Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-01 / 205. szám
X2X- • Döntött el A kormány Megszűnik a kulcs A kormányülést követően Bokros Lajos pénzügyminiszter elmondta: a kabinet határozottan állást foglalt a márciusban kezdett stabilizációs program folytatása mellett. Az első eredmények ugyanis már jelentkeznek. Míg az első negyedévben a folyó fizetési mérleg hiánya 1,4 milliárd dollárt tett ki, a második negyedévben a három havi deficit 625 millió dollárra csökkent, s így az első félévben minimális mértékben haladta meg a 2 milliárd dollárt. Az év végén a folyó fizetési mérleg hiánya várhatóan 3 milliárd dollár körül alakul, ami azt jelenti, hogy a múlt esztendőhöz képest közel egymilliárd dollárral csökken a deficit. Hasonlóan bíztató a költségvetés helyzete is. Augusztus végéig 206 milliárd forintos hiány jött létre úgy, hogy az első negyedév végén a deficit már 146 milliárd forintot tett ki. A pénzügyminiszter szerint a pótköltségvetés által meghatározott keretek tarthatók. Mérséklődőben van az infláció is. Az év első hónapjaiban a fogyasztói áremelkedés havi mértéke 4 százalék körül alakult, júliusban pedig az inflációs ráta már egy százalék alá került, így az idén összességében 28-29 százalékos infláció várható. Igen bíztató, hogy a megszorító intézkedések ellenére a gazdasági növekedés nem torpant meg, a gazdaság teljesítménye idén is mintegy 2 százalékkal bővül. Mindezek alapján jövőre is szigorú költségvetési politikára van szükség. A kormány úgy döntött, hogy az államháztartás összevont hiánya nem haladhatja meg a GDP 3,9 százalékát, ami 258 milliárd forintot jelent, így a költségvetési deficit 220 milliárd forint, a tb-alapok hiánya 17 milliárd forint, a decentralizált pénzügyi alapoké 13 milliárd forint, az önkormányzatok költségvetéséé 7 milliárd forint lehet. A pénzügyminiszter szerint a költségvetésbe több, a gazdaság számára kitörési pontot jelentő elemet is beépítettek, így prioritást élvez az export- és beruházásösztönzés. Ennek érdekében duplájára emelték a gazdaságfejlesztési alapban lévő összeget. Jövőre előnyt élvez az infrastruktúra fejlesztése, elsősorban az útépítés. Az M5-ös autópályát nem Kecskemétig, hanem Kiskunfélegyházáig építik meg és előkészítik az M3-as autópálya továbbépítését is. A prioritási listán helyet kapott a közoktatás fejlesztése is. A kormány a Pénzügyminisztérium által javasolt személyi jövedelemadó-táblát fogadta el. A legfontosabb változás, hogy megszűnik a nullakulcsos sáv és 150 ezer forintos éves jövedelemig 20 százalékos adót kell fizetni. Ezen felül a tábla változatlan marad. A bérből és fizetésből élők számára a megnövekedett terheket adójóváírással ellentételezik. A kompenzáció elsősorban az alacsony jövedelműek számára előnyös, a magasabb jövedelműeknél csak részben fedezi a többletadó-kiadást. A számítások szerint évi 350- 380 ezer forint feletti jövedelem esetén állhat elő ez a helyzet. Kettő százalékkal emelkedikjövőre a kormány javaslata alapján a munkavállalók által fizetendő társadalombiztosítási járulék, s annak mértéke így a jelenlegi 10 százalékról 12 százalékra változik, amennyiben ezt az Országgyűlés is jóváhagyja. A kormány viszont azt tervezi, hogy januártól 2 százalékkal, majd júliustól újabb 2 százalékkal csökken a munkaadók által fizetett tb-járulék. Az idén mintegy 8-9 százalékos mértékű reálbércsökkenés alakult ki, s ez a tendencia jövőre is folytatódik, bár a visszaesés mértéke nem lesz ilyen drasztikus. A kormány a Jegybank Tanács állásfoglalásának megfelelően meghatározta a januártól alkalmazandó havi csúszóleértékelés mértékét. Ez jövőre 1,2százalék lesz, szemben az idei márciustól június végéig