Délmagyarország, 2017. december (107. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-19 / 295. szám

16 Érdekeset látott? Ossza meg velünk! Mobil: 30/218-1111 (9-16 óra között), e-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu Nem kapott újságot? Vezetekes telefon: 62/567-864, szombaton: 62/567-888, e-mail: terjesztes@delmagyar.hu DÉLMAGYARORSZÁG 2017.12.18., hétfő Fabatkáért adták a sütit a szegedi Agórában SZEGED TÍMÁR KRISZTA Egész napos programsorozat­tal várta a legfiatalabbakat szombaton az Agóra hagyo­mányos Gyermekkarácso­nyán. Kollégámmal megálla­pítottuk: ide a szülőnek elég behozni délelőtt a gyereket, aztán mehet vásárolni, süt­­ni-főzni, biztos lehet benne, hogy jó helyen van. A legtöb­ben láthatóan így is tettek: vi­szonylag kevés anyukát lát­tunk az épületben, annál több gyereket, önfeledten szalad­gáltak az emeletek és a prog­ramok között. Az ünnepi kézműves-foglal­kozáson kifejezetten kreatív és szép tárgyakat lehetett készíte­ni. Az angyalt például CD-le­­mezre ragasztották, csillogó szárnyakkal, hogy a fát is lehes­sen majd vele díszíteni. Láttunk ajándékdoboz-díszítési techni­kát is: a beleszúrt gombostűkre tekert fonál egy fenyőt formá­zott. Ez persze inkább a lányok terepe volt. A fiúk a legójátszó­­házban élhették ki kreativitásu­kat, a legnagyobbakat pedig tu­dományos játszótér és minila­bor várta. A színpadon egymást érték a programok: volt tánc, mesejáték, interaktív kísérlet­bemutató és koncert is. Bár a programok önmaguk­ban is élményt jelentettek, a különböző állomásokon még fabatkákat is lehetett gyűjteni, sőt, a kaszinóban ezt a va­gyont akár meg is sokszoroz­hatták a szerencsések. A me­secukrászdában forró csokit, teát és süteményt lehetett vá­sárolni belőle. Volt, aki tíz lin­terrel egyensúlyozott az asztal felé - és állítólag nem ez volt az első köre. Hogy mit ebédelt ezek után otthon, az természe­tesen már más lapra tartozik. Egész napos elfoglaltságot jelentett a gyermekkarácsony - akik ott voltak, élvezték. FOTÓ: FRANK YVETTE Egy család vendégül lát két házaspárt. Vacsora előtt, az asztalnál ülve a házigazda anyuka odafordul a hétéves kislányához, és megkérdezi tőle: - Kicsim, szeretnéd ma te mondani az asztali áldást? - Nem tudom, mit kell mon­dani - feleli a kislány. - Csak mondd azt, amit én szoktam. A kislány lehajtja a fejét, és elkezdi:­­ Istenem! Mi a fenének hív­tam ennyi embert vacsorára? HIRDETÉS Elhunyt Fábián Juli BUDAPEST. Hosszan tartó, türe­lemmel viselt betegség után szombaton Budapesten el­hunyt Fábián Juli. Az éne­kesnő, dalszerző, dalszöveg­­író 37 éves volt. Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik leg­többre tartott magyar díva, a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció ré­szese. Pályafutása első évei­ben énekelt a kizárólag női ta­gokból álló Soft Jazz Band­ben, saját jazzkvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjet­­ben. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Ho­ney & Chili címmel. Szintén 2011-ben megjelent Zoohac­­kerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett. Ma, a kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ün­neplik. A XXI. században egyre többen hagyják el szülőföldjü­ket, hogy aztán más országok­ban éljenek. A Föld lakosságá­nak 2 százaléka, több mint 150 millió ember él szülőföldjétől távol. HIRDETÉS AUGUSZTA, TÖHÖTÖM Az Auguszta női név a latin eredetű Augustus (magyarul Ágost és Ágoston) férfinév pár­ja. A latin név jelentése: ma­gasztos, fennkölt. A Töhötöm a régi magyar Tühütüm névből származik, ami török eredetű, jelentése: herceg. 