Délvilág, 1992. január (49. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

Ópusztaszer, Szer, Szermonostor? Mostanában az emberek történeti vitakészsége is növek­vőben van, egyre többen vitat­nak eseményeket gyakran egészen más megvilágításban, mint korábban. A csongrádi városi könyv­tárban búvárkodva kezembe került a Pallas Nagy Lexikon 1897-es kiadása, a XIV. kötet, s ennek 291. oldalán olyasmire bukkantam, ami elgondolkod­tatott, hogy helyes-e az Ópusz­­taszer elnevezés éppen most, amikor közeledünk a Honfog­lalás 1100. évfordulójához. A lexikon szó szerint azt mondja: „Pusztaszer vagy csu­pán Szer. Magyarországban az első országgyűlés helye. Árpád és vitézei ugyanis - a Névtelen szerint - Zalánon Alpáron győzvén, a Körtvélytó mocsa­rához jöttek, s 34 napig ott, a Gyümölcsény-erdő mellett maradtak .És azon a helyen a vezér és nemesei megállapí­tották az ország minden igazát, miképpen szolgáljanak a ve­zérnek és előkelőinek, vagy miképpen tegyenek törvényt minden elkövetett vétekről. S ott a vezér vele jött nemesei­nek különböző helyeket aján­­dékozó minden lakossal együtt. És azt a helyet, hol mindezeket elrendezték volna, a magyarok tulajdon nyelvükön Szernek nevezték, mivelhogy ott vették szerbe az ország minden dolgát.) Szer vidékén azután Ond népe telepedett le. (896?) A hét vezérnek megfelelően Puszta­szer határában hét nagy halom emelkedik. A nagy esemény emlékére a helyi Árpád-kori birtokosai megalapították a Boldogságos Szűz Mária pusz­taszeri apátságát a bencések számára, ami jóval 1233 előtt történt. Birtokosai ez időben az Ondtól származott Kalánok voltak. Kik közül Nánának 1256. október 30-án IV. Béla megengedte, hogy - gyermek­telen lévén - monostora javára ősi és szerzett jogairól szaba­don rendelkezhessék. 1274 után okleveleink nem szólnak az apátságról, mely valószínű­leg tűzvésznek esett áldozatul. Kalán nemzetsége a szeri Pó­­sákban fiú ágon kihalván, Má­tyás király (1475) Szer mező­város egyik felét Ország Mi­hálynak, a másikat pedig Un­­gor Jánosnak adta. 1526-ban a mezőváros elpusztult, de ismét felépült, s több birtokos között oszlott meg. 1637 táján kellett végképp elpusztulnia, mert ezentúl mindig Pusztaszernek nevezik. 1669-ben a kecske­méti lakosok szerezték meg, s azóta Kecskeméthez tartozott. 1726-ban azonban ítélet útján a királyi kincstár foglalta el, s ezt III. Károly 1733. december 4-én Erdődy György grófnak adta, kinek utódai 1803. január 3-án a rajta lévő terhekkel együtt eladták a Pallavicini őrgrófoknak, a mai tulajdo­nosoknak. Az apátság romjai a pusztaszeri majortól északke­letre ma is láthatók. Göndöcs Benedek pusztaszeri címzetes apát s Römer Flóris e romok között 1882. április 28-tól május 5-ig próbaásatásokat rendezett, aminek eredménye az apátsági templom és mo­nostor alapjainak föltárása volt. S mivel a néphagyomány szerint éppen ott volt az első országgyűlés, Göndöcs a kép­viselőház 1882. május 13-i ülése elé emlékiratot terjesztett a templom stílszerű fölépítése, környékének parkolása, s egy magyar pantheon fölállítása iránt. 