Délmagyarország, 2018. június (108. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-28 / 148. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2018,06.28„ csütörtök Az öt legveszélyesebb állam Egy 2011-ben készült kutatás kimutatta: Afganisztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság Pakisztán, India és Szomália a világ legveszélyesebb országai a nők számára. 9 KÉSZÉI BORI: AZ EMBER AZ ÉLETE ELEJÉN EGY NAIVA Készéi Bori operaéne­kes számára a főpróba hete egyfajta átlénye­­gülés, a befelé kon­centrálás időszaka. A szoprán, magánéne­kes a Szegedi Szabad­téri Játékokon a héten Gildát, Rigoletto szerel­mes lányát alakítja Ver­di operájában. ZENE KANCSÁR TÍMEA - Most indul a sminkbe. Kosztü­mös próba következik. Inkább szakemberre bízza ezt a lépést? - Legtöbbször magamnak csinálom meg a sminkem, de itt most akkora a színpad és a tér, il­letve a többi lány a kifutón az első jelenetben olyan speciális sminkeket kap, hogy úgy döntöt­tem, most én is igénybe veszem a professzionális segítséget. - Az előadás estéjén már csak né­hány másodperc választja el az első énektől a színpadon. Mire gondol? Mit tesz ilyenkor? Vesz esetleg egy mély levegőt? Keresz­tet vet? Van rituáléja? - Pont tegnap beszéltük a többiekkel, hogy a pályánknak talán nincs is olyan szakasza, amikor az ember nem izgul szín­padra lépés előtt. Valaki imád­kozik ilyenkor, más a szeretteire gondol, valaki pedig légzőgya­korlatot végez. Nem is tudom... Nincs ilyen rituálém. De az biz­tos, hogy számomra a főpróba­hét egy átlényegülés. Iszonyato­san koncentrálok a technikára, a testemre, a lelkemre. Azt hi­szem, bizonyos értelemben ilyenkor már nem vagyunk kö­szönőviszonyban a valósággal. - Megnézi önt a férje, gyermekei? - A gyerekek még picik ah­hoz, hogy minden előadásba be legyenek vonva. Most majd megnéznek, de nem a premierre jönnek. Én az a típus vagyok, aki az elsőt szereti egyedül vé­gigcsinálni. Van bennem egy anya üzemmód és egy fellépő üzemmód, és a kettő nem min­dig van összhangban. Nem aka­rom őket megbántani azzal, hogy nem tudok úgy odafigyelni rájuk, mint ahogyan szeretnék. SPORT IS AZ ÉNEKLÉS - Az énekeseknél mindig sarkala­tos kérdés a hangszálak egészsé­ge. Vannak bevált módszerek? Gyógytea? Sport? Táplálkozás? - Amikor már valaki olyan régóta énekel, mint én is, egyfaj­ta életmóddá válik maga a szak­ma. Megvannak az alapvető sza­bályaim, amelyektől nem érde­mes eltérni; nem lehet italozni, nem nagyon lehet cigarettázni, sokat kell aludni. Viszont veszé­lyes út az is, ha az ember túlsá­gosan félti saját magát. Ha meg­dolgozunk egy szerepért, egész­ségesen élek és jó a technikám, akkor mennie kell. Ez valahol egy sport is, ha lehámozzuk róla a művészetet, a lelki oldalát. Izomgyakorlatok, amelyek „újra­­idézhetők” stresszes időszakban is. Máskülönben szeretek mo­zogni, futni, de inkább akkor sportolok többet, amikor nin­csen nagy feladatom. A kettő együtt sok. Hiszek abban, ha a testemben az izmokat karbantar­tom, akkor az a hang fiatalságát is elősegíti. Mert maga az ének nem igazán a hangszalagok, ha­nem a körülötte lévő izmok, a re­keszizom munkája. Szembe kell nézni az­zal, hogy bizony ami­lyen jó tud lenni az ember, olyan go­nosz is. Részei Bori - Az éneklés gyógyítás - nyilatkoz­ta nemegyszer, hogy egyfajta pszi­choterápia. Előfordult olyan, hogy valamelyik szerepében meg­lepődött, mi rejtőzik