Délvilág, 1998. február (55. évfolyam)

1998-02-17

Kedd, 1998. Febