Délvilág, 1991. február (48. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-01 / 27. szám
... &tm mmmmm wmmmmm a A Környezetvédelmi Minisztérium támogatja I I I • « j* X w B ’ B Jtb Lesz Erdei iskola Vásárhelyen? A fiatal tanárnő a megtestesült jóság és nyugalom, hit, béke és remény. Ilyen szellemben szeretné a gyerekeket nevelni a majdani Erdei iskolában, a Bodzásparton. — Mióta foglalkozik az Erdei iskola gondolatával? — Tavaly március óta. Akkor olvastuk a Tükörben, hogy a művelődési osztálynak van egy kis pénze, amit elosztana kulturális célokra, persze úgy, hogy pályázatokat kell kiírni. Mi úgy gondoltuk, ha van ilyen, akkor írunk néhányat. S nyertünk is eggyel, amire kaptunk támogatást. Az Erdei iskolára nem pénzt kértünk, hanem működtetési jogot. De a művelődési osztály hatáskörét meghaladta, s így átadták az ügyet a végrehajtó bizottságnak, amelynek tagjai nem tudtak mit kezdeni a dologgal. Mi egyre csak azt szorgalmaztuk, hogy hozzanak döntést, mert már ősszel szerettük volna elkezdeni ott a munkát. Aztán az a határozat született, hogy az épületet nem adhatják el más célra. A hónapok meg egyre teltek, a terület pedig egyre gazosodott. Eltelt a nyár. Szeptemberben megtörténtek a helyhatósági választások. — Mi történt ezután? Kihez fordultak? Ki segített az ügyben? A Nemzeti Bizottság vezetőjéhez, Kovács Lajoshoz — aki most az MDF vásárhelyi vezetője — fordultunk, aki azt mondta, hogy ha bekerülnek a hatalomba, akkor támogatni fogják, de utólag már arra kért bennünket, hogy ne lépjünk bele ebbe az ügybe, mert nagyon bonyolult. Ugyanis a Bodzás-parti tanyai iskolában él egy idős néni, meg a fia, akik ellenséget látnak bennünk, s a fia elég arrogánsan megmondta nekünk, bárki legyen is a protektoruk, őt nem érdekli és nem fog onnan elköltözni. Gondolom, hogy többen szóltak már neki ez ügyben, s ezért ellenségesek velünk. Pedig mi úgy szeretnénk megoldani, hogy senki se járjon, rosszul. — Kinek a tulajdonában van az épület? — A magyar államé. S most is azért lépünk újra az ügyben, mert azt hallottuk, hogy el akarja adni a Polgármesteri Hivatal, ha a tulajdonába kerül. S akkor az kapja, aki többet ígér. Tavalyelőtt például egy hasonló iskolát adott el a tanács a szegedi út mellett 300 ezer forintért Azóta jócskán megnőtt az értéke, s mostanság már milliókban beszélhetünk Ha mi is kicsit hamarabb kapcsolunk, akkor olcsón megtehettük volna a Bodzás-parti tanyai iskolát, ami nagyon jó állapotban van, és nagy földterület tartozik hozzá. — Mi a következő lépés? — Írtunk egy kétoldalas összefoglalót, amelyben pedagógiai terveink szerepelnek, illetve azok a pénzügyi számítások, hogy mi menynyibe kerülne. Ezt egyeztetjük a gazdasági bizottsággal, s akkor eldőlhetne, mennyit tud vállalni a város, az oktatói munkaközösség és ami. Majd ezt eljuttatni minden képviselőhöz átolvasásra. Az ülésen azt mondta a polgármester, hogy a jegyző készítse el a határozatot az Erdei iskola ügyében a következő közgyűlésre. Abban tud dönteni a képviselő-testület, hogy kell ez az iskola Vásárhelyen vagy sem. S ha igennel szavaznak, akkor egy mély levegőt veszünk, kifújjuk és továbblépünk az ügyben. — A legfontosabb kérdés maradt a végére. Milyen elképzeléseik vannak az Erdei iskolával kapcsolatban? — Egy szép, tiszta környezet megteremtése, ahol a tanár és a diák egyaránt jól érzi magát. Nem lennének kötött tantárgyak. Komplex módon tanítanák a kicsiket és nagyokat, egészségeseket és butának, visszamaradottnak kikiáltott gyermekeket. Szeretet, hit, türelem, friss levegő, és a közös gazdasági munka a feszültségmentes légkörben meghozná áldásos gyümölcsét. Állatokat tartanánk és mindenféle növényt termesztenénk, köszöntenénk a Napot és az állatokat. Csupa olyan dolgot csinálnánk közösen, amit a panelfalak közé szorított gyerekek még soha életükben nem csináltak. Nekem az az álláspontom, közelíteni kell a természethez, s a kicsike dolgokban kell megláttatni az apróságokkal a szépet, a jót, az értékeset Egy ló nyerítésében meg kell hallani az örömét, egy virágzó meggyfában meg kell látni a szépséget és még sorolhatnám azokat a dolgokat amelyekről a mai gyerekek lemaradtak és lemaradnak. Nyári táborokat szerveznénk, és még sorolhatnám, mi mindent terveztünk. — Akadt valaki azért, aki támogatja ezeket a csudálatosan jó terveket? — Szabó Lajos bácsi vett szárnyai alá bennünket, úgy, hogy még a Környezetvédelmi Minisztériumban is fenn volt az érdekünkben, ahonnan szintén támogatást ígértek abban a pillanatban, ahogy a közgyűlési határoz. De addig, amíg semmi konkrétum nincs a kezünkben, nem fogadhatja el a pályázatunkat. Nem tudom hogyan lesz a sorsa az iskolának, de én reménykedem, hogy néhány gyerkőc ott végzi el az általános iskolai tanulmányait. SZABÓ C. SZILÁRD A vásárhelyi önkormányzati ülés dörgő férfihangjai közé egy kedves, gyöngéd és lágy hang is beékelődött. Bányainé Kőszegfalvy Katalin tiszta és őszinte mondatai csak néhány percig tartották fel a hevesen vitatkozó képviselőket, s terveinek is csupán a töredékét mondta el szerény hangnemben. Mint emlékezetes, a volt újszegedi KISZ-iskola (majd ifjúsági központ) tulajdonosa a Dél-magyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány lett. A testület pályázatot írt ki a 7,6 hektáron fekvő, becsléseik serint talán 300 milliót is érő létesítmény hasznosítására. (Ezt a döntést már megelőzte jó néhány hetes tépelődés!) A 11 pályázó közül a kuratórium kettővel kezdett tárgyalást. Végül a szavazással, döntő többséggel abudapesti központú Hermes szállodalánc mellett döntött. Csakhogy a megállapodás, a szerződés nem lépett érvénybe, mert a felek nem tudtak megegyezni a bérleti díj értékállóságában. (Nem kis időről, pontosan két évtizedről van szó. Addig pedig ki tudja, mit ér majd a forint? Hány nullát kell törölni netán bankjegyeink értékszámainak a végéről? Az öszszeg nagyságáról egy kicsit később!) Aztán a hosszas tdli-toli után egyszercsak vágtatni kezdtek az események. Vagy húsz napja, csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az alapítvány elnöke és titkára. Itt bejelentették, hogy a pályázatot lezártnak tekintik, és megfelelő ajánlat híján inkább maguk vállalják az üzemeltetést. •Pénteken — talán más csatornán — vették fel a kapcsolatot a Talent Kft.