Délmagyarország, 2016. október (106. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-20 / 247. szám

2 Aktuális KORMÁNYOS SÁNDOR POLGÁRMESTER SZERINT ÁHÍTAT ÉS NYUGALOM KELL A FALU LAKÓINAK Betiltották a halloweent Csengésén CSENGELE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Nem a helyi, keresztény ér­tékek tiszteletéről szól. A ha­­lottainkra emlékezünk, ezért az áhítat és a nyugalom perce­it szeretném biztosítani a csengeleiek számára. Novem­ber elseje környékén legyen MÁSUTT LEHET Úgy tűnik, a csengelei polgármes­teren kívül más település vezetőjét nem zavarja mindenszentek. Do­­ maszéken október 31-én, hétfőn jelmezben, világító töklámpásokkal díszített lovas kocsin a tanyák közt gyűjtik a csokit a gyerekek. Rész­ben tökfaragó délutánt tartanak jövő pénteken. Mórahalmon a Szent Erzsébet Gyógyfürdőben lesz hatalmas buli, aki halloween­­tekkel érkezik, ingyen fürödhet. csönd, béke, nyugalom és meghittség. Én csak ennyit ké­rek - mondta Kormányos. A polgármesternél akkor szakadt el a cérna, amikor egyik nap hazament, és a Faceboo­­kon meglátta az esemény pla­kátján, hogy 500 forintos be­lépőt szednek. - Akkor vettem fel a telefont - mondta. Kormányos Sándor hozzá­tette, a részletek pontosítását követően mindenszentek előtt vagy után örömmel helyet ad a bulinak ingyen. - Nem va­gyok bolond, hogy ellenez­zem, ha valaki életet hoz ide - tette hozzá. Szerettük volna a csengelei halloween parti szervezőjét vagy a szülőket is megszólal­tatni, de senki sem mert nevét vállalva nyilatkozni. A deszki főzőversenyen még derűs­nek találtuk Kormányos Sándort. A parti törölve. A halloweentökök megúszták a csengelei rendcsinálást. FOTÓK: KUKLIS ISTVÁN Bíróság elé áll az embercsempész aki menekülteket próbált Ma­gyarországra juttatni. A vád­irat szerint a férfi ismeretlen társa öt egyiptomi illegális ha­tárátlépőt kísért át a ma­gyar-román határszakaszon, Nagylakon. A vádlott feladata az lett volna, hogy Ausztriába szállítsa a menekülteket. A rendőrök azonban feltartóz­tatták a svéd rendszámú gép­kocsit, és előállították a vád­lottat és az általa szállított migránsokat. Az ügyészség a sofőrt társ­tettességben elkövetett em­bercsempészés bűntettével vádolja. A férfi előzetes letar­tóztatásban van. MAKÓ, NAGYLAK. Gyorsított el­járásba,­ egy hónapon belül bíróság elé állítja a Makói Ügyészség azt az iraki-román kettős állampolgárságú férfit, „EZ EGY ZÁRT KÖZÖSSÉG” . A véleményem az, hogy ebből ki kellene szállnia az újságnak. Ez egy zárt közösség, ki fogják utálni a szervezőt. Mi lesz, ha megverik a gyerekét az iskolában, vagy Molo­­tov-koktélt dobnak be a háza abla­kán?" - ezekkel a szavakkal próbált eltántorítani a cikkírástól a jövő hét szombatra tervezett halloweenparti sztárfellépőinek vezetője. DÉLMAGYARORSZAG 2016.10.20. csütörtök KÖZTERÜLETEN TILOS AZ ITALOZÁS L­akodalmi menetben mehet a szesz CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Elterjedt a faluban, hogy a vásárlók egy része a bolt előtt vagy a Szabadság téren issza meg a megvásárolt alkoholt, és szemetet hagy maga után - kezdte Nagy Attila Gyula. A település polgármestere sze­rint azzal nincs baj, ha valaki bekap egy felest az utcán, de ha ezt órákon át teszi a jár­dán, az nem szép dolog. - A mezőőrünk feladatai közé tar­tozik, hogy figyelmeztesse az utcán italozókat. Nem a bün­tetés a cél, először figyelmez­tetünk - magyarázta a polgár­­mester. A közterületi alkoholfo­gyasztással többször foglal­koztunk lapunkban (2013. jú­nius 18.: Köztéri ivászat: nem tiltja jogszabály, 2013. szep­tember 20.: Októbertől vissza­tér a köztéri alkoholtilalom). Gyakori probléma a sűrűn lakott városrészekben lévő kisboltok környékén szétdo­bált műanyag felespalack, sö­rösdoboz, cigarettacsikk és a részegek hangoskodása. Né­­hányan a kisdolgukat is ott végzik, ahol fogyasztanak. A közterületen italozók el­len a hatóságok egy darabig szinte semmit sem tehettek. 