Délvilág, 1991. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-22 / 93. szám
Piacosítani kell a rendszert Kupa-nap Makón A nagy érdeklődést — amely Kupa Mihály személyének szólt — mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy péntek esti makói látogatásakor zsúfolásig megtelt a régi városháza díszterme. A rendezők — mivel száznál is többen a folyosón rekedtek — úgy döntöttek, hogy a Hagymaházban célszerűbb a fórumot megtartani. A miniszter előadásában a „stabilizációról és konvertibilitásról” szóló program kapcsán a következőket mondotta el: — A program tulajdonképpen 1991 és ’92-re teszi a fő hangsúlyt. Akkor kívánja megteremteni a gazdasági rendszerváltás befejezésének a kereteit és a piacgazdaság működési kereteinek kiépítését, s közben megpróbálja megerősíteni az ország egyensúlyi helyzetét, és megpróbálja a gazdasági helyzetből a kivezető utat megteremteni. A rendszerváltás és a piacgazdaság feltételeinek a megteremtéséhez mindenekelőtt a tulajdonviszonyokat kell elrendezni, illetve újrarendezni. Semmilyen piacgazdaság nem képes működni tiszta, stabil tulajdonviszonyok nélkül. A második csoport, amit iidén kell megoldani: ki kell alakítani azokat a gazdálkodási törvényeket, vagy módosítani, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gazdaság piacgazdasági körülmények között, és új tulajdonviszonyok mellett működőképes legyen. Ebbe beletartoznak a bankokról szóló törvények éppen úgy, mint az adótörvények továbbfejlesztése. Piacosítani kell a rendszert! A harmadik vonulata ennek, az lvn. nagy elosztási rendszerek újraformálása, ami nem megy egyik napról a másikra, de meg kell csinálni, el kell kezdeni. Ilyen a társadalombiztosítás, egészségügy, oktatás; idetartozik a szociális ellátás. Még számos törvényt kell megalkotni. A gazdaságpolitika azt mondja — és ebben majdnem valamennyi parlamenti párt egyetért — Magyarország akkor tud megállni a nemzetközi porondon, akkor kap pénzt, tokiét, ha megfizeti az adósságait. Tehát a gazdaságpolitika az adósságot kívülre helyezi, és azt mondja, hogy ezt nem vitatja, ezt meg kell fizetni. Ha ezt így el lehet fogadni, akkor a gazdaságpolitika alapcélja az, hogy azinflációt törje le és törje meg. Mert az infláció életveszélyes minden magyar családnak, vállalkozásnak, gazdálkodónak, s magának az államnak és a külföldiek sem szeretnek inflációs vidéket bejárni. Tehát a program középponti eleme az antiinflációs politika, az infláció megfékezése, leszállítása a mai, viszonylag magas szintről. Másik kulcselem: a privatizáció, ami nem célja a programnak, hanem eszköze, hogy ennek révén minden olyan állami tulajdon, vagy vagyon, amit nem lehet ésszerűen, racionálisan ebben a formában működtetni, átengedjük az állampolgároknak, a külföldieknek, vagy a különböző magyar intézményeknek. • Mi kell a privatizációhoz? Tulajdonú törvények ... De a legfontosabb ez, és megfelelő tőkeinjekciók, tőkebevonások a gazdaságba külföldről, illetve a magyar lakosság vállalkozó kedvének élénkítése és biztosítása. Végül: a programnak nem nélkülözhetetlen eleme — nagyon sokat beszéltünk már róla, de nagyon keveset tettünk eddig erről — a szegénység elleni program. Magyarországon sok szegény ember él. S általában nem ők kapják azt a támogatást, amit mi elosztunk, hanem egészen mások. Az első negyedév alapján nem lehet semmit mondani. Aki ebből olyan messzemenő következtetést von le, minthogy azt néhány kitűnő minisztertársam megtette, az egy hiba. Mert 3 hónap az kevés idő... De a következők már látszanak. Az első, ami pozitív, hogy Magyarország fizetési helyzete valóban jobb, miint amivel mi kalkuláltunk. Az infláció mértéke alacsonyabb. A külkereskedelmi tevékenységünk, az eladásaink külföldön sokkal jobb, mint amire számítani lehetett. A negatívumok pedig: nő a szakadék a lakosság különböző csoportjai között. Erre nincs megfelelő szociális rendszerünk, amely ezt a szakadékot ellensúlyozni tudná. MOLNÁR LÁSZLÓ A DATE hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolai Kar és az Agnuscoop juhtenyésztő egyesület szervezésében Szent György-napi juhászversenyt rendeztek tegnap Vásárhelyen, a főiskola tanüzemében. A 25 felnőtt versenyzőn kívül az ifjabb korosztály is rajthoz állt. A versenyzők száma jóval kevesebb a korább évekhez viszonyítva — mondta a tószegi tsz juhásza, Papp Imre, aki már több mint öt éve részt vesz ezeken a versenyeken. A versenyt elméleti és gyakorlati feladatok alkották. Az elméleti verseny 30 kérdésből álló tesztjére összesen 120 pontot kaphattak a juhászok. A gyakorlati verseny három részből állt, és versenyhelyenként 30 pontot lehetett szerezni. Volt itt hagyományápolás, növényismeret, illetve gyapjúismeret, testsúly- és kormegbecsülés, valamint juhkörmölés. Volt ezen a napon színes termékbemutató és szakkiállítás, ajándéksorsolás, értékes nyereményekkel, népművészeti kirakodóvásár, állatbemutató, ahol különböző juhfajtákat és gyönyörű lovakat ismerhetett meg a közönség, valamint lóverseny,- és illatfelhőben úszó birkapörköltfőző-verseny. A kora délutáni órákban hirdetett eredményt a zsűri, ahol a főbb díjakat Gergácz Elemér földművelésügyi miniszter adta át. A juhászversenyen a következő eredmények születtek: felnőtt kategóriában: Kiváló Juhász címet szerzett Halasi János, a Szentesi Árpád Tsz Juhásza, és ő nyerte meg a Földművelésügyi Minisztérium különdíját is. Kocsis Imre Érdemes juhász címet szerzett, ő a Karcagi Május 1. Tsz juhásza, ezenkívül a Gyapjúforgalmi Vállalat különdíját érdemelte ki. Kuli Sándor, a Mezőcsáti Augusztus 20. Tsz juhásza Okleveles juhász címet szerzett, valamint a Magyar Agrárkamara különdíját Az ifjúsági kategóriában a csapatversenyben első helyezett lett a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola csapata, második helyezett lett a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola első csapata, harmadik helyezést ért el a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola első csapata. Az ifjúsági egyéni versenyben a gyomaendrődi Szász Andrea szerezte meg az első helyet, második, illetve harmadik helyezett a vásárhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskolából Dénesi Imre és Szegedi Zsolt lett. SZABÓ C. SZILÁRD Vásárhelyen jól ment dolguk a juhászoknak A szentesi kiváló János szereti ! HÉTFŐ, 1990 ÁPRILIS 17. Mert bizony, volt min csodálkozni. A város határában máris 8 ezer 400 fedett négyzetméter, s legalább ötször ekkora park ad helyet a szakvásároknak — jelen esetben a vadászok, halászok, a szabadidő, sport szerelmesei költöztek be a modern csarnokokba —, s mint a vásárszervezők magyarországi képviselőjétől, a nyitás után megtudtam, nyárra akár 15 ezer négyzetméternyi terület is tető alá kerülhet. Miért nem a magyar oldalon? " A nagy politikai és gazdasági változások miatt döntöttek úgy tőkéjükre gondosan ügyelő csoportok, hogy pénzüket egy új vásárváros kialakításába fektetik — hallgatom az oberwarti centrum rövid történetét. Az is fölmerült, netán a magyar oldalon alakítják ki a két ország közeledését nagyban segítő létesítményt, ám elég volt néhány rövid látogatás, s rájöttek, ahol olyan bürokratikus az ügyintézési, anynyi herce-hurca van a vámolással, engedélyezéssel, s mi több, oly bizonytalan még ma is a befektetők pénze, hát nincs aki belevágjon. Sajnos, az osztrák kiállítók többsége is úgy nyilatkozott, nem szívesen viszi át portékáját a magyar vidékre, bár a szimpátiája hatalmas ám bizodalma annál kisebb. Hümmöghettünk mi ott, magyar újságírók, csóvál,hattuk is fejünket, ám a tényekkel vitatkozni, széllel szemben? — Sajnos, az a baj, hogy a magyarok még mindig nem értik, milyen jelentőséggel is bír egy kiállítás. Ami számolnak, hogy, mondjuk 1 millió a befektetés, kiutazás, sátorverés, elkel háromszázezer forint értékű portéka, a veszteség tehát 700 ezer. Mondjam azt, hogy ez nem valami széles látókörű üzleti érzékre vall? — tette föl a költői kérdést fiatal házigazdánk. — Nézzék csak meg, itt akad olyan kiállító, aki kétmillió