Délvilág, 1991. július (48. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-24 / 172. szám
hírvilág Isten éltesse! KINGA, KINCSŐ Német eredetű a Kinga név, mégis magyarnak érezzük. Ugyanis Kinga a Kunnigund alapszava, melyben az ófelnémet „kuni” a „törzs, nemzetség” és a „gunt” a „küzdelem, harc” szavak rejtőznek, így a név jelentése „rokonért küzdő”. Sajátos magyar ízt kapott a név, hogy IV. Béla király Kunigunda lányát — aki 16 éves korában Boleszláv lengyel királyhoz ment feleségül — itthon „Kinga királynő”-nek becézték, s a név ebben a formában Magyarországon és Lengyelországban egyaránt elterjedt. Mintha harangszót hallanánk, ha nevét ejtjük: harangvirággal, kék, rózsaszínű vagy fehér „Platycodon grand florum”-mal lepjük meg névnapján. 1990 óta szerepel a naptárunkban a Kincső, amit Jókai Mór alkotott a jövő század regénye című művében, mint a magyarok őshazájából ellopott nevet: kincs ő (vagyis számára kincset jelent). de felfogható a „kincs” főnév „ö” kicsinyítőképzős alakjának is. A 20. század elején vált divatossá. Válasszanak névajándékként fehér vagy rózsaszín virágú verbénát a kincsőnek. LEBEGŐ KONTÉNEREK. A szupravezetők újonnan fölfedezett tulajdonságát ,kihasználva a japán Toshiba cég olyan szállítási rendszert dolgozott ki, amelyben a szállítandó tárgyak egy mágneses mező fölött lebegnek. Mivel az új rendszer nem függ a gravitációtól, a feltalálók űrállomásokon történő anyagmozgatásokhoz is ajánlják A lebegő szisztémát szuper tisztaságú félvezetők gyártásánál is alkalmasnak tartják, tekintve, hogy nincsenek benne mozgó részek, amelyek a szenynyező anyagokat fölkevernék. A világbank vezetősége a hét végén úgy határozott, hogy gazdasági eszközökkel próbál gátat vetni a világszinten is mind nagyobb méreteket öltő erdőirtásnak, így például, korlátozni szándékozik azon hiteleit, amelyeknek egy részét vélhetően erdőirtásra fordítják. Különösen nagy szigort terveznek a trópusi esőerdők ügyében: a határozat szerint, egyelőre nem finanszíroznak olyan tervezeteket, amelyek veszélyeztetnék az őserdőket. Szakemberek becslése szerint, évente 21— 25 millió hektárnyi erdő tűnik el a Föld felszínéről, annak minden következményével környezetünkre, és az emberi életre nézve. RAKÉTÁK TOKIÓBAN. Két, házi gyártmányú rakétát lőttek ki ismeretlen személyek a japán Nemzetvédelmi Hivatal épületére. A tokiói rendőrség közlése szerint, a rakéták nem robbantak fel, s becsapódásuk csak csekély anyagi kárt okozott. A hatóságok feltételezése szerint, a támadás mögött baloldali radikális erők állnak, amelyek ellenzik, hogy Japán katonai egységeket küldjön külföldre. VIZET... VIZET! A hét végi enyhülés után tegnap visszatért a kánikula, és az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig marad is az igen meleg, fülledt idő. A szikrázó napsütésben enyhe lesz a légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között alakul. A KOMPUTER FELELŐS. A fedélzeti számítógéprendszer hibája is hozzájárult a Lauda Air Légitársaság Boeing 767-es típusú gépének május 26-i katasztrófájához, amelynek során 223 ember lelte halálát — írta a The Indenpendent című brit lap. A roncsot vizsgáló brit és osztrák műszaki ellenőrök megállapították, hogy a komputer hozta működésbe azt a szelepet, amely