-vel. Szerdára kész volt a szerződéstervezet, amit csütörtökön szótöbbséggel elfogadott a kuratórium. (A 14 tagból kilencen jelentek meg, öten igent mondtak, ketten nemet, egy kuratóriumi tag tartózkodott, az elnök pedig — mivel az ő votksa nélkül is 13gülentett a döntés — nem szavazott.) — Ha döntetlen lett volna az eredmény, merre billentette volna a mérleg nyelvét? — tettem fel a kérdést Póda Jenőnek, a kuratórium elnökének. — Én is céljainkkal megegyezőnek, a kialakult helyzetben feltétlenül elfogadhatónak tartottam és tartom a Talent ajánlatát. • — Miért érzi előnyösnek a Talent üzemeltetési konstrukcióját? —Maximálisan tekintettel van alapítványunk célkitűzéseire. Fiatalok menedzserképzését, kezdő vállalkozások irodához juttatását, segítését akarják megoldani ezen a területen. Egyik más vállalkozó sem volt hajlandó ilyen célok mellett megkötni a kezét. A Taleot vállalta, hogy az intézmény szálláshelyeinek 20 százalékát továbbra is — önköltségi áron — az ifjúsági turizmus részére átadja. A kft.-nek egyik résztulajdonosa a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány. — A közösen pályázó szegedi Adu Kft.-vel és Spissol Kft.-vel is tárgyaltak ajánlatukról. — Valóban. Viszont náluk előnyösebbnek tartottuk a Hermes pályázatát. Amikor meghiúsult a szerződéskötés, mi lezártnak tekintettük a pályázatot. Ezért nem került sor a két kft.vel való újabb tárgyalásra. — Pedig lehet, hogy ők szóban ráígértek volna az írásban beadott bérleti díjra. — Erre a mi felírásunkban nem volt lehetőség. Pályázatot és nem versenytárgyalást írtunk ki. Az előbbi konsrukcióban nincs lehetőség az egyszer megtett ajánlat felsrófalására. A Végül megállapított bérleti díj érthetővé teszi, hogy az Adu és Spissol Kft. csalódott. Sőt! Tagjai és képviselői fel vannak háborodva. (Érveik pontos kifejtésére az elmúlt napokban nem sikerült találkozót létrehoztunk, de erre a következő napokban helyt adunk hasábjainkon. — Ha érdekelte a volt ifjúsági központ hasznosítása a Talent Kft-t, vajon miért nem adtak be pályázatot a kiírásban meghatározott időpontig? — faggattam dr. Kapás Ferencet, a Talent ügyvezetőjét. — Tudtuk, hogy kik pályáznak. Úgy éreztük, ezek akkora vállalkozások, amelyekkel mi nem tudjuk felvenni a versenyt. Ezenkívül, mivel 1990-ben alakultunk, még egyetlen pontos mérlegünk sem volt. Így pontosan nem ismertük az anyagi lehetőségeinket. A pályázat lezárása után tartottunk taggyűlést. Ez a döntéshozó szervezetünk felhatalmazást adott az ügyvezetőknek ilyen típusú bérleti szerződés megkötésére. Akkor még nem a Füri utcai létesítményre gondoltunk, hanem arra, hogyha ingatlanügynökségünk talál valamilyen jó lehetőséget, oda beszállunk. Amikor csöppnyi esély kínálkozott ennek az ingatlan-komplexumnak a megszerzésére, azt mindenképpen meg kellett ragadnunk. Vagy egy hét múlva — a tagok kérésére — ismét összeül a kuratórium. Azok közül, akik igent mondtak, néhány hete a bérleti szerződés megkötésére a Talenttal, esetleg néhányan mára úgy gondolják: bárcsak ne tették volna, csakhogy a szerződés már létrejött. A kuratóriumnak most saját szerepét, döntései értékét kellene tisztázni, elsősorban önmagán belül. A végére hagytam: az éves bérleti díj 2,2 millió forint. Ennek az összegnek az értékállóságát kellett vállalni 20 évre. Ez kérem jó üzlet. A Talentnek mindenképpen. BÖLE ISTVÁN Tik-tok után hirtelen döntés — Belépő alkalmi áron — Talent a birtokon belül Ki rak fészket a Fürj utcában? Napjaink Magyarországán az anyagi javakkal kapcsolatosan elhangzó leggyakoribb kérdés kétségtelenül ez: Ki a tulajdonos? Az új tulajdonosi szerkezet még aligalig alakulgat. A következő történet arra példa, hogy nem lenne baj, ha az új tulajdonos (kezelő) tudna bánni anyagi javaival. Szavaztak a mozinézők Julia Roberts, a „Vadászat a Vörös Októberre” című