Délmagyarország, 2018. március (108. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-28 / 73. szám
12 A televíziós csatornák műsorát a közvetlenül tőlük származó legfrissebb információk alapján állítottuk össze. Információs telefonszámok: m1 (06-1/353-3200), TV2 (06-1/467-6400), RTL Klub (06-1/382-8282) DÉLMAGYARORSZÁG 2018.03.28., szerda KOS III. 21—IV. 20. Végre visszatér az erejük, energiájuk, így biztos, hogy egységben tudnak lenni magukkal Párjukkal való kapcsolatuk is új lendületet kap ma, párjuk új ötletekkel állhat elő. BIKA IV. 21-V. 20. Felpörögnek az események önök körül is, sok dolgot le tudnak zárni, új dolgokba tudnak kezdeni. Tanulmányaiknak, akár utazásnak is kedvez a mai nap. IKREK V. 21—VI. 21. jókedvüket újra visszanyerik ma, engedjék szabadon humorérzéküket. Ezzel egy csapásra meg tudnak oldani egyébként csak sértődéssel járó ügyeket. Új ismeretségre is szert tehetnek. RÁK VI. 22—VII. 22. Hangulataik, ötleteik akár óránként is változnak ma, vigyázzanak, hogy ne váljanak emiatt kissé komolytalanná. Nem tenne jót a munkahelyi hírnevüknek, hacsak nem jelent előnyt a nagyfokú kreativitás. OROSZLÁN VII. 23—VIIi. 22. Nagyon jó kedvük van ma, mindent sokkal pozitívabban látnak, mint eddig, jan idejük végre önmagukra és párjukra is. Ne szalasszák el a jó lehetőségeket. SZŰZ Vili. 23-IX. 22. Igyekezzenek ma felismerni a tanításokat, hirtelen ráismeréseik új távlatokat nyitnak életükben. Nem biztos, hogy ezeket meg tudják beszélni mindenkivel ne adják ki ötleteiket illetékteleneknek. MÉRLEG IX. 23-X. 22. Ma mást mond az eszük és a szívük, emiatt kellemetlen helyzetbe kerülhetnek munkahelyükön. Próbálják összeszedni magukat, ha kell kicsit vonuljanak vissza, kérjenek időt minderre. SKORPIÓ X. 23-XI. 21. Fontos, hogy ma tartsák szem előtt az eddigi információkat, ezek ma képpé, rendszerré állnak össze a fejükben. Ez mindenképp segíti további terveiket. NYILAS XI. 22-XII. 21. A munkahelyi változások, amiket eddig csak sejtettek, végre realizálódni látszanak. Maradjanak minél nyugodtabbak ebben a helyzetben, még nem tudnak lépni. BAK XII. 22-I. 20. Próbálják kézben tartani az eseményeket, az érzelmeiket, ne cselekedjenek hirtelen semmiképp. Szedjék össze önbizalmukat, tegyék helyre az önértékelésüket. Ebben most csak magukra számíthatnak. VÍZÖNTŐ I. 21-11. 19. Visszatér jókedvük, energiájuk újra a régi. Amin szeretnének változtatni, azt most meg tudják tenni, ne halogassák sokáig. Párjukkal ami eddig probléma volt, megoldódik. HALAK II. 20-111. 20. Végre le tudják tenni terheiket, kicsit könnyebbnek érzik a mai napot. Használják is ki, lazítsanak, ne tegyenek ma semmi fontosat. Építsék önértékelésüket, önbizalmukat. SZÍNHÁZ SZEGED KISSZÍNHÁZ 19 óra: Bernarda Alba Háza/Exit/Tabula Rasa - Szegedi Kortárs Balett. Bérletszünet. HUNGI VIGADÓ 19 óra: Szerep, nem szerep - egyszemélyes elmesélés. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Nyúl Péter (m. b.): 16.15 óra. Tomb Raider (m. b.): 18.15 óra. A párizsi vonat (feliratos): 20.30 óra. BALÁZS BÉLA TEREM Vándorszínészek: 16.15 óra. Táncterápia: 18.15 óra. A hely: 20.15 óra. CSŐKE JÓZSEF TEREM Láthatás (feliratos): 16.45 óra. Nap nap után (m. b.): 18.30 óra. A hűséges (feliratos): 20.30 óra. PLAZA CINEMA CITY A párizsi vonat (feliratos): 13 óra. Fekete Párduc (m. b.): 16.45 óra. Bosszúvágy (m. b.): 18. 