1896. június 27-én a mil­­leneumi emlékmű (pantheon) alapkövét tették le nagy ünne­péllyel. Pallavicini őrgróf az emlékmű elhelyezésére 80 hold földet ajándékozott. Csongrád vármegye a nevezett napon itt tartotta ezredévi díszközgyűlését.” Anonymus GESTA HUN­­GARORUM című műve rög­zíti részben az elmondottakat, és forrásértékűnek tekintendők, még ha legendával össze­kötöttek is. A történelem nem cáfolta meg Szer mezőváros létét, s a Nemzeti Történelmi Emlék­park e történelmileg ismert névhez jobban kötődne, mint a jelenlegi Ópusztaszer elne­vezéséhez. Ópusztaszer nem történel­met igazolt elnevezés, de a Pusztaszer sem, hiszen Szer pusztulása után, 1637-től hasz­nálta ezt az elnevezést a lakos­ság, majd később hivatalosan is ez lett az elnevezés minden helységnévbe sorolástól füg­getlenül. A monostor környéke végül 1870-ben Sövényháza néven uradalmi központtá lett. Talán régmúlt történel­münknek azzal adóznánk a legigazabban, ha az első tele­pülést a Szer elnevezéssel tisz­telnénk meg, hosszú századok után, ismét. Az is történelmibb lenne, ha figyelembe vennénk, hogy a monostor és Szer a régmúltban szinte egységet jelentett, és az elnevezés lehetne Szermonos­tor is. Ez a felfogás közel áll a magyar ember érzelemvilá­gához is, hiszen több „monos­tor” szóval kiegészített hely­ségelnevezésünk van. E néhány gondolattal, a tények fölelevenítésével és közreadásával csupán azt a célt kívánom szolgálni, hogy szé­les körben tudatosítsam: a his­torikus tudomány jelenlegi fel­tárt adatai figyelembe vételével a Szer elnevezés közelíti meg legjobban e nemzeti emlékhely kegyeletes elnevezését. Bízom abban, hogy mások is így gondolják. Dr. Vida László Csongrád postabontás Kárpótlástól a hagyatéki leltárig Csongrádon a polgármesteri hivatalban működő ügyfélszol­gálati csoportnak mindössze két munkatársa van: Kovács Dezsőné és Varga Sándor. A városi és város környéki polgárok talán ezt az irodát ismerik legjobban. Nem csoda, hiszen itt lehetett intézni a kárpótlást, a hadifoglyok kár­pótlási ügyeit, de akit sorsa e házba visz, itt kérdezi meg: merre, hová menjen ügyet intézni, itt vigyáznak a picik babakocsijára is. A két fiatal előadó igencsak állja a sarat minden nap - győzik erővel, bírják idegek­kel -, mert látszólag mindig nyugodtak, kedvesek. Pedig szerteágazó tevékenységi körü­k van, és mégis az ügyfél teljes megelégedésére végzik­ mun­kájukat. A hatósági bizonyít­ványok kiadása, hagyatéki leltár felvétele, munkakönyvek kiadása, illetékbélyegek árusí­tása is itt történik, hogy csak töredékét említsem a felada­tuknak. Magyarul: a teljeskörű ügyféltájékoztatás a feladatuk a hivatal nyitva tartási rend­jében. S teszik ezt nagy lelki­ismerettel, emberséggel, igen mostoha körülmények között. A múlt rendszerből itt felej­tett, ócska, elkoptatott székek, szőnyegek, néhány szekrény, asztal, három telefon és egy mechanikus írógép, ami nem igazán felel meg a kívána­lomnak. Úgy gondolom - finoman szólva -, az iroda erre a célra nem ideális. Az előtte lévő, méternél alig szélesebb váró, két-három székkel na­gyon szűk, és semmiképpen sem arra való, hogy száz vagy még ennél is több ügyfél gondján emberhez méltóan tudjanak segíteni. Úgy érzem, szükséges lenne az iroda átszervezése, felújí­tása, hiszen rég túlnőtte jelen­legi méreteit. Azonban ez csak halvány remény, amit a polgár­­mesteri hivataltól és az önkor­mányzattól remélni lehet. Élniük, mi több, dolgozniuk kell e mostoha körülmények közt is, hitben és remény­ségben. Ádám Andrea Csongrád Szilveszteri sztori a fürdőben Szerte a világon mindenfelé szilveszterkor búcsút monda­nak az óévnek. Hol így, hol úgy. A makói fürdő pancsoló­medencéjében régi