Délmagyarország, 2017. augusztus (107. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-15 / 189. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2017.08.15., kedd Nagymágocsi szemétügy A Délmagyarország csongrá­di, hódmezővásárhelyi, ma­kói, szentesi kiadásának au­gusztus 8-i számában megje­lent, Szelektív hulladékban úszik a malom környéke című cikkben a nagymágocsi polgármester nyilatkozatára szeretnék reagálni. A polgármester szerint na­gyon rontotta Nagymágocs utcaképét az új helyén a sze­lektív sziget, mert nagyon sok mindent mellédobáltak. Ha a falu és a vezetője nem tudta ezt elfogadni, akkor hogyan várhatja azt el, hogy mi a saját tulajdonunk mel­lett, sőt annak területén ezt elfogadjuk? Miért nem kért türelmet a falutól erre a két hónapra, amit említett? Mi­lyen jogon várja el, hogy mi takarítsuk össze a mellédo­bált szemetet? Persze így olcsóbb és egy­szerűbb, hiszen nekünk sen­ki sem fizet érte, mégis meg fogjuk tenni, mivel zavar, hi­szen egy idő után szeméthe­gyeken kellene átgázolnunk, hogy a malomba be tudjunk jutni. A polgármester szerint a malom nagyon rossz állapo­tú, és rágcsálókkal van tele. Természetesen nincs olyan állapotban, mint egy lakó­ház, mivel ez egy gazdasági épület, és annak funkcióját tölti be. Nincsenek rágcsá­lók, hiszen nekünk ott van a Ki lehetett volna ala­kítani egy szép par­kot, amiben a szelek­tív sziget is el van ha­tárolva, ahová az isko­lásokat, óvodásokat ki lehetett volna vinni, és tanítani őket a hul­ladékgyűjtés lehető­ségére, szabályaira. terményünk, természetesen nem hagyjuk, hogy legyenek. A falazata, tetőzete korának megfelelő. A cikkben már csak állag­­megóvásról beszélt a telepü­lés vezetője, pedig a felújítást és a parkosítást - amelyről szintén beszélt nekünk ko­rábban - a környéken most is meg lehetne tenni. Ehelyett csak a fák lettek kivágva, és azóta ott van egy csúnya, ko­pasz terület - és ez már nem most történt. Az nem rontja az összképet? Ott ki lehetett volna alakí­tani egy szép parkot, amiben a szelektív sziget is el van határolva, ahová az iskoláso­kat, óvodásokat ki lehetett volna vinni, és tanítani őket a hulladékgyűjtés lehetősé­gére, szabályaira. Ez nem történt meg, de a polgármes­tert zavarja, hogy a malmot nem adjuk el. Végezetül a hivatalból tör­ténő távozásomról csak an­­­nyit szeretnék mondani, hogy ha a településvezető mint ember és mint polgármester képes olyan hangnemben be­szélni valakivel, ahogy velem is tette, akkor ne csodálkoz­zon, ha a másik félnek is csúsznak ki kevésbé szép sza­vak a száján. Nem mindenható, csak egy ember, akinek példamutatóan kellene eljárnia és vezetnie egy falut. Ezen azért érdemes lenne elgondolkodnia­ Szarka Istvánná DÉMÁSZ ZRT. Ügyfélszolgálat: 62/565-600, műszakihiba-bejelentés: 62/565-881, www.demasz.hu. ugyfel­­szolgalat@demasz.hu. FŐGÁZ ZRT. (AZ ENKSZ ZRT. EGYKORI ÜGYFELEINEK) Hibabejelentés: 80/440-141, ügyfélszolgálat: 40/824-825; www.fogaz.hu. SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. 62/558-855, mérőállás-bejelentés: 80/822-444; www.szegedivizmu.hu, vizmu@szegedi­­vizmu.hu. SZEGEDI TÁVFŰTŐ (SZETÁV) KFT. 62/540-540; diszpécserszolgálat: 62/548-854; www.szetav.hu, info@sze­­tav.hu. SZEGEDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KFT. Ügyfélszolgálat: 62/777-211; www.szkht.hu, ugyfelszolgalat@szkht.hu. IKV INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYON­­GAZDÁLKODÓ ZRT. Ügyfélszolgálat: 62/563-122, 62/563-124; diszpécser­­szolgálat, hibabejelentés: 20/28-28- 888; www.ikv.hu, ikv@ikv.hu. HIRDETÉS ALapcom Zrt.Magyarország folyamatosan fejlődő meghatározó médiavállalata, országos lapok és megyei napilapok, valamint online termékek kiadója. Társaságunk szegedi nyomdájába BETANÍTOTT MUNKÁS - EXPEDITŐR munkatársat keresünk 3 műszakos munkavégzéssel (hétvégén, ünnepnapon is). > Listák és fedlapok szerinti expediálás A > Készáru-raklapozás és -mozgatás s­|. > Kísérő dokumentumok kezelése Jelentkezni a hr.nyomda.szeged@lapcom.hu e-mail-címre lehet 2017. augusztus 21-ig. 11 Előző rejtvényünk megfejtése: Amit többé nem vitatnak, az már nem érdekes. SZEGEDEN SZAKELLÁTÁSI ÜGYELET SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Köz­pont: baleseti sebészeti felnőtt ügyelet: sürgősségi betegellátó önálló osztály, mindennap 0-24 óráig (Semmelweis u. 6.). Neurológiai ügyelet: sürgőssé­gi betegellátó önálló osztály, minden­nap 0-24 óráig (Semmelweis u. 6.). Baleseti sebészeti felnőtt járóbete­gek: traumatológiai szakrendelés 1. szakrendelés 7-13-ig, 2. szakrendelés 10-16 óráig (hétfő-péntek, Tisza L. krt. 97). Baleseti sebészet, gyermek (14 év alattiak): gyermekgyógyászati klinika és gyermekegészségügyi köz­pont gyermeksebészeti osztály (Korá­nyi fasor 14-15.). Sebészet, nem bal­eseti: sürgősségi betegellátó önálló osztály mindennap 0-24 óráig (Sem­melweis u. 6 ). Sebészeti szakrende­lés (általános): sebészeti klinika Petri Gábor Klinikai tömb 5-ös ambulancia (Semmelweis u. 8.) Urológia: urológiai klinika ambulancia (Kálvária sgt. 57.). Szemészet (gyermek és felnőtt): szemészeti klinika (Korányi fasor 10—11.). Fül-orr-gégészet (gyermek és felnőtt): fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti klinika (Tisza L. krt. 111). Sürgősségi betegellátás: sürgősségi betegellátó önálló osztály, mindennap 0-24 óráig (Semmelweis u. 6.). Gyermekvérvétel: gyermek­­gyógyászati klinika és gyermekegész­ségügyi központ, alagsori 31-es ren­delő (hétfő-péntek, Korányi fasor 14-15.). Azok a betegek, akik nem a fentebb felsorolt szakellátási körbe tartozó sürgős szükség miatt keresik fel az egészségügyi ellátórendszert, a követ­kező ellátóhelyeket kereshetik: Alapellátási felnőtt és gyermek köz­ponti orvosi ügyelet: hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/433-104. S. O. S. Lelkisegély-szolgálat: me­gyeszerte ingyenes: 06-80/820-111. Gyógyszertár: Vasas Szent Péter Gyógyszertár, Kossuth L. sgt. 62., tel.: 62/558-150, hétfő-szombat és pihenőnap 21-7-ig, vasárnap és mun­kaszüneti napokon 20-7-ig. Miki Cécó, azaz felhajtás, jelenet, zsongás, duma, patália valami téma körül. Na ilyen volt mos­tanában a fénykorát Kabos Gyulával egy korszakban meg­élő Horthy Miklós körül. Ka­bos nagy mulattató volt, Hor­thy nemzetvezető-kormányzó. Az én korosztályomnak a Ká­dár-rendszer tanárai történe­lemórán pár mondatban leren­dezték Mikit. Felsorolták bűneit és punktum. Már akkor tudtuk, ez a főszer nem lehetett akkora görény, mint aminek az ateista bérenc tanárok beállították. Még voltak olyan tanárok, akik halkan, félve jó dolgokat is mondtak róla. Mert