Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1993. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23 / 19. szám
§éf^`á©to®ööv al(dl[k Sárember Az Úristen csinált egy agyagembert, egy sárembert, osztán látta, hogy az nem sikerült. Ilyen sikertelen valami lett. Akkor azt mondta, hogy ez jó lesz nőnek. Elfelejtette rátenni a koronát arra a testre, osztán azért mondta, ez majd jó lesz a nőnek. Aztán megcsinálta újra Ádámot, oszt annak már csinált koronát is. (Asztalos Ferencné, Maroslele). Az ördög és az agyagember Úgy történt, hogy az Isten meggyúrta a földbül az embert. Lelket lehelt bele. Szárítgatta. Utána megcsinálta Évát. Igenám, de mind a kettő egyforma vót. Arra ment a sátán. Luciferkó. Aszongya: - Hát ez egyforma. Ezt nem lehet egymástól megkülönböztetni. Akkor elővette a kést. Kivágta Évaból ezt a dolgot, és odatette Ádámnak, ahol a mostani hímvessző van. Aszongya: - Most már jó. Igenám, de aszonta az Úr. - Most toltad el az egészet. Nagy hibát csináltál, mert ez a kicsi mindig oda visszakívánkozik. (Korom Lajos, Maroslele.) Hát amikor Uram-Teremtőm megteremtette a nőt és a férfit. Hát mindene megvan neki. Aszongya a férfi. De még egy nincs, de mit csináljunk neki. A férfinek megvót a hímvesszője, a nőnek is a baltavágás. Lyuk nem vót rajta. Hát osztán oda a hűvösre lefeküdt a nő. Szétvetette a lábát, oszt úgy aludt. Arra ment az ördög. Nézte. - Enyje, itt hiba van. - Aszongya: - Hát nincs rajta lyuk! Mindjárt az ördög elővette a fúrót, oszt kilyukastotta, kifúrta. Azóta kedves nagyon az a lyuk minden férfinek. Azóta lyukas a nő, és lehet használni azt a lyukat. (Halál Sándor, Szegvár) • Ma is suhancnak néznénk. Filigrán, örökmozgó alakja hol itt, hol ott tűnik föl a városban, metakommunikációs jeleit csak kevesen értik. Költő, néprajzkutató, újságíró. Mindahány olyan hivatás, amelyből nem lehet nyugállományba vonulni. Márpedig Polner Zoltán, aki holnap lesz hatvanéves, immáron nyugdíjas. Hiszi a pici! Születésnapján kívánunk termékeny éveket, erőt, egészséget. Köszöntjük néprajzi gyűjtéseinek néhány pikáns különlegességének közlésével. Isten éltessen, Zoli! Papp György metszete t egy időben Szerémi nagyj szeretettel viselte kedvenc farmerját; mindenhol, ahol csak megfordult, valósággal csodájára jártak a jugóból való blue jeansnak. Az, mint minden gatya, melyet valaha is ember hordott, azonban egy idő után vesztett méltóságából, lepotyogtak fémpatentjei, lehasadt róla a felirat és az eredetiségét bizonyító bőr négyszög - valamelyik koncerten hasította le róla egy mámoros hangulatú Edda-rajongó. Meg persze az indigó sem bírta örökké, s alaposan elhagyta a szövetet. Főleg a comboknál és persze hátul. Egy ideig még szalonképesnek hatott a gatya, s Szerémi büszkén mutogatta rajta emlékgyűjteményét. A lyukat a térden, amit egy március 15-dikei pesti megemlékezésen szerzett a Bem-szobornál, egy másik hasadást, ami egy későbbi, Batthyányi örökmécsesnél tett látogatását bizonyította, egy sárga, kimostalan foltot bős-nagymarosi emlékként. Ez volt ám a valódi nép-nemzeti gatya, nem amelyet egyes szamarak szerint az Eufrátesznél hordott a szittya magyar! Egy napon a blue jeans-t -ahogy farmerjét előkelően becézték a Lajtán túl - Szerémi úgy ítélte