Delta, 1984 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám
A HAL az emberiség egyik legősibb és legelterjedtebb tápláléka. A világ halszükségletének ma mintegy 90 százalékát a tengeri halászat fedezi. A korlátlanul adakozó halastó — a tengerek összessége — mégsem kifogyhatatlan: az óriási halászflották évről évre többet aratnak, s egyes tengeri halfajok létszámában máris ijesztő csökkenés észlelhető. Több országot — amelyeknek élelmiszer-ellátásában a halnak hagyományosan nagy a szerepe — gazdasági intézkedések is gondokba sodornak: a Német Szövetségi Köztársaság halászai például azóta, hogy 1977-ben lejárt az NSZK—izlandi halászati szerződés, évente50 ezer tonnával kevesebb tengeri halat zsákmányolnak, így az ország nagy halimportra kényszerül. A gondok már jó ideje arra késztetik a halászati ipar szakembereit, hogy növeljék az evesvízi haltenyésztést. A világ számos országában — közéjük tartozik hazánk is — az édesvízi haltenyésztésnek nagy hagyományai vannak. Az élen Kína áll 2,2 millió tonnás édesvízi haltermelésével, de tekintélyesek az édesvízi hozamok Indiában (490 ezer tonna), a Szovjetunióban, Japánban, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken (100- 200 ezer tonna) is. Minden eddigi eredmény kevés azonban a növekvő lakosság megbízható ellátásához. Ezért vetődött fel már az elmúlt évtizedekben a kérdés: lehet-e nagyságrendekkel növelni az édesvízi haltermelést a mesterséges körülmények közepette nevelt halak mennyiségének erőteljes gyarapításával. Ez a kérdés foglalkoztatta az Európaszerte neves ahrensburgi (NSZK) halászati kutatóintézet szakembereit is, akik — Christoph Meske vezetésével — hosszú ideje kísérleteket végeztek a belterjes, intenzív haltenyésztés legcélszerűbb módszereinek kidolgozására. Az ahrenburgi kutatók hamarosan közös munkába kezdtek egy nyugatnémet mérnökkel, Theodor Staehler rel, aki szintén évek óta kísérletezett már egy maga szerkesztette, új, zárt rendszerű — vízkörforgást alkalmazó — berendezéssel. A kutatók és a feltaáló közös munkájának eredménye lett a STAEHLERMATIC-nak nevezett módszer és telep, amelynek elterjedése, — állítják tekintélyes szakértők — meghozhatja a haltenyésztés „forradalmát”. A STAEHLERMATIC-rendszernek —egyszerűsítve —az a lényege, hogy nem a halak úsznak a vízben, hanem a víz folyik át szakadatlanul a tartályukon, ellátva őket minden táp- és védőanyaggal, ami csak kell gyors növekedésükhöz-gyarapodásukhoz. Nagy kiterjedésű tó, duzzasztó, zsilipek helyett csak tartályok, csövek, kerekek, gépek és műszerek dolgoznak a STAEHLERMATIC-rendszerben. A halaknak a terjedelmes tartályokban mindöszsze annyi a „dolguk”, hogy — igaz,összezsúfolva — „éljenek, mint hal HALSEREG A HENGERBEN Kis és nagy Christoph testvérek voltak: két pontyivadék. Az ahrensburgi (NSZK) halkutató intézetben ugyanazon a napon bújtak ki a „tojásból”. Kis Christoph természetes körülmények között, tóban nevelkedett. Testvére mesterséges közegbe, tartályba került. Egy év múlva fogták ki őket. Kis Christoph testsúlya mindössze 40 gramm volt, nagy Christoph viszont 1750 grammra nőtt egy esztendő alatt. Az intenzív haltenyésztés óriáshozamokat eredményez! MIKROORGANIZMUSOKBAN FELDÚSULVA kerül vissza az ülepített, szűrt és megtisztított tápiszap a Staehlermatic rendszer tartályaiban gyarapodó haltömegekhez