odabenn? - Inkább úgy mondanám, hogy sejtettem, és tudatosult. Van bennem gonoszság? Igen. Van bennem önzés? Igen. Szem­be kell nézni azzal, hogy bizony amilyen jó tud lenni az ember, olyan gonosz is. Én is tudok pontosan olyan gonosz is lenni, mint az az adott karakter, akit éppen előszedtem magamból. - Rigoletto szerelmes lányát, Gil­dát alakítja most a Szegedi Sza­badtéri Játékokon. Rajta keresztül is átélheti valamelyik énjét? - Az a szeretet, az a tisztaság, amelyet ő képvisel, fontos ne­kem. Ki se mondom, milyen rég­óta éneklem ezt a szerepet. Ér­dekes, hogy mikor először el­énekeltem, egészen más fogott meg a karakterből, mint most. Most énekelni egy figyelmezte­tés nekem, hogy igen, ennyi év tapasztalat, három gyerek után is keressem meg magamban azt a tisztaságot, azt a feltétel nél­küli szeretni való képességet, amely kopik az évek során. Nem a keserűség mondatja velem, hanem egyszerűen az ember az élete elején egy naiva, azután érnek csalódások, és jó, ha éle­tünk későbbi szakaszaiban is meg tudunk őrizni ezekből a fel­tétel nélküli érzésekből. EMBERKÖZELI HŐSÖK - Több mint két és fél évtizede van a pályán. Mit gondol, hogyan lehetne még több embert opera­­rajongóvá tenni? A zenei nevelte­tésen, a baráti körünkön múlik? - Sokat tud lendíteni a dol­gon, ha az ember operaszerető közegben nő fel, de azt látom, hogy egy egész másik közegben nevelkedett fiatallal is megtörté­nik, hogy közelről találkozik az operával, meghallja, és rákat­tan. Több évtizede mindenki si­ratja ezt a műfajt, de én úgy lá­tom, hogy valóban szűk réteg, de mindig megvan az az elhiva­tott társaság, aki nagyon szereti. Sokkal nagyobb hangsúlyt fek­tetnek ma már a színészi játék­ra, a szituációkra, és nem lehet attól sem eltekinteni, hogy a ze­nei képzés mennyire fontos. És ha valaki gyermekkorban, ami­kor az embernek a legszélesebb a befogadóképessége, találkozik a műfajjal, nagyobb az esély, hogy megkedveli. Természete­sen nem Wagnerrel kell kezde­ni, és nem is biztos, hogy el kell jutni oda valaha. - Akkor mit javasolna? - A Varázsfuvola például már más. Mi az Operában egy szegedi rendezővel, Toronykőy Attilával csináljuk a Parázsfuvo­­lácskát gyerekeknek, ami fan­tasztikusan jó! Mert a rendező bátran meghúzza a darabot, hi­szen egy kicsinek még az sok. A zene az ugyanaz, és az eltalál. Il­letve szerintem nagyon megfog egy nem operarajongót, ha élőben meghallgat egy előadást vagy énekest. Nem kell mindig a nagy színpad túloldaláról figyel­ni az archaikus hősöket. Ember­közelivé kell tenni őket. Házi koncerteken érdemes meghall­gatni egy-egy darabot, hiszen az operai hangképzésben van vala­mi lenyűgöző. KÉPESSÉG NÉLKÜL NEM MEGY - Jelenleg szabadúszó. Nagy a verseny itthon az opera-éne­kesnők között? - Inkább úgy fogalmaznék, hogy az ember nem nagyon en­gedheti meg magának, hogy rossz legyen. - Valamelyik gyermeke megje­gyezte már, hogy ha nagy lesz, ő is énekesi babérokra tör? - Szeretnek énekelni, de erről nincs szó. Járnak zongorázni, módjával jönnek előadást nézni, de én nem erőltetem ezt a dolgot. Nem szeretném, ha színházi gye­rekek lennének, akik azért nem tudnak később szabadulni ebből a világból, mert ebben nőttek fel. Az ember ugyanis hiába akar színházba tartozni, ha nincsen meg hozzá a képessége, és abból egyébként is nagy tragédiák van­nak. Majd meglátjuk... Termé­szetesen, ha tehetségesek lesz­nek, és ezt