20.30 óra. Nap nap után (m. b.): 13.10,15.20, 17.30,19.40 óra. Éjszakai játék (m. b.): 16.10 óra. Gringo (m. b.): 13.10,15.30,17.50, 20.10 óra. Jumanji: Vár a dzsungel - 3D (m. b.): 14.15 óra. Nyúl Péter (m. b.): 14.30,16.30,18.30 óra. Ready Player One (feliratos): 20 óra. Ready Player One - 3D (m. b.): 19.30 óra. Vörös veréb (m. b.): 17,19.45 óra. Sherlock Gnomes (m. b ): 14 óra. Sherlock Gnomes - 3D (m. b.): 16,18 óra. Tomb Raider (m. b.): 15, 2Q óra. Tomb Raider - 3D (m. b.): 1730 óra. Valami Amerika 3. (magyar): 13.30, 15.45,18.15, 20.30 óra. Vándorszínészek (magyar): 14 óra. Szellemek háza (m.b.): 15. 20.20 óra. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Sherlock Gnomes - 3D (m. b ): 14.30 óra. Tomb Raider - 3D (m. b.): 16.15 óra. Szellemek háza (m. b.): 18.30 óra. Gringo (m. b.): 20.30 óra. KÖZÉLET SZEGED A közéleti kávéház rendezvénye a Belvedere-palotában 17 óra: Josip Broz Tito. Vendég: A. Sajti Enikő történész. Házigazda: Szalay István matematikus: a Senior Centerben (Eszperantó u.) 15 óra: Idősek Akadémiája - Építőművészet. Előadó: Koczor György építész; a Zöld Teraszon (Földváry u. 3.) 16 óra: Tánc a hosszú élet titka! - Mindenki táncprogramja. Tanít: Tóth Ferenc idegenvezető és tánctanár. Házigazda: Kovács Richárd; a Wagner Udvarban (Klaznál tér 7.) 16 óra: A Szegedi Tanárképző Főiskola szerepe Szeged képzőművészetében. Házigazda: Tandi Lajos újságíró; a TIT-székházban (Kárász u. 11.) 18 óra: Bírák könyve. Előadó: Ócsai Tamás; az Agóra Rendezvényközpontban (Kálvária sgt. 23.) 18 óra: Bizonyítékok és szkeptikusok. Előadó: Hraskó Gábor tudományos ismeretterjesztő, a Szkeptikus Táraság elnöke. Beszélgetőtárs: dr. Györgyey János. A Somogyi-könyvtárban (Dóm tér 1-4.) Könyvtár-Internet-Egészség -19. Internet Fiesta, 17 óra: „Dallamok szárnyán” - koncert. Közreműködik a Dolce Musica együttes. A SZAB-székházban 13 óra: Magyarországi új kutatási infrastruktúrák bemutatkozása. Szentágothai János Kutatóközpont, Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, Hungarian Center of Excellence for Molecular Medicine (HCEMM). Előadók: dr. Helyes Zsuzsanna, A PTE Szentágothai János Kutatóközpont tudományos profilja, stratégiája, működése; dr. Kacskovics Imre: Molekuláris biomarker kutatási és szolgáltatási központ kialakítása az ipari igények kiszolgálása érdekében; dr. Bíró Tamás: HCEMM - Paradigmák, kihívások, lehetőségek. A Nemzetiségek Házában 18 óra: Élő zenés bolgár táncház. Táncoktató: Majtényi Dániel. A talpalávalót biztosítja a Balkán duó - Boros Csilla (harmonika) és Tömösi Tamás (dob). Az Északvárosi fiókkönyvtárban 10 óra: Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása elnevezésű pályázat keretében. A szülői szerep is tanulható, avagy Te is lehetsz „elég jó szülő” havi szakkör kisgyermekes anyukáknak - Tudatosság a szokások, szabályok kiépítésének folyamatában címmel beszélgetés Csikósné Monostori Erzsébet fejlesztőpedagógus, nevelési tanácsadó vezetésével. A Klebelsbergtelepi fiókkönyvtárban 17.30 óra: Mesefoglalkozás ovisoknak. Vezeti: Novák Mária. A Móra utcai fiókkönyvtárban 16.30 óra: Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása - Mit tanulhatnak a mai nők a mesebeli királykisasszonyoktól? - alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozás nőknek. A Tápai fiókkönyvtárban 17 óra: A „Meseszőnyegen” húsvéti mese és rajzfoglalkozás. A Szent-Györgyi Albert Agórában 16 és 16.45 óra: English Gym - angol nyelven ösztönzi a gyermekeket játékra, éneklésre. Vidám mondókák, dalok adják a „gymnastic” alaphangulatát, ezek ritmusára zajlik a torna, mozgás, játék, 10 óra: „Perdülj fordulj” - énekes, mondókás foglalkozás már járni tudó gyermekeknek, 3 éves korig. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A Tornyai János Múzeumban (Dr. Rapcsák András út 16.) 17 óra: Ismeretterjesztő előadások -Ezerarcú madárvilág. A madárfauna alakulása a Dél-Alföldön a folyószabályozások óta. Előadó: Ampovics Zsolt természetfotós, „madarász". A Németh László Városi Könyvtárban (Andrássy út 44.) Internet Fiesta. DÓC A Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen 10-11. Internet Fiesta: „Könyvtár-Internet-Egészség” ismeretterjesztő vetélkedő a dóci Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos tanulóival. Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt, így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt. (Vörös veréb, magyarul beszélő, amerikai thriller, Szeged, Plaza Cinema City.) Góly Pince & Terasz, 67^3 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VANI 4.05 Nyugi, Charlie! Amerikai vígjátéksorozat, 4. évad, 8. A dögös szomszéd (2012-2014) íz 4.30 Magyarul Balóval (ism.) (2018) 5.05 Topshop 5.30 Jó reggelt, skacok! 7.15 Reggeli Élő magazinműsor h 9.25 Asztroshow 10.25 Topshop 12.15 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat, 1236. (ism.) (2018) 12 13.40 A konyhafőnök Gasztroreality, 7 évad, 2. (ism.) (2018) 12 15.50 Story-extra Sztármagazin , 16.20 Elit - A szeretet útján Török filmsorozat, 1. évad, 138. (2014) 12 17.25 Fókusz Közszolgálati magazin , 18.00 RTL-híradó - Esti kiadás 19.00 A konyhafőnök Gasztroreality, 7 évad, 3. (2018) 12 21.05 Barátok közt Magyar filmsorozat, 8833-8834.(2018) 21.45 Éjjel-nappal Budapest Magyar filmsorozat, 1237 (2018) 12 22.55 Szulejmán Török kalandfilmsorozat, 268. (2011-2014) 12 0.05 RTL-híradó - Késő esti kiadás Az RTL II esti híradója 0.40 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 1.20 Édes otthon Otthonmagazin, 28. (ism.) (2018) 12 7.00 Hupikék törpikék 7.30 Hupikék törpikék 8.00 Vészhelyzet 12 9.00 Vacsoracsata 10.00 A narancsvidék 12 11.00 Hazug csajok társasága 12 11.55 Gyilkos ügyek 12 12.50 Segtség, bajban vgyok! 12 1350 A gyanú árnyékában 12 1450 Showder Klub '2 1555 Barátok közt 12 1630 Segítség, bajban vagyok! 12 1730 A gyanú árnyékában 12 1830 Showder Klub '2 1930 dán csajok 12 2030 Ottári csok '2 2130 RTL K-hiradó 2200 Showder Klub '2 2100 Barátok közt 12 2330 Anyák gyöngye 12 OOO Segteég, bajban vagyok! 