Délmagyarország, 2019. szeptember (109. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-11 / 211. szám

2 Aktuális CSONGRÁD MEGYE. A bankok felkészültek a szigorúbb azono­sítási szabályokra, de az ügy­feleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-e után is szeretné­nek online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az úgynevezett erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatáso­kat, amely bankonként eltérő lehet: sms, QR-kód vagy egyéb üzenet. A határidőt követően az EU-n kívül a korábban megszo­kott módon lehet fizetni online, vagyis a tranzakció során a kár­tyaadatok megadásán túl nincs szükség az internetes biztonsági kód használatára. Az OTP már a nyáron meg­kezdte az ügyfelek tájékoztatá­sát és készül határidőre. Az Erste Banknál arra hívták fel a figyel­met, hogy mivel a többszintű azonosításhoz nélkülözhetetlen a mobil, mindenkinek ellenőriz­nie kell, jó telefonszámot adott-e meg a bankjának. Eddig az ötezer forint alatti érintéses fizetéseknél nem kel­lett PIN-kód, ezután előfordul­hat, hogy szükség lesz rá. A több kisebb értékű fizetés ugyanis összeadódik, a banknak meg kell győződnie arról, hogy való­ban a tulajdonos használja-e a kártyát. A nagyobb összegű pénzfelvétel vagy vásárlás azo­nosításnak minősül, és a szám­lálás újraindul. Szigorodik a Kónya Zoltán munkáját idén a magyar érdemrend tisztikeresztjével ismerték el azonosítás3" Nagy potenciál van a kutatókban Kónya Zoltán több, mint egy éve a Szegedi Tudományegye­tem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Ő maga vegyészként szintén kutató, így megerősítette: fontos, hogy kutatói versenyképességüket növeljék. Ennek érdekében ku­tatócsoportokat hoztak létre, és több programot indítottak a hallgatók kutatói tevékenysé­gének ösztönzésére. CSONGRÁD MEGYE HAJÓ EDINA - 1500 oktatónk van, mindegyi­küknek kutatnia is kell, legyen az bármely terület, orvostudomány, bölcsészet vagy akár zene. Nagy potenciál van a magyar kuta­tókban, mégsem mutattuk meg ezt eddig, úgy ahogy lehetne - fogalmazott Kónya Zoltán, aki több mint egy éve a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Véleménye szerint saját eszközei­ket kell jobbá tenni annak érdeké­ben, hogy versenyképességüket növelni tudják. Úgy gondolja, ha kutatási minőségük emelkedik, növekszik a hallgatók száma is, és így nemzetközileg láthatóbbá válik a szegedi universitas. FONTOS A TUDOMÁNYÁGAK EGYÜTTMŰKÖDÉSE­ ­ Az egyetlen irány a külön­böző tudományágak együtt­működése; ennek érdekében létrehoztunk egy interdiszcip­lináris kiválósági központot, ahol az SZTE legkiválóbb kuta­tói dolgoznak együtt. Az volt a célunk, hogy megismertessük a kutatókkal egymás tudását és területeit, eddig ugyanis komoly probléma volt, hogy nem, vagy csak alig tudtak egymásról. Évek óta dolgozunk azon, hogy egy témát több terü­letről közelítsünk meg. Például egy fogbeültetésen dolgozhat a fogorvos mellett egy fizikus és egy kémikus is. Sokkal jobb eredményt kapunk, ha ők nem külön-külön dolgoznak, hanem együtt - részletezte a rektorhelyettes, aki maga is kutató, a Szegedi Tudomány­­egyetem TTIK Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék vezetője. Hozzáfűzte, szerencsére még mindig a világ élvonalá­ban vannak a kutatóik, ám a cél az, hogy ez így is maradjon, ehhez viszont szükséges az inf­rastruktúra fejlesztése. TÖBBFÉLE TÁMOGATÁSI MÓDSZERT DOLGOZTAK