schillinget költött kiállítási részére, de pontosan tudja, hogy a profit majd a távolabbi jövőben hálálja meg igyekezetét. Másik nagy baja a magyar gazdaságnak, hogy jelenleg, nincsenek döntésképes vezetői. A múlt rendszerből ittmaradt gazdasági szakemberek döntő többsége csak arra ügyel, hogy megtartsa állását, vagyis semmit nem mer kockáztatni, míg az újak helyzetismeretük hiányában bizonytalanok. De meddig mehet ez így? — hallom az újabb kérdést, s vendéglátónk máris rohan tovább, új vendégek érkeztek. A nevét ha lenne oly kedves — kiáltanám utána, ám a tömeg egy pillanat alatt elnyelte. Rambo coltja mosolyog a polcon Mert tömeg az aztán van. Hétköznap, nyitás után egy órával, szinte minden stand előtt óriási az érdeklődés. De van is mit nézni. A vadászzoknitól a vadászdzsippig, az elektromos- villogtatótól a háromszázezer schillinges Honda-motorig, minden az embert a szórakozni, kikapcsolódni vágyó embert szolgálja. Ízelítőül néhány ár: egy vadászatig — 398 schilling. A nadrág hozzá: 798. Három pár harisnya — 250, egy pulóver — 1998. Pecabotot kínálnak már 1200-ért is (nem nagy szám, hallom Bagaméry Laci kollégámtól, aki ismerős a vizek környékén), hozzá orsó 1480-ért. Jellemző módon, magyar ember szokásaként előbb csak azokra az árcédulákra mertem ránézni, amelyek a mi, kelet-európai pénztárcánkhoz közelítenek — már ha közelítenek. De aztán, legyen teljes az ámulat. A fegyverteremben ott pompázik minden, amit csak megismerhettünk amerikai krimikből, híres természetfilmekből. Rambo cagja például, a Magnum termékei közül mindössze 12 ezer schillingbe kerülnek (ugye, ez csak 85 ezer forint ha jól számoltam), míg egy íj (mert ma már tőlünk nyugatra ez ám a divatos vadászfegyver), akár hatvanezer forintért is hazavihető. Persze, csak az alaptípus. Aki ad magára, az,tán 15 ezer schillinges számszeríjat akaszt le az állványról, s ha kedve tartja, máris ballaghat a pénztárhoz. Ugyanba, Oberwartban minden eladó. Mint megtudtuk, másképp ki se állítanak a nevesebb cégek. Akárcsak a másik csarnokban, ahol már a szabad, idős sport kellékei sorakoznak. Yamahák, Hondák, erősítő gépek, melegítők, kerékpárosodók — mind és mind olyan árakon, hogy azt osztrák természetesnek vegye, a magyar meg elájuljon. Már épp erre készültem, igencsak sápadozva, amikor átcsalogattak a vadászterem magyar részébe. Ezt nézd, bökött maga elé televíziós kollégám. És én néztem. A főhelyen egy agancs, alatta a szöveg: Elejtés helye: Gyulaj. Ideje: 1972. Súlya: 4,19 kilogramm. Elejtette: Kádár János. Világbajnoki trófea — hirdeti a közlemény. Mi pedig fizettük — nyugtázta mögöttem egy palóg és tájszólásra úr. Magyarok, ne lopjatok Mivel arról szó sem lehet hogy egy magyar turista a kiállítás éttermében kerítse el a látogatás utáni ebédjét (egy ananászos marhaszelet 340 schilling!) irány Oberwart első szupermarketje, amely egy Kistelek nagyságú városkához igazodva, természetesen akkora mint a szegedi Centrum Áruház. S itt mindenki fizethet forinttal is, ahogy belépett a fotócellás ajtón. S ahogy elolvassa a Burgenlandban oly megszokott köszöntő feliratot: Figyelmeztetjük magyar vendégeinket, hogy akit lopáson érünk, azt átadjuk azonnal a rendőrségnek, és értesítjük a magyar hatóságokat. Itt már járt magyar — jegyzi meg valaki fásult közönnyel. Járt és jár. Mint egy kiéhezett csorda, úgy tapos végig rajtunk egy frissen érkezett szombathelyi busz legénysége, majd veszprémiek csörtetnek végig a termen, kiabálva, káromkodva, taszigálva. Pedig itt soha nem fogy ki semmi. A pultok roskadásig, a választék egyenesen elképesztő. Pedig ma már, hála az import liberalizációnak , mi, magyarok sem panaszkodhatunk igazán. Leendő Délvilág-turistáknak, egy kis ízelítő bolti árakból: egy kifli már negyven forintért vihető, a dobozos sör épp ennyi, az oly divatos gumicukorcsodák 100—120- ért kínálják magukat, egy doboz sajt (a kétszázhetven fajta közül) 150 forint. A hús? Inkább, nem mondom, mint ahogy szemérmesen hallgatok a fölvágottak, egyéb élelmiszer-ipari készítmények áráról is. Ezt ugyanis, látni kell. Igen, látni, önnek. Önöknek, minden magyarnak aki még mindig nem sejti, miért is kívánkoznak annyian a piacgazdaságba. Figyelje hát hirdetéseinket — a Délvilág elviszi Ausztriába. Szórakozzon kellemesen. BÁTYI ZOLTÁN Jöjjön velünk Obr^Warti», és -— .. ............. Vegyen pisztolyt százezreit v !