12 1100 A gyanú árnyékában « 200 Házig csajok társasága 12 300 A narancsvidék 2 4100 Sliders 12 500 A beépített szépségAmerikai-mexikói filmsorozat 12 600 Vacsoracsata- Gasztroreality 12 455 Csapdába csalva II. Német dokureality-sorozat (ism.) (2011) 12 5.20 Tűsarok - mini Női magazinműsor 2 5.25 Álmodj velem! Mexikói romantikus filmsorozat (ism.) 12 6.20 Mokka Magazinműsor 12 6.25 Tények reggel Hírműsor 6.55 Mokka Magazinműsor 12 8.50 Hívj és nyerj! Élő műsor 10.45 Astrovilág 12.00 Tények délben Hírműsor 12.30 Csapdába csalva II. Német dokureality-sorozat, 5. epizód (2011) 12 13.05 A Piramis Game-show 12 14.40 A betolakodó Mexikói romantikus filmsorozat, 41. epizód (2001) 12 15.45 Álmodj velem! Mexikói romantikus filmsorozat, 60. epizód 1! 16.50 Feriha Török filmsorozat, 15. epizód (2011-2012) 12 18.00 Tények Hírműsor 19.00 A Piramis Game-show 12 21.00 Áll az alku Vetélkedő 12 22.15 Drágám, add az életed! Game-show 2 23.30 Tények-extra Hírműsor 0.05 A Főnix útja Amerikai akciófilm (2004) * 2.25 Az indíték Kanadai krimisorozat, 3. évad, 39. epizód. Maria-féle problémák (2013-2016) * 3.10 Tények este Hírműsor 3.45 Hazudj, ha tudsz Amerikai krimisorozat, 3. évad, 43. epizód. A gyanú árnyéka (ism.) 12 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő 12 6.45 Hrvatska krónika 7.20 Ecranul nostru 750 Ridikül 12 8.45 Elfeledett szerelem (2014), 137/120. 12 9.30 Mámoros szerelem (2016), 142/102. 12 10.25 Család barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.00 Jamie 15 perces kaját Báránytajme és Cézár-saláta 13.30 Honfoglaló 12 14.25 Mámoros szerelem (2016) , 142/103. 12 15.15 A vidéki doktor-22. évad (2013)12/2. 12 16.05 A hegyi doktor - Újra rendel - II. évad Fájdalmas búcsú. 12 17.00 Ridikül 12 18.00 Híradó 18.40 Végtelen szerelem - 2. évad (2017) 130/109. 12 19.35 Honfoglaló 12 20.30 Skandináv lottó ’2 20.40 Hölgyek öröme - II. évad Angol tévéfilmsorozat (2013), 8/8. 12 21.40 A Sacher Szálló I-ll. (2017) 212. 12 23.25 Kenő 12 23.35 Persona non grata Lengyel játékfilm (2004) 12 1.40 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora 2.10 Noé barátai - Minden, ami állat (2015) 2.35 Hagyaték 12 6.00 Szerelmes SMS 2 7.50 A zátony is 9.15 Assassin’s Creed is 11.10 Iskolából a börtönbe - feljegyzések a frontvonalról is 12.40 Hogyan legyél latin szerető 2 14.35 Drága egyetlenem 12 16.15 Fargo 11/7-8. © 18.20 Bébi úr 20.00 Csajok hajnalig is 21.45 Itt és most 7. (feliratos változat) is 22.50 Orizont is 0.20 Totem © 1.50 A martfűi rém © 3.50 Filmek és sztárok X/12.4.20 Csajok hajnalig '5 5.00 Gyermek- és ifjúsági sorozatok 10.00 A dzsungel könyve 6 10.25 Hahó, Pip! 10.35 Richard Scarry Tesz-Vesz városa 11.00 Hetedhét kaland 11.10 Zou 11.25 Kíváncsi Fáncsi 11.30 A kockásfülű nyúl 11.40 Frakk, a macskák réme 11.45 Mazsola és Tádé 12.00 Kék egér 6 12.05 Mikrobit 12.15 Kérem a következőt! 12 12.30 A Mézga család különös kalandjai 12 1255 Nálatok, laknak állatok? e 13.25 A Gyűszűnyi erdő lakói 6 13.55 Gyermek- és ifjúsági sorozatok 6 17.10 Mickey egér játszótere « 17.35 Dr. Plussie 18.00 Jake és Sohaország kalózai 6 18.25 Miles a jövőből 6 18.50 Leo, az ifjú vadőr 6 19.10 Alvin és a mókusok 6 19.35 Mama-mackók, Björn és Bucky 19.40 Éliás, a kis mentőhajó 1955 Chuggington pályaudvar 20.00 Chuggington pályaudvar 20.05 Matrica. Négyzetgyök 20.15 Tuti gimi 12 21.05 Melissa és Joey 12 21.25 