hagyomány a habfürdős óév-búcsúztató. Szilveszter napján, az esti órákban a törzsvendégek egy­­egy flakon habfürdővel jelen­nek meg, amit a vízbe öntenek. Mikor már sokan összegyűltek, a medencében körbe ülve mindenkinek mint egy motel­la, úgy jár keze-lába. Rövid idő alatt hatalmas hab borítja a víz tükrét, és olyanná válik a medence, mint egy óriási für­dőkád. Ezután a habokba temetkezve andekdotákat és vicceket mesélve búcsúztatják a fürdőzők az óévet a fürdő­ben. Este 7 órára kiürül a me­dence, és csak a parton szerte­­széjjel heverő flakonok és a víz tükrében fuldokló habóriás árulkodik arról, hogy a fürdő vendégei itt már elbúcsúztatták az óévet. Mellettem egy idősödő hölgy és egy nagyon csinos, fiatal lány foglalt helyet. Az idősödő hölgy teljes erőbedo­bással azon volt, minél na­gyobbá váljon az előtte kelet­kezett hab. A fiatal lány kényelmesen elhelyezkedve élvezte a mások által felvert habfürdőt. Egyszer csak, a nagy erő­feszítéstől lihegve, megszólalt az idősödő hölgy: - T.­kém, ha csak ülsz ben­ne, és nem mozogsz, nem fog habzani. A fiatal lány nyugodtan ült tovább, és huncutkás mosollyal csak annyit válaszolt: - Nem biztos az, J. néni. Merjen valaki a nagy élet­­tapasztalatra hivatkozni ezek után. Bozsogi Attila Makó Jöjjetek az„Aranyházba”! Mint sokfelé az országban, Hódmezővásárhelyen is van a MEOSZ-nak helyi egyesülete. Ide járnak a városból a moz­gásukban korlátozott emberek. Mindennap szeretettel várják azokat is, akik még nem fordultak meg itt. A helyszín: Arany János utca 8. Szomorúan tapasztaltuk, kevés fiatal érzi át, hogy a személyes jelenlét mennyire fontos egy közösség számára. Szeretnénk elérni, hogy aktí­vabban éljék meg a mozgás­­korlátozottak is egymás között az együttlétet, egymás segíté­sét. Hogy ez minél felszaba­dultabban történhessék meg, ezúton szeretettel meghívunk minden fiatal mozgássérültet 1992. január 20-án, hétfőn, 16 órára az „Aranyházba”, hogy vegyen részt egy ismerkedő összejövetelen, ahol sorstársai körében új barátokra lelhet. Akik valamilyen oknál fogva nem tudnak személyesen részt venni ezen az összejövetelen, kérjük, jelezzék levélben, hogy léteznek, és ne zárkózzanak el, hiszen nem egyszeri alkalom­ról van szó. A viszontlátás reményében kívánunk mindannyiótoknak jó egészséget, kitartást és talán még nem késő, boldog új évet! „Aranyház” Hódmezővásárhely A városházi diszkóbár és pizzéria A vásárhelyi városházi pin­ce ilyen átalakításával egy városát szerető állampolgár nem érthet egyet, ha egyáltalán törődik valami kicsit is a város sorsának alakulásával. Újságjukban már volt egy­néhány cikk ezzel kapcsolat­ban, azonban azok az érvek mellébeszélések, melyet az önkormányzat képviselője adott. Főleg az 1992. január 8-án, a Kossuth rádióban le­adott riport után határoztam el magam az írásra. Az alábbi kérdéseim lennének a tisztelt polgármester úrhoz és az ön­­kormányzatunk képviselőihez. 1. A polgármester úr nyilatkozata a rádió riporte­rének nem volt valami elra­gadó. Amikor a riporternő megkérdezte a polgármester urat, hogy mikor tárgyalta a közgyűlés ezt az ügyet, a vá­lasz az volt, hogy nem tudom, hogy tárgyalta-e. Különös, hogy nem tudja. 