Délvilág, 1990. november (47. évfolyam, 254-258. szám)

1990-11-26 / 254. szám

Bravó, Imre Zoltán! Szenvedélyek tánclépésben „Vonzások és választások” balettkompozíciómat Goethe azonos című regénye inspi­rálta — adja tudtára a kö­zönségnek Imre Zoltán, a Szegedi Balett vezetője. A lényegen ez mit sem változ­tat. Ettől még akár jó is lehet a harmincöt perces táncszínház. Csakhogy az előadás nem jó, hanem ki­váló. Imre Zoltán ugyanis olyan szakértelemmel, szak­mai tudással szólaltatja meg a Mendelssohn Oktettjére komponált művet, hogy az elementáris erővel ragadja magával a táncosokat és a közönséget is egyben. A mű­ben és a zenében rejtőző ro­mantika kétségtelenül a tánckompozíció stílusát és a belőle következő­ áradó él­ményt is meghatározza. A két vonósnégyesre írt kompozíció 1825-ben, Men­delssohn tizenhat éves ko­rában keletkezett. (Az Ok­­tett-részlet a Smetana, és Janacek Kvartett előadásá­ban hangzott fel). A fia­talság robbanékonysága és szenvedélyessége lobban fel a hegedűkön. Imre Zoltán ezt még tetézi a téma drá­­maiságának dinamikájával, a táncosok ellenállhatatlan jeleneteivel. A párbaj, a szalonok világának szerel­mi motívumai, a történeten csillogó romantikus fény már önmagában egyfajta sejtelmet kölcsönöz a mű­nek. Imre Zoltán pazar „képalkotásából” aztán iga­zi művészi élmény keletke-­­zik. Párbaj a hajnali erdőn, a Halál a fák közötti tisztá­son, a lövésre felröppenő varjak károgó jajgatása a nézőkre „szabadítja” a lo­bogó zenét, amely majd csak Muszorgszkij dala után hamvad el. Addig azonban filmszerűen peregnek az ese­mények a maguk művészi megfogalmazásában. Zarnóczai Gizella—Pataki András, Prepeliczay Anna- mária—Juronics Tamás vi­szi a „prímet”. Pontos és fölényes tánctudás, sallang­mentes technikai megoldá­sok. Mellettük Bodor Johan­na, Farkas Zsuzsanna, Kiss László, Kovács Anita, Kiss István Róbert, Kalmár At­tila is a közös munka szín­vonalas képviselői. Csík György díszletét és jelmeze­it egyaránt dicsérem. Imre Zoltán európait al­kotott, de hát ez nála alap­­követelmény. Bravó, Imre Zoltán és együttese! Az est második felében Tatjána és mások címmel Lőrinc Katalin m. v. tánc­kompozíciója került a kö­zönség elé. Csajkovszkij: Anyegin című operájának sajátos jelenetkompozíciója volt ez: domináltak az ári­ák és a romantikus zene melankolikus szépsége. Anyegin szerepében Juro­­nics Tamást, Lenszkij sze­repében Sárközi Attilát lát­hattuk, Tatjána Fekete Hed­vig, Olga Péntek Kata volt, Gremin Pataki András. A „sorsszerűséget’’ Prepeliczay Annamária személyesítette meg. A koreográfia, a hozzá­kapcsolódó megoldások szür­reális beállításai „érdeke­sek” voltak ugyan, de nem harmonizáltak a zene mé­lyen borongó élményvilágá­val. Kemény, kopogós drá­mává avatták a mű belső lágyságát, ám nem tudták feloldani a dráma befeje­zését. Koreográfiából épít­kező előadás volt, annak minden erényével, a tánco­sok átélt munkájával, de Csajkovszkij szelleme hi­ányzott a kompozícióból. (vbn) Közmondások A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint elvet, ta­pasztalati igazságot, (vélt) életbölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmondá­sok. Ezek egy része idővel természetesen módosult, más része elveszítette érvényessé­gét, illetve kommentálásra szorul. Íme néhány példa az ismertebb „bölcsességek’* kö­zül : Bátraké a szerencse. És a mennyeknek országa. Béke poraikra. A türelem rózsát terem. Mondják meg gyorsan hol, hogy én is ott teremjek. Aki korán kel, aranyat lel. Lehet. A magam részéről sajnos, noha ide s­tova negy­ven éve kelek korán, nevető­görcsön, kanyarón és hason­lókon kívül mégsem kaptam egyebet. Amelyik kutya ugat, nem harap. Attól függ. Ha nagykutyák ugatnak, én bizony kétszer is meggondolom, hogy közbe­­rakkantsak-e. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Szó sincs róla, sőt... Egy­szer a szomszédomnak ástam vermet, és, képzeljék, csinos summával fizetett. Azóta sa­ját szőnyegemet se verem potyára.­­Legfeljebb fogam­hoz a garast, valahányszor megint fölverik az árakat. Persze ezen is inkább a fog­orvosok keresnek, akik alig győzik tömni a kilyukadt fo­gakat. Mi a fogorvost, a sza­kács a kacsát, a politikusok a fejünket etcetera, etcetera.) Nem mind arany, ami fénylik. Kivételesen igaz, hiszen csilloghat a szemünk, a ha­mis gyöngy vagy akár egy fé­nyes gönc is. Aztán kiderül hogy a szem szem, az üveg üveg, és a gönc valamelyik kádár hacukája. Esetleg gyé­mánt, de míg ez kiderül, a gatyánkat is eladjuk. Kaparj kurta, neked is lesz. Más szóval: nesze semmi, fogd meg jól! Kutyából nem lesz szalonna. Mint lóból kolbász, ugye­bár? Vén kecske is megnyalja a sót. Miután másra amúgy sem képes szegény. Magasról nagyobbat lehet esni. Kivéve, ha felfelé esünk. A kenyér mellé túró is kell Megy az magában is. Mint az autó benzin, s a benzin forint nélkül. Leszámítva a politikát. Ha kiiktatjuk belő­le a strucc jelzőt. PETROZSÉNYI PÁL 2 ---------------------­ Szenti Tibor fotói Vásárhelyen Parasztportrék, tanyasorsok Közel 30 éves gyűjtőmun­ka kollekcióját, a paraszt­­világról készített mintegy 260 fényképfelvétel negatív­­ját adta a közelmúltban, a vásárhelyi állattenyésztési főiskolai kar tulajdonába Szenti Tibor néprajzkutató, s nyitottak ebből kiállítást a múlt héten az intézmény kollégiumi társalgójában. Az esemény kuriózumjellegét mutatja egyebek mellett, hogy a dokumentumértékű fényképfelvételek nemcsak a gazdászképzőt és Vásárhelyt gyarapítják, hanem ismeret­­anyagot nyújtanak később a Debreceni Agrártudományi Egyetem, majd a Budapesti Állatorvostudományi Egye­tem diákságának is. A tár­latnyitást megelőzően érdeklődőként jelentkezett továbbá a pécsi Janus Pan­nonius Tudományegyetem is. A számos érdeklődő je­lenlétében megnyitott kiállí­tást Szenti Tibor, hitvallá­sából eredő szép mondatok­kal ajánlotta a közönség fi­gyelmébe, mondván: „Ez csupán másodtermék, hiszen a néprajzi gyűjtőnek elsőd­leges feladata az írásos do­kumentációkészítés, mind­arról, amit az elmúlt pa­raszti világról tud. A másod­­rendűség azonban semmi­képpen sem tucatrendűséget jelent, hanem a gyűjtő szá­mára olyan információkat, amelyeket kötelességének érez átadni a közösség szá­mára. Azonban ennek meg­nyilvánulását, például egy tárlatot nem lehetne létre­hozni támogató szponzorok, lelkes segítő emberek nél­kül.” Ennek kapcsán mon­dott köszönetet Szenti Tibor mindenekelőtt mesterének, Nagy Gyulának, az orosházi múzeum tudiós igazgatójá­nak, dr. Mucsi Imre főisko­lai főigazgatónak és dr. Bi­­csérdi Gyulának, a múzeum baráti kör elnökének, vala­mint munkatársainak. Az emberi sorsokat, a paraszt­­világ szomorú halódását föl­villantó, 56 kinagyított fény­­képfelvételt pedig a város szolgálatára ajánlotta. A tárlatnyitóhoz ünnepi köszöntőt Kun-Kovács László fotóművész mondott, méltat­va Szenti Tibor elhivatott, Hódmezővásárhelyért ön­zetlenül folytatott munkás­ságát, a legvásárhelyibb vá­sárhelyinek nevezve őt. J. E. 58. Talán egy óra is elmúlik feszült várakozásban, ami­kor az üldözők előtűnnek a kukoricásból. Izzadtak, fá­radtak, és az őrparancsnok­nak magyaráznak valamit. Aztán az előttünk álló va­gon elé mennek, teljesen ki­nyitják az ajtaját, minden­kinek ki kell szállni, havaj, havaj, és sorakoztatják őket az árok szélén. Az üldöző