Én vagyok itt! 1 2 22.40 Hawaii Five-0 12 23.25 Az A38 Hajó színpadán. Random Trip Zenehíd daljátszó 12 0.25 Zorro 12 1.15 Melissa és Joey 2 1.35 Én vagyok itt! 12 2.40 Hawaii Five-0 12 16.00 Publikum (ism.) 16.30 Társalgó 17.30 Híradó 18.00 Keresztkérdés 18.45 Creative Chef 19.30 Mindszenti magazin 20.00 Híradó 20.30 Keresztkérdés 21.15 Szemeszter 22.30 Híradó 23.00 Keresztkérdés 8.00 Bábszínházi előadások: Minden egér 8.55 Bábszínházi előadások 9.35 Székely konyha 11.15 Hitélet (ism.) 11.40 Kedvenc 12.30 Csillaginfó 15.00 Nyi- 400 Lehetetlen küldetés 12 6.45 Álmaim első otthona 12 510 Alié és Georgia utazásai '2 535 Alié és Georgia utazásai 12 555 Családi titkok 12 655 Hal a tortán '2 8.00 Tények reggel '2 8.35 Több mint Testőr '2 800 Veled is megtörténhet! 12 950 Zsaruk 12 1055 Családi titkok 12 1200 Jóban-rosszban 12 13.10 Hal a tortán 12 14.15 Ázsia Expressz (ism.) 12 15.45 Tények 12 1615 Csapdába csalva '2 1645 Csapdába csalva 12 1715 Családi titkok '2 1820 Ázsia Expressz 12 19.50 Jóban-rosszban (ism.) 12 2100 Az 50 első randi '2 23.00 Micsoda nők! - Várkonyi Andreával 12 810 Hungarikumokkal a világ körül is 840 A nagyon nagy Ő (ism.) 12 140 Csapdába csalva (ism.) 12 305 Csapdába csalva (ism.)2 135 Alié és Georgia utazásai (ism.) íz KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bálint Sándor Művelődési Házban április 14-éig, vasárnap és ünnepnapok kivételével naponta 10-18 óráig. Színek és fények a kertvárosból - az Újszegedi Képzőművészek XVIII. Tavaszi Tárlata (március 30.—április 3. között húsvéti szünet). A Belvárosi Kamara Galériában (Vaszy Viktor tér 2., 2. emelet) megnyílt Sütő Gábor festőművész Ember és tükörképek című kiállítása, április 10-éig naponta 13-21 óráig: Baán Katalin fotóművész Képi gondolatok a Zsoltárok könyvéből című kiállítása. A Móra Ferenc Múzeumban augusztus 31-éig: Páratlanok - A szegedi papucs. Néprajzi kiállítás, megnyílt: „Csak egy Földünk van...” - természettudományi állandó kiállítás, „Szöged híres város..." - állandó néprajzi kiállítás: Minden, ami arany - Látványtár. A Fekete Házban (Somogyi u. 3.) április 15-éig: Történelmi arcképcsarnok, állandó kiállítás: Zsánerképek - A polgári lakáskultúra múltja Szegeden. Köves L. Imre korsói. A Kass Galériában (Vár u. 7.) szeptember 2-áig: Kass, Biblia, szentek című kiállítás. A tárlat naponta 10-18 óra között látogatható, április 2-áig: Schreiber - Gyermek - Színház. Mesés papírjátékok. A várban mindennap 10-18 óráig látogatható a kőtár. A látogatási szándékot a Móra Ferenc Múzeum pénztárában kérik jelezni. Előzetes bejelentkezés csoportoknak: 62/549-040. 6.00 Szót kér a természet 6.05 Charlie angyalai 12 6.55 Szót kér a természet 7.00 Híradó 720 Magyarország 2000 Családi krónikák 6 755 A pampák királya 12 855 Halálbiztos diagnózis 12 9.45 Família Kft. 12 10.15 Família Kft. 12 10.45 Toldi Arany János elbeszélő költeménye ’2 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 T.J. Hooker 12 12.10 Szellők szárnyán Huszka-est a IV-es stúdióban 12 13.10 Kéz kezet mos 12 14.20 „Ugye nem felejtesz el?” Összeállítás Fényes Szabolcs dalaiból ’2 14.55 Zenebutik - Zenehíd « 1550 A pampák királya 12 16.45 Toldi Arany János elbeszélő költeménye ’2 17.00 Híradó 1710 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis 12 18.05 T.J. Hooker ’2 19.00 Mókatárs 2 19.10 Família Kft. 12 19.40 Família Kft. 12 20.10 Nem válok el! 12 21.30 Kiálts, város! 