Délmagyarország, 2018. szeptember (108. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-17 / 216. szám
Hétfő, 2018. szeptember 17., 108/216> www.delmagyar.hu ALAPÍTVA 1910-BEN Németh László Városi K hírlaptár* Ára: 325 Ft Előfizetőknek hűségkedvezménnyel: 127 Ft Rendbe szedték a polgárházat Civil összefogással takarították ki a Péter Pál Polgárházat Szentesen. A hely ősszel már új rendezvényhelyszínként várja a látogatókat. 4.» Bosszúságok az okostelefonnal Fogyasztóvédelmi sorozatunkban a mára szinte mindenkit érintő témakörrel, az okostelefonok vásárlásával, garanciájával, cseréjével foglalkozunk. 6.» SZEGEDEN CSÖKKENT, A KISTÉRSÉGBEN NŐTT AZ OVISOK SZÁMA Telt házasak az óvodák Már az óvodaválasztás is komoly fejtörést okoz sok szülőnek. Több szegedi intézményben harminc körüli a csoportok létszáma, főleg a felújított és a frekventált helyen lévők a népszerűek. A környező településekre sokan költöznek, így ott is egyre nagyobb az igény az óvodai férőhelyre. A megye nagyobb városaiban egyelőre nincs ilyen gond. CSONGRÁD MEGYE HAJÓ EDINA Ebben a tanítási évben Szegeden 22 óvoda kapott lehetőséget arra, hogy a 25 fős csoportlétszámot 20 százalékkal túllépje. Az oktatási bizottság döntése alapján ezekben akár 30 fős csoportok is indulhatnak. Ezzel a szabad óvodaválasztást szeretnék elősegíteni. Sok szülő viszont kifogásolja, hogy két óvónő foglalkozik harminc aprósággal. Utánajártunk, hány óvoda élt ezzel, melyik intézmény a legnépszerűbb a számok alapján, és befolyásolja-e a magas csoportlétszám az óvodai foglalkozást. Az újszegedi Fő fasori óvodában több csoportba is 30 gyermek jár. Ez mindig is így volt, nagy a vonzáskörzete a tagóvodának. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN Hőlégballonok, sugárhajtású gépek, műrepülők káprázatos bemutatóit élvezhették a szegediek a hétvégi repülőnapokon és légiparádén. 2. » AZ ÖTÖS LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A HATOS LOTTÓ NYERŐSZÁMAI TRAFFIPAX Ma itt méri a sebességet a rendőrség: 8-10 óra: Szeged, Dorozsmai út; 10-12 óra: Hódmezővásárhely, Kutasi út; 14-16 óra: Balástya, Őszeszék tanya; 18-20 óra: Szeged, Bertalan híd; 20-22 óra: Makó, Aradi utca. Októberben megszűnhet a vásárhelyi televízió Bizonytalanná vált a 30 éves múlttal rendelkező Hódmezővásárhelyi Városi Televízió sorsa. Szeptemberben a műsorkészítők már nem kaptak fizetést. Lehet, hogy októberben megszűnik a televízió. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOVÁCS ERIKA Bizonytalanná vált a 30 éves múlttal rendelkező Hódmezővásárhelyi Városi Televízió sorsa - közölte Rókus Ákos, az önkormányzati tulajdonú Szerdahelyi Kft. ügyvezetője. Szerinte a polgármesteri hivatal nem hajtja végre azt a közgyűlési határozatot, amely szerint a város forrást biztosít a televízió működéséhez. A tévé hónapok óta a saját lábán áll, amióta nem kaptak közpénzt. - Oda jutottunk, hogy először a helyi televízió történetében, nem tudtunk bért fizetni a dolgozóknak. Nem tudom, hogy ez a városháza részéről nyomásgyakorlás-e, de annyi bizonyos, hogy a pénzeket jogszerűtlenül tartják vissza - mondta Rókus Ákos. NINCS MÁR IGÉNY A NYÍLEGYENES ÖSSZEKÖTTETÉSRE ALGYŐ ÉS SÁNDORFALVA KÖZÖTT Aszfaltozni akarták - mára eltűnt a legendás földút Huszonöt éve még autóforgalom volt az Algyőt Sándorfalvával összekötő Lénián, még ufat is láttak erre. A két település szerette volna leaszfaltoztatni a régi földutat, de természetvédelmi szempontok miatt a beruházás meghiúsult. Ma már nem is járható végig. CSONGRÁD MEGYE BAKOS ANDRÁS Enyhe trágyaszag terjengett Szegeden, a József Attila sugárút és a Makkosházi körút kereszteződésében a második iskolai napon, kedden, reggel hétkor. Mitől? Nyíl — van trágyától. # Most bivalyokat láthat, aki erre téved. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS