Délmagyarország, 2018. június (108. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-28 / 148. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2018.06.28., csütörtök A 192 EZER TONNA 40 SZÁZALÉKÁT EXPORTÁLJUK - EGYRE TÖBBET ESZÜNK Két héttel korábban indult a dinnyeszezon CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A multikat is kiszolgáló cég szállít a másik három szegedi Vitamin Szalonnak is, és látja el friss zöldséggel és gyümölc­­csel az országos hálózatot. A kis- és nagykereskedelmi egységben is megvásárolható a görögdinnye, amelyről megtud­tuk, hogy sokáig késésben volt a hideg tavasz miatt, de azóta utolérte magát ez a gyümölcs - ami tudományosan persze zöldség. Ottjártunkkor a para­olimpikon Biacsi Ilona vásárolt éppen dinnyét, 148 forintért ki­lóját. - Közel lakunk, rendsze­resen járunk ide az ikertestvé­remmel, dinnyét sem először vásárolunk idén - mondta. Rácz József úgy véli, most egyszerre sok lesz a dinnye, mert a bőséges eső miatt idén nem tudja öntözéssel csúsz­tatni a termést a gazda, ami korábban beletartozott az esz­köztárába. A végzettsége sze­rint agrármérnök szakem­bertől megtudtuk, a nekik be­szállított gyümölcsöt nemcsak úgy, szemrevételezés után sze­dik, hanem egy külön erre specializálódott dinnyejelölő rovátkája mutatja meg, melyi­ket választhatja le az indáról a napszámos. A Mars téri piacon ezen a héten váltja a görög import­dinnyét a magyar termesz­tésű, az előbbiből talán még kicsit nagyobb a kínálat, és 200-220 forintért adják.­­ Ez még görög, de csütörtökön már lesz magyar dinnyénk, amit Medgyesegyházán ter­meltetünk - mondja Herédi Szilveszterné, hozzátéve, hét­végén már a piac megszokott dinnyesorán kínálják majd a portékát. - A mienk valójában cseredinnye, trágyát adunk érte a Békés megyei gazdá­nak, Kucsera Istvánnak - árul­ja el a beszerzési forrást. A négy éve piacozó Keszei Istvánné már szerdán medgyes­­egyházi dinnyét árult. - Ezt még fólia alá palántázták, azért érik meg ilyen korán - mondja a 220 forintért kínált piros és 298 forintos sárga belű gyü­mölcsről. Sárgadinnyéje is van, 250-ért méri kilóját, ottjártunk­kor éppen az egy nappal koráb­ban vásárolt zöld betűt kereste volna valaki, de az nem volt már készleten. - Idén ez már a második görögdinnye, amit veszek itt a Mars téren, de az első még im­port görög volt, és nem is íz­lett annyira - mondja Gémes­­né Szabó Mária, aki egy ne­gyedet vásárolt, immár ma­gyar termelésűt. Több árustól is hallottuk, hogy így a hazai szezon indulásakor kicsit fél­nek a kereskedők a magyar dinnyétől, mert még nem is­merik, illetve hátha íztelen, ezért kapós továbbra is a gö­rög import is. A legtöbb hazai áruház­láncnál is kapható már bel­földön termelt dinnye, a Lidl Magyarország raktáraiba egy hete már csak ilyen érkezik - a gyümölcs származási helyét minden kalodán feltüntetik. Tavaly magyarországi boltja­ikban több mint 7400 tonna belföldön termesztett dinnyét értékesítettek. A Tesco a júni­us 18-ai héten kezdte meg a magyar görögdinnye beszerzé­sét, és mostantól kizárólag hazai forrásból biztosítja a tel­jes választékot. Biacsi Ilona paraolimpikon is dinnyét vásárolt az Algyői úton található Vitamin Szalonban. FOTÓ: FRANK WETTE FEJENKÉNT 13-15 KILÓ A hazai dinnye fogyasztását népszerűsítő kampány indult hétfőtől Nyár, din­­­nye, szeretem címmel. Különböző helyszíneken, rendezvényeken, valamint gyermektáborokban ismertetik a Magyarországon kapható fajták jellegzetes­ségeit és felhasználásuk sokféleségét. Az elmúlt évek kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg 10 éve fejenként csak 8-9 kilót ettünk meg átlagosan, mostanra ez 13-15 kilogramm körül mozog. EURÓPÁBAN A NEGYEDIK A hazai görögdinnye várható ter­mésmennyisége 192 ezer tonna lesz, kicsit kevesebb a tavalyinál. Ennek 40 százalékát exportálják a termelők, jelentős felvevőpiacnak számítanak a környező országok, valamint Németország és a Balti­kum. Magyarországon található Európa negyedik legnagyobb gö­rögdinnye-termőterülete, ami az elmúlt 15-20 évben csökkent, de az utóbbi 2-3 évben sikerült 5000 hektár körül stabilizálni. A CBA-nál június közepe óta kapható a magyar termés, az Auchanba a napokban érkezik ez első szállítmány. A multinál az utóbbi három évben a korai, csíkos dinnyefajták háttérbe szorultak, a vásárlók a mag nél­küli, fekete héjú, illetve az ová­lis és nagyon édes dinnyéket választják. Emellett, míg régeb­ben inkább a nagy, 9-12 kilósa­kat vásárolták, az elmúlt né­hány évben már inkább a 4-6 kilósakat keresik. MEGKÉRDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT: EVETT MÁR IDÉN DINNYÉT? GÁBORNÉ FARAGÓ ÉVA óvodapedagógus: - Sajnos nem ettem még idén dinnyét. Egyébként a sárgát szeretem. Azt is mindig a piacon ve­szem, vagy a közeli zöldségesnél. Bár nemcsak a dinnyét, hanem az összes zöldséget és gyümölcsöt ott szerzem be, ha tehetem. Abban jobban bí­zom, mint a nagyáruházakban. GÁBOR FANNI vagyonőr: - A görögdinnyét jobban szeretem, a sárgát ritkán kívá­nom meg, abból sűrűbben ettem rosszat. Idén még nem vettem din­­­nyét, de az útszéli árusoknál szoktam vásárolni, ott jobb a minőség. Ki tud­ja, milyen a nagyáruházak kínálata, mennyire génkezeltek a termékeik. PURCSI ZOLTÁN műszaki ügyintéző: - Idén még nem volt alkalmam din­­­nyét venni, de ha odajutok, akkor gö­rögdinnyét fogok, az biztos. A sárgát inkább a párom sze­reti. Utcán veszem, ott könnyebb megállni, csak kiugrok a kocsiból, és kész is. Könnyen elérhető, szinte minden második sarkon áll egy árus. BORSOS RÓBERT cukrász: - Ettem már idén, nagyon szeretem, de csak a görögöt. Piac­ra járok, ott szerzem be a gyümölcsöket, mert ismerem a ter­­­­­­melőt, aki árulja, megbízom benne. Olyan minőségű árut ad, amit nem félek elfogyasztani. A nagykereskedésben nem tudom, honnan is jön, amit eszem. Elhalasztották a törzskarton bevezetését CSONGRÁD MEGYE. Bár július 1-jétől tervezték, öt nappal az életbelépés előtt visszavonták, és 2019. január 1-jére halasztot­ták a háziorvosi törzskarton be­vezetését előíró rendeletet. Mint arról korábban beszámol­tunk, nagy ellenállást váltott ki az orvosokból az a három éve elfogadott jogszabály, hogy minden betegről részletes adat­bázist kell kiépíteni, és ezt rög­zíteni az Elektronikus Egész­ségügyi Szolgáltatási Térben. A törzskartonnak a beteg csa­ládi anamnézisét, krónikus be­tegségeit, műtéteit, a diagnoszti­kai beavatkozásokat, a kapott terápiákat, a rendszeresen sze­dett gyógyszerek leírását, továb­bá laboratóriumi eredményeit is részletesen tartalmaznia kell, de rögzíti a dohányzási, alkoholfo­gyasztási, táplálkozási és test­mozgási szokásait is, illetve mentális állapotát, mi több, a szexuális irányultságra is rákér­dez. Ez utóbbiakra egyébként a válaszadás önkéntes. A rend­szerrel a háziorvosoknak első­sorban az volt a problémájuk, hogy az adatrögzítés rengeteg időt vesz el a betegellátástól, de azzal sem értettek egyet, hogy olyan dolgokról faggassák páci­enseiket, amelyekhez