Délmagyarország, 2018. szeptember (108. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-11 / 211. szám
Kedd, 2018. szeptember 11., 108/211., www.delmagyar.hu Ára: 225 Ft Előfizetőknek hűségkedvezménnyeL 127 Ft ALAPÍTVA 1910-BEN Fiúk a térről Szentesen A szépkorúak nap mint nap találkoznak a szentesi Kossuth téren, hogy felidézzék az elmúlt szép napokat, de rajta tartják a szemüket a város mai problémáin is. 5.» Jubiláló Szegedi Fagott Trió Huszonötödik születésnapját ünnepli a Szegedi Fagott Trió, amely ebből az alkalomból szeptember 12-én a zsinagógában ad koncertet. A trió tagja Vizsolyi Lívia is. 6.» FELLENDÜLT A PIAC - NEGYEDÉVEL TÖBB INGATLANT ÉRTÉKESÍTETTEK A MEGYÉBEN IS A lakásárak már a plafonon Ennyi ingatlan talán még sosem kelt el, mint az elmúlt nyolc hónapban. Csongrád megyében 20-25 százalékos fellendülést mértek, pedig az árak is egyre meredekebbek, Szegeden, a belvárosban már négyzetméterenként 470-550 ezer forintért is kínálnak kulcsrakész lakást. CSONGRÁD MEGYE KISS ANNA 2009 és 2013 között egy év alatt sem történt annyi ingatlan-adásvétel, mint az idén januártól augusztusig terjedő időszakban. A Duna House mérései szerint az értékesítések száma országosan már most meghaladta a 105 ezret. Hatalmas tempóban épülnek a társasházak Szegeden - a Püspök utcában is lassan befejezéséhez közeledik az építkezés. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS Múlt héten emelkedtek a cigarettaárak, de az Európai Unió jövedéki adóra vonatkozó követelményei miatt várhatóan januárban és júliusban újabb, hasonló emelkedésre lehet számítani. Megnéztük, mit lehet venni egy doboz cigaretta árából, ha nem füstöljük el. Akár a reggeli és a vacsora is kihozható belőle. 3. » - ÜZEMANYAGÁRAK (átlagár, a kutaknál lehetnek eltérések) TRAFFIPAX Ma itt méri a sebességet a rendőrség: Ha 8-10 óra: Ferencszállás, Szegedi u. 131.; 10-12 óra: Szentes, Csongrádi út; 14-16 óra: Maroslele, Rákóczi utca; 16-18 óra: Makó, Aradi utca; 18-20 óra: Balástya, Őszeszék tanya; 20-22 óra: Szeged, Dorozsmai út. A mai Lakás és Kert magazin tartalmából: Bolygópárna: Néhány óra alatt megvarrható Üdvözöllek a kertemben: Új mozgalom indult így választunk kanapét: A nappali élet központja Angyalok között és Rábaközi Andreánál jártunk Titok, meddig folyik a nyomozás Az ügyészség által legutóbb megszabott határidő lejárta után is folytatódik a nyomozás a Makó-térségi Víziközmű Kft. ügyében. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nem közölte, meddig vizsgálódik. MAKÓ BAKOS ANDRÁS „A nyomozás jelenleg is folyamatban van. A folyamatban lévő eljárásról a nyomozás érdekeire való tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni” - reagált kérdésünkre a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. W SPECIÁLIS OSZTÁLY INDULT - KÜLÖNLEGES FIGYELMET IGÉNYELNEK A DIÁKOK Autisták is tanulhatnak a szegedi szakiskolában Speciális osztályt indítottak ebben az évben a szegedi József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskolában. A különböző szakmák mellett autista gyerekeknek is kialakítottak egy saját termet, ahol speciális eszközökkel készítik fel őket. SZEGED HAJÓ EDINA A Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája pedagógusai már korábban is tanúbizonyságot tettek szociális érzékenységükről. Júniusban beszámoltunk arról, hogy cseperedőszobát nyitottak fiatal anyukáknak, hogy azok tudják tanulmányaikat folytatni (Június 9.: Nincs még ilyen az országban -a fiatal anyukákat segítik baszoba nyílt a József Attila szakiskolában). - Ba-4.: A megye több településéről járnak ide a gyerekek a kilencedikbe.