Délmagyarország, 2016. augusztus (106. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-04 / 182. szám

v Csongrád,Hódmezővásárhely, ■ Idyl­imtUI Makó, Szentes és környéke SZERVIZ ÉS TÉRKÉP IS JÁR A KERÉKPÁR MELLÉ Makón népszerű a kölcsönbringa MAKÓ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az árakat összevetve a Tourin­­form-iroda tűnt valamivel ol­csóbbnak - igaz, itt 2000 forin­tos kauciót is letétbe kell helyez­ni indulás előtt. Itt 6 felnőtt-, 3 tini- és 3 gyerekbicikli van, óránként 300 vagy napi 1500 fo­rintért. Takács Vivien marke­tingvezető azt is elmondta: ha valakivel lerobbanna valahol a kétkerekű, és betelefonál, utána küldik a szerelőt. A „szomszéd­várban” 1 gyerek- és 6 felnőttbi­cikli várja az érdeklődőket. Itt egy órára egy ezres a bérleti díj, 3-ra 1800, egész napra pedig 3000, de több napra, sőt akár ÚTVONALÖTLETEK A makói bicajbérlőket nemcsak a KRESZ által előírt védőfelszere­léssel, de szükség esetén kerék­páros térképpel is ellátják. Ennek egyik oldalán Makó, a másikon a térség kerékpárútjai láthatók. Be­mutatja az útba eső nevezetessé­geket, sőt útvonalötleteket is ajánl a városban és környékén. 5000 példányban készült el. A 17 kilométernyi makói kerék­­párút-hálózaton kívül további 16 épült a térségben eddig - kere­kezhetünk Apátfalvára, Magyar­­csanádra és Kiszomborra. Jövőre a maroslelei bicikliút is megtesz, egész hétre is lehet kölcsönözni - ez utóbbi díja 9000 forint. A Portékatárat vezető Rozsnyai Éva tapasztalatai szerint az alsó vázasak a legkedveltebbek, mert kényelmesek. Szívesen meghallgattuk volna egy felhasználó véle­ményét is, de épp nem volt szerencsénk: egyik helyen sem kölcsönöztek, és éppen egyik sem volt kibérelve. Azt azonban mindkét helyen megerősítették, hogy bár eleinte inkább csak né­zelődtek, kérdezősködtek az emberek, mostanában már nincs olyan nap, amikor ne kötnének szerződést. A hét­végék a legsűrűbbek. Párok, családok, baráti társaságok jelentkeznek a leggyakrab­ban, például Maros-parti ke­rekezésre vagy városfelfe­dező túrára. Voltak külföldi­ek is. Arra még nem volt pél­da, hogy lenyúlták volna a drótszamarat. hagyományos és kondenzációs kazánok • radiátorok • új és használt konvektorok • elektromos és gázbojlerek • csövek • csapok • szerelvények • alkatrészek • gázveszélyriasztók • termosztátok FILMES MUNKA - IZOMAUTÓKAT TART VISSZA A SZENTESI ERŐEMBER Popey Hollywoodba készül SZENTES MUNKATÁRSUNKTÓL A Fast and furious, azaz a Ha­lálos iramban 8. című holly­­ woodi szuperprodukcióban kapott egy szerepet a szentesi Sinka „Popey” Zsolt. Az erőember eddig is szokatlan teljesítményeiről és rekordjai­ról volt ismert, többek között vonatot, repülőgépet húzott el a fogával. A 2017 tavaszán a mozikba kerülő film követ­kező epizódjában is testhezál­ló jelenete lesz: két, több száz lóerős drift autót - egy Mus­­tangot és egy Challengert - tart majd vissza a karjaival se­gítők és kaszkadőrök nélkül. Az erőember azt mondta, mintegy 15 perces szerepe lesz, hamarosan Los Angeles­be repül forgatni, a moziban Vin Diesellel láthatjuk majd együtt. A budapesti Gellérthe­gyen a közelmúltban vettek fel a filmhez egy úgynevezett trailert, azaz figyelemfelkeltő előzetest. Zsolt elmondta, hogy komoly szerepet kap majd egy Gru nevű kutya, amely félelmetes külseje elle­nére csupa szív és jóindulatú. 15 perces szerepe lesz, hamarosan Los Angelesbe repül forgatni. Mostanában csak látogatóba tér haza, családjával Szentes és Dubaj között ingázik, karri­erje az arab országba szólítot­ta. A szentesiek szombaton 10 órától láthatják egy szabad­edzését a sportcsarnoknál. Amikor összecsap izomerő és lóerő, Gru és Popey. Összebarátkoztak. 2016.08.04., csütörtök FÉRJ ÉS FELESÉG KIÁLLÍTÁSA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Forró Ist­ván fazekas és felesége, Ágoston Mária kerámiafestő munkáiból nyílik kiállítás ma 17 órakor a Tornyai János Múzeumban. A szeptember közepéig látható tár­latot Nagy Vera néprajzkuta­­tó-főmuzeológus nyitja meg a múzeum emeleti termében. VÁLTOZIK A CSONGRÁDI KÖZLEKEDÉS CSONGRÁD. A Körös-toroki Na­pok miatt mától vasárnapig egy­irányú lesz a közlekedés a Bö­­kényalji úton a város felől az üdülőterület irányába. Az út mindkét oldalán tilos lesz meg­állni. A Körös-torokból csak a Baross Gábor rakparton lehet tá­vozni, amelyet szintén egyirá­­nyúsítanak az Öregvár utcáig. ÜGYINTÉZÉS - FÜRDŐNADRÁGBAN CSONGRÁS­ Mozgó kormányab­lakot nyit a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala ma - a Kö­rös-toroki Napok fesztivál nyitó­napján -13 órakor az üdülőte­rületen. A hivatali sátor szom­batig üzemel. Az ügyfelek egye­bek mellett személyi igazol­ványt, útlevelet, vezetői enge­délyt készíttethetnek. KEDVEZMÉNYT AD A FÜRDŐ CSONGRÁD. Akár harmadával kevesebbet kell fizetniük a csongrádi fürdőben bizonyos szolgáltatásokért a térség lako­sainak. A kedvezményt eddig csak a helyiek vehették igénybe, most már Csanytelek, Felgyő és Tömörkény lakosai is. A részle­tekről a www.csongradfurdo.hu oldalon lehet tájékozódni. PAPÍRSÁRKÁNYT EREGETNEK EPE­RJI Papírsárkány-készítés­re várják a gyerekeket ma 17 órától a faluházban. Az elkészült műveket közösen fel is röptetik a levegőbe. VÉRADÁS PITVAROS Kiszállásos vér­adásra várja az önként jelent­kezőket a makói kórház vér­transzfúziós állomása péntek délután 2-től 5-ig a pitvarosi egészségházban. LORD A FALUNAPON MAROSLELE Sokéves hagyo­mány Maroslelén, hogy a falu­napon élő koncertet ad egy ha­zai rockcsapat. Mostanra eldőlt, idén 5 év után újra a Lord együttes játszik a főtéren, a szabadtéri színpadon szeptem­ber 16-án. HULLÓCSILLAGTÚRA KERÉKPÁRRAL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, K0-Éjszakai biciklitúra indul augusztus 13-án 20 órakor a vá­sárhelyi Kossuth térről a Kopán­­csi Tanyamúzeumhoz. A vásár­helyi Tourinform-irodában re­gisztrálhatnak az érdeklődők, a hullócsillagtúra vezetője, Tóth Zoltán a 20/431-9062-es szá­mon ad információt.

Next