film és annak főszereplője. Sean Connery lett a fő nyertese a szerrálm első ízben lázadott amerikai filmdíjaknak, amelyeket a nézők szavazatai alapján ítéltek oda .Llia Roberts a „Micsoda nő” című filmben nyújtott teljesítményéért a vígjáték kategóriában, míg a „Flatliners” című filmbeli szerepért a dráma kategóriáiban kapta meg a legjobb női alakításáért járó díjat. A „Vadászat a Vörös Októberre" című film a kalandidmek között került az elsőhelyre, míg Sean Conneryt a dráma kategóriában ítélték a legjobbnak. A 14 kategória győztesét,a mintegy egymillió mozinézői szavazatai alapján választották ki. A nézők január 5-én közel 13 ezer Omsziázsban láttakfőmenvet, és ott szavaztak. I 2 Nincs felelősségrevonás A horvát alkotmányvédelmi tanács elutasította a Jugoszláv Néphadsereg követelését, hogy a horvát hatóságok tartóztassák le Martin Spegelj horvát védelmi minisztert, akit a hadsereg szerint felelősség terhel a Horvátországban állomásozó katonáit elleni tervek kidolgozásáért. A védelmi tanács szerdán késő este tartott ülést A tanács — hangzik a közlemény — áttekintette a Horvátország elleni kampány folytatódását, s osztja a zágrábi kormány álláspontját, miszerint nincs alap Martin Spegelj felelősségre vonására. PROGRAMAJÁNLATUNK Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban a Luci-képgyűjtemény, a Móra-emlékszoba, a Patikakiállítás, a Csak egy Földünk van természettudományi bemutató, az Avarnak mondták magukat régészeti kiállítás, valamint a Dunamenti svábok Délkelet- Európában című tárlat látható. A Fekete-házban Király-König Péter emlékkiállítását, továbbá Csongrád megye céhemlékeit nézhetik meg az érdeklődők. A Kass Galériában Pályám emlékezete címmel Kass János fotóiból rendeztek tárlatot. Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóházában díszletterveit, grafikáit, kerámiáit mutatja be. A Horváth Mihály utcai Képtárban Király Sándor festőművész tárlata látható. A Juhász Gyula Művelődési Központban ma, pénteken délután 4 órakor a gitárjuliba várnak jelentkezőket. Ugyancsak ma, pénteken este 6 órától — a nyugdíjasklubban — farsangi mulatságot tartanak a Legyél a barátom klub tagjai. A sakk-szakkör első foglalkozását — Elekes Lajos vezetésével — holnap, szombaton délelőtt 9 órától tartják a művelődési központban. Az ifjúsági házban ma, pénteken és holnap, szombaton este 6 órától a videozsúr diszkóján szórakozhatnak a fiatalok. Ugyanitt vasárnap este 8 órától Csákányi Eszter és Kulka János Jászai-díjas művészek zenés pódiumműsorát rendezik meg Mondd, szeretsz te engem? címmel. A Bábszínházban vasárnap délelőtt fél 10 és 11 órától a Mátyás király kapitánya című bábjátékot láthatják a gyerekek. ja a közönséget A Kisgalérában a díszítőművész szakkör fafaragóinak munkái, az ifjúsági házban a 3 évtized 30 grafika című tárlat tekinthető meg. Az Ady Endre utcai házban, ma pénteken délután 2 órakor tartják összejövetelüket a nyugdíjasok klubjának tagjai. Este 7 órakor a ,,Közgép szalagavató, báljára kerül sor az ifjúsági házban. Ugyanitt szombaton este 7 órakor a Coctail együttes koncertjére várják a fiatalokat. Vasárnap délután 5 órakor találkoznak a társkeresők klubjának tagjai a szokásos helyen. Makón -------------------- . a József Attila Múzeumban szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától este 6 óráig a város 700 éves történetét bemutató