Delta, 1970 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS—TECHNIKAI MAGAZIN KÉPES HÍRLAPJAI Építés, bányászat — atomrobbantással A Nemzetközi Atomenergia Szervezet (IAEA) hivatalos tájékoztatójának most megjelent száma részletesen beszámol azokról a tervekről, amelyeket szovjet szakértők dolgoztak ki az atomrobbantások békés célú hasznosítására. Minden idők egyik leghatalmasabb természetátalakító munkájának ígérkezik a Pecsora—Kolva vízválasztó tervezett áttörése. Ehhez 112 kilométer hosszúságú csatorna építésére van szükség. A sziklás vidéken átvezető, legnehezebb 65 kilométeres szakaszt összesen 250 nukleáris szerkezet 150—185 méteres mélységben végrehajtott felrobbantásával szándékoznak kialakítani, a csatorna többi szakaszát pedig hagyományos technológiával. A nukleáris csatornaásás a harmadára csökkenti a hatalmas mű építési költségeit, s minthogy ezen a vidéken nagyon kicsiny a népsűrűség (mindössze 1 fokos négyzetkilométerenként), a tervezett föld alatti robbantások nem veszélyeztetnek lakott településeket. A hatalmas vállalkozás célja több északi folyó visszafordítása és vizüknek a Volgába juttatása, hogy ezzel stabilizálják a Kaspi-tenger vízszintjét. A tenger nagyságú tó vízszintje ugyanis a fokozódó vízfelhasználás és a rendellenes időjárási viszonyok miatt 1935 óta két és fél méterrel csökkent, ami katasztrófális hatással van a halászatra és egyre jobban akadályozza a hajózást is. Tudományos előrejelzések szerint a 2000. évig a vízszint újabb 1,7 méterrel csökkenne , ha a bővizű északi folyókat nem fordítanák dél felé. A hatalmas vízmennyiség megállítaná a Kaspitenger vízszintcsökkenését, s egyszersmind bőségesen ellátná a Szovjetunió európai területének déli övezeteit is. Ugyancsak a vízgazdálkodással kapcsolatos egy másik nagyszabású szovjet nukleáris építési terv is. A közép-ázsiai napsütötte köztársaságokban a krónikus vízhiány akadályozza a termékeny szűzföldek meghódítását és nagyobb települések kialakulását. Szovjet szakértők most nukleáris robbantással tervezik gyorsan és hatásosan megoldani az öntözés problémáját. A már részletesen kidolgozott terv szerint föld alatti robbantással összesen 30 millió köbméter befogadóképességű tárolórendszert hoznak majd létre, amelyben felfogják a tavaszi árvizeket és ezzel a terület vízszükségletének 80 százalékát tartalékolják a forró nyári napokra. A munka első szakaszában két 150 kilotonnás robbanószerkezettel zárógátat hoznak létre. A voltaképpeni építkezés két hónappal a robbantások után megkezdődhet és további öt hónap múltán befejeződhet. A tárolók sugárzó stroncium tartalma messze alatta lesz a megengedett értéknek. Nukleáris robbantásokat készítenek elő a Szovjetunió messzi északi vidékein levő roppant gazdag érckészletek külszíni fejtésű feltárására is. A zord klíma, a közlekedési útvonalak és a kiépített energiaellátás hiánya lehetetlenné teszi itt a hagyományos eljárások alkalmazását. Ehelyet többszörös nukleáris robbantással összesen kétbillió köbméter fedőkőzetet távolítanak majd el. A nukleáris technika a számítások szerint egybillió rubeles megtakarítással kecsegtet. Fontos szerepet szánnak a nukleáris robbantásoknak a szénhidrogénkincs kiaknázásában is a szovjet tudósok. Egy már ugyancsak részletesen kidolgozott terv szerint három darab 40 kilotonnás atomtöltetet robbantanak majd fel 1600 méteres mélységben, így napi kétmillió köbméter hozamú földgázkutak