leállította a repülőgép egyik motorját a kárpótlásról. Ma, szerdán este 7 órakor Mártélyon, holnap, csütörökön este 7 órakor pedig Mindszenten folytatódik az a kárpótlási fórumsorozat, amelyet a kisgazdapárt vásárhelyi szervezete, a Gazdasági Egyesület kebelén belül működő kárpótlási önsegélyező szakosztály és dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő indított útjára. Mindkét fórumot a helyi kultúrházban tartják. ÁRVÍZ ÁLDOZATOKKAL. Legalább 19 halálos áldozata és 9 eltűntje van annak az árvíznek, amelyet a zuhogó eső okozott Dél- Koreában — közölte a szöuli állami televízió. A főváros környékén rövid időn belül 27 centiméternyi eső hullott, s a vízáradat elborította Szöul és környéke alacsonyabban fekvő körzeteit. Az anyagi kár körülbelül 1 millió dollár, s emellett az árvíz mintegy 500 hektárnyi szántó- és rizsföldet borított el. ELKÉPZELHETŐ, hogy Szibériában sikerült megtalálni az utolsó orosz cár és családja földi maradványait. Az orosz televízió ugyanis a szverdlovszki hatóságokra hivatkozva, bejelentette: a napokban feltárták azt a területet, ahol az 1918-ban kivégzett uralkodói család temetőjét sejtették, s ott kilenc csontvázra bukkantak. Azonosításukban nemzetközi szakértők segítenek majd, de a sírban megtalálták a cár ruhájának maradványait is, s így maga a TASZSZ szovjet hírügynökség is „nagyon valószínűnek” mondja, hogy valóban a cári család tagjairól van szó. EGY MEXIKÓI HÍRÜGYNÖKSÉG jelentése szerint, a kubai hatóságok szabadon bocsátották a szigetország legrégebben börtönben lévő politikai fgolyát, Mario Chanes de Armast. A 64 éves férfi — aki egykoron Castro oldalán vett részt a Moncada-laktanya ostromában, de később elváltak útjaik, s a kubai hatóságok 1961-ben, egy állítólagos Castro-ellenes merényletterv miatt harminc évi börtönre ítélték — csak büntetése letöltése után hagyhatta el börtönét. HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint, a július havi hatoslottó-sorsoláson 6 találatos szelvény nem volt. A következő hónapra átvitt 6 találatos nettó nyereményalap 24 millió 373 ezer 967 forint. A két 5 plusz 1 találatos szelvény nyereménye egyenként 2 millió 693 ezer 337, az 5 találatosoké 62 ezer 532, a 4 találatosoké 1215, a 3 találatosoké 83 forint. A közölt adatok nem véglegesek. SZILI TERÉZ ÉKSZEREI: Nem kevesebb, mint kétmillió dollár értékű ékszert raboltak el fényes nappal, a nyílt utcán, Cannes-ben, egy idős brit hölgytől. Therese Szili ugyan Magyarországon született, de a szigetországban került jómódba, s jelenleg a francia üdülőhely egyik luxusbérházában tölti napjait. A hölgy egy estélyre készült, s ezért a bank széfjéből kivette egyébként gondosan ott elhelyezett ékszereinek egy részét. A banditák nyilvánvalóan tudtak erről: a ház kapuja mellett, a parkolóban várták a hölgyet, kitépték kezéből táskáját, amelyben több gyűrű, karkötő és egy rendkívül értékes nyakék volt. ÚJ ELNÖK. A 69 esztendős Tanabe Makotót választották a Japán Szocialista Párt elnökévé. A szigetország legnagyobb ellenzéki pártjának új vezetőjét, aki eddig a JSZP alelnöke volt, konzervatív beállítottságú politikusként ismerik, győzelme a JSZP jobbszárnya előretöréseként értékelhető. LÉGI CSATA A PAN AMÉRT. Az amerikai TWA és az American Airlines légitársaság