Délvilág, 1993. augusztus (50. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-24 / 196. szám

TÖBB MINT SZÁZEZREN TEKINTETTÉK MEG az idei debreceni virágkarnevál színes menetét, melyben kilenc virágkocsit, valamint 28 hazai és külföldi művészeti együttest láthattak a nézők. (MTI - Telefotó) Isten éltesse! BERTALAN A név őse a görög Bartho­­lomaiosz és a latin Bar­­tholomaes. Arameus nyelven a „bar”, „fiú”-t jelent, így ér­telme „Ptolemaiosz fia” (vagy arameus nyelven „Tornai fia")­­lenne. Előfordul még héber alakja is, a „Bar Tomaj”. Nyelvünk az Árpád-házi ki­rályok idején vette át Bartalan, Birtalan, Bartalan formákon át, de családnévként is szerepel Barta, Bartos, Barkó, Bartók, Bolla formában. ÚJJÁSZÜLETIK A JAN HEWELIUSZ. A szczecini Euroafrica Hajóstársaság és a kolobrzegi (Koszalin vajdaság) Polska Zegluga Baltycka (Balti Lengyel Hajózás) nevű vállalat megépítteti az idén január 14- én elsüllyedt Jan Heweliusz vonat- és gépjárműszállító komphajó utódát. Az új hajó lényegesen nagyobb lesz szerencsétlenül járt elődjénél, és több célnak fog megfelelni: utasokat, vagonokat, teher­autókat és személygépkocsikat egyaránt szállít majd. „BARNÍTÓ” FÜRDŐ­RUHÁK. Nem kell jövőre nudista strandra menni. A test minden, textília fedte része is lebarnulhat, ha a napimádó a legújabb fürdőruhát, a Sun Select-et ölti magára. A barnító sugarak átbocsátását állítólag garantáló fürdőruhákat a müncheni sportvásáron, az Ispo-n mutatják be. FOTÓSAINK KÜLFÖL­DÖN, Stuttgartban, az atlétikai világbajnoksággal egyidőben nyílt meg az a kiállítás, amely a magyar sajtófotózást mutatja be az érdeklődőknek. A tár­laton lapunk két munka­társának, Schmidt Andreának és Gyenes Kálmánnak képeit is láthatja a német város kö­zönsége. „SLÁGERGYANÚS” fel­vételek kerülnek hamarosan a kínai lemezpiacra: a távol- keleti országban az egykori első számú vezető és állam-, alapító, Mao Ce-tung hét leg­híresebb beszédét tartalmazó CD-lemezeket adnak ki a közeljövőben. „A zseniális Mao Ce-tung hangja” címmel megjelenő, két lemezből álló csomagok várhatóan a jövő hónapban kerülnek az üz­letekbe, bár egyelőre még nem biztos, hogy a kínai toplistákra is nyomban föl fognak kerülni. Az intézkedés része annak a lépéssorozatnak, amellyel a hivatalos kínai vezetés - az erkölcsi mellett korántsem elhanyagolható - anyagi hasz­not is kíván húzni a kom­munista vezető születésének századik évfordulója alkalmá­ból december 26-ikán ren­dezendő ünnepségekből. A RADIO „PARTISCUM” kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!” mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Arany János u. 7. I­. em. Tel : 480-166/127. Fax: 325-930 A DAVOSZ KFT. szep­tembertől az alábbi szakké­pesítést nyújtó tanfolyamaival áll az érdeklődők rendel­kezésére: menedzser asszisz­tens; kisvállalkozások gaz­dasági ügyintézője; középfokú vámügyintéző; középfokú számítógép szoftverüzemel­tető; kezdő virágkötészeti; alapfokú személyi számítógép kezelő; dajkaképző; gyógy­növénytermelő és feldolgozó; gépkezelő; szövegszerkesztő; hálózatkezelő. Felvilágosítás: Szeged, Zárda u. 12/a. Telefon: 62/323-653 v. 62/326-131. Ugyanitt kihelyezett Exorg angol nyelvtanfolyam indul. (x) SZÁMVITELI SZAK­­ÜGYINTÉZŐI képzést indít közgazdasági érettségivel ké­pesített könyvelői képesítéssel rendelkezőknek a Perfekt Pénzügyi Szakoktatói és Ki­adó. Jelentkezés: Szeged, Tisza L. krt. 47. (Olajosház). Tele­fon: 62/311-373, 486-286. (x) A SZEGEDI Déri Miksa Ipari Szakközépiskola felvételt hirdet gépipari és villamosipari szakon levelező tagozatos technikusképzésre. Jelentkez­hetnek érettségizett szakmun­kások. Jelentkezési határidő: augusztus 30. Cím: Szeged, Kálvária tér 7. (x) TERRORISTA BILINCS­BEN. A perui katonaságnak sikerült elfogni a „Fényes Ösvény” nevű maoista ter­rorszervezet egyik befolyásos katonai vezetőjét, a „Federico” néven is ismert 38 éves Edmundo Cox Beauzeville-t. Tavaly szeptemberben a ter­rorszervezet alapítóját és legfőbb vezetőjét, Abimaél Guzmánt is elfogták a perui hatóságok, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. MAGÁNYOS LÖVÖL­DÖZŐ. Egy férfi a dél-afrikai Germiston városában lövöl­dözni kezdett AK-47-es rohamfegyverével néger gyári munkásokra. Tízen haltak meg és huszonegyen megsebe­sültek. Az áldozatok annak a csoportnak voltak a tagjai, amely egy múlt hónapban meggyilkolt fekete férfi te­metését készítette elő. CSÁSZÁRI KONYAK. A „Szavane” nevű grúz keres­kedelmi cégnél mostanában nagy az izgalom: a borokat for­galmazó vállalat egyik raktárában ritka kincsre bukkantak­­ egy üveg francia konyakra, mely feltehetően Napolon császár borpincéjéből származik. A palackot vizsgáló szakértők feltételezésüket arra alapozzák, hogy az üvegbe egy nagy „N” betű van vésve, s köztudott, hogy a francia császár számára palackozott italokat jelölték meg egykor ilymódon. Napóleon ragaszkodott saját boraihoz és konyakjához, hadjárataira a császári pincéből kikerülő italokat vitte magával. Az italkészlet egy része a dicstelen 1812-es hadjárat után Oroszországban maradt, egy-egy üveg még ma is felbukkanhat. A nemrégiben létrehozott „Szavane” cég egyébként Grúzia legrégebbi borászati üzemének örököse, a cég pincéiben számtalan régi italt őriznek, egyebek között egy üveg 360 éves vodkát és egy palack 300 éves tokaji aszút is. HALÁRVERÉS SZÁMÍ­TÓGÉPPEL. Jövő tavasztól jóval könnyebbé válik a bel­giumi Zeebrugge halkeres­kedőinek dolga. Egy helyi cég ugyanis korszerűsíteni kívánja a jelenlegi árveréses rendszert, mégpedig egy számítógépes hálózat segítségével. A vásár­lók a rendszer kiépítése után személyi számítógépeikkel otthoni karosszékükből licitál­hatnak a halakra, nem kell kifáradniuk az árverések je­lenlegi színhelyére, a hal­piacra. CSALÓKA. Pesten készítette ezt a felvételt a fotós, úgy tűnik, mint ha az Operaház elő­tt fekvő szfinx egy ott parkoló gépkocsi tetején foglalna helyet. (MTI - Telefotó) NEGYÉVENKÉNT ren­­dezik meg a magyar gyer­meksebészek kongresszusát. Az idei, tizedik tanácskozás házigazdája augusztus 26-28. között a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem gyermeksebészeti osztálya lesz. Az MTA Szegedi Bio­lógiai Központjában rende­zendő nemzetközi tudományos ülésre 150 résztvevőt várnak. A szakma hazai képviselői mellett mintegy húsz országból érkeznek neves, külföldi előadók. VÁSÁRHELYEN holnap, szerdán este 6 órakor az egyházi iskolák újraindí­tásának segítéséről tartanak tanácskozást a város katolikus és protestáns pedagógusainak részvételével az új templomi parókia gyülekezeti termében. A rendezvényre, amelyen békési és makói vendégek is tartanak tájékoztatót, a peda­gógusokon kívül is szívesen látnak minden érdeklődőt. IRODALMI DÍJ KA­­RADZICNAK. A legismer­tebb montenegrói irodalmi díjjal tüntették ki Radovan Karadzicot, a boszniai szerbek vezérét. A Riszto­ Ratkovics díjat Karadzic ,,A szláv ven­dég” című verseskötetéért kapta, amely a közelmúltban jelent meg Belgrádban és a montenegrói fővárosban, Pod­­goricában (azelőtt: Titograd). Karadzic Montenegro észak­keleti részében született. Sza­rajevóba azért települt át, hogy ott mint pszichiáter működ­hessen. EGYSZERŰ HALAN­DÓKNAK továbbra is tilos külföldi tévé­adások műholdas vétele Malajziában. A kor­mány napokban hozott döntése szerint kivételt csak a király és a miniszterelnök képez. A rendelkezésnek az az oka, hogy „megoltalmazzák ma malajziai lakosságot a káros kulturális befolyástól”. l­ehet édeskés, keserű, ifj vagy éppen kandírozott almaízű, lehet sárgás