meg, hogy a történelmi relikvia már csupán egyetlen dologra jó - tudniillik arra, amire esetleg is tervezték a munkára. Tehát ebben járt újságot kihordani meg vagont rakni hajnalonként, s ebben ásta meg azt a két tucat sírt, melyért annak idején egy-egy ezrest adtak. De hát ezek az idők elmúltak, s Szerémi egy este azon kapta magát, hogy valami végképp megváltozott. Éppen az egyik nyilvános helyen támogatta könyökével a billegő pultot, szopogatta a kezében lévő pohárból a homoki fehéret, amikor érezte, hogy valami szösz áll ki gatyája derekából. Ahogy egy kicsit megrángatta, érezte, hogy az könnyedén enged, s Szerémi arra számított, némi fércelést sikerül eltávolítani a farmerból. Jó nagyot rántott a kiálló részen, s mire a mozdulat végére ért, egyszerre csak azt vette észre, hogy nincs más a kezében, mint nadrágkorca... Angol hidegvérrel távozott a billegő pult mellől, hazáig szentségelve a történelmi relikviák ócskaságán. KOROM ANDRÁS A népfőiskola ma még nem a legelterjedtebb oktatási intézmény Magyarországon. Pedig varázslatos ereje van. Az alig 150 éves képzési forma születésekor, mint a dán parasztifjak iskolája, egy nemzetet állított talpra, nagy megpróbáltatásai után. Azóta, az elmúlt másfél század alatt Európa több államába eljutva, a népfőiskolák a demokrácia, az emberség igazi műhelyeivé váltak. Kunhegyesen, a tízezer lakosú nagykun mezővárosban az ipar letűnőben, jobb napokat vár, a mezőgazdaság átalakulóban, veszteséges szövetkezettel, s ami a legfájóbb, a munkaképes lakosság harmada kényszerpihenőn. Mi lesz a fekete kunok földjén, boldogulhat-e, tanulhat-e szülőfalujában a sok-sok vidámabb napokra érdemes felnőtt állampolgár? Erről beszélgettünk ifjú Pénzes Istvánnal, a helybeli Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézet fiatal tanárával. • Milyen elképzelések alapján szervezték a népfőiskolát? - Aki manapság, ebben a helyzetben, mely jellemzi ezt a vidéket, talpon akar maradni, az nem feltétlenül a népfőiskolát választja elhivatottságul. Ugyanis igen erős jellem, egészséges gondolkodás és önbizalom szükséges ahhoz, hogy valaki szülőhelyén, emberi méltóságát megőrizve boldoguljon. Elsősorban mi ehhez akartunk, kívántunk segítséget nyújtani, amikor 1991. novemberében elindítottuk itt az első népfőiskolai kurzust - mondja a tanár úr. - A feladat a célokat tekintve rendkívül összetett volt. A népfőiskolai képzési forma jellegének megfelelően elsődleges szempontként kezeltük a hallgatók személyiségfejlődését, különös tekintettel a közösségi érzelmekre, valamintaz aktív együttes tevékenységre és az alkalmazkodásra. Nem lebecsülendő célunk volt az is, hogy a gyakorlatban hasznosítható ismereteket adjunk, miközben szerettük volna felkelteni a térség lakosságának az érdeklődését a népfőiskola, mint képzési forma iránt. Ugyanakkor tapasztalatokat is kellett szereznünk , a népfőiskolai kurzusok szervezéséről és lebonyolításáról. Az összefogás nem maradt el, így a Biogazdálkodási Népfőiskola, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság, a Biokultúra Egyesület, a városi önkormányzat és művelődési központ és a szakmunkásképző intézet támogatásával jöhetett létre a népfőiskola Kunhegyesen. Mi érdekli az itt lakókat? Milyen tevékenységi