2. A műemlékvédelmi felü­gyelőség hogyan járulhatott hozzá ehhez az egyedülálló, gyönyörű műemlék ilyen átalakításához? Csodálkozom, mivel olyan súlyos kötöttségek vannak még műemlék-magán­­házaknál is, de ennél ilyen en­gedékeny lenne a felügyelő­ség? 3. Ha egyáltalán tárgyalta az önkormányzat az átalakítást, akkor tisztelt képviselő urak hogyan szavazhatnak meg ilyet? A városnak diszkóbárra és szerb-olasz pizzériára van éppen oly nagy szüksége? Ennél fontosabbat nem tudtak volna létrehozni? Amikor azt tapasztaljuk, hogy a priva­tizációval sorra alakulnak át az üzletek vendéglátóegységgé? A Belvárosban vendéglátó­­egységek tömkelege található. Akkor csinálják éppen, amikor a munkanélküliek száma egyre növekedik, továbbá a nyugdí­jasok egyre lejjebb szorulnak és segélyért folyamodnak. Úgy gondolja a polgármester úr, hogy ennyi vendéglátó megél? Vagy ez a piacgazdaság? Kruzslicz képviselő úr nyilat­kozatát elfogadom, neki telje­sen igaza van. Bízom abban, hogy az önkormányzat vissza fogja vonni ezen határozatát, és kötelezi az illetékest — aki az engedélyt megadta­­ a homlokzat eredeti helyreállítá­sára. Ilyen, azt hiszem, egye­dülálló az országban, hogy a városházán diszkóbár legyen. Úgy vettem ki a polgár­­mester úr nyilatkozatából, hogy a lakosságnak nincs bele­szólása. Azon a véleményen vagyok, igenis van beleszólása az állampolgárnak. 4. Szeretném emlékeztetni az önkormányzati képviselő urakat és a polgármester urat, hogy van városunknak egy nagyon szép Fekete sas szállodája, amely segítségért kiált, hogy „mentsetek meg!”, hiszen a huszonnegyedik óráját éli. Azon kellene gondolkodni, hogy hogyan menthetnénk mejt az enyészettől. A polgármester úrnak és az önkormányzati képviselő uraknak a Fekete sast kellene privatizálni. Annak kellene új tulajdonost, illetve üzemeltetőt keresni Felvenné a versenyt a vá­rosháza pincéjével. Óhajtozunk az idegenforgalom után, de ha a feltételeket nem tudjuk biztosítani, akkor vajon szál­líthatunk-e rá? 5. Még egyet szeretnékk megkérdezni: vajon, ha netán nem jön be a várt forgalom melyet a polgármester úr vár és odébbállt a vállalkozó akkor kit terhel az anyag felelősség? Figyelem a köz­gyűléseket, de nem emlék­szem, hogy lett volna erre szó. Azt hiszem, minden várost szerető állampolgár helyet emeltem fel szavamat,­­ méltányolni fogják a képviselő urak és elgondolkodnak rajta hogy igaza van-e a városház diszkót ellenző tábornak? Horváth János Szentesen a tojás kilenc, Pesten hét forint negyven fillér Budapesten jártamban­­keltemben útba esik az an­gyalföldi Lehel tér. A térre, Bulcsú és Fóthi úti sarokra Deák Lajos, Kádár Gergely, Kun Sándor, Szabó István, Joó Lajos téesz-tag­­társaimmal 1956 végén, a szentesi II. Rákóczi Ferenc Tsz részére raktárat és eladó­helyiséget építettünk. Már egyikünk se tagja a jogutód Termál Tsz-nek, de érdek­lődéssel szemlélem a Lehel téri változásokat is. 1991. de­cember 6-án, 17 órakor, a Váci és a Bulcsú út sarkán léptünk a Lehel térre. A metrókijárattal szemben lévő elárusítóhelyen táblán felirat: Termál Tsz, Szentes. Az áruk között tojásra figyeltünk fel, Mikula napján az ára 7,40 volt. A sorok között a Lehel út fel haladva, a maszek szebbe árult 7,20-ért­. Gondoltul megérné Szentesen áruin mivel nem is terhelné a nag szállítási költség. Hajdani alapítótagként ja­vasolnám, hogy a tojás és m­ áruféleségeket árulhatnána Szentesen is, közepes, mé­tányos áron, friss és­­ áruválasztékkal, kínálati, elégedett vásárlókat és­­ hírnevet szerezhetne magáné a Termál. Kátai Ferenc Szentes HÉTFŐ 1992. JANUÁR 1

Next