semmi közük. Jövő januártól viszont ezt valóban el kell kezdeniük kitölteni, a teljes praxis doku­mentálására pedig 3 évük lesz. ÁLLÁSPONT TÍMÁR KRISZTA ÚJSÁGÍRÓ A szomszéd dinnyéje G­örög görögdinnye - olvastam az egyik zöldsé­gesnél másfél héttel ezelőtt a hirdetőtáblán. Miközben jót szórakoztam azon, hogy duplán hangsúlyozzuk a dinnye nemzetiségét, azon is elgondolkoztam, vajon miért fontos kiemelni, honnan van a gyümölcs - főleg, ha az nem magyar. Mert ugye a vevő azt szereti, ha hazait vehet, hiszen a mes­­­sziről jött áruról mindenki azt mond, amit akar, meg per­sze az soha nem is lehet olyan jó, mint ami a mi tájunkon nevelkedett. Azért azt kell mondjam, hogy hazaszeretet ide vagy oda, van abban va­lami, hogy ha valaki sze­zon előtt szeretne jó gyü­mölcsöt enni, nem biztos, hogy a magyart kell előnyben ré­szesítenie. Elég csupán némi földrajztudás ahhoz, hogy be­lássuk: Görögországban, Olaszországban mostanra jóval többet volt meleg, és többet sütött a nap, mint nálunk. Nem véletlen, hogy ott már mézédes a barack, amit nálunk még csak nézegetnek a gazdák, le merjék-e szedni, vagy várja­nak vele egy kicsit, de például olyan cseresznyét sem ettem még itthon, mint amit Olaszországban lehet kapni - tegyük gyorsan hozzá, kilónként közel 3000 forintért. Nincs mit te­hát csodálkozni azon, hogy a dinnyével is óvatosak még a kereskedők: inkább rendelik még a biztos görögöt, mint a bizonytalan magyart, ami most még lehet, hogy nem olyan, mint amit a vevők elvárnának. Persze szezonban értelemszerű, hogy a magyar gyümölcs a legjobb, de azt gondolom, nem szabad ragaszkodni mindenáron a hazaihoz. Inkább tessék élvezni a lehetősé­get, hogy kora tavasztól késő őszig szinte a teljes reperto­ár elérhető hazánkban - így hétfőn epret, kedden pedig szőlőt is ehetünk akár, ráadásul ha szerencsénk van, min­denből finomat. Messziről jött áruról mindenki azt mond, amit akar. < timar.kriszta@delmagyar.hu 3 - HIRDETÉS - MADETtS filTre SZEREZZEN­ek­ > europe P FORRÁST A KAMARÁVAL! Rendkívül előnyös feltételekkel segít forráshoz jutni a vál­lalkozásoknak a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara. A gazdasági önkormányzat irodáiban igényelhetők a Széchenyi Kártya Program konstrukciói, amelyekkel akár 100 millió forintos, rekordalacsony kamatozású hitelhez is hozzá lehet jutni. AKÁR 100 MILLIÓ FORINT együtt a Csongrád Megyei A SZÉCHENYI KÁRTYA Kereskedelmi és Iparkama- PROGRAMBÓL r a szegedi, hódmezővásár­helyi és szentesi irodáiban Minden eddiginél kedve­­igényelhetőek. Ezeken az~ főbb feltételekkel juthat­­ügyfélszolgálatokon a fent nak Széchenyi Beruha­­említett hiteltermékek mel­­zási, Önerő Kiegészítő és lett elérhető az Agrár Szó­ Támogatást Megelőlegező chenyi Kártya is. Hitelhez az igénylő cégek A Széchenyi Kártya Prog- j a Csongrád Megyei Keres- ram konstrukcióit keresse­kedelmi és Iparkamara a Csongrád Megyei Keres­­képviseleti irodáiban igé- kedelmi és Iparkamara sze­­­ ntelhető Széchenyi Kár- gedi, hódmezővásárhelyi!­tga Programban. Jelenleg és szentesi irodáiban. A a legnépszerűbb termékek Széchenyi Kártya igény­­a Folyószámlahitel, vala­ résének 17 ezer forintos mint a 0 százalékos kamatú díját a megyei gazdasági Beruházási Hitel, amelyek önkormányzat önkéntes a Széchenyi Kártya Prog- tagjainak elengedik, rám további konstrukcióval (X) További információt a www.csmkik.hu/szechenyi-kartya-program oldalon olvashat, vagy a 06-62/554-250-es telefonszámon kérhet!

Next