Délmagyarország, 2017. szeptember (107. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-21 / 221. szám

2 Megütötték őket - állítja a két diák, a nevelő tagad Azzal vádolják a makói Pápay­­iskola egyik nevelőjét, hogy ta­valy januárban bántalmazott két diákot. A tegnapi tárgyalá­son a férfi ezt tagadta - ítélet egyelőre nem született. MAKÓ SZABÓ IMRE Nem tett vallomást a bíróság előtt a makói Pápay-iskolának az a volt pedagógusa - jelen­leg minőségellenőr az egyik helyi gyárban akit az ügyészség azzal vádol: az egyik lakóotthon raktárában két, betörésen kapott diákot bántalmazott. M. László a vádirat szerint tavaly január­ban az egyik fiút pofon vágta, aki a falnak ütődött, és zúzó­­dást szenvedett a fején, a má­sikat ököllel arcon ütötte - ne­ki bekékült a szeme alja. Mindkettőjük sérülése nyolc napon belül gyógyult. A volt pedagógiai asszisz­tens tagadta bűnösségét. Azt mondta, bár a hangját olykor felemelte fegyelmezési céllal, soha nem bántott egyetlen di­ákot sem. A sérülések szerinte azzal magyarázhatók, hogy a rendkívül nehezen kezelhető, olykor agresszív, italozó és kábítószerező gyerekek gyak­ran balhéznak egymással. A két tetten ért fiatal - a raktár­ból édességet és pénzt vittek el - közül az, akinek monokli­ja volt, a rajtaütéskor elszö­kött, és el is esett. A fiú egyébként, amikor a betörés miatt kihallgatták a rendőrök, még ugyanezt mondta, csak később állította, hogy bántal­mazták. Lakatos Lajos bíró a tárgya­lásra beidézte a két érintett fi­atalt, illetve akkori gyámjai­kat, más diákokat és a vádlott A vádirat szerint bántalmazott fiúk sem jöttek el - egyikük kimentette magát, a másik nem­ egy kollégáját is. A két gyám, aki Szentesről havonta egy­szer látogatta a gondjaira bí­zott, ugyancsak szentesi gye­rekeket, nagyjából egybe­hangzóan azt mondta, a fiúk másnap panaszolták el, mi történt, amikor a betörési ügy miatt Makóra jöttek. Mind­kettőjük szerint őszintén be­széltek. Ugyanakkor a bírói, kirendelt védői kérdések nyo­mán az is kiderült, hogy a két érintett srác közül az egyik, amúgy kisebb termetű hang­adóként eredményesen befo­lyásolja társait, időnként ag­resszíven viselkedik, és mind­­kettejükkel volt több-keve­sebb magatartási probléma az intézményben. Az ügy tárgyalását tegnap nem sikerült lezárni, mert a két legfontosabb tanú, a vád­irat szerint bántalmazott fiúk nem jöttek el - egyikük ki­mentette magát, a másik nem. A bíróság ráadásul úgy dön­tött, további tanú meghallga­tására, illetve szembesítésre is szükség lesz. A következő tár­gyalást februárban tartják. NEMCSAK CSOKI, ROPI SEM KAPHATÓ AZ EGÉSZSÉGES ISKOLAI BÜFÉKBEN Puffasztott rizst esznek csipsz helyett a diákok CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A 18 éves fiatalembert arról sze­rettük volna faggatni, mit szól ahhoz, hogy már csak egészsé­ges ételeket lehet vásárolniuk a suliban, de ebből is kiderült, neki még nem tűnt fel a válto­zás. Abból pedig, hogy éppen energiaitalt iszogatott a barátjá­val, azt is kitaláltuk, hogy nem ő a fő célközönsége a saláták­nak és gyümölcskelyheknek. LEVELET KAPTAK AZ IGAZGATÓK AZ EMMI-TŐL - Megvettük tanítás előtt a kinti boltban­­ mutatott dobo­zos italára Nagy Dániel, jelez­ve, ezek után sem jelent majd akadályt, ha olyasmit szeret­nének tízóraizni vagy ebédel­ni, ami egyébként tiltólistás termék a büfében. Bár ajánlás már évek óta volt arra vonatkozóan, milyen termékeket áruljanak az iskolai büfékben, ezt az üzemeltetők inkább csak javaslatként fog­ták fel, amelyet felülírtak a pia­ci igények. Augusztusban azon­ban levelet kaptak az iskola­­igazgatók az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumától egy listá­val, hogy mit szabad és mit ti­los szeptembertől árulni az is­kolák büféiben. Azt is jelezték: jogi következményekkel szá­molhat, aki a csipszadó hatá­lya alá eső termékeket forgal­maz. Természetesen az átállás­hoz kellett egy kis idő, hamaro­san azonban minden iskolai büfé az előírásoknak megfe­lelően üzemel majd.­­ Csak olyan édesipari ter­méket árulhatunk, aminek 40 százalék alatt van a cukortartal­ma. Ehhez egyesével mindent át kellett nézni, hogy csak ilyen maradjon a polcon - mesélte Lázár Ferenc, aki Szegeden 19 büfét üzemeltet. - Míg a gyöm­bér megfelel az előírásoknak, a tonik nem, de volt rostos üdítő is, amit el kellett tüntetni. A csoki helyett keksz és müzlisze­let van, és sok édes tejtermék. IDŐ KÉRDÉSE, ÉS A DIÁKOK ÁTÁLLNAK A vállalkozó elmondta: az új rendszer bevezetése óta 25-30 százalékkal esett vissza az isko­lai büfék forgalma. - Bízom benne, hogy idő kérdése, és a diákok átállnak az új termékek­re. Tulajdonképpen azt veszik, amit látnak, így most már elvi­szik a puffasztott rizst is. Persze sok múlik azon, ki milyen csa­ládból érkezett. Az elitnek mondott iskolákban eddig sem tudtuk eladni a csipszet, a szakmunkásképzőben viszont, ahol dohányoznak az iskola előtt a fiatalok, nem veszik meg a salátát, inkább a cigizést ös­­­szekötik egy gyors vásárlással a közeli boltban. Mondjuk az is egy furcsa helyzet, hogy szülői engedéllyel ki kell engedni a diákokat az iskolából dohá­nyozni, én viszont nem adha­tok el nekik csokoládét. Tapasztalataink szerint egyébként a Túró Rudi és a tej­­szelet lett a két kedvelt alterna­tívája a csokinak - előbbit kért Pigniczki Mercédesz is. - Végül is ez is csokis - magyarázta. Arra a kérdésre, mi hiányzik neki a régi kínálatból, gondol­kodás nélkül rávágta: a ropi. Az általános iskolákban a gu­micukor eltűnése jelentheti a legfájóbb pontot, és nem csak azért, mert szerették a kicsik elrágcsálni szünetekben. A GUMICUKOR A LEGFÁJÓBB PONT - Ötforintos darabáron árultuk. Ennek is volt értéke, hiszen a gyerekek megtanultak vásárol­ni, ráadásul akármennyire ke­vés pénzük volt, kaptak valamit érte - fogalmazott Lázár Fe­renc. Kíváncsiságból egyébként megfigyeltük, mit vásárol a ne­gyedikes Edvin az Arany János Általános Iskolában. Először savanyúcukor-port kért, hiába. Aztán reménykedve rámutatott egy felső polcon lévő lapos ter­mékre, hogy akkor azt a csokit. Mikor kiderült, hogy müzlisze­letet választott, beletörődő arc­cal annyit mondott: azért az is jó lesz. - Két étkezés között valame­lyik szünetben jólesik a diá­koknak akár egy kis szelet csoki, keksz vagy nápolyi - mondta tapasztalatairól Csa­­tordai Balázs, aki eladóként dolgozik Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban, az édesapja által üzemeltetett bü­fében. - Készítünk szendvicse­ket is, sok zöldséggel és sajttal. Ehhez többféle kifliből, zsem­léből választhatnak a fiatalok. A melegszendvicset különösen szeretik. Szezonálisan mindig más és más gyümölcsöt is áru­lunk az epertől az almáig, na- MEGKÉRDEZTÜK HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELYI OLVASÓINKAT MIT NE ÁRULJANAK AZ ISKOLAI BÜFÉKBEN? SZABÓ FERENC kőműves: - Úgy emlékszem, amikor én jártam iskolába, főleg szendvicseket és süteményeket árul­tak. Ma már na­gyobb a választék, én az egészségre ártalmas termé­keket - például csipszek, cukrok, csokik - nem engedném árusítani. A legtöbb csak elveszi az étvágyat. TÖRŐCSIK NORBERT tanuló: - Hirtelen nem jut eszembe semmi­lyen termék, amit kitiltanék. De az energiaital, a csoki, a csipsz rákerülhet a listára. Tudom, nem egészségesek, de megveszem, mert szeretem. Mostanában olyan drágán adják, hogy inkább kimegyek a boltba, és ott vásárolom meg. PAKU JÁNOS hegesztő: - Édességet és csipszeket semmi­képpen se, mert egészségtelenek, nem jó, ha a gyerek ezekre költi a zseb­pénzét. Inkább gyümölcsöket, tejet és szendvicse­ket kínáljanak, ezek valóban lakta­tók, nem csak azt az érzetet adják. A csipszek tele vannak minden sze­méttel. SZILÁGYI LAJOS bolti eladó: - Egészségre káros termékeket egyet se! Ott vannak a különböző energia­italok, amelyek va­lóban felpörgetnek, de egy idő után ép­pen az ellenkező hatást váltják ki. Hosszan lehetne sorolni a szám­űzendő cikkek listáját, viszont vege­táriánus szendvicset árulnék. Jancsig. Tartunk ásványvizet, szénsavas és rostos üdítőket is. Ilyenkor azonban már nép­szerűbbek a meleg italok, a tea, a kakaó és a forró csoki. Kedvelik a tejes termékeket is a gimisek, például a tejszeletet és a tejberizst - tette hozzá. A szegedi Arany János Általános Iskolában is megreformálták a büfét. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS VAN, AHOL AZ OTTHONI ÉTELT IS SZABÁLYOZZÁK Tavaly nagy nemzetközi visszhangot váltott ki egy édesanya Facebook­­posztja. Egy ausztrál nő lefotózta, milyen levelet kapott 8 gyerekes ba­rátnője egy óvodából: a szomorú fej ábrája alatt az a szöveg olvasható, hogy csokoládés sütit csomagolt a gyereknek, ami „piros kategóriás” az intézményben, és legközelebb legyen szíves egészségesebb ételt válasz­tani a gyermekének. A posztot közzétevő nő azt javasolta egyébként az anyukának, hogy másnap tegyen be a csomagba két sütit, és küldje el a pedagógust a francba. Hogy végül mi lett a történet vége, nem derült ki. SZTE: 40 milliárdos ipari kapcsolat SZEGED: Uniós támogatással 26 ipari partnerével indított kö­zös kutatási-fejlesztési progra­mot a Szegedi Tudományegye­tem. Az eredmények gazdasá­gi hasznosítását elősegítő pro­jektek együttes költségvetése megközelíti a 40 milliárd fo­rintot, ebből 7 milliárd az SZTE-n keresztül érkezik. Szabó Gábor rektor a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyoz­ta, az ipari szereplők egy ré­szével már korábban straté­giai megállapodást kötött az egyetem. Fontos, hogy a ma­gyar középvállalkozások van­nak többségben a partnerek között - ahogy a rektor fogal­mazott ez az a szektor, ame­lyet leginkább segíteni kell. Szabó Gábor hangsúlyozta, a kutatási-fejlesztési progra­mokban a cégek hozzák a prob­lémákat saját üzleti érdekeik alapján. Azok a hallgatók, dok­­toranduszok, akik ezeken dol­goznak, életközeli, gyakorlat­hoz szorosan kötődő feladato­kat oldanak meg. A programok közül a legnagyobb az 5,6 milli­árd forintos költségvetésű, az Egis Gyógyszergyárral, a Pan­non Egyetemmel és az MTA-val indult közös kutatás, cél a bőr­és fájdalomérzettel járó beteg­ségek kezelésére alkalmazható készítmény kifejlesztése. Szin­tén gyógyszeripari a Richterrel és az MTA Szegedi Biológiai Ku­tatóközponttal indult közös, 4,9 milliárd forintos kutatási program, amelyben egyebek között gyógynövényalapú nő­gyógyászati készítménycsalád fejlesztésén dolgoznak. A régió legjelentősebb vállalatával, a Pick Szeged Zrt.-vel 2,6 milliárd forintos összköltségű program indult, de két programmal ott van a 26-ok között a Solvo Bio­technológiai Zrt. is. Rajtuk kí­vül számos neves országos cég indul közös pályázaton az egyetemmel. HIRDETÉS 2017.09. 21., csütörtök

Next