őrök körülfogják őket. Tol­mács is kerül a vagontár­sak között, aki fordítja az őrparancsnok hangos szóza­tát. Lényege az, hogy a szö­kevényt a kukoricásban le­lőtték, de a nevét nem tud­ják. A vele egy vagonban levők biztosan tudják. Most azt követeli tőlük, hogy mondják meg a nevét, és hol lakik. Pedig róla tény­leg nem tud senki semmit, teljesen idegen környezet­ben kerültünk a vagonba, és ő nyilván senkinek se mutatkozott be. Kidobálják az árokpartra minden hol­miját, de egyetlen papír­fecnit, egyetlen sor írást, egyetlen áruló adatot nem találnak sehol, ami gazdá­jára utalt volna. Elég elő­vigyázatos volt ehhez Ban­di. Azt viszont nem hisszük, hogy lelőtték volna. Akkor most ide hozták volna holtan az árokpartra elrettentő példának: így jár mindenki, aki szökni pró­bál! Miért nem tették? Ötven ember áll egy sor­­ban, kopaszon, soványan, egy szál gatyában, és közü­lük öt most befejezi éle­tét... Némán néznek a sze­relvénnyel szemben, az őrökkel szemben, minden eddig voltakkal és elkövet­kezendőkkel szemben. Az ajtó kis nyílásán át látjuk őket, akiket halállal fenyegetnek egy ismeretlen szökevényért. Szólnom kéne talán, álljanak meg, ne bántsanak senkit, mert csak én tudom a nevét. És meg­mondom az igazi nevét, amit úgysem ismerhet sem­miféle nyilvántartásuk. És így ők megmenekülnek, Bandiékat meg sose talál­nák meg otthon. De csendben maradok. . A sorból már sokan kia­bálnak, hogy nézzék meg a szerelvényben levők névso­rát, és aki nem jelentkezik, az a szökevény. Nyer!... Talán nincs is névsoruk, csak létszám van?! "Letelik az öt perc, de a tizedelés elmarad. Nyilván azért, mert eddig csak egy emberrel nem tudnak majd elszámolni, de akkor meg hattal. Különben is azt hal­lottuk, hogy egy-két fő hi­ányt útközben is szoktak pótolni a civilek közül. Nagy káromkodások kö­zepette berugdossák őket a vagonba, mindnyájunkra ránk zárják az ajtót, és elin­dul a szerelvény. *• 1945 őszén Bandi felkere­si családomat Orosházán. Elmond mindent, amit szö­késéig rólam tudott, és el­meséli szökését is. A kukoricásban hamar el­fáradt. Érezte, hogy a szá­rak mozgásának irányában lövik a környéket. Hatal­mas tökindák futottak a tö­vek között. Az egyikben megbotlott, és ösztönszerű­­en a hatalmas levelek alá bújt. Lábára, derekára sike­rült porhanyós földet ka­parni, teste többi részét a sűrű és nagy levelű indák takarták. Az őrök nem túl messze tőle csörtettek to­vább. Aztán sok idő után jöttek vissza, és azon tana­kodtak, hogy mit mondja­nak a parancsnokuknak. Szerencsére őt nem látták meg, mert csak akkor ve­hették volna észre, ha ép­pen fölbuknak benne. Hallotta, amint elindul a szerelvény, de még mindig nem mert előbújni. Dél már jóval elmúlt, amikor to­vább ballagott a hatalmas tábla túlsó széle felé. Alkonytájt ért ki belőle egy falu közelében. , Hosszan figyelt, nincs-e valahol gyanús moz­gás, és erősen fülelt, nem hall-e magyar beszédet. Míg egyszer egy idős bácsi ka fa­­lusbéli kicsi ház mellől ma­gyarul kiabált befelé a fe­leségének. Akkor előóvako­dott fürdőnadrágban, rop­pant megrémítve az öreget. De szerencséje volt, mert befogadták éjszakára, va­csorát is kapott, és másnap reggel nem éppen rásza­bott, igen rossz ruhában el­mentek az öreggel egy má­sik faluba, az öreg valami­lyen ismerőséhez. Ott ruhát cserélt, és szinte egymás­nak adták át faluról falura a magyarok. Vonatra nem mert szállni, nem mert az országúton menni, szinte úgy lopták át faluról falura. Július végén indult el, és valamikor szeptember kö­zepén szerencsésen hazaért. Én nem találkoztam vele hazatérésem után. HORVÁTH ISTVÁN (Folytatjuk.) Egy zászlós följegyzései • T l '■ . ■ ■/ ■’ ■ " ~ ■■■" | ■ ------OPERAPÉNTEK--------------—­Trevisói pacsirták Századunk első felének ünnepelt koloratúrszoprán csillaga volt Antonietta Meneghelli. De mivel az olvasónak e név abszolúte nem mond semmit, sietve művésznevét is: Toti dal Monte. Akiről jegyzik a napfényes Itália több jeles énekversenyének­ egyikét, a trevisóit, ahová leg­utóbb elhívták zsűritag­nak Gregor Józsefet (ja, kérem, ha valaki járja a világot, könnyen így jár), s ahonnan hozta ide most, hét végére, a szegedi ope­radirektor a négy győztest­­ be a nagyszínházba. (Ami pediglen megtelt be­csülettel, ám telhetett vol­na csordultig, ha nem esik hajszálpontosan egybe az évad legjelentősebb ba­­lettpremierjével a Kis­­színházban.) Tehát a versenyek. Mon­dom, csak a talliánok földjén akad belőlük jó pár, napfényes kikötői, to­­vábbhajóztatói ifjú tehet­ségeknek. Akik aztán be­futnak vagy sem a nagy operaházak révébe, így pusztán a most hallott pa­csirták közül is akadt, ki megméretődzött már a Verdi-házban, Bussetóban — mint a 32 éves mexikói Oscar Garrido baritonista —, vagy a spoletói regat­tán — mint a 29 éves Antonio Pirozzi basszista, mellesleg a szintén olasz, 22 éves és gyönyörű szop­rán Francesca Gavarini férje. Végül a negyedik szerepgyőztes, a 21 eszten­dős Monica Gonzales ve­zetékneve feltétlenül is­merősen cseng a szegedi füleknek. A papa, Sebas­tian chilei menekült­ként ezeken a deszkákon aratott zajos bel canto si­kereket egészen addig, míg nem akarták arra kényszeríteni, hogy ma­gyarul énekeljen olasz operákban is (madarat be­fogni echós,szekérbe!?), s száműzte a hírhedt helyi színházpolitika Debrecen­be Szóval ők négyen a színpadon, Oberfrank Gé­za unokaöccsének, Péter­nek zongorakíséretével: üdék, fiatalok, szépremé­­nyűek. Persze még — élet­kori sajátosság — kifor­ratlanok. Legmesszebbre a római Francesca Gava­rini tart, dekoratív külse­jéhez bársonypuha, légi­es pianókra képes hang párosul. Valamennyien a műsor első részében köte­lező versenyprogramj­uk­ból, Mozart Figaro házas­ságából hozták szerepszó­lamukat, s ebben Gavari­ni grófnője kiegyenlített hangzásával, elegánsan szőtt legatóival aratta a megérdemelten legzajo­sabb sikert. A szünetre következően aztán eljöt­tek más szerzők és mű­vek. Ismertebbek (Puritá­nok, Don Carlos, Simon Boccanegra, Don Giovan­ni) és kevésbé ismertek mint például Verdinek fiatalkori terméséből a Byron nyomán 1848-ban komponált A kalóz, ahon­nan viszont ketten is vá­lasztottak. A műsor tehát alkalmi volt, négyükre szabott. Mindössze annyit fájlalhattunk, ha Gregor szorgalma ilyen különle­ges zenei csemegét tálal operapénzekre, színesebb a skála, keríteni mellé­jük (nem feltétlenül zon­goristanőt, de) ifjú teno­ristát. Ha már Mozart „elfeledkezett” róla (pon­tosabban nyúlfarknyi fel­adatokra méretezte) a Fi­garóban. - f­.í -nikol- Szentesen a Lajtha László Zeneiskola fennállásának 35. évfordulóját ünnepli ma, november 26-án, 17.30 óra­kor. Ebből az alkalomból ki­állítás nyílik az iskolában a város zenei múltjáról és az állami zeneoktatásról. A ta­nári hangverseny műsorában Liszt, Prokofjev, Pearl stb. művek szerepelnek. A volt növendékek hang­versenyére november 30-án, pénteken 17.30 órakor kerül sor. Az iskola növendékeinek jubileumi hangversenye lesz december 1-jén, szombaton Lajtha-ünnep Szentesen 17 órakor. Közreműködik Lucz Ilona zongoraművész, fuvolán Császár György, kla­rinéton Mihály Béla, fagot­ton Szalai György, hegedűn Hegedűs János, csellón Hor­­váthné Dányi Katalin, zon­gorán Muladi Józsefné. A hangversenyen elhangzanak Balázs Árpád és Szánthó Lajos művei. HÉTFŐ, 1390. NOVEMBER 26.

Next