kört válasszunk, amely nem marad visszhangtalanul? Mivel a mezőgazdaság és a piac átalakulása, a munkerőpiaci gondok, a mezőgazdaság és a változó környezet egymásra gyakorolt kölcsönhatása közvetlenül érintették és érintik a városunk lakosságát, ezért első kurzusunk témájául a biogazdálkodást, a környezetbarát mezőgazdasági termelést választottuk. Tanfolyami rendszerben, 18 foglalkozás követte egymást, tizenhat héten át. Olyan szakembereket kértünk meg a foglalkozások vezetésére, akik szakmai felkészültségük mellett kellő népfőiskolai gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. A tematikára előzetesen tervezetet készítettünk, amelyet a hallgatóság az első foglalkozáson elfogadott. S az első kurzus végén 34 hallgató megkapta a minősített biotermelő oklevelet. - Elérték a céljukat? - Igazán talán öt-tíz év múlva mérhetjük majd le, de úgy érezzük, hogy az eredmény biztató. A legszebbnek azt ítéljük, hogy a népfőiskolai csoport a tanfolyam vége után is együtt maradt, s ma már a Biokultúra Egyesület kunhegyesi csoportjaként tevékenykedik. Nyilvánvaló, hogy a biogazdálkodási ismeretek átadása sem volt hiábavaló, bár hatásuk csak hosszabb távon mérhető és figyelhető meg. A tájra mindenképpen ráfér. • Hogyan alakul(hat) a népfőiskola jövője? - Attól függ, hogy a térség lakói elfogadják-e ezt az új képzési formát. Tavaly év őszén sikerült a Biogazdálkodási Népfőiskola II. évfolyamát, valamint a gazdák kérésére a Kunhegyesi Tehéntartó Gazdák Népfőiskoláját elindítani. Igen lényeges, hogy a személyi feltételek megteremtődtek, főleg abban az értelemben, összekovácsolódott egy néhány főből álló csoport, olyan emberekből, akik eszmeileg és szervezőközösségként is megismerték és megkedvelték a népfőiskolát. Ez a legfőbb biztosíték a jövőre. Erős tervünk, a nagykunsági bentlakásos népfőiskolai központ - a hajdani munkásőr bázison -, ahol az együttes tevékenység csoportformáló erejét kihasználva, a közösségben való gondolkodásra, alkalmazkodásra, emberségre szeretnénk nevelni hallgatóinkat. Nyitottak vagyunk bármely témakör iránt. Ahogy a társadalmi igény megkívánja. Tulajdonosi szemlélettel rendelkező, tulajdonos termelőkre van szükség, akár magángazda, vagy új típusú szövetkezeti tag az illető. Erősen hiszünk abban, hogy a népfőiskolának nemcsak múltja van, hanem fényes jövője is. SZ. LUKÁCS IMRE • Mire jó a népfőiskola? Tanulni a szülőfaluban is lehet 4 Isten embert teremt Megteremtette Isten Ádámot. No majd Ádám életre kelt, jött-ment a paradicsomba. Hiába vót akármilyen szép a paradicsom, egymaga vót. Aszonta neki az Isten: - Még vagy elégedve? - Nem, mert egyedül vagyok. Nincs senki társam itten. - Na nem baj, majd teremtek egy társat. Akkor elaltatta Ádámot, kivette a bordáját, és abból teremtette Évát. Mikor fölébredt Ádám, nézi. Egy gyönyörű szép nő. Aszongya: - Uram-Teremtem, ki ez? Aszongya: - Ez egy élő lény. A te társad. - No de, hogy került ide? Hát aszongya: - Elaltattalak, és kivettem a bordádat. Ebből lett ez a nő, Éva. - Uram-teremtőm, szedd ki az összes bordámat! Olyan huncut vót Adám. Inkább borda nélkül járna máig is minden férfi, nem elég neki egy nő. Ilyen vót Adám. (Galsi Józsefné, Mindszent.) Hogyan szaporodott el az emberiség? Ádám és Éva