vagy vöröses színű, egy azonban biztos: szakértők szerint 13 Celsius fokon a legjobb, mert ha túl hideg, elveszti aromáját. Aki még nem találta volna ki, a sörről van szó, s annak is külön­ Sörivóknak való jeges brit változatáról, az „ale"-ről, amelyet gyakran rizzsel vagy kukoricával, cukorral és burgonyával főznek. A sörivás Nagy-Britan­­niában „bizalmi” kérdés, s a világossörök - angol nevén az ,,ale” — szerel­mesei rendszeresen sörfesz­tiválokon hódolnak pocak­növesztő szenvedélyüknek. A fesztiválok közül a legnevesebb, a Nagy Brit Sörfesztivál helyszíne nem­régiben London volt. Mint a DPA tudósításából kitűnik, az eseményen be­bizonyosodott: az amerikai olcsó sörök, a mexikói tömegáru divatja leál­dozott, s ismét a kis sörfőz­dék különlegességei hódít­ják meg a piacot. A silány nedűktől meg­­csömörlött sörivók 22 éve alapították a valódi vilá­gost, vagyis a „real ale"-t követelő egyesületüket, annak nyomán hogy a brit kocsmákat - a sajátos hangulatú pub­okat - mind nagyobb mennyiségben árasztotta el az amerikai „ipari” sör. A kampány eredménye mintegy két éve kezd mutatkozni: a „hordó­ból ” árult sörök fogyasz­tása évi két százalékkal nőtt, az ilyen söröket árusító pub-ok száma pedig hat százalékkal. A londoni fesztiválon az is kiderült, hogy az igazi brit sörivót két alapvető kérdés izgatja a leginkább: hogyan lehet 12 pint - mintegy hat liter - világost egy este meginni, s mégis viszonylag józannak ma­radni? És ami talán még fontosabb: hogyan lehet ilyen sörmennyiség mellett a férfias alakot megőrizni? - Én néhány alkohol­­mentes napot tartok minden héten. A többi csupán tré­ning kérdése - fedte fel személyre szabott titkát a sörfesztivál egyik szer­vezője. fi _ A fi / fi fi _ ___ Csongrád megyei hírlap Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE. Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS. Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Hírszerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Városi szerkesztőségek vezetői: BÁLINT GYULA GYÖRGY (Csongrád), OCSOVSZKY LÁSZLÓ (Hódmezővásárhely), SZABÓ RÓBERT (Szentes), TÚRI TIBOR (Makó). Sportrovatvezető: SÜLI JÓZSEF KIADJA: a DM Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE. Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), KISPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER. Szerkesztőség és Kisd­ó* 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. lelefon: 481-281*, titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460, sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Telefax: 481-333. Szedés: DM Kft. Nyomás: NPI: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67., telefon: 323-047. Igazgató: Surányi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 210 Ft. HU ISSN 0865 - 9044 Mai lapunk szerkesztője: Szávay István HATALMAS FOGÁST CSINÁLT nemrégiben a kínai rendőrség: az ország északi részén egy nagyszabású akció során 680 ezer­ pornográf újságra bukkant, s ez a kom­munista rendszer létrejötte, azaz 1949 óta a hatóságok legnagyobb sikerét jelenti ezen a téren. A nyomozás során Hopej és Santung tartomány­ban öt titkos nyomdára buk­kantak: ezek az elmúlt két év­ben - a pornólapok mellett - további 170 ezer illegális kiadványt készítettek. A VILÁG LEGHOSZ­­SZABB kőolaj és földgáz­­vezetékének megépítését ter­vezi a japán nemzetközi ke­reskedelmi és ipari minisz­térium. A közel hatezer kilo­méter hosszú vezeték Közép- Ázsiából szállítaná az energia­­hordozókat Kínán keresztül a Csendes-óceán partjáig. Japán célja a vezeték megépítésével, hogy biztosítsa a maga és a kelet-ázsiai államok számára a folyamatos és biztos energia­­ellátást. Az elképzelés meg­valósítására várhatóan a következő évszázad első éveiben kerül sor.

Next