érvényesített 1,9, illetve a jelenlegi 1,3 százalékkal szemben. A kisebb leértékelésre annak eredményeként kerülhet sor, hogy az ez évi 28-29 százalékos inflációval szemben jövőre a fogyasztói árak 19-20 százalékkal emelkednek. A gazdaság növekedése várhatóan jövőre is 2 százalék körül alakul, és a folyó fizetési mérleg hiánya további egymilliárd dollárral csökken, 2 milliárd dollárt tesz majd ki. Ezt a deficitet már finanszírozni fogja a beáramló működő tőke, ami azt jelenti, hogy 1996-ban megállhat az ország külső eladósodása. Foglalkozott a kormány a hároméves gazdasági stratégiával. Ennek alapelve, hogy a gazdaság számára a fenntartható növekedés feltételeit kell biztosítani. A gazdaság teljesítménye exportvezérelt módon bővülhet. A program szerint tovább csökken 1997-ben a fizetésimérleg-hiány 1,5 milliárdra, és 1998-ban is hasonló mértékű deficit lesz. Az export viszont gyorsul, mégpedig úgy, hogy a gazdaságirányítás nem korlátozza az importot. A GDP jövőre 2 százalékkal, 1997- ben 2-3 százalékkal, 1998- ban 4-5 százalékkal növekedhet. Az államháztartás hiánya - privatizációs bevételek nélkül - 1997-től már nem haladhatja meg a 3 százalékot. Bokros Lajos szerint ez az a program, amely alapján a nemzetközi pénzügyi intézményekkel megállapodás köthető. Jelentősebb vita a csütörtöki ülésen az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban alakult ki. Végülis abban egyetértettek a kormánytagok, hogy az önkormányzatok a költségvetésből 414,5 milliárd forintot kaphatnak. Ennek az összegnek az elosztására mást javasolt a Pénzügyminisztérium és mást a Belügyminisztérium. Mindkét tárca egyetért abban, hogy a személyijövedelemadó-bevételek 36 százalékát kell visszajuttatni az önkormányzatoknak. A BM szerint az arányosan visszaosztott rész ebből 28 százalék, a PM szerint 25 százalék lehet. Végül is az utóbbi változatot fogadta el a kormány, azzal, hogy - mint Bokros Lajos fogalmazott - e döntésés még megváltoztatható, nem ezen múlik a koalíció sorsa. Lakos László földművelésügyi miniszter több olyan törvényjavaslatot ismertetett, amelyet a kormány az őszi ülésszakon terjeszt a Parlament elé. Ezek mind az agrárgazdaságot érintik. A mezőgazdasági termelők hitelhez jutását segíti a közraktározásról szóló törvényjavaslat. A jogszabály biztosítja olyan közraktárak létrejöttét, ahol a termelők elhelyezhetik árujukat és az igazolásként kapott közraktárjegyet értékesíthetik vagy kölcsön biztosítékaként használhatják. Ettől a rendszertől azt várják az ágazat irányítói, hogy megszűnjön az anyagi nehézségek miatti eladási kényszer. Módosul az agrárpiaci rendtartás szabályozása. Ez érinti a garantált árak, illetve az irányárak rendszerét. A terméktanácsok - ha a parlament is jóváhagyja a javaslatot - nagyobb hatáskört kapnak. Javaslat született a gazdasági kamarákról szóló törvénnyel kapcsolatban is. Eszerint a kistermelő is tagja lehet az agrárkamarának, bár esetében a kötelező tagságot nem alkalmazzák. Várhatóan azonban akkor juthatnak a kistermelők központi támogatáshoz, ha tagjai az agrárkamarának. A földhivatali illetéket ingatlannyilvántartási szolgáltatási díj váltja fel. A díj a földhivatalokat illeti meg, növelve saját bevételüket. A kormány javaslata szerint a hiteles másolat elkészítése 500 forintba, a változás átvezetése 300 forintba kerül. 