közösen próbálja megszerezni a csődbe jutott Pan Am örökségét, szemben a Delta Airlines-szal. A két cég ugyanis 450 millió dollárt ajánlott föl a Pan Am hitelezőinek, cserében a Pan Am európai, ázsiai, afrikai (TWA) és amerikai (American) útjaiért. A Delta korábban 260 millió dollárt kínált a Pan Am euópai vonalaiért, illetve New York—Boston—Washington járataiért. Jelentkezett bizonyos járatokért a Northwest Airlines MITTERRAND MÁR NEM NÉPSZERŰ. Három évvel ezelőtti újraválasztása óta még sohasem állt ilyen alacsonyan Francois Mitterrand elnök népszerűsége Franciaországban, mint most. A Le Journal du Dimanche című lapban vasárnap közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint, jelenleg a lakosságnak alig egyharmada támogatja az elnök politikáját. Azoknak a száma, akik kisebb-nagyobb mértékben elégedetlenek azzal, megközelíti a megkérdezettek felét: 48 százalék volt a július elsején elvégzett felmérés szerint, ha Édes a keserű, a sörnagyhatalom babérjaira pályázó Németországban jelenleg ádáz harc folyik azért, hogy ne árusíthassanak cukorral főzött, vagyis édesített sört, mint teszik azt az Európai Közösség számos más tagországában. A Közösség kereskedelmi miniszterei nemsokára várhatóan törvényt hoznak az élelmiszerekben és italokban található édesítőszerek használatának ellenőrzéséről. A sör a várakozások szerint azon a listán szerepel majd, amelyek gyártásánál engedélyezik az édesítőszerek használatát. A keserű nedű külföldi gyártói már jelenleg is árulhatnak édesített sört Németországban. Bonn viszont szeretne a törvénybe iktatni valamiféle „menedék-klauzulát” is, amelyben honi gyártói lehetőséget szereznének arra, hogy ne kelljen hűtlenné válniuk a sörgyártás 5 évszázados hagyományaihoz, s ne kötelezhessék őket arra, hogy vízen malátán, komlón és élesztőn kívül cukrot is keverjenek a sörbe. Vélhetően Németországban is többen vannak ugyanis azok, akik szerint igazán csak akkor jó a sör, ha keser. VONATOK ÁTIRÁNYÍTÁSA. A Belgrádból Nyugat-Európába tartó nemzetközi vonatjáratokat a horvátországi feszültség miatt Szabadkán és Budapesten keresztül indítják Bécsbe — jelentették be Novi Sadon. A forgalom elterelésére Dragan Dragutinovics, a belgrádi vasúttársaság vezérigazgató-helyettese adott utasítást. A Belgrád—Zágráb közötti vonalat hétfőn délután zárták le a körzetben kirobbant fegyveres harcok miatt. ÉKSZERKIÁLLÍTÁS: Elina Heinonen és Petteri Kinnunen finn iparművészek ékszereiből nyílik kiállítás holnap, csütörtökön Szegeden, a Kass Galériában. Az érdeklődőket délután fél 5 és fél 6 óra között várják a kiállító művészek. TOLLAS TIBOR KITÜNTETÉSE. Göncz Árpád, köztársasági elnök Tollas Tibornak, a müncheni Nemzetőr főszerkesztőjének és kiadójának — a nagyvilágban élő magyarság összetartása és az óhazával fenntartott kapcsolatai erősítése érdekében kifejtett tevékenységéért — a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. SE ÁRU, SE VEVŐ. A negatív Rekordok Könyvében minden bizonnyal jegyeznék a legutóbbi kecskeméti állatvásárt. Az egykor nagy hírű sokadalomra még tavaly is alig lehetett beférni. Szinte, egész nap áruval, állatokkal megrakott kocsisorok várakoztak arra, hogy bejussanak a vásártérre. Most akár táncolni lehetett volna az üres eladótereken, ha lett