hogy a csomó a mellemben, amitől lassan már aludni sem tudok, annyira érzékeny, egy 3-as stádiumú, ökölnyi méretű rosszindulatú daganat - kezd­te történetét Mónika. Termé­szetes lenne ebben az esetben, hogy megműtik, majd kemote­rápiás kezelést kap, esetében azonban ez nem kivitelezhető. - Decemberben volt egy éve, hogy utolsó albérletemből ki kellett költöznöm. Addigra fogyott el minden tartalékom, mert évek óta nem tudok dol­gozni. A halálos kór mellett 17 különböző betegségem van. A vérnyomás-ingadozásom miatt például rendszeresen elájulok, de gyomor- és bélrendszeri be­tegségekkel is küzdök. Ilyen munkaerőre sehol nincs szük­ség. Vagyonom nincs, mert az anyám gyűlölt, így kisemmi­zett, halála után semmit nem örököltem - mesélte Mónika, akinek nem volt hová mennie, így több mint egy éve otthon­talan lett. Éjszakánként egy barátja jóvoltából van fedél a feje fö­lött, aludhat és tisztálkodhat nála. Mivel azonban az is al­bérlet, hivatalosan nem élhet ott. - Reggel, amikor elmegy dolgozni, én is kimegyek a la­kásból, és csak este megyek vissza. Még kulcsom sincs - mesélte a nő. Arra a kérdésre, mit csinál egész nap, annyit válaszolt: valahogy minden nap eltelik rajta. Tizenhárom kilós „válságtáskáját” is egyre nehezebben cipeli magával. Csak rója az utcákat, mást nem tud tenni. Ilyen körülmények között kellene belevágnia az élet­mentő műtétbe és kezelésbe, de tisztában van vele: ez kivi­telezhetetlen.­­ Csonkolt mellel öt nap után kiraknak a klinikáról azzal, hogy a csa­lád gondozzon tovább. Ne­kem viszont senkim nincs, de még egy szobám se, ahol lá­badozhatnék - panaszkodott. - A kemoterápia közben pe­dig kifejezetten steril körül­ményekre lenne szükség, hi­szen az immunrendszerem le­gyengül. A 42 éves nő úgy érzi, a nincstelenség szélén esélyt sem kap a gyógyulásra. Rá­adásul ellátásra sem számít­hat: hiába minősítik néhány héten belül 80 százalékban rokkantnak, kevés munkaéve miatt csak pár ezer forinttal kap majd többet, mint a mos­tani 22 ezer 800 forintos fog­lalkozáshelyettesítő támoga­tás. Ebből pedig esélye sincs lakást vagy akár csak egy szo­bát is bérelni.­­ Csupán arra vágynék, hogy esélyt kapjak megküzde­ni a halálos kórral. Ha pedig meg kell halnom, ne az árok­parton vagy egy utcai padon találjanak rám. Betegségei miatt munkát sem talál Mónika. FOTÓ: Karnok Csaba VAN MEGOLDÁS Kaphatnak segítséget a Mónikához hasonló sorsú emberek - tudtuk meg Novkov Veszelinkától, az önkormányzat szociális irodájának vezetőjétől. Van ugyanis a városban egy egészségügyi centrum, amelyet hajléktala­nok számára működtet a Máltai Szeretetszolgálat. A 16 fő befogadására alkalmas intézményben orvosi ellenőrzés mellett lábadozhatnak a bete­gek. Szentandrási Edit, a Szeged hajléktalanjait ellátó háziorvos elmond­ta, akiről tudomást szereznek, felveszik és gondozzák itt, a kapacitás szűkössége miatt azonban előzetes egyeztetés szükséges. Négy hónap alatt 861 határsértő jött át a kerítésen SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az elmúlt egy hó­napban 87 migránst állított bí­róság elé gyorsított eljárásban határzár tiltott átlépése miatt, míg két határsértő bűnösségé­nek megállapítását a határzár megrongálása miatt kérte. Az elkövetők közül huszonketten a más által korábban már meg­rongált kerítésen kialakított ré­sen keresztül léptek be illegáli­san Szerbiából Magyarország­ra, hatvanöten saját maguk másztak át a kerítés alatt vagy felett. Húszan koszovói, tizen­heten török, tizenheten albán, tízen-tízen Sri Lanka-i és erit­­reai, hatan Szomáliai, öten szerb, ketten algériai, míg egy-egy migráns líbiai, illetve szír állampolgárnak vallotta magát - tájékoztatott Szanka Ferenc ügyészségi szóvivő. A migrációs válsághelyzet szeptember 15-i kihirdetése óta összesen 861 elkövetővel szem­ben nyújtottak be indítványt határzár tiltott átlépése miatt.

Next