Délvilág, 1992. január (49. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-14 / 11. szám

A Tantar, a makacs óra címbeli fantázianevet viselő órát még a boldogult szocializmus éveiben vásároltam, akkor, amikor a „nagy ember” még népszerűsége tetőfokán állt idehaza, de a szovjet birodalom elsőszámú vezetője már Gorki lett. Az óra nem valami hiper-szuper gyártmány, lévén, hogy a rigai óragyárban készült. Sétálója tetszetősnek nevezhető, doboza lakkozott pozdorja, melyen - közelről szemlélve - hamar feltűnnek az apró gyári hibák, a festék elkenődések, a lombfűrész kellően nem eldolgozott nyoma. Az intarzia-utánzat már komolyabb munka, csak éppen az egész, úgy ahogy van, kommersz, mégpedig szovjet kommersz. Nem is érdemelne az egész szerkezet egy árva szót (nemhogy sort), ha nem lenne valami kü­lönleges tulajdonsága. No, nem az, hogy minden félóra múlását két egymástól elkülönülő hanggal jelzi: bim-bam, s hogy minden egészkor becsületesen jelzi, hány óra van, kíméletlenül, ha kell, ha nőnt. A szerkezet számára nincs semmi kec­mec, hangja éjjel is eltölti a szobát. Kezdetben ezért alaposan felemlegettem készítői felmenőági nőrokonságát, aztán rájöttem (és megszoktam a hangját), hogy hát ennek éppen az a dolga, hogy jelezze, hogy múlik az idő. Mondom, hogy mindez érdektelen volna, s szóra sem lenne érdemes az egész, ha nem lenne az a bizonyos különleges tulajdonsága. Nos, kezdetben, amikor még mindig minden szépnek és jónak tűnt, a nyolcvanas évek derekán, akkori nagyjaink szerint a „coclista táborban”, a Tantar úgy járt, mint a parancsolat, ahogy egy, a munkáját serényen végző, öntudatos munkás dolgozott akkoriban. Csak kéthetente kellett felhúzni szerkezetét (mármint az óráét!), s ha nem felejtettem el ezt megtenni, akkor mutatta az idő múlását. Aztán, úgy ’88 körül, valami történt vele. Egyszerre megmakacsolta magát, s előbb hol sietett, hol késett, mintha bizony kifordult volna alóla az a bizonyos talaj (bár végig a falon függött), majd később hetente kellett „biztatgatni” a felhúzókulccsal. Amikor Tbilisziben, ’89-ben a szovjet hadsereg némi vérengzést „csapott” a grúzok között, akkor az óra (pedig nem is ott gyártották) egyszerre csak megállt, s hiába a felhúzókulcs, csak ingája némi lökdösése után kezdett működni - ha csak napokig is. A balti köztársaságok elszakadási kísérletére egyre makacsabb lett, lökdös­­hettem, húzogathattam. Három napig járt csak egyhu­zamban, akkor is csak nagy kínnal és keservvel és sok órai munkával megdolgozva. A karabahi összecsapásokat már teljes megadással fogadta, s mikor végre a Baltikum elszakadt az Oroszország által kreált Szovjetuniótól, már csak egyetlen órát volt hajlandó egyfolytában járni, azt is csak egy hasonló időtartamú „nógatás” után. A­z augusztusi puccs napjaiban furcsamód semmi baj nem volt vele - igaz, nyugtalanul is aludtam érces bim­bamjai miatt! December nevezetes napja óta - mióta a SZU nem létezik -, az óra sem jár, úgy viselkedik, mintha tudná, hogy a régi idők végképp elmúltak. Vita folyik a jogászok kö­zött a bejelentés dátumáról. Egyesek azt állítják, hogy a törvény életbelépése utáni 90 napos kiegyenlítetlen tarto­zásra kell kimondani a csődöt, míg mások azt mondják, hogy a törvény hatálybalépésének pillanatában, tehát korábban keletkezett, fizetetlen