200 forintot kell fizetni akkor, ha valakinek igazolásra lesz szüksége arról, hogy nem történt a nyilvántartásban változás. A tulajdonjog-bejegyzés 3 ezer forintba kerül, és a jelzálog bejegyzése maximálisan 6 ezer forint lehet, de általában a követelés 5 százalékát éri el. Lakos László elmondta, hogy a jövő év végéig rendezni kívánják a földtulajdon és a kárpótlás ügyeit, nyilvántartásait. (MTI) Több fontos gazdasági kérdésben döntött a kormány csütörtöki ülésén. Jóváhagyta a jövő évi költségvetés sarokszámait, az alkalmazandó személyi jövedelemadó-táblát, állást foglalt az önkormányzati finanszírozás módjáról, és meghatározta az 1996-ban alkalmazandó havi csúszóleértékelés mértékét. Az ülésen téma volt a hároméves makrogazdaság-politika által megszabott növekedési pálya feltételrendszere. FUTAMIDŐ KLév • Győr 06-96-324-324 • Pécs: 06-72-224-049 • Szeged: 06-62-312-260 •Veszprém: 06-88-420-298 évt KAMATFIZETÉS: FÉLÉVENTE Jegyezhető augusztus 28-szeptember 8-ig. Jegyzési helyei: QUASTOR, a KERESKEDELMI BANK Rt. fiókjai a K&H Brókerház szervezésében, a KONZUMBANK, az AGROBANK, a MEZŐBANK, és a TAKARÉKSZÖVETKEZETEK kijelölt fiókjai A Quaestor Rt. Irodái: Budapest 212-1964,212-1965 • Debrecen: 06-52-311-364 • Eger: 06-36-428-410 • Az idei, sorrendben 42, vásárhelyi őszi tárlaton 148 művész 241 alkotásával ismerkedhet meg a közönség; a kiállítást ezúttal Jobbágyi Zsuzsa művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria mai magyar osztályának főmunkatársa rendezi. A megnyitó a tervek szerint október 8- án, vasárnap délben kezdődik, megnyitóbeszédet Kádár János Miklós festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke mond - tájékoztatta lapunkat tegnap Nagy Imre művészettörténész, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója. A tizenkét tagú zsűri a napokban fejezte be a tárlatra beküldött 508 alkotást, melyeket 197 művész készített. Nagy Imre elmondta, hogy bár a tárlatra az idén egy művész műfajonként legfeljebb három alkotást küldhetett be, a művek mérete miatt a zsűri végül úgy döntött, hogy a fődíjat elnyerő alkotó kivételével minden résztvevőtől maximum két művet állítanak ki. A vásárhelyi művészek alkotásának bírálatakor a pozitív diszkrimináció elve érvényesült, ami azt jelenti, hogy legalább egy munkával minden, a kiállításra jelentkező vásárhelyi alkotó jelen lesz a tárlaton. A zsűri minden tagja minden műre szavazott, miután mindegyikük elmondta érveit az adott mű mellett vagy ellen, így a válogatásban túlzott szubjektivitás nem érvényesülhetett. A zsűri javaslatára a jövő évi tárlatot előkészítő bizottság el fogja dönteni: a jövőben továbbra is helyt ad-e a tárlat az iparművészeti alkotásoknak, vagy nem. E döntésre azért van szükség, mert a 70-es években az iparművészek nagy számba vettek részt az őszi tárlatok, az utóbbi években azonban csak néhány ilyen alkotó küldtek be. A múzeum igazgatója e mondta, hogy az intézmény pályázatokon nyert összegekb az idén is megjelenteti azt katalógust, melyben egy-eg művel minden alkotó képviseteti magát. B. I • Összeállították az idei vásárhelyi őszi tárlat anyagát Az idén nagyobbak a festmények 1995. SZEPTEMBER 1., PEN! • Kukta Eriknét, az önálló Bokrosi Általános Iskola megbízott igazgatónői Milyen érzésekké kezdi a tanévet? A Bokrosi Általános Iskola szeptember 1-jétől önálló kezdi a tanévet. Eddig a Piroskavárosi Általános Iskolái tartozott. Kukta Erikné 12 éven át a polgármesteri hívc művelődési osztályának vezetőjeként tevékenykedett, a vőben a bokrosi iskola igazgatónője lesz, és nagyon várja tanévkezdést. - Évek óta komoly küzdelmet vívnak a bokrosi szülők az iskolájukért és gyermekeik esélyegyenlőségéért - mondja Kukláné. - Az iskola kis tanulói létszáma állandó veszélyhelyzet érzetét adta az embereknek. A küzdelem azért is folyt, hogy az iskola korszerűbb legyen. Ezen azt értem, hogy modern módszerekkel, technikákkal oktassanak ebben az intézményben, és tanítsanak idegen nyelvet, számítástechnikát. • Milyen érzésekkel hagyja itt régi munkahelyét