12 2250 A miniszter 12 23.55 Ahol az ég a vízhez ér_ Korda György műsora az Adrián 0.25 A homok titkai 12 1.00 A homok titkai 1.35 Arborétumok, gyűjteményes kertek 1.45 Időmetszetek Archív fotóválogatás 12 tott egyetem (ism.) 15.50 Tébolymarketing (ism.) 17.45 Móra - Titkos szerelmes versek 18.00 Építed 18.25 Függöny előtt maszk nélkül: Waskovics Andrea 19.10 Sport-tér 19.55 Vidékjáró (ism.) 20.55 Könyvek között: Nádasdy Ádám 7.30 Szegedi hírek 8.00 Kvantum 8.30 SzemeSZTEr 9.05 Időutazás 9.55 Forgószínpad 10.15 Szegedért Alapítvány díjátadó gála 14.55 Pedagógiai esték - Szabó Éva előadása 16.20 A Monarchia hajóroncsai II. rész: A Streiter ■ü 555 Ma reggel 600 Híradó 638 Egy perc híradó 639 Ma reggel 700 Híradó 722 Ma reggel 739 Egy perc híradó 740 Ma reggel 800 Híradó 822 Ma reggel 830 Egy perc híradó 838 Ma reggel 850 Ma délelőtt 900 Híradó 907 Ma délelőtt 930 Hírek 935 Ma délelőtt 1000 Kiadó 1018 Ma délelőtt 1030 Hírek 1035 Iskolapad 1100 Híradó 107 Ma délelőtt 1128 Egy perc híradó 1130 Hírek 1135 Forint fillér 1200 Déli harangszó 1201 Híadó 044 Egy perc hiadó 1249 Ma délelőtt 1250 V4 Hiadó 1255 Ma délután 1300 Hiadó 1318 Ma délután 1330 Híek 1335 Élő egyház 1400 Hiadó 1421 Ma délután 1430 Híek 1435 Kárpát expressz 1500 Híradó 1515 Ma délután 1530 Hiek 1535 Iskolapad 1600 Hiadó 1618 Ma délután 1630 Hiek 1635 Forint fiiéi 1700 Hiadó 1718 Ma délután 1730 Hiek 1733 Szemtől szentje 1753 Ma este 1800 Híradó 1837 Egy perc hiadó 1838 Ma este 1900 Hírek 19105 Kék bolygó 1930 Híradó 2032 Egy perc híradó 2034 Ma este 2100 Híradó 2125 V4 Híadó 2130 Viágyadó 2150 Egy perc híradó 2151 Ma éjjel 2200 Hiadó 2238 Ma éjki 2300 Hiadó 2321 Angol nyelvű hírek 2334 Német nyelvű híek 2143 Orosz nyelvű hiek 2352 Krai nyelvű hiek 2357 Ma éjjel 000 Himisz 002 Zoó hiadó 020 Ma éjszaka IOO Egy perc hiadó 108 Ma éjszaka 200 Egy pen lúadó 6jOO Fradi IVmaj^zin (ism.) 630 UEFA Baj nokok Lípja-magazn (ism) 700 M4 Sportreggel Élő 750 Magyarország-Skócia labdarúgó felkészülési makőzés 955 M4 Sportreggeli (ism) 1045 Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság (ism). Gála 1115 Chia belső erő 1345 Stúdió. Labdarúgás 1400 UlTes férfi labdarúgó Tékézés Magyaroszág4zra: Élő 1535 Stúdió, labdarúgás 1545 Női kosárlabda Magyar Kupa döntő mérkőzés (ism) 1750 Stúdió. Úszó ob 1800 Úszó Országos Bajnoki Élő 1945 Stúdió. Úszó ob 1950 Stúdió, jégkorong 2000 Jégkorong Erste Liga, döntős mérkőzés: Élő 2205 Stúdió, Jét$korong 2230 Sporttúadó 2245 Müktxzsolya- és jégtánc-viágbanokság Osm. Gála történet 16.50 Kísérletek a fizika hőskorából 17.00 Épí-tett 17.25 Diagnózis 17.55 Szó-tér 18.25 Aréna 19.00 Szegedi hírek 19.25 Szemközt 19.40 A szomszéd vár 20.10 Ar(t)cok: Király Levente színművész 21.00 Szegedi hírek 21.25 Kvantum 21.55 SzemeSZTEr 22.30 Forgószínpad 23.00 Szegedi hírek 9.00 Élőben jelentkezünk Makó város önkormányzati testületi üléséről - online: www.makotv.hu 18.00 Az önkormányzati testületi ülés ismétlése