adóssá­gokra is vonatkozik a törvény. A jogi vita vagy eldől 3 hó­napon belül, vagy nem. Az bizonyos, hogy 1992 a csődök éve lesz, s valószínűleg még 1993 is. A várható csődhullám méreteiről is megoszlanak a vélemények. Nem ritka az olyan, mely szerint ilyen vagy olyan okból, saját adósság vagy behajthatatlan kintlevő­ségek miatt a hazai vállalatok 50 százaléka is csődbe mehet a következő két évben... Könnyebben kiszámíthatók a lakosságra háruló követ­kezmények. A munkaképes, nyugdíj előtt álló nők és fér­fiak körében (beleértve a pá­lyakezdőket is) közel 1 millió munkanélküli lesz a felszá­molások után. Ez áttételesen 4 millió embert, közte 2-2,5 millió szavazópolgárt érint. A jövedelemkiesés miatt arra is számítani kell, hogy egyelőre tovább nőnek a társadalmi fe­szültségek, növekszik a bűnö­zés, emelkedik az alultáplált gyerekek száma, ugyanakkor csökken a szórakozásra, kultú­rára, tanulásra fordítható pénz mennyisége. A fokozódó csa­ládi feszültségek miatt valószí­nűleg tovább romlik a válási és az öngyilkossági statisztika is. A felszökött munkanélkü­liséget az új, idegen vagy hazai tőkével rendelkező gazdálkodó szervezetek nem tudják gyor­san felszívni. Ezeknél ugyanis az oly áhított technika nagyon kis létszámot követel meg. Eközben a megállíthatatlanul beáramló menekültek olcsó munkája leszorítja a fekete­piaci­ munkabéreket, tehát a munkanélküli lakosság ott is egyre kevesebb jövedelmet szerezhet. Mit jelenthet a várható csőd­­(és felszámolási) hullám a költségvetésnek? Első közelítésben a követ­kezők eshetnek ki a bevételi oldalon: a felszámolandó vál­lalatok, szövetkezetek adója (ha volt ilyen); a munkanélkü­livé váló tömegek személyi jövedelemadója; a csődel­járásoknál született kényszer­megállapodás (a névérték alatti követeléskiegyenlítés) miatti jövedelemkiesés­­ a „jól mű­ködő” vállalatoknál, szövetke­zeteknél, és ami a legfon­tosabb, a bankoknál, a kintle­vőségüket elvesztő, „jól gaz­dálkodó”, de mások hibája miatt csődbe menő szervezetek adója. És most nézzük, milyen többletveszteségek várhatók a kiadási oldalon: a munkanélkü­livé vált tömegek munkanélkü­li segélye; a bűnözés vissza­szorítására irányuló többlet­­költségek; a várható sztrájk- és elégedetlenségi akciók leküz­désének költségei. Mi lesz két év múlva? Nehéz megjósolni. Vérátöm­lesztés után a beteg vagy meg­gyógyul, vagy meghal. SÜVEGES KÁROLY Január elsejével életbe lépett az 1991-ben elfogadott csődtörvény, amely előírja, hogyha a gazdálkodó szervezet bármely tartozását az esedékességet követő 90 napon belül nem tudja kiegyenlíteni, köteles csődöt jelenteni. Mivel a törvény szerint a gazdálkodó szervezetek vezetői a bejelentés elmulasztásáért a polgári jog általános szabályai szerint (vagyonukkal) felelnek, a csődöt be is fogják jelenteni. KEDD, 1992. JANUÁR 14. A csongrádi gyárban bőven ad témát akár a múlt, akár a jelen. Szemlélet kérdése, kinek melyik a fontosabb. Jómagam úgy döntöttem, arról írok, ami mostanság történik, de be­szélgetés közben mindig elő-előbújt a múlt. Jó alanyul szolgált ehhez az új igazgató, Soós Sándor személye, aki január 1-je óta áll az rt. élén. Kérte, ne róla írjak elsősorban, hanem az üzemről, de talán nem haragszik meg érte, ha nem teszek eleget a kíván­ságainak. Idézem inkább a beszélgetésünket! • Soós Sándor összenő­tt a Hódiköttel, de a vásár­helyi gyárral. Hogy került mégis Csongrádra?