szeretnék, nagyon örülök majd neki! A NŐK SZÁMÁRA INDIA A LEGVESZÉLYESEBB ORSZÁG Óránként negyven bántalmazás A Thompson Reuters Foundation által készített felmérés szerint a nők számára India a világ legve­szélyesebb országa, ahol minden órában negyven bűncselekményt követnek el nők ellen, és a dol­gozó nők mindegyike szexuális bántalmazás áldozata. A szexuális erőszak és zaklatás ugyanazon veszélyeivel kell szembenézniük az indiai nők­nek, legyenek nagyvállalatok vezetői, dolgozzanak háztartási alkalmazottként a középosztály otthonaiban, gyárakban, mező­­gazdaságban. 2005 óta legkevesebb 20 mil­lió nő hagyta el India munka­erőpiacát a Világbank adatai szerint, részben azért, mert rossz bánásmódban részesült munkahelyén. Manapság már csak az indiai nők 27 százaléka dolgozik hivatalosan. A magán­­szektorban dolgozók a tömeg­­közlekedés helyett inkább a vál­lalatok által fizetett taxikon ér­keznek munkába, sokan nem vesznek részt a cég által szerve­zett esti rendezvényeken bizton­sági okok miatt. - Szükségünk van biztonsá­gos közlekedésre és zéró tole­ranciára a munkahelyi szexuá­lis zaklatást illetően. Úgy kell nevelnünk fiainkat, hogy tisztel­jék a lányokat és a nőket, és nyilvánvalóvá kell tenni, hogy semmiképp nem tűrjük a nemi alapú erőszakcselekményeket. A családokban tudatosítani kell, hogy a lányokra úgy tekint­senek, mint jövőbeni szakembe­rekre - hangsúlyozta Annette Dixon, a Világbank dél-ázsiai al­­elnöke egy nőfórumon Újdelhi­ben a közelmúltban. 2007 és 2016 között a nők elleni bűncse­lekmények száma Indiában több mint 80 százalékkal nőtt a kormányzati adatok szerint. 2016-ban 40 ezer nemi erősza­kot jelentettek be. Ugyanezen évben Indiában 539 szexuá­lis zaklatási esetet jegyeztek fel hivatalosan, ám ez csak a jég­hegy csúcsa. Az indiai ügyvédek társasága egy tavalyi felmérésé­ben kimutatta, hogy a szexuális zaklatás áldozatainak mintegy 70 százaléka nem jelenti fel az elkövetőket. A helyzet még ros­­­szabb az informális szektorban, ahol aktivisták szerint a szexuá­lis erőszak és kizsákmányolás mindennapos a jogi védelem hiánya miatt. (mti) Téglagyárban dolgozó nők Kolkatában. A szexuális zaklatás áldozatainak hetven százaléka nem jelenti fel az elkövetőket. FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ Egészséges étkezéssel a narancsbőr ellen A nők réme a cellulit, vagyis a narancsbőr, amely manapság már a fiatal korosztályt sem kí­méli. Helyes étkezéssel, egyéb praktikákkal tehetünk ellene. SZÉPSÉG ÉS EGÉSZSÉG MUNKATÁRSUNKTÓL A beletörődés helyett felvehet­jük a harcot a narancsbőrrel. Egy friss kutatás szerint a na­rancsbőr számlájára írható a későbbiekben kialakuló ödé­ma, trombózis, visszér és seprűér. A feneket és a combo­kat célszerű napi rendszeres­séggel masszírozni erős vízsu­gárral, ugyanis a hideg víz jó­tékony hatással van az erekre. A C-vitamin és a fehérjék elősegítik a kollagén ter­melődését, feszesítik a szövete­ket. Felejtsük el a sót, mert az megköti a vizet, ezáltal elősegí­ti a narancsbőr kialakulását. Naponta legalább három li­ter szénsavmentes vizet érde­mes meginni, mert az segít ki­­söpörni a felgyülemlett salak­anyagot a testből. Ha szeret­nénk megszabadulni a na­rancsbőrtől, kénytelenek le­szünk új étrend szerint táplál­kozni: lemondani a cukorról, a zsíros sajtokról, valamint a füs­tölt húsokról. Életmódváltással felvehetjük a harcot a narancsbőrrel.

Next