kiállítás tart nyitva. A múzeum földszinti kiállítótermében Prokop Péter Rómában élő festőművész képzőit láthatják a látogatók. Az Espersit-házban a József Attila-, a Juhász Gyula-, valamint a Móra Ferenc-emlékkiállítás látható. A régi városháza épületében szombaton délelőtt 9 órától a számítógépes játszóházba és a Lutra Klubba várják a gyerekeket. Ugyancsak szombaton délelőtt 9 órától a József Attila Művelődési Központban a Maros táncegyüttes tart nyilvános próbát. A bélyeggyűjtő kör tagjai, szintén a művelődési központban délelőtt fél 10 órától tartják összejövetelüket. Az Alternatív Fejesdiszkóba este 7 órára várják a fiatalokat. Vásárhelyen az Alföldi Galéria délelőtt 10-től este 6 óráig — hétfő kivételével — állandó kiállításával várja a látogatókat. A Tornyai János Múzeum emeleti és földszinti termeiben Bozsó János és Szilágyi Béla képei láthatók, valamint az állandó régészeti kiállítás zart nyitva. A múzeumot délelőtt 11-től este 7 óráig látogathatják az érdeklődök, a hétfők kivételével. A csucsi fazekasház délután 1-től 5 óráig kínál látnivalót, a hétfők kivételével. Csongrádon a Tarr László Múzeumban a Kubikosok című állandó, valamint a „Terülj, terülj asztalkám ...” időszakos kiállítás várja az érdeklődőket. Pénteken délután 4 órától az ifjúsági házban a mozgáskorlátozottak egyesülete tartja összejövetelét. Ugyanott este 7 órától Coctan buliba várják az érdeklődőket. Szombaton délután 3 órakor a művelődési központban a túramotorosok találkoznak. Vasárnap délelőtt 10 órától a nyugdíjasklub tartja összejövetelét. Délután 2 órától ugyancsak az ifjúsági házban a független kisgazdapárt tartja nagygyűlésén, amelynek témája a mezőgazdaság jelenlegi helyzete. Kisteleken a művelődési házban ma, pénteken este 8 órától diszkót rendeznek. Szentesen a Koszta József Múzeumban a Szentesi népélet néprajzi bemutató, az oppidum 1456. várostörténeti kiállítás. Hunkori falvaink Csongrád megyében, a Láczay-Barta gyűjtemény és Koszta József festményei látogathatók. A városi könyvtárban az Alföldi tanyák című kiállítás vár Mórahalmon a művelődési ház diszkója vasárnap este 8 órakor kezdődik. Egy zászlós följegyzései 112. Kiev. Pályaudvara akkora, mint nálunk egy kisebb Elvétve látunk a vasút falu Megállunk a rengeteghez közel baktató néhány sínpár egyikén. Másik sínembert is. Nyilván földbe párra és más szerelvények ásott lakóhelyek vannak ]t5x£ nem szabad mennünk, erre, ahonnan szörnyűséges a saját szerelvényünk utakon, félig már szétesett mellett levegőzhetünk. Azt teherautókon viszik őket mondták, hogy könnyen eltávoli munkahelyekre. Mi tévednénk és az 1—2 óra csak néhány gyaloglót rámúlva induló szerelvényről tunk belőlük. A férfiak fele maradhatnánk. A sok hajón nagy, szőrös kucsma, a zugság mellett ebben lehet nők feje kendőbe bugyolál- némi igazság is. A vagonokra, és mindenkin derékszíj menett osztják ki, és fovan. Ebbe elöl-hátul betűrgyasztjuk el az ebédet, melyre egy-egy lombos gally, a táborban szokásos köze- Ez minden lépésnél kellepes minőségű. Észrevesszük, mesen legyezi őket, és hajt- hogy a mi vonatunk túlsója róluk a szúnyogokat, oldala melletti sínpáron is Szellemes megoldás... áll egy szerelvény, nőkkel . . . .. ., tele, és magyarul beszélnek. Az Azovi-tengernél elha- higyünk néhány várost, és a HORVÁTH ISTVÁN vonat Kiev felé sustorog (Folytatjuk.) PÉNTEK, 1981. FEBRUÁR .