­­ Ez volt az egyetlen váltás az életemben. Harminc évig dolgoztam a Hadiköznél, elő­ször textiltechnikusként, majd kereskedelmi közgazdász dip­lomát szereztem munka mel­lett. Vásárhelyen jó helyem volt, mindig előbbre léptem, legvégül a kereskedelmi fő­osztályvezetői székben talál­tam magam. Csongrádra 1990- ben kerültem, szintén keres­kedelmi vezetőnek, s amikor elődöm, Keller János nyug­díjba ment, megpályáztam az igazgatói státuszt. Hárman adtunk be mellesleg pályázatot , az enyémet fogadták el. Jelenleg keresem az utódomat a kereskedelmi területre, emiatt vádak is értek. •Fúrják az igazgatót? - Na nem, azért nem erről van szó. A hirdetést úgy fogal­maztam meg, hogy férfi mun­katársat keresek, ez a kitétel azonban sokak érzékenységét bántotta. Holott én csak azt szerettem volna jelezni, hogy a kereskedelem kemény munka. Egy ember négy helyett is dolgozik, a vezető egyben se­gédmunkás, anyagbeszerző, tárgyal és a saját maga sofőrje. Egy hölgytől nem várhatom el, hogy utazzon el a Nyírségbe egy­ utánfutóval, és hozzon száz kiló bélésanyagot. • A szavaiból azt is ki­veszem, hogy kicsi a lét­szám.­­ Mindenkit beleszámítva 173-an vagyunk, ebből 18 az alkalmazott. Egy évvel ezelőtt, pontosabban 1990 őszén csökkentettük 14-gyel az adminisztratív létszámot, több embert azonban nem akarunk elküldeni. Sőt, a gépek mellé egyik napról a másikra 28-30 asszonyt fölvehetnék. • Pedig, ha jól tudom, Csongrádon legalább 800- an állás nélkül vannak.­­ A könnyűiparba mégsem jönnek szívesen dolgozni. Csongrád cívis város, a leg­több családnak van egy kis szőlője, ott egy nő megkeres annyit, mintha kötött munka­időben, teljesítménybérben nálunk lenne alkalmazásban. A munkánk most annyi, hogy két műszakot is indíthatnánk. De ember nélkül nem megy.­­ Összeomlott a szovjet piac, mégis van munkájuk. Hogyan?­­ Túléltük a krízist, vagyis a tavalyi évet. Akkor az oszta­lékot is bent hagyták a rész­vényesek, csakhogy menjen a verkli. Ha jól belegondolok, vásárhelyi kereskedelmi ve­zetőként én ástam meg ennek a cégnek a sírját, hiszen én szer­veztem meg a teljes kapaci­tásra a szovjet exportot. Mel­lesleg sok jó oldala volt a szovjet kapcsolatnak, nagy tételek, egyszerű darabok, csak dolgozni kellett. Na, ennek vége lett tavaly januárban, akkor ment ki az utolsó tétel a szovjet félnek. Februárban nem volt megrendelésünk, ezért saját kockázatunkra a belföldnek varrtunk. Úgy ápri­listól indultak azok a bérmun­kás szerződések, amelyek meghozták a nagy lehetősé­geket. Még másokkal is dol­goztatunk, ha mi nem bírjuk. Az éves termelési érték 65-70 millió forint volt, a nyereséget még nem tudjuk, a közgyűlés elé majd áprilisban kell vinni a mérleget.­­ Kik hordják a csong­rádi kötöttárut?