Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1991. november (48. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-01 / 256. szám
Habsburg Ottó Csongrád megyében „Azt hiszem, jó úton vagyunk” Hatalmas tömeg gyűlt öszsze tegnap délelőtt a csongrádi városháza előtti tévéin dr. Habsburg Ottó, az Európa Parlament magyar bizottságainak elnöke és fia, György főherceg fogadására. Dr. Eke Károly országgyűlési képviselő köszöntőjében arról szólt, hogy a magas rangú vendég hozzánk tartozik, mi pedig hozzá. Kérte, továbbra is legyen a magyar nép segítője. Losonczi Zoltánné polgármester az üdvözlő szavak után kijelentette: tudják, dr. Habsburg Ottó minden erejével a magyarság érdekében munkálkodik. Dr. Habsburg Ottó beszéde elején elmondta: régóta örül annak, hogy Csongrádra jöhet, mert az ő parlamenti munkájukban részt vesz dr. Eke Károly is. A képviselő elsőrangúan dolgozik ott, büszkék lehetnek rá választói. örül annak is dr. Habsburg Ottó, hogy olyankor érkezett, amikor nagyok a nehézségek, de a jövő gyönyörű. Ő most még nem élhet itt — miként mondta —, mert máshol van dolga annak érdekében, hogy hazánk bejusson az Európa Közönségbe. Majd leszögezte : negyvenéves rombolás után két év alatt nem lehet rendbe hozni a dolgokat. Ám haladunk, szépen haladunk, csak időre és türelemre van szükség. A munkanélküliség valóban aggasztó. Ám ha azt nézzük, hogy a külföldi befektetők 50 százaléka Magyarországra jön, akkor nem olyan kilátástalan a helyzet. Nekünk hírnevünk van! S ne feledjük — hangsúlyozta —, hogy Magyarország döntötte meg a szovjet birodalmat: 1956 óta nem tudott felállni. Jó néhány történelmi esemény előmozdítói voltunk az elmúlt években is, ezért sikeresek leszünk a jövőben. Ő mindenesetre mindent megtesz Magyarországért, a magyarságért, amíg az Isten erőt ad neki. Mert dr. Habsburg Ottó bízik a magyar jövőben. Beszédét Széchenyi Istvánt idézve zárta, némi változtatással: „Magyarország nagy volt, és nagyobb lesz!” A szónoklat után dr. Habsburg Ottó közös imára hívta a jelenlevőiket a Nagyboldogasszony templomba. Itt Magyarországért, Európáért és a magyar Alföldért fohászkodott, majd emlékfát ültetett a templom kertjébe. Ezután részt vett és felszólalt a vendég a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola helyi tagozatának tanévnyitó ünnepségén. Beszédének a summázata az volt: „Ebben az országban van ész és erő, legyünk optimisták! Azt hiszem, jó úton vagyunk.” B. I. * Makóra az esti órákban érkezett meg dr. Habsburg Ottó, fia, György főherceg és dr. Ulrich Zitt kíséretében. A fogadás után a városi képviselő-testület ünnepi ülés keretében díszpolgári címet adományozott Habsburg Ottónak, amelyet dr. Sánta Sándor polgármester nyújtott át. A jeles vendég „Magyarország jövője európai szemmel” című előadását nagy tetszéssel fogadták a makóiak. Ezt követően a program a József Attila Múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezte Erzsébet királyné mellszobrát, amelyet Zala György szobrászművész alkotott. A belvárosi katolikus iskola névadóján — államalapító királyunk, Szent István emlékét őrizve — avató beszédet Habsburg Ottó több száz ember előtt mondott. A Szent István király cserkészcsapat tagjainak jelenlétében Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel az iskola udvarán levő kápolnát. Majd Habsburg Ottót és a vendégeket a római katolikus plébánián Katona Pál esperes plébános látta vendégül. Ma, pénteken reggel Ferencszálláson Habsburg Ottó megtekinti a makói művésztelep alkotásait bemutató kiállítást a Julianus vendéglőben. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Magyar Villamos Művek Tröszt (MVMT) és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium kérésének eleget téve, továbbá a francia kormány segítségének köszönhetően, a francia Bettre Sétamé mérnöki iroda tanulmányt készít a szegedi távfűtési hálózat korszerűsítéséről. Ez a vállalat szoros kapcsolatban áll Franciaország második legnagyobb szolgáltató vállalatcsoportjával, a Lyonnaise des Eaux Dumez vállalatcsoporttal, amely egyebek között Párizs fűtését is ellátja. Szeged önkormányzata, valamint a Szetáv — a Szegedi Távhőszolgáltató Vállalat — és a Démász vezetői nagy érdeklődéssel fogadták a tanulmány elkészítésére vonatkozó francia ajánlatot, és ily módon az elkészítendő modernizációs terv lehetővé teszi majd számukra, hogy hosszú távú képet kapjanak a lehetséges hasznos fejlesztésekről. A francia szakemberek — Hervé Tordeur és J. B. Nicolas — az elmúlt napokban azt tanulmányzták és vizsgálták, hogyan lehet takarékoskodni az energiával Szegeden a távhőszolgáltatásban. Mert abban, hogy az elviselhetőség határán belül maradjanak a lakossági távfűtési díjak, csak az ésszerűen megvalósított megtakarítások segíthetnek. Az energiafogyasztásban megvalósítható megtakarításokkal párhuzamosan az üzemeltetési költségek csökkentésére is lehetőség nyílik. Erre, valamint a technikai továbbfejlesztésre a jelenlegi alapeszközök jók. Mindezen megtakarítások lehetővé teszik a hosszú távú hitelek megpályázását olyan intézményeknél, mint a Világbank, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amelyek készek finanszírozni a szükségesnek vélt beruházásokat, munkálatokat. Esetleg elképzelhető, hogy néhány, eddig elszigetelten működő fűtőművet is bekötnek majd a rendszerbe. Kevésbé költséges energiahordozók felhasználását is megvizsgálják, nevezetesen a termálvizekét és egy kogenerációs erőmű (elektromos áram és hőelőállítás együttesen) lehetőségét. A szakemberek magánlakásokban is érdeklődtek, hogyan vannak megelégedve a fűtéssel, és nem utolsósorban annak árával. A sajtótájékoztatón, amelyet tegnap délután tartottak Szegeden, a városházán , és amelyen részt vettek a városfejlesztési bizottság tagjai is —, elmondták, hogy a távhőszolgáltatással kapcsolatos terveiket úgy szeretnék Szegedre honosítani, hogy a minőségi és a mennyiségi szolgáltatásban előrelépés történjék. Arról nem beszélve, hogy ezáltal növekedjenek a megtakarítások, és a lakosság kevesebbet fizessen a szolgáltatásért. Tűhegyi József alpolgármestertől — aki összegezte a francia szakemberek látogatásának tapasztalatait — azzal búcsúztak, hogy tanulmányukat — amelyet részletesen kidolgoznak —, 1992-ben teszik a városi önkormányzat asztalára. Távhőszolgáltatás francia szemmel Fűtés - olcsóbban? Szabó Lukács kontra Napló Félmilliót perel a képviselő A Debreceni Városi Bíróságon csütörtökön megkezdődött Szabó Lukács MDF- es országgyűlési képviselő és a megyei lap, a Hajdú-bihari Napló pere. Az ügy előzményei az országos vihart kavart szociális otthonbeli visszaélésekig, illetve a képviselőnek az ügyben vállalt szerepéig nyúlnak vissza. A Hajdú-bihari Naplóban ugyanis ez év nyarán a képviselő személyét is érintő olvasói levelek jelentek meg a szociális otthoni ténykedésével kapcsolatban. Szabó Lukácsnak az ezekre írt válaszát viszont az újság nem közölte. A képviselő ezért személyiségi jogainak megsértése miatt 500 ezer forint kártérítést követel a laptól, illetve a kiadó Napló Lapkiadó Kft.-től. Az MDF-es képviselő már korábban bejelentette: a félmillió forintot a debreceni szociális otthon ápoltjainak ajánlja fel. Szabó Lukács a csütörtöki tárgyaláson a Hajdú-bihari Napló ellen „becstelen és elfogult” írásai miatt indított perben a keresetét kiegészítette, s jelezte: több, időközben a Naplóban megjelent írást is sérelmesnek tart, s utóbbiak kapcsán is kéri a bíróság állásfoglalását. Ugyanakkor egy nappal a csütörtöki tárgyalás előtt megérkezettt a városi bírósághoz a Napló Lapkiadó Kft. viszontkeresete is, amelyben Szabó Lukácsnak a lapot sértő kijelentései miatt beperelte a képviselőt. A Debreceni Városi Bíróság a keresetkiegészítés, illetve a viszontkereset benyújtása okán a tárgyalást november 21-ére elnapolta. (MTI) OLCSÓN, DE JÓT! 7 dl vodka 150 Ft 7 dl konyak 200 Ft 1 I rum 225 Ft (Az árak az áfát tartalmazzák.) J+1 KFT. Apátfalva, volt konzervgyári telep. Tel.: 42. Vörös Hadsereg u. 92. 