és kezd egy másikba? - Úgy érzem, hogy a gyakorlatban most sokkal többet tudok tenni az iskoláért, mint a hivatali íróasztal mögött. Most szívesebben vagyok azon az oldalon, és szívesebben küzdök velük együtt egy nemes cél érdekében. • Pályázatot írtak ki az igazgatói posztra? ■- Nem. Az iskola különválásáról csak az augusztus 18-i testületi ülésen döntöttek, így pályázat kiírására már nem volt idő. A megbízott igazgatói tisztséget egyéves időtartamra kaptam. A pályázatot a következő tanév előtt írják majd ki. - Miért vállalta? - Láttam a szülők hihetetlen nagy munkakedvét, tenniakarását, és azt a gyerekeik jövőjét abban látják, hogy korszerű, modern iskolába adják őket. Hisznek abban, hogy a tudásnak értéke van ebben az országban. Látják, hogy csemetéjük jövője elsősorban az iskolától függ, és ezért mindenféle áldozatra képesek. Ez az egyik dolog. Azi az, hogy az iskola műszaki, technikailag jó állapotban , nagyobb anyagi ráfordíta nincs szükség. Azt is lehet mdani, hogy az épület szinte k szerű. Szeptemberben a Freir technikával való oktatást szetnénk bevezetni két osztályb az elsőben és a másodikban. • Hogyan látja, az iski különválása a piroskavár iskolától lehet-e első fét Bokros önállósága felé? Erről nem tudok sokat adani, hiszen ez várospoliti kérdés. Akár különválik a két repülés, akár együtt marad, az kora kérdése most megoldó látszik. • Mit jelent ez a különvá at iskolának? - Egy teljesen új tantest állt fel. A tanárok egy része a roskavárosi, másik része a Schenyi Általános Iskolából írült ide. Azokból a pedagógsokból állt össze ez a fiatal testület, akik valamilyen oki fogva - és itt hangsúlyozni várom, hogy nem szakn okokról van szó - az összevotsok és létszámleépítések mi munkanélküliekké váltak volt vagy csak részmunkaidők tudták volna őket foglalkozni. Milyennek látja a jövőt? - Egyelőre nagyon nagy ilatokban nem tudok gondokodni. Rengeteg a tennivaló Lázasan folynak az előkészülek. Most az a legfontosal hogy szeptemberben elindult az élet. Tápai Krisztis Sz. S.-né, vásárhelyi olvasónk azt szeretné, ha az Oldalkosár utca 3-as számú háznál a lépcsőhöz kapaszkodót szerelnének, mert a mozgáskorlátozottak így nem tudnak rajta közlekedni. A vásárhelyi közterületfelügyelet vezetője, B. M. olvasónk, a játszótéri kutyasétáltatással kapcsolatos, tegnap megjelent panaszára elmondta: Az, hogy olvasónk még nem látta a közterületfelügyelőket a Nagy Imre utca környékén, nem jelenti azt, hogy azok nem járnak arra. Mindenfelé ellenőriznek, így ott is. A tilosban sétáltatókat minen esetben figyelmeztetik, sokszor bírságolnak is. Minden kutya mellé azonban nem állíthatnak felügyelőt. Az embereknek maguknak kellene belátással lenniük egymásra A. Sz. szegedi olvasónk azért telefonált, mert Vásárhelyen áthaladva többször tapasztalta, hogy a Szántó Kovács János és a Jókai utca kereszteződésében a rendőr forródzó lámpa rendkívül rövid ideig mű zöldet. A 45-ös főúton közteke autósok közül egy-egy alkalom a legfeljebb három képes átjut a csomóponton - mondta olvasó, aki természetesen azt szeretné, állítanának a lámpákon. A. Sz. bejelentésével kapcsoltan a Szegedi Közúti Igazgatás munkatársa elmondta: az említ helyen a 45-ös főút folyamatos zc jelzést kap, mindaddig, amíg a Jós utca felől, vagy a Szántó Kovácsános utca balra kanyarodó sávjáb nem „jelentkezik be” valaki. Ilyekor egy helyi érzékelő, egy úgyrvezett detektor észleli a járművet, a lámpa automatikusan átvált nhány másodpercre, elengedve a kresztirányú, illetve a kanyarod szándékozó forgalmat. Olvasói valószínűleg olyankor érkezhetett csomóponthoz, amikor egymás it több autó is érkezett a Jókai utca elől a kereszteződéshez. Sz. I