­­ Németországban az Erika Rössler, Franciaországban a Marese, Angliában pedig a Darb­over céggel állunk kap­csolatban. Ők terítik szét az árut - pulóvereket, gyerek- és szabadidőruhákat - Európában. FEKETE KLÁRA Soós Sándor: „Keresem az utódomat" (Enyedi Zoltán felvétele) Ingyen telefon Ingyen juthat telefonhoz, amennyiben 15-én 12 óráig bejelenti igényét az ab­­rózfalvi önkorm­ányzatnál. Ennyi u furcsa 260 fo­ rintos hirdetés szövege, amelyet tegnap makói szer­kesztőségünkben álnéven adott fel egy ambrózfalvi férfi. A „kacsagyanús” információ nyomába eredve a falu jegyzőjétől megtud­tuk: nem Ambrózfalván, hanem Jerevánban, nem telefonokat, hanem pofo­nokat, nem ingyen, hanem vodkáért osztogatnak. Aki nem hiszi, az jelentse be telefonigényét a falu önkormányzatánál. Ez még nem Texas !folytatás az 1. oldalról) A fúrósokat ritkán látogat­ják, megszokták, hogy egyedül vannak. Most a szenzáció óta még kevesebbet beszélnek. Ők igazán tudják, hogy ez a várat­lan olajmennyiség még nem­­ jelenti Texast. Bár, nem is olyan váratlan ez az egész. Rátkai Emil fúrómester mond­ja is, hogy ezt a területet terv­szerűen térképezték fel és a geofizikusok (robbantásoknak nevezi) előre jelezték a kincset. Na és ha ez a mennyiség csak egy olajlencsét mutat, akkor mire való ez a korai öröm? Hisz előfordulhat, hogy esetleg egy hét alatt kijön az egész készlet! Az is igaz viszont — teszi hozzá -, hogy az itt töltött tizenkét éve alatt ilyen hoza­mot még nem látott. Nem két­száz köbméter ez naponta, hiába is írják az újságok, mivel ötöde víz. Azzal együtt is csak 140-150 köbméter a napi adag. És ha most nagy olajkincsről ad hírt a sajtó, még megkér­dezi a nép: miért emelik akkor a benzin árát? Szóval nem jó ez az elhamarkodott öröm. Igazán örülne, ha itt egy év múltán központi irodaház lenne („nem a vízfej miatt, hanem mert lenne munkánk”), de addig ne kapkodjunk. A szolgálatban lévő csapat­tagok helyeslően hümmögnek. Tavaly október óta vannak itt, s épp egy hete fúrták meg ezt a réteget. 1800 méterről jön azóta rendületlenül a 40 fokos olaj, de azért ne kiabáljuk el. Egyikőjük időnként kimegy meggyújtani a gázfáklyát, ne­hogy a veszélyes anyag a kör­nyékre üljön. A szeparátor folyamatosan dolgozik, s így a két tartálykocsi állandó kör­járatban van a kardoskúti tankállomáshoz. - Látom, otthon maradt a nyeles dorkó - mosolyog tér­dig sáros lábamra célozva az érkező geológus-technikus. Szóval ide csizma kell ám - világosít föl Árvai Lajos, pedig ezt már én is tudom. A frissen töltött vödörhöz lép, és az ujjára vett mintát kóstolgatja. Sós, vagy édes - ez itt a kér­dés. Megrökönyödésemet látva mondja, hogy a rétegvíz meg­állapításához ez bizony fontos művelet. Régi orosz módszer, de jó. Aztán hajlana a komoly szóra is, de hát nincs főnöki engedély a nyilatkozathoz, így csak annyit jelez: ilyen hoza­mot még ő sem látott. Ez a kút is mutatja, hogy a kisebb terü­letek kutatása legalább olyan fontos, mint a nagy szerke­zeteké. Az eltemetett régi rög­hegységek ugye... Mondaná még, de a tudományos geoló­giából alig értek. Utólag sajná­lom, hogy lelkes ismertetőjét félbeszakítottam. Terepjárójával kivisz innen, hisz itt ma már nem sok tör­ténik. A Nagykanizsáról érke­zett két kutató ugyanis mind­járt mérni kezd, mi is van a mélyben. Addig a fúrósok leáll­nak, pár óra pihenés követ­kezik. A majd kétezer méterre lenyomott műszerek nemcsak a 290 fokos hőmérsékletet mé­rik, de újabb információt adnak arról, hogy mi várható. Búcsúzásnál feltűnik, hogy még mindig lövöldöznek a közelben a vadászok. Gazdag ez a terület vadban. És olaj­ban? Várjunk még! - figyel­meztetnek ismét, amikor kocsi­ba ülnek. Matild hozza a karikát, hogy játsszak vele. Most dobjam be kedvenc játékát a mocsárba? VASS ISTVÁN PÉTER 3

Next