*.*•: ,. .V '■. **ví. /SvÄ-.i* .V. . . ■1 ■ • .s ■ -1 .**. . \. .V. .. • ■ • *.*.•/. .. ti t't • • Tudják Önök, hol van Oberwart? Mert én bizony, csak nagyon halvány sejtésekkel bírtam mindaddig, míg a Délvilág utazási iroda Ford mikróbusza be nem gördült a burgenlandi kisváros utcájába, alig tíz perccel a hirtelen támadt havazás után. És tudják Önök, miről híres ez az alig Kisteleknagyságú település? Könnyű lenne rávágni: ugyan, miről lenne? Mert én is ezt tettem. Aztán eljutottam a most is rohamléptekkel terjeszkedő vásárvárosáig, s akkorára tátottam a szám, hogy majdnem átszaladt rajta egy Münchenből érkező, óriási BMW. Shell, a mi lobogónkat Ez is Philips, ez is Shell! — ordítja a pofámba ezentúl két grandiózus reklámtábla a szegedi trolimegállónktól pár méterre. Vajon mire használják az érte kapott pénzt, ott, a Városi Tanácsból Polgármesteri Hivatallá változott Városházán? Csökkentik a megélhetés emelkedő költségeit? Netán a kamatadó ellensúlyozására költik majd? Vagy a szociális háló néhány nagyobb szakadását foltozzák belőle? Első lakáshoz juttatnak fiatalokat? Munkahelyet teremtenek bevételéből? Emelik a nyugdíjakat? Persze, mertem volna ezt néhány éve firtatni. Most már lehet. Fizetni is. A drágulást. De, hogy mi miért drágul? Nézzünk utána, ha tudunk. A szemközti Diófából kijön egy piros orrú tag, átúsztatja borvizenyős tekintetét a reklámra. Csuklik egyet, majd küszködve a föld vonzásával, énekelve elindul. Sell, a mi lobogónkat filipsz szelek fújják... - möfö - Ki a mester két keréken? Gyermekeink minden lépésére nem vigyázhatunk úgy, mint egy őrangyal. Egy bizonyos kor után, pedig már nyűgnek érzik, a túlontúli gondoskodást, az óva intő, figyelmeztető szót... S ha ez idő tájt elhangzik az első komolyabb kérés egy ajándékra, mondjuk egy kerékpárra vonatkozólag, mi teljesítjük... De jó, ha tudóik, emelkedőben van a közúti gyermekbalesetek száma! Valamennyiünk érdeke, hogy a közlekedési alapismereteket elsajátítsák, és a szabályokat betartsák. Az Autóklub Csongrád Megyei Szervezetét e cél vezérelte, amikor meghirdette a Ki a mester két keréken nemzetközi klubvetélkedőjét, az általános iskola 5—6. osztályos tanulói részvételével. A megyei versenyzőknek, akik Szereden, a Kossuth Lajos sugárúti központjukban vetélkedtek, alaposan ismerniük kellett a gyalogosokra és a kerékpárosokra vonatkozó szabályokat. Nem ártott azonban, ha némi egyensúlyi érzékkel és ügyességi készséggel is rendelkeztek. A vásárhelyi Központi Általános Iskola 6/d osztályos tanulói: Varga Viktória, Sebők Judit, Utasi Gábor, Kerekes László izgalommal figyelték versenyzőtársaikat. Valamennyien a közlekedési szakkör tagjai. A házi vizsgán a tesztlapok kitöltését, a gyakorlópályán a buktatókat sikerrel küzdötték le. Felkészítőjük, Beke István tanár úr elégedetten mosolygott, miközben egyik tanítványa villámgyorsan cikázott végig a pályán. A zákányszéki Általános Iskolát Kiss Szilvia, Köröm Zita, Nyilasi Jácint, Borbás Norbert képviselte, ők is közlekedési szakkörösök. Másfél hónapi kitartó, szorgalmas gyakorlást már letudva, felkészítőjükkel, Szabó István tanár úrral csapattársaikért drukkoltak. A versenybizottság végül két-két első helyezett leányt és fiút juttatott az országos döntőbe: Szekeres Anitát a szegedi Ságváritelepi Általános Iskola 6. osztályos tanulóját (felkészítette: Kovács Lászlóné, Varga Viktóriát, a vásárhelyi Központi Általános Iskola 6/d osztályos tanulóját (felkészítette: Beke István), Ángyal Tibort és Puskás Norbertet a Szeged-Tarján III. Sz. Általános Iskola 6/c és ötödik osztályos tanulóját (felkészítette: Földeák Imréné). — pintér — 3