1 ÉVE: Több mint százezer fo­rintba is kerülhet a fertőző agy­­hártya-gyulladás elleni védőol­tás-sorozat. A C típusú oltást tízből öt, míg a B típusút csak egy-két szülő kéri. Előbbi ki­emelten támogatott vakcina, így a szülőknek maximum 3000 fo­rintot kell fizetniük érte, míg az utóbbiból 25-26 ezer forint az egy oltásra való anyag, amit többször be kell adatni a gyer­mekek féléves koráig. 5 ÉVE: Több száz diák de­monstrált a Tömörkény-gimná­zium előtt a felsőoktatási keret­számok csökkentése miatt. A középiskolások azért az épü­let előtt gyülekeztek, mert az iskolában nem engedélyezték a demonstrációt. 10 ÉVE: A vasúti közlekedésben okozta a legnagyobb káoszt az az országos sztrájk, amelyhez egészségügyi dolgozók, pedagó­gusok és közalkalmazottak is csatlakoztak. A Nap kél: 7.25 A Nap nyugszik: 15.55 A Hold kél: 7.10 A Hold nyugszik: 16.26 „Ha nem él bennünk a hajdani gyermek, ha már csak felnőttek vagyunk, sose értjük meg egymást.” Zelk Zoltán Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas költő 111 éve született. 74 ÉVE: Megszületett Keith Ri­chards angol zenész, a The Rol­ling Stones együttes gitárosa. Mick Jaggerrel több száz számot írtak és vettek fel, és a banda oszlopos tagjaként megkapta a The Rolling Stones másodszámú vezetője címet. Idővel jellem­zőjévé vált a folytonos kábító­szerhasználat, ami jelentős ha­tással volt életére, külsejére és zenéire is. 54 ÉVE: Megszületett Brad Pitt Golden Globe-díjas amerikai szí­nész, Oscar-díjas filmproducer. Színészként a Thelma és Louise című filmmel robbant be a köz­tudatba 1991-ben. Később olyan filmekben szerepelt, mint a Har­cosok klubja, az Ocean’s Eleven - Tripla vagy semmi, és annak folytatásai, valamint a Mr. és Mrs. Smith. SZEGED HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELY MÓRAHALOM MINDSZENT BÉKÉSCSABA KECSKEMÉT 3 ° 2 ° 4 ° 2 ° 2 ° 3 ° További kilátások: Kedden általában több órára kisüt a nap, nem valószínű csapadék. A hét közepétől egyre inkább erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyütt, illetve több alkalommal számítani lehet havazásra. A hét vége fele már egyre kevésbé lesznek ORVOSMETEOROLÓGIA: Légköri front nem éri el a Kárpát-medencét. A magasban azonban hidegebb levegő áramlik fölénk. A különösen érzékenyek esetleg hideg­front jellegű hatást tapasztalhatnak. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás. A TISZA Csongrádnál 386 cm, Mindszentnél 405 cm, Szegednél 349 cm (hőfoka 3,7 ° C). A MAROS Makónál -23 cm, csípősek az éjszakák. 3 ° SZOLNOK HIRDETÉS Műszaki vizsga e redetiségvizsgálat IKESZ Autó Szeged Kossuth L.sgt.112. www.ikeszauto.hu ♦ tel.: 06-62-471-242 ♦ vizsgabazis@ikeszauto.hu TÖBB MINT 10 EVE AZ ŐSZINTE, SZÉP MOSOLYÉI AMIBEN SEGÍTÜNK: g KÉRJEN IDŐPONTOT MÉG MA! | Smile Dent Fogorvosi Centrum Bejelentkezés: +36 70 703 4663 6724 Szeged, Teréz u. 14/B www.smiledent.hu szájsebészet implantáció esztétikai fogászat konzerváló fogászat és fogpótlások fogszabályozás parodontológia (fogágybetegségek gyógyítása) gyökérkezelés gyermekfogászat fogfehérítés Tiszaparti FogCentrum Kft. () adással és empátiával az­­ ön hosszú távú bizalmáért! MODERN KÖRNYEZETBEN, TELJES KÖRŰ FOGÁSZATI ÉS SZÁJSEBÉSZETI ELLÁTÁSSAL VÁRJUK ÖNT ÉS CSALÁDJÁT 2018-BAN IS! KELLEMES ÜNNEPEKET, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK ÜGYFELEINKNEK! DECEMBER 27-28-29-ÉN NYITVA TARTUNK. Kérjük, előzetesen telefonon egyeztessen időpontot! 6723 Szeged, Felső Tisza-part 31-34. | www.dentcenter.hu | +36 62 470-740­­ +36 30 459-9024 | Nyitva: H-P 8.00-20.00

Next