volna ok az örömre. A gyér felhozatal jelzi: aki csak tudott, megszabadult már a malacoktól, a tenyészállatokat kiselejtezte, levágta. A vevők hiánya pedig azt érzékelteti: az ország egyik legnagyobb sertéstartó megyéjében egyelőre elment az emberek kedve a hizlalástól. Jugoszláv rendcsinálók. (A La Repubblica karikatúrája) MINDIG TUDJA, HÁNY AZ ÓRA. Nagy-Britanniában, a patinás ascoti lóversenyre érkezett hölgy órát formáló, széles kalapjával bűvölte el a közönséget. A hagyományok szerint, a versenyek harmadik napján nem csak a zsokéknak, hanem a legvadabb kalapoknak is kijár az ünneplés. CSŐDBEN A „COUSTEAU-LAND” Csődbe jutottnak nyilvánította egy párizsi bíróság a Cousteau kapitány munkásságát és az óceánok élővilágát bemutató párizsi vidám parkot, amelyet sokan bíráltak magas belépti díja és látnivalóinak szegényessége miatt. A világhírű kutatóról elnevezett „Óceán Park” egyelőre tovább fogadja az érdeklődőket, egészen addig, amíg a bíróság el nem dönti, hogy végleg felszámolják-e, avagy adjanak időt potenciális új tulajdonosoknak a szükséges pénz előteremtésére. A két évvel ezelőtt megnyitott attrakció, amely a Forum des Hailes nevű, mélybe süllyesztett bevásárlónegyedben fekszik, Párizs központjában, a kedvezményes helyiségbérleti és a magas belépti díj ellenére (felnőtteknek 75 frank, gyermekeknek 50) tavaly 25 millió frank veszteséggel üzemelt. A tulajdonosok, amelyek között 5 százalék erejéig megtalálható a Cousteau Alapítvány is, évi 800 ezer látogatóra számítottak, de csak 500 ezren jönnek. A bevételek fedeznék az üzemelési költségeket, ám nem elegendőek a felvett hitelek (122 millió frank) törlesztésére. Az óceánok világát bemutató parkban — a mosdót, illetve a kiszolgáló személyzetet nem számítva — egy csepp víz, egyetlen élőlény nem található .. . DÉLVILÁG Főszerkesztő: Nikolényi István Főszerkesztő-helyettes: Bátyi Zoltán Szerkesztőségi titkár: Tárnai László Tervezőszerkesztő: Német Tibor Szerkesztőségek: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: (62) 14- 911, 14-404, 14-005, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 21-844. Telex: 082-282. Telefax: (62) 23-708. Hirdetésfelvétel: Szeged, Somogyi u. (Tisza Volán totózó) Tel.: (62) 26-494. Hódmezővásárhely, Lenin u. 50. 6800. Tel.: (62) 41-905. Hirdetésfelvétel: Szőnyi u. 1. Tel.: (62) 41 -325. Makó, Szabadság tér 3. 6900. Tel : (65) 11-198 Szentes, Kossuth tér 1 6600. Tel.: (63) 14-838. Csongrád, Kossuth tér 9—11. Tel.: (63) 31-656. Kiadja a Délvilág Kiadó Részvénytársaság, Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Postacím: 6701 Szeged, PL: 625. Tel. (62) 14-911. Felelős kiadó: Bőle István, az rt. igazgatója. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 173 forint. A lapot a Szegedi Nyomda készíti Szeged, Feketesas u. 28. 6720. Tel.: (62) 21-844. Igazgató: Molnár Tibor. HU ISSN 0865-9044 Candokan, azaz Kabir Bedi, ismét felbukkant a feledés homályából. „A 70-es évek európai sikerei után Hollywoodba költöztem, mert azt hittem, hogy ez a szerep megnyitja előttem a kapukat. Tíz évig éltem Amerikában, és senki sem volt kíváncsi rám. Ott semmit sem hallottak Sandokanról, és így Kabir Bediről sem vettek tudomást” — nyilatkozta csalódottan a Gente című lapnak. Most Európában vár újabb főszerepre valamely testhez álló kalandfilmben. Habár a saját élete is kitűnő témát kínál. Apja, „Baba Bedi” indiai vallási misztériumokat kutat Milánóban. Anyja, amikor a család még Indiában élt, egy napon elhagyta őket. „Egy reggel kertelés nélkül bejelentette, hogy elege van a világból, buddhista kolostorba vonul a Himalája valamelyik lejtőjére. Ide mindnyájan elkísértük, csendesen elbúcsúzott a bejáratnál, nevet változtatott, és többé nem láttuk.” Az indiai rádió fiatal bemondója számára Sandokan szerepe jelentette a kiemelkedést. Kalandfilmek sztárja, és a nők bálványa lett. Az első Sandokan, a csalódott asszonya indiai, a második amerikai volt. Mégis, amikor a 45 esztendős színészt arról faggatták, hogy mihez kezd most, így válaszolt: „Két válással és három gyerekkel a hátam mögött egyre nyomasztóbban keresem azt a nőt, aki nemcsak a szerelmet, hanem a nyugalmat is megadná nekem. Azt, amiben eddig sohasem volt részem.” SZENTESEN hétfőn kezdődött a Szent Anna búcsúhete, melynek első eseménye Vági László főesperes beiktatása volt. Pénteken, 26-án este 7 órától nagyszülők miséje lesz, a heidelbergi Szent Bertalan templom kórusának közreműködésével. Ugyanez a kórus énekel vasárnap délelőtt fél 11 órától az ünnepi nagymisén, ahol a szentesi és környékbeli zarándokok is megjelennek. A búcsú valamennyi eseményére szeretettel hívnak és várnak mindenkit. SIKERESEN pályára állították az Európai Űrkutatási Intézet eddigi legnagyobb és legjelentősebb tudományos eredményeket ígérő mesterséges holdját. Az ERS—1 mesterséges hold a sarkok felett átvezető pályán halad majd, s elsősorban a Föld ökológiai körülményeit elemzi, különösen az óceánokat. Sajátossága, hogy optikai megfigyelő eszközök helyett kizárólag radarberendezésekkel dolgozik, így mindenfajta időjárási körülmények között folyamatosan működik. Az ERS—1 rendkívül nagy mennyiségű adat összegyűjtésére éstovábbítására alkalmas. LÓVÁ TETT LÓVERSENYZŐK. Kétszázezer dollárt loptak el a Buenos Aires-i Palermo városrész nemzetközi hírű lóversenypályájáról. A rablást az első futam közben hajtották végre. Hét vagy nyolc elegáns „úriember” szállta meg a pénztárakat és húsz perc alatt betakarította a termést, anélkül, hogy erőszakot alkalmazott volna a pénztárosokkal szemben. Betessékelték őket egy helyiségbe, rájuk zárták az ajtót, majd pénzzel teli zsebbel nyugodt léptekkel távoztak. Az utcán cinkosaik vártak rájuk, s autón kereket oldottak. SÁRFOLYAM. Mintegy tízezer embert kellett kitelepíteni hétfőn a Fülöp-szigeteken a Pinatubo vulkán körzetéből, mivel az utóbbi napok heves esőzései a hegyoldalakon felhalmozódott vulkáni hamut sárfolyammá dagasztották, amely elöntéssel fenyeget mintegy 15 települést. Helyenként az öt métert is eléri a sárfolyam vastagsága. A sártömeg kicsavart fákat, köveket görget, s a folyókba kerülve torlaszokat képez, ami miatt áradások fenyegetnek. A sár eddig mintegy 11 falut öntött el, s veszélyben van az a település is, ahol Corazon Aquino született. FINOM... Csokoládés agylalttal hűsíti magát a frankfurti állatkert majomházának egyik „kék pofájú” lakója, az állati nagy melegben. Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány (támogatás, üdülés, programok). Szeged, Deák Ferenc u. 29. Tel., fax: 62/10-595