KI Idén a Nemzeti Kutatási és Fej­lesztési Hivatal a Tématerületi Kiválóság Programban négy szegedi kutatócsoport munká­ját támogatja, 1,7 milliárd forint értékben. - Az egyetemünkön az elmúlt egy évben sokat tettünk azért, hogy megismerjük és elismer­jük kutatóinkat. Meg kell őket mutatnunk a világnak, ezért új kitüntetéseket hoztunk létre tavasszal. Most a tanévnyitón díjaztuk az év publikációját, az év oktatóját és fiatal oktatóját is, de kitüntetjük majd az év kuta­tóját és fiatal kutatóját is - rész­letezte a rektorhelyettes. Az elmúlt egy évről - ami­óta rektorhelyettesként is tevé­kenykedik - úgy vélekedett, az innováció területén komoly előrelépések történtek. Ahhoz azonban, hogy eredményeiket megfelelően hasznosítsák, sze­rinte megfelelő célzott oktatás is szükséges. Terveik között szerepel bemutató órákat tartani közép- és általános iskolákban, céljuk a vállalkozói szemlé­let gyakorlatias bemutatása. Emellett két olyan programot is indítottak, ahol az egyetemi hallgatók és az ipari partnerek tényleges problémán dolgozhat­nak, gondolkodhatnak együtt. REKTORHELYETTESKÉNT IS FOLYTATJA KUTATÁSAIT Kónya Zoltán augusztus 20-án megkapta a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetését. Mint mondta, örült neki, ám a tavaly kapott Gábor Dénes-díjat szakmailag meg­határozóbbnak tartja, ugyanis azt tudományos és feltalálói tevékenységéért kapta. Azt is elárulta, 13 szabadalma van, és továbbra is fontos számára, hogy a rektorhelyettesi feladatai mel­lett tudjon a kutatásaival foglal­kozni. Úgy fogalmazott: neki az a kikapcsolódás. Kónya Zoltán rektorhelyettes szerint fontos a különböző­ tudományágak együttműködése. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS Gyümölcsöt és tejet is kaphatnak az iskolák CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Szeptembertől folytatódik a 2010-ben indított iskolai tej- és gyümölcsprogram. Ennek keretében a diákok heti 3-4 alkalommal kapnak térítés­­mentesen friss gyümölcsöt, zöldséget, gyümölcslevet. Az iskolák hétféle gyümölcs és négyféle zöldség közül, vala­mint 100 százalékos zöldség- és gyümölcslevekből választhat­nak - jelentette be az Agrármi­nisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy erre a célra idén 3,15 milliárd forintot fordít majd a kormány. Az iskolatej-programban 12,8 millió liter tejet, tejtermé­ket kapnak majd a gyerekek, 4,66 milliárd forint értékben. Maruzsa Zoltán köznevelé­sért felelős államtitkár szerint a program sikeres, egyre több oktatási intézmény vesz részt benne. Az új tanévben 2309 általános iskola 536 ezer tanu­lója gyümölcshöz, 2678 iskola 435 ezer diákja pedig tejhez, tejtermékhez jut. Kitért arra is, hogy a kor­mány az elmúlt években nagy figyelmet fordított a gyermek­­étkeztetésre, amelynek for­rásait évről évre növelte, és elkötelezett a program folyta­tásában, bővítésében. Villanyautót kapott a megyei vöröskereszt Elektromos autókat vásárolt a Magyar Vöröskereszt, amelye­ket az Innovációs és Techno­lógiai Minisztériumtól kapott támogatásból vettek. Szegedre is jutott egy modern jármű. SZEGED S.Z. Hat elektromos autót vásá­rolt a Magyar Vöröskereszt a közelmúltban az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. Sasvári Krisz­tina, a segélyszervezet Csong­rád megyei igazgatója a Dél­­magyarországnak elmondta, hogy az autót a gyorsabb és hatékonyabb feladatellátásra használják. A