ne ítélj könnyen, hogy ne ítéltess kön­­­nyen - tanít bennünket a bölcs. A mai informális világban megtudunk egyet-mást bizo­nyos nagynak mondott embe­rekről, az ő korszakukról. Pél­dául Hitler még hatalomra se jutott, amikor az USA minden­féle anyagot szállított a néme­teknek, de nem babapiskótá­nak, hanem fegyvergyártásra. Itt említendő például a Ford gyerek, de az üzletet gazdag zsidó bankárok bonyolították. Olvasom a brit államférfi, Churchill életrajzát, meg egyes cselekedeteit. Az első világhá­borúban a gallipoli csatában, „kettő szivar, kettő whisky és semmi sport” között hozott döntésével alábecsülte a török erőket, aminek következtében százezernél több katonája halt meg értelmetlenül. Ja, a máso­dik világháborúban hozott döntéseivel mindezt - mai szá­mítógépes nyelvezettel mondva - egészében felülírta, azaz jó­vátette. Azt akarom érzékeltet­ni, hogy a szín nemcsak fehér és fekete, vannak árnyalatok. Visszakanyarodva Kabosra: sok éven át röhögött a humo­rán, a hanghordozásán a ma­gyar nép, benne munkás, ban­kár, paraszt és csendőr. Azon­ban a zsidótörvények alapján nemzeti konszenzussal küld­ték volna őt a gázkamrába. Visszaérkeztünk Horthyhoz. A második világháború kitöré­séig hozott döntéseit elemezve több volt a jó, mint a rossz. A Trianon okozta lelki traumát feloldotta azzal, hogy a mara­dék magyar nemzetbe beplán­tálta, máig hatóan, a visszavá­gás, a revízió, az igazságtétel iránti vágyat, inkább vágyál­mot. Ha ma megkérdezzük a legateistább, csontkommu­nista kisnyugdíjas vécés nénit, a Trianonról azt mondja, hogy az abban a csonkításos formá­ban nagy gazemberség volt. Egyesek fröcsögik, hogy Mi­ki kiküldte az oroszok ellen a II. magyar hadsereget elavult fel­szereléssel, a fiaink többsége odaveszett. Árnyalat: a modern fegyverzettel rendelkező néme­tek megígérték, hogy ellátják a magyarokat jó, versenyképes főleg nehézfegyverzettel stb., de ebből nem lett semmi. Fia­ink nem oroszok ellen harcol­tak, hanem a szovjet ellen, ré­szük van abban, hogy lassítot­ták a folyamatokat, abban, hogy a dicsőséges sztálini szov­jet haderő csak Berlinig jutott, együtt odaérve az amerikai irá­nyítású szövetséges haderővel. Sztálin Jóska bá terve az egész Európa bolsevikké tétele volt. A mai Európai Uniót irányító németek elődjei még pofátla­­nok is voltak a második világ­háborúban a Donnál veszteglő magyar csapatokkal szemben. A Magyarországról küldött son­kát, kolbászt, szalonnát, pálin­kát stb. felzabálták, és a magyar katonák német „hitlerszalon­­nát”, azaz gyümölcsízt kaptak. Horthy Miklóst nem nyilvá­nították háborús bűnössé. Ér­dekes, mi? Már csak emiatt is jár neki egy kis méretű mell­szobor, talán. Dr. Komlódi Zoltán Olvasóinknak Tisztelt olvasóink! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az olvasói vélemé­nyek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Ol­vasói leveleket csak teljes név­vel aláírva, csörögös észrevéte­leket csak teljes névvel vagy te­lefonszámmal közlünk. HIRDETÉS filmik­ép Rend­szerbe gondolkodott gírc n9l Tudta-e... dán ...hogy a n­ í ínen Mórahalmon kulcsrakész, modern, energiatakarékos családi házakat építünk reális áron? ■MIMI Épületgépészet Kft. ■MIMIKI* Ingatlanfejlesztő Kft. Szeged, Kereskedő köz 4. www.domi87.hu www.tarsashazszeged.hu

Next