Délmagyarország, 2019. április (109. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-20 / 92. szám

Szombat, 2019. április 20., 109/92­­> www.delmagyar.hu HÍRLAPJÁra ALAPÍTVA 1910-BEN Ára: 235 Ft Előfizetőknek hűségkedvezménnyel: 135 Ft Megvan a kikötő üzemeltetője Csongrád nemzetközi együttműködés­ben pályázik kishajókikötőre. Az úszó­mű hamarosan vízre kerül, a leendő üzemeltetőt is kiválasztották. 5.» Biztosítás robogókra is A robogósok többsége azt hi­szi, rendszám híján nem kell kötelező felelősségbiztosítást kötnie - pedig kell. 17.» Elkezdték építeni a jövőt A mostaninál szebb napokat is látott már a labdarúgás Sándorfalván. A kis­városban az utánpótlásra alapozva kezdik újraépíteni a sportágat. 22.» HIRDETÉS tervek között a vendégjáték is szerepel. 4.­­ A tavaly alakult, a 20 éves Nagy Benjámin vezette hódmezővásár­helyi DiSzíZ, vagyis a Diák Színjátszó Zóna csütörtökön telt ház, azaz ötszáz néző előtt debütált a Portugál című tragikomédiával a Fekete Sas báltermében. Több hónapig próbálták Egressy Zoltán népszerű darabját. A társulat 18 tagja három iskolából verbuválódott. A cél az, hogy felszabadultan játszva élvezzék a színjátszás örömeit, és gyakorlatot, tapasztalatot szerezve egymástól is tanuljanak. A távlati várhatn Húsvét nélkül értelmetlen minden CSONGRÁD MEGYE. A keresz­ténység legnagyobb ünnepe a húsvét, ekkor emlékezünk meg Krisztus feltámadásáról. Kiss-Rigó László, a Szeged- Csanádi Egyházmegye püspö­ke lapunknak adott interjújá­ban úgy fogalmazott, a húsvét igazi mondanivalója az, hogy az életnek van értelme. Sze­rinte mindannyian az élet győztesei lehetünk, rajtunk múlik, élünk-e ezzel a lehető­séggel. Magyarországon négy nagy történelmi egyház - ka­tolikus, református, evangéli­kus, zsidó - létezik. Mind­egyiknél szerepet kap a hús­vét, de másként ünneplik. Vallási szokásaink is átalakul­tak az idő folyamán, népha­gyományaink annál inkább. Locsolkodás helyett inkább kirándulni, pihen­ „ „ ni megyünk. o.y.n HAMAROSAN RENDBE HOZZÁK A MAKÓI MŰALKOTÁST Darabokban a Szent István tér kútja Darabokban van a makói Szent István téri pihenőpark művészi al­kotásként is funkcionáló ivókútja - hívta fel figyelmünket egy ol­vasónk. A földre hullott darabot közben elszállították, május vé­gére fogják helyreállítani. MAKÓ SZABÓ IMRE - Szörnyű ezt látni - mondta lapunknak Karsai Ildikó makói grafikusművész, a Szent István téri különleges diszkót megál­modója. A műalkotás - mint egy olvasónk felhívta rá’ a fi­gyelmet - napok óta elkeserítő állapotban van, az illető szerint vandál akció történhetett. Ezt gyanítja a tervező is, aki az eset kapcsán lapunknak felidézte, sajnos nagyon sok köztéri alko­tás lett barbárok célpontja Ma­kón az elmúlt években - ezek nagy részéről lapunk is­­ beszámolt. 5>> Keresztúti ájtatosság a szegedi dómban nagypénteken. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN A makóiakat megdöbbentette a látvány. FOTÓ: SZABÓ IMRE ­ WWW.WiM­mtut­ f­c.HU A LEGJOBB HÚSVÉTI RECEPTEK Több mint 50 százalékos béremelkedés a pedagógusoknál CSONGRÁD MEGYE. A pedagó­gusok megbecsülésének egyik jelzője jövedelmük alakulása - hangsúlyozza Árva László, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általá­nos Iskola igazgatója, a Nem­zeti Pedagógusi Kar Csongrád megyei elnöke.­­ 2013-tól több lépcsőben jelentős, összességében átla­gosan több mint ötvenszázalé­kos béremelést valósított meg a kormány az oktatásügyben, de azoknál ez még jelentő­sebb, akik minősítésben vet­tek részt. Jelentősen nőttek egyes pótlékok is, például az osztályfőnöki pótlék. A sze­mélyi jövedelemadó csökke­nése is ezt a kedvező­­ folyamatot erősítette. CSAKNEM KÉTEZER LAKODALOMBAN HÚZTA A TALPALÁVALÓT Labozár Antalnak a nótaszó a lételeme SZÉKKUTAS. Labozár Antal székkutasi prímás nevét szer­te az országban ismerik. Az idős muzsikust Murgács Kál­mán zeneszerző, nótaszerző tanította gyermekkorában. Zenekaraival csaknem két­ezer lakodalomban, bálban húzta a talpalávalót. Az 1970-es évektől már nemcsak hegedült, hanem közkívánat­ra énekelt is. Egy vaskos könyvben több mint 2500 nó­tát gyűjtött össze. Verseit az Egy prímás vallomása című kötetben adta ki. Az idős prí­más ma is aktív. A ze­­ne a lételeme. *'* HIRDETÉS Szegeden, a Szabadkai út 54. szám alatti, beköltözhető, CSOK-kompatibilis LAKÁSOK ELADÓK! A és B jelű lakás, 75,4 m2:1. emeleti, nappali + 2 szoba + 1 Ej^iLLJ­; fürdőszoba + hatalmas erkély. „A” kategóriás, egyedi gázfűtéses lakások konyhabútorral bebútorozva, beköltözhető állapotban C jelű lakás, 60,5 m2: 2. emeleti, belső kétszintes, nappali ÜRSSCÖK­ + 2 szoba + fürdőszoba. „A” kategóriás, egyedi gázfűtéses lakások konyhabútorral bebútorozva, beköltözhető állapotban -0,45% +0,73% -0,91% +0,65% -1,64% Az m­DniAru DnT metroszámai RÉSZVÉNYEK A Budapesti Értéktőzsde csütörtöki indexe és a vezető részvények árfolyama BUX Mol OTP MTelekom Richter 42 810,11 3310 Ft 13 000 Ft 463 Ft 5700 Ft

Next