kialakítására számítanak — a hagyományos módszerekkel elérhető hozam tízszeresére. A várható megtakarítás évi ötmillió rubel. A szovjet tudósok, mérnökök úgy vélik, hogy a békés célú nukleáris robbantások évszázadunk végére a bányászat és a hatalmas építkezések megszokott munkaeszközei lesznek. Bár valószínűleg nem ilyen szerkezettel indulnak majd felfedező útra az űrhajósok a Holdon, ez az áramvonalas kis játék mégis megmozgatja a gyerekek képzeletét. A rigai Holdjármű az asztalon Sztraume gyár legújabb modellje a kor szellemében a legizgalmasabb kalandot kínálja: a holdutazást. Igaz, az apró jármű csak az asztalon közlekedik és cserélhető elemek táplálják villanymotorját, de bizonyára sok gyereknek szerez majd kellemes, játékos perceket. INDUL A LÉGPÁRNÁS VONAT kilométeres sebességre tervezik. A 24 m hoszszú kísérleti járművön próbálják ki azt az új lineáris motort, amelylyel a későbbi forgalomra szánt, 33 m hoszszú, 40 tonnás és 100 utas szállítására alkalmas kocsikat kívánják felszerelni. A motor optimális nagyságát a próbajáratok alapján döntik majd el. Előreláthatóan 1972-ben kezdik meg a módosított, nagyobb szerelvények próbaüzemét. Bár a vonat próbaszerelvénye is alkalmas utasszállításra, egyelőre mégsem embereket, hanem műszereket és telemetrikus berendezéseket helyeznek el benne. Lábakon nyugvó, 1,2 m széles pályán fut, pontosabban szólva: lebeg. Építése kilométerenként 130 ezer fontba kerül, ami szinte hihetetlenül olcsó, ha meggondoljuk, hogy a földalatti építése kilométerenként 1,2—5 millióba és az autópálya 0,8—4 millióba kerül. Éppen ezért Amerikában máris tárgyalások folynak egy légpárnás vasútvonal építéséről, amely Kaliforniát kötné össze az ország északkeleti részével. A nyár végén kezdi meg próbajáratait a világ első légpárnás vonata Cambridge közelében, egy öt kilométeres próbapályán. Sebessége ezen a távon nem haladja meg az óránkénti 240 kilométert, noha a járművet legalább 480 „ "Jég víz" a sivatagban Merész tervet dolgozott ki dr. John Isaacs, a kalifoniai La Jolla-i oceanográfiai intézet munkatársa a földrész vízválságának megoldására. Azt javasolja, hogy az Antarktiszról leváló jéghegyeket vontatóhajókkal szállítsák el a kaliforniai partokig, s emeljék ki a szárazföldre, hogy ott a forró szubtrópusi nap elolvassza a megfagyott édesvíztömeget. Egész Dél-Kaliforniát és sivatagait egy éven át el lehetne látni ivóvízzel, egy 30 km hosszú, 100 m széles és 300 m vastag jéghegyóriás olvadékvizével Bármilyen fantasztikusnak is tűnik a terv, tekintélyes szakemberek véleménye szerint érdemes foglalkozni vele. A számítások szerint hat tengeri vontatóhajó hat hónap alatt lenne képes az óriás jéghegyet 16 000 km-re, tehát Kaliforniáig elszállítani. A költség kb. egymillió dollár lenne, viszont a belőle nyert víz értéke mintegy 100 millió dollár. Hasonló tervekkel foglalkoznak az NSZK- beli szakemberek is, mert egyes iparvidékeken hamarosan szinte teljesen kimerülnek az ivóvízkészletek. Tárgyalnak például egy távvezeték építéséről, amelyen több száz kilométerről a skandináv tavak kristálytiszta vizét vezetnék Hamburgba és Észak-Németországba. A szakemberek szerint ennél a tervnél sokkal olcsóbb lenne, ha az említett amerikai javaslat mintájára jéghegyeket vontatnának oda Grönlandról. Egy Wiesbaden tervezőintézetben már ki is dolgozták a módszert, hogy miképpen lehet a jéghegyeket szállítás közben megóvni az olvadástól. ^ 3