mikor megteremtődtek, hát az ingük leszennyeződött, még a zsebkendőjük is. Kimosta Éva a folyóba az alsóneműjét. De akkor azon gondolkodtak, hogy hova is terítsék, mert se ág, se fa, semmi nem vót a környékén. Ennek még kő száradni. Hát Ádám fölállította a hímvesszőjét, osztán Éva rátergetett. A hideg ruhára lekonyult. Osztakkó Éva négykézláb állt, Ádám meg betette a hegyit a lyukba. Ádámnak egy darázs közben megcsípte a fenekét. Nagyot lökött rajta, így kezdődött a származás, így szaporodott el az emberiség. (Halál Sándor, Szegvár.) • Tudományos emlékülés Szentesen Dr. Weszelovszky kapta a Bugyi István Emlékérmet Ebben a mai értéktipró világban a legjobb érzések egyike, ha valakinek a szakmai és emberi habitusáról maguk a kollégák állítanak ki bizonyítványt. Ez történt csütörtökön este Szentesen a területi kórházban, ahol már hagyomány, hogy évente egy alkalommal átadják az intézmény volt igazgatójáról, az európai hírű sebészprofesszorról elnevezett Bugyi István Emlékérmet. A tudományos emlékülést összekötötték a fiatal orvosok szakmai fórumával. Az elért szakmai pontszámok és tudományos eredmények alapján rangsorolták a 35 éven aluli orvosokat, és néhányan jutalmat is kaptak. A jelenlévők rövid előadásokat hallgattak meg a fiatalabb orvosgenerációk közreműködésével. Ünnepi bevezetőjében dr. Kovács Ágnes orvosigazgató hangsúlyozta, hogy az emlékülés nem valamiféle teátrális megnyugtatása a lelkiismeretnek, hanem a hovatartozásnak, az igényességnek a forrása, ami elválaszthatatlan dr. Bugyi István örökül hagyott orvosi, erkölcsi és tudományos teljesítményétől. Dr. Vajdovich István kandidátus, főorvos - a kórházban működő tudományos bizottság elnöke — ismertette a döntést, miszerint eddigi életművét figyelembe véve dr. Weszelovszky Iván kandidátust, a szülészeti-nőgyógyászati osztály főorvosát érdemesítették arra, hogy átadják neki az emlékplakettet. Szólt arról, hogy a kitüntetett egyébiránt címzetes egyetemi docens, több tudományos és minősítő szakbizottság tagja, aki orvosi, tudományos és korszerűsítési sikereivel és törekvéseivel méltón képviseli a kórház tradícióit. Példamutatóan foglalkozik az orvosutánpótlással is. Közel 80 publikációja jelent meg, és nagyon sok szakmai előadást tartott, többek között külföldön is. A vezetése alatt álló osztályon kimunkált, illetőleg szélesebb körben alkalmazott módszerek, eljárások közül nem is egy - javasolt vagy kötelező jelleggel - bekerült a Parlament által legutóbb jóváhagyott magzatvédelmi törvénybe. Ez önmagáért beszél. Dr. Weszelovszky Iván meleg szavakkal köszönte meg a megtisztelő elismerést. Felelevenítette személyes benyomásait és élményeit dr. Bugyi Istvánról, aki annak idején számos jó tanácsot fűzött az ő készülő kandidátusi értekezéshez is. Diaképek vetítésével kísért áttekintést adott a szülészeti - nőgyógyászati osztály munkájáról, fejlődéséről, az új és újabb műszerek, eszközök alkalmazásáról stb. Mint köztudott, a külön-külön működő szülészeti osztályok egyesítése is megtörtént. „Ha így évente összejövünk, és év közben is merítünk dr. Bugyi István szellemiségéből, akkor ő valóban köztünk marad, és emléke, példája nem gyengül” - fejezte be szavait a kitüntetett főorvos. SZ. R. SZOMBAT, 1993. JANUÁR 23.