2012-ben a törvény felhatal­mazást adott a képviselő-tes­tületeknek, hogy rendeletek­ben szabályozzák, mit tekinte­nek tiltott, közösségellenes magatartásnak. Olyan maga­tartási formák tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek nem minősülnek szabálysértésnek, bűncselekménynek, de az ön­­kormányzatok szerint a közös­ségi együttélés szabályaival ellentétesek. Ezt az Alkotmánybíróság - Alaptörvény-ellenességre hi­vatkozással - megsemmisítet­te, és 2012. december 3-án ha­tályon kívül helyezte. Ettől kezdve jogalkotási hiányossá­gok miatt nem volt lehetőség a közterületen történő sze­szesital-fogyasztás szankcio­nálására. Néhányan a kisdolgu­kat is ott végzik, ahol fogyasztanak. Ez változott, amikor egy másik törvény 2013. szeptem­ber elsejétől lehetőséget bizto­sít az önkormányzatok számá­ra, hogy helyi rendeletben szabályozzák a tilalmat. A megyei települések egy­más után tiltották meg az ut­cai szeszfogyasztást. Hód­mezővásárhelyen boltok, üz­letek előtt és közterületen al­koholt fogyasztani tilos. A ti­lalom nem vonatkozik kerthe­lyiségekre, rendezvényekre. A közterület-felügyelet ezt főleg hétvégeken ellenőrzi. Az utóbb­i évben mindössze 10 ilyen eset fordult elő. - Tavaly februárban alkot­tunk erről helyi szabályt - tá­jékoztatott Szentes aljegyzője, Csányiné Bakró-Nagy Vera. A Kurca-parti városban ez meg­tiltja többek között a szórako­zóhelyek teraszainak hajnalig tartó működtetését és a közte­rületi alkoholfogyasztást. Ez­zel nem a büntetés a célja az önkormányzatnak. A közössé­gi együttélés szabályait meg­szegőt első alkalommal írás­ban figyelmeztetik, a követ­kező esetben bírsággal sújtják a visszaeső szeszfogyasztót. Csongrádon és Domaszé­­ken nincs ilyen helyi rendelet. A csongrádi jegyző, Juhász László ezt azzal indokolta, hogy magasabb szintű jogsza­bályok jól körbeírják, mit sza­bad és mit nem. A 150 EZRES KORTY­ A szabálysértési eljárás lefolytatása a közterületi italozás miatt lebukott személy lakóhelye szerinti megyei kormányhivatal járási hivatalának hatás­köre. A tiltott helyen italozóra 5000-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni­ bírságot szabhat ki a közterület-felügyelő és a rendőr, vagy szabálysértési feljelentést tehet, amely során a bírság akár 150 ezer forint is lehet. Sokan élnek vele. 2013 szeptembere óta az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozzák a szeszes ital közterületi fogyasztásának tilalmát. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN ! ki Oc/ v KÜLÖNLEGES MAGYAROS SVÉDASZTAL az algyői Levendula Hotelben az ünnepre való tekintettel! Próbálja ki a legismertebb magyaros ízeket, tegye ünnepivé vasárnapját, és után folytassa a szórakozást az algyői Borbála Gyógyfürdőben kedvezményesen. Részletekről érdeklődjön a felszolgálóknál, és a fürdő pénztárában! JÓ ÉTVÁGYAT, JÓ SZÓRAKOZÁST! 3 leves 6 főétel 2 desszert f­elítő kínálatunkból: Gulyásleves Debreceni paprikás pityóka Erős Pistás­ abosegytál Makói fokhagymás oldalas Somlói galuska Rétesvariációk Előzetes asztalfoglalás szükséges: 06-20/284-0494 6750 Algyó. Téglás utca 151. i levendulaholeka algyo.hu j www.levendulahotelalgyo.hu A MEGOLDÁS: FRISS

Next