Délmagyarország, 2016. május (106. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-05 / 105. szám

4 Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Szentes és környéke LAKOSSÁGI FÓRUM • Kovács Sándor települési képviselő és Farkas Éva Erzsébet polgármester lakossági fórumot tart ma délután 6-kor az Almá­­si-iskolában. SAKK ÉS JÓGA 1ÖMÖI Gera Ferenc várja a sakkozókat ma 17 órakor a könyvtárban, 19 órakor pedig Kasper Veronika tart jógafoglal­kozást. SZELEKTÍVEN GYŰJTIK A HULLADÉKOT MAKÓN IS Május közepétől a kertes házban élő makóiak zsákokat kapnak a szolgáltatótól, hogy külön gyűjthessék a szelektív, il­letve a biológiailag lebomló hul­ladékokat - tájékoztatta lapun­kat a városháza. A zacskók mel­lé tájékoztató füzetet is kap min­denki, hogy mit hogyan kell gyűjteni. A megtelt zsákokat az ürítés szokásos napján, a kuka mellé kell majd helyezni. Ezeket külön kocsival szállítják el, a díj nem emelkedik - ígéri a Felső-Bácskai Hulladékgazdálko­dási Nonprofit Kft. IRTJÁK A SZÚNYOGOKAT CSONKtíÁI Az idei első szú­nyogirtás ma 19.30-kor lesz, ros^idő esetén holnap ugyan­­ebbfjn az időpontban. A követ­kez tervezett időpont május 12. JELENTKEZZENEK A LOVASOK! fíl 6 Holló Lászlónénál je­lentkezhetnek a lovasok a 20/662-5088-as telefonszámon arra a fogathajtóversenyre, amely május 21-én lesz. SZOMBATON IS TOURINFORM j­öu M^ŐVÁSÁRHELY. A vásár­­ helyi Tourinform-iroda a fősze­zonban, vagyis május 1-jétől szeptember 30-áig szombaton is várja az érdeklődőket. Hétfőn 7.45-től 16.30-ig, keddtől péntekig 7.45-től 17 óráig, szombaton 10-től 17 órá­ig tart nyitva. ÁRAMSZÜNET huDME2 a VASARHELY-SZi- Áramszünet lesz Szi­­káncson az Ady Endre utca 2-6., a Dózsa György utca 1-73. és 2-78., a MÁV, az Ács Lajos utca 1-37. és 2-46., a Fő utca 1-31. és 2-30., a Hétvezér tér 1-29. és 2-30., a Petőfi Sándor utca 1-47. és 2-36. Szám alatt; Vásárhelyen pedig az Ábrás Károly utca 41-49. és 40-54., az Észak utca 113-117. és 108-128/A, valamint a Jókai utca 144-146. szám alatt pén­teken 8 és 18 óra között. Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. a villamos hálózaton mun­kálatokat végez. BENKŐ ZSOLT FOGADÓÓRÁJA Benkő Zsolt vásárhelyi ön­­kormányzati képviselő ma 17 és 19 óra között közösségi összejö­vetelt és fogadóórát tart az er­zsébeti lakosoknak a helyi Posta utca 2. szám alatt. MÁSHOL IS GAZDÁTLAN Nem csak a 47-es főút mellett okoz gondot, hogy hatalmasra nőtt a gaz. Az 55-ös főút árka és padkája úgy nézett ki a közelmúltban, mint a repceföld, erről lapunkban is írtunk (2016. április 21.: Kivirágzott a bajai út - Legyőzi a murvát a természet). MINDENKI MÁSKÉPP TUDJA, KINEK KELLENE NYÍRNI Kétméteres gaz nőtt a 47-es bicikliútj­a mellett HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZÉKKUTAS FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL László Sóshalmon egy ta­nyán lakik, és naponta közle­kedik a Vásárhely és Székku­tas közti kerékpárúton. Az aszfalt mellett néhol kétmé­teres gaz nőtt. - Amióta jó idő van, sok hobbibiciklis is jár erre. Lehet, hogy lesz, akinek a látvány kedvét szegi - mondta a férfi. A méretes gazban 70-80 centiméter ma­gas, szúrós növények is van­nak. Posztós László szerint nem lenne jó beleesni, olyan, mint a kaktusz. - Az út mellett már dol­goztak a közútkezelő