Vöröskereszt négy darab személyautót, egy furgont és egy darab hétülé­ses kisbuszt szerzett be. Ezek Baranya megyében, Budapes­ten, Csongrád megyében és Pest megyében segítik a munkáju­kat. Az új autók üzembe helyezése után le­csökkentek a kiadá­sok, nőtt a célcsoport elérése. Az e-autók beszerzése illesz­kedik a szervezeti stratégiához, amelynek egyik fontos pontja a fenntartható és költségha­tékony működés. Az új autók üzembe helyezése után lecsök­kentek a kiadások, nőtt a célcso­port elérése, és hatékonyabban tudják szervezni a karitatív és humanitárius munkát és az adományszállítást is - tette hozzá Sasvári Krisztina. A minisztérium összesen négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szerve­zet elektromosgépjármű-beszer­­zését. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segély­­szervezet, a Magyar Vöröske­reszt, a Baptista Szeretetszol­gálat Alapítvány és a Katolikus Karitász szerezhet be hat-hat új elektromos gépkocsit. Az új elektromos járművek üzemel­tetési, karbantartási és szervi­zelési költségei a hagyományos járművek hasonló költségeinek töredékét teszik ki, így a jármű­vek támogatott cseréje, bővítése jelentős költségmegtakarítást eredményez - közölte korábban a tárca. Komoly segítséget jelent az elektromos autó a Csongrád megyei vöröske­resztnek is. FOTÓ: FRANK YVETTE DÉLMAGYARORSZÁG 2019.09.11., szerda Csütörtökig kérhető a díjmentes oltás CSONGRÁD MEGYE: Holnapig van lehetőségük a szülőknek dönteni arról, hogy kérik-e a díjmentes a HPV, azaz a humán papilloma vírus elleni oltást hetedik osztá­lyos lányuk számára. Összesen 46 ezer, 12-ik életévét betöltött lány jogosult az oltásra, amelyet az iskolákban kell igényelniük a szülőknek.­­ A HPV bizonyos típusai ellen vakcinával, a fertőzés következ­tében kialakult betegségek ellen pedig rendszeres szűrővizsgálat­tal lehet védekezni. Éppen ezért örülünk annak, hogy a Nemzeti immunizációs programban ebben a tanévben több mint 36 ezer kamaszlány kezdte el az oltási sorozatot - mondta Pátri László, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) a HPV elleni vakcinák biztonságosságát kiemelkedő­nek minősítette.­­ Mint más oltások esetén, itt is előfordulhat bőrpír, duzzanat az injekció helyén. Ilyenkor sincs ok az aggodalomra, ez általában hamar elmúlik. Az oltás nem okoz HPV-fertőzést, sem rákos megbetegedést - emelte ki a gyermekgyógyász. Mobilapplikáción a Kutatók Éjszakája CSONGRÁD MEGYE­ Mintegy 400 programmal várja szeptember 27-én, pénteken a Kutatók Éjsza­káján a Szegedi Tudományegye­tem a kutatási eredmények, a tudomány iránt érdeklődőket. Ezen az éjszakán más napokon nem látogatható laborok, terek nyílnak meg az érdeklődők előtt. Az egyetem 11 karának 500 kutatója, oktatója és hallgatója mutatja be tudományterületét Szegeden és Hódmezővásárhe­lyen. Az érdeklődőket kora dél­után és éjfél között várják 376 programmal, több tucat hely­színen. A szegedi programok és a hódmezővásárhelyi kínálat egyaránt megtalálható az egye­tem munkatársai által fejlesztett ingyenes mobilapplikációban, amely a Kutatók Éjszakája digi­tális programfüzete. A mobil­alkalmazás lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A programok www.u-szeged. hu/kutatokejszakaja honlapon is megtekinthetők, a regisztrá­cióköteles eseményekre ott lehet majd jelentkezni szeptember 14-től. A rendezvény összes prog­ramja ingyenesen látogatható.

Next