2 Nézzen be a MINI-BIZIBE Szekrénysorok, ülőgarnitúrák, étkezősorok, szék, egyéb apró bútor és különféle műszaki cikkek kedvező áron kaphatók. Vásárhely, Szántó K. J. u. 22. / ------------------------------------------------------Állítólag két nemzedék erkölcsi, szellemi tönkretételével vádolja a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a magyar pedagógustársadalmat. Fogalmam sincs, mit válaszol Andrásfalvy miniszter úr ezen felvetésre, de már túl a harmincon, diszkréten jelentkezünk, mi volnánk azok. Mindez azért jut eszünkbe, mert rendre-sorra kiderül, felettébb becsaptuk magunkat. Itt van például szegény Attila. Nemrég még az érettségiken három tételt is kiharcolt magának, most pedig levitték a múzeumi pincébe. Ez ellen természetesen tiltakozik a Petőfi Irodalmi Múzeum, mindezt azért tehetik, mert Hobo a Katonában jól pofon csapta a medvetáncoltatókat. Vigyék el a balhét az udvari főigazgatók, szobrászok, festők, újságírók? Ágh Attila a minap arra figyelmeztetett, hogy vigyázat, újra szaporodnak. Mind többen igyekeznek a konformizmusból a konformizmusba, eközben pedig maguk sem veszik észre, hogy ordít a színeváltozásuk. Vagy igen, csak könnyedén túlteszik magukat rajta! De egy csöppet még időzvén Attilánál, az illetékes megnyugtat, újra lesz kiállítás, már csupán egy Hasadunk millió forint hibádzik. Nem hagyja a költőt az MSZMP sem, a XV. kongresszusra minikönyvben jelentették meg két versét, egyéb dokumentumok társaságában. (Ilyen például Thürmer Gyula egyik cikke.) Könnyű Attilának! Ha úgy akarjuk, szocialista, kommunista, ha másként, szimbolista, szürrealista ... De mit tegyen például Kiss István Kossuth-díjas szobrász? A legutóbbi rádiós Gondolat-jelben Szabó Éva gyengéden arról faggatta, fájdalmas-e, ha valaki próbálja túlélni a saját halálát. Mert ugye, a szobordöntögetés mégiscsak megviselheti az alkotót ? Egyelőre két Kiss-féle Leninre, egy Münnichre vár tisztítótűz a kohókban. Ki gondolta volna ezt még 1984-ben, azon a vernisszázson, melynek díszvendége Makón Apró Antal, az MSZMP KB tagja, az Országgyűlés elnöke, lobogónk pedig Kiss István? Akkor a művész szerényen mosolygott. Most mit kezdhet a Kossuth-díjával? Ez már nem is az ő ügye? Talán éppen ezért aggódhatunk valamelyest, hátha nem mindig az értéktelen pusztul. Ki mondja meg, mi a hiteles, a történelmileg igaz? Kiss István szerint az erkölcsi hitelrontás már 15-20 évvel ezelőtt kezdődött, de arról nem beszélünk, mikor lesz vége. Mifélék vagyunk? Tegnap még forró ősz, ma pedig nem csupán az október végi zimankó dermeszt, hanem a hír is, mely szerint Torgyán doktor állítólag feljelentette a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a honvédelmi minisztert. . . Most aztán találgathatunk, van-e ebben az országban egyáltalán hiteles ember. Ha itt tartunk, mit kezdhetünk például a Nagy Imre-magyarázatokkal? (Grósz Károly robbantgatásai máig emlékezetesek.) Mi lesz Horthy Miklós rehabilitációjával? Lassan rájövünk, nincs igaza a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, ugyanis a magyar pedagógustársadalom asszisztálása nélkül is tökéletesen tudunk haladni. P. BODZSÁR ERZSÉBET ORION MÁRKABOLTBAN továbbra is legolcsóbban kaphatók: Orion fekete-fehér és színes televíziók (3 év garanciával) MŰHOLDVEVŐK NAGY VÁLASZTÉKBAN Videorecorderek, másikcenterek, Nyitva: rádió-magnók (autó is), hangfalak, Tefal olajsütők, hétfőtől szombatig: 9-20 óráig Mikrohullámú sütők, vasárnap 9-12 óráig OTP-hitelre is. Majsai Mihály Makó, Gárdonyi G. u. 7. Telefon: 65/12-878 Lapzáróra Raffay Ernő fogadta a jugoszláv nagykövetet. Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára csütörtök délelőtt hivatalában fogadta Rudi Sovát, Jugoszlávia budapesti nagykövetét. A találkozóra a jugoszláv diplomata kérésére került sor. A nagykövet az állítólagos közös osztrák—magyar gyorsalakulat felállításával kapcsolatosan kért információt az államtitkártól. Raffay Ernő a leghatározottabban cáfolta ilyen elképzelés, illetve terv létezését, hangsúlyozva, hogy a magyar és az osztrák honvédelmi miniszterek között ilyenről még csak szó sem esett. Ismételten nyomatékosan kijelentette, hogy a magyar és az osztrák honvédelmi miniszterek által a közelmúltban aláírt együttműködési megállapodás nem irányul harmadik ország ellen, az kizárólag a két ország közötti bizalom erősítését szolgálja, s az európai biztonság növekedését hivatott elősegíteni. Újabb szovjet gabonaimport? A hírek szerint újabb, mintegy félmillió tonna gabonát kíván a szovjet kormány vásárolni Magyarországról, hogy elkerülhessék az állatok etetésében februártól várható nehézséget. A hírt kommentálva Dacsi Dániel, a Magyar Gabonafeldolgozók és Kereskedők Szövetségének elnöke, a Gabona Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: rendkívül örül a hírnek, ám kétségeit hangoztatta, azzal kapcsolatban,hogy takarmánygabonát akarnak vásárolni. Valószínűnek tartja, hogy malmi búzáról van szó. A gabonaipari vezető ugyanakkorannak a véleményének is hangot adott, hogy amennyiben a rendelés valóban realizálódik, reméli, cége megszerezheti a rendelés felét — ezzel a gabonamennyiséggel a vállalat rendelkezik —, ugyanúgy, ahogyan a korábbi félmillió tonnás üzlet esetében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött megtartott konzultációján úgy találta, hogy megsértik a Jugoszláviában harcoló felekkel szembeni fegyverszállítási embargót. A testület elnöke szerint a jugoszláviai helyzet továbbra is fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Nagy- Britannia és Ausztriavetette egy Jugoszláviával szembeni olajszállítási embargó lehetőségét. Ezt attól tennék függővé, hogy az Európai Közösség milyen lépéseket ítész majd. A független kisgazdapárt országos vezetőségének kormányzati kérdésköröket érintő állásfoglalása, akialakult helyzet indokolttá teszi a koalíciós pártok parlamenti csoportjainak összehívását. Az MDF elnöksége által szorgalmazott és a kormány által is támogatott együttes ülés a legkorábban a jövő hét keddjén tartható meg. Megszakadtak a MÁV vezetése és a területén működő munkavállalói érdekképviseletek között a tárgyalások a béremelésről. A Magyar Államvasutak vezetésének tájékoztatása szerint ez elsősorban, annak a következménye, hogy a munkavállalók mem vették figyelembe a realitásokat a követeléseik megfogalmazásánál. A MÁV az idén 38 százalékkal, az inflációt meghaladó mértékben emelte a béreket. A szakszervezetek álláspontja szerint viszont a MÁV nem teljesítette maradéktalanul a megállapodásokat, mivel a második lépcsős bérfejlesztés elmaradt. Nem született megállapodás a vállalati szintű bértartalék felosztásáról sem. A MÁV vezetésével tárgyaló érdekképviseleti szervezetek ez alkalommal egységesen álltak fel a tárgyalóasztal mellől, és a tárgyalást kezdeményező Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete reméli, hogy ez az egység megnyilvánul majd november 11-én is. Erre a napra ugyanis 2 órás figyelmeztető sztrájkot hirdettek meg, amennyiben a MÁV továbbra sem teljesíti a tavaly decemberi megállapodásokat. November 1-jén hatályba lép a közjegyzőkről szóló törvény, s január 1-jétől megszűnik az állami közjegyzőség. Az új törvényközhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket, hogy a jogviták megelőzése érdekében pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak a feleknek. PVC-padló- és tapétavásár! Osztályos PVC-padló 2 m széles 200%-kal olcsóbban. 3,6 m széles 1180 Ft/fm 1,3 m széles 360 Ft/fm osztályos habtapéta 298 Ft/tek. papírtapéta 228 Ft/tek. Francia és német tapéta 320 Ft/tek.-től. Vásárhely, Nyizsnyai—Lázár (Felszabadulás u.) sarok. Éjszakai bár Mártélyon. Élőzene, műsor. Minden pénteken 21 -04 óráig Disco minden szombaton 21-02 óráig. Műsorvezető: a „nagy BELÓ” PÉNTEK, 1991. NOVEMBER 1.