munka­társai. Ott viszonylag szép a fű. A bicikliút melletti terüle­tet is rendbe kellett volna tenni - mondta Hrabovszki Antal. A székkutasi férfinak az ugyancsak Hódmezővá­sárhelyhez tartozó Mátyás­halmon van tanyája, ahol ál­latokat tart. Ő is naponta jár erre. Székkutas külterületén rendezett a kerékpárút kör­nyéke. - Önkormányzatunk dolgozói vágták le a füvet. Bár választ nem kaptunk a kérdésünkre, mi úgy tudjuk, ez 2-3 éven keresztül a beru­házó feladata lenne, nem pe­dig a miénk - mondta Szél Ist­ván polgármester. A hódmezővásárhelyi ön­­kormányzat - hasonlóan a székkutasihoz - úgy tudja, Amióta jó idő van» sok hobbibiciklis is jár arra« Lehet, hogy lesi, akinek a látvány kedvét szegi. A mére­­tes gazban 70*80 centiméter magas, szúrós növények is vannak. Posztós László nem az ő feladatuk, hogy kül­területen rendben tartsák a kerékpárút környezetét. En­nek ellenére, amikor a belte­rületi bicikliút mentén füvet nyírnak, a várostábla után még három kilométeren to­vább dolgoznak a gépeik. A Magyar Közút Közhasznú Nonprofit Zrt.-t is megkerestük a problémával. Azt válaszol­ták, a kerékpárutat az illetékes önkormányzatok kezelik, de úgy tudják, hogy egy ideig még a kivitelezőnek kell kaszálni. Ezért a problémát jelezték a beruházó Nemzeti Infrastruk­túra Fejlesztő Zrt.-nek. Mi is megkérdeztük a NIF-et. Ha megérkezik a vála­szuk, közöljük. Egy robogós fiatalembert kértünk győzött. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA meg­­álljon a gaz mellé. A magassága 180 centiméter. Növésben a gaz Nem emelik a cégvezetők fizetését Szentesen SZENTES MUNKATÁRSUNKTÓL Idén is a tavalyi fizetésüket kap­ják a többségi tulajdonú önkor­mányzati gazdasági társaságok vezetői - döntött a képvi­selő-testület. A határozati javas­latnak megfelelően Döbrőssy Iván (szolgáltató kft.) bruttó 1 millió, Varga Sándor (városellá­tó) 614 ezer, Márton Mária (üdülőközpont) és Szűcs Ildikó (könyvtár) 420-420 ezer, Halupa Eszter (Szentesi Élet) 300 ezer, Kocsis László (energia kft.) 250 ezer forintért dolgozik havonta. A mobiltelefon és a tablet használatáról, valamint az internet veszélyeiről beszélgettek tegnap a Voda­fone Alapítvány önkéntesei a vásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola fiataljaival. A felsős diákokat ar­ról faggatták, mire használják a világhálót, a közösségi oldalakat és a különféle applikációkat. A vásárhelyi is­kola a közelmúltban 90 táblagépet kapott a telekommunikációs cégtől a Digitális Iskolaprogram keretében. Je­lenleg a tanárokat készítik fel a szeptemberben induló új oktatási módszerre. Heti 3 órán biztosan használják ősztől a tableteket. fotó: antal Sándor m DÉLMAGYARORSZÁG 2016.05.05., csütörtök A múlt neve - a jövő technikája Fogtherm-Partner Szeged Kft. Júliustól kéménybe kizáróla az új EU szabvány szerinti­­ gázkazánok szerelhetők. SPÓROLJON SZÁZEZREKET! Mágneses ciklonszűrővel védje kazánját és fűtési rendszerét a szennyeződéstől! • hosszabb élettartam - kevesebb meghibásodás • jobb hatásfok Keresse üzleteinkben! Fégtherm-Partner Szeged Kft. József Attila sgt. 27. • TeL: 62/552-046 • Tel./fax: 62/425-520 • E-mail: feg@freemail.hu t<la»tela«»3áll Szántó Kovács János u. 121-125. Tel./fax: 62/242-611 • E-mail: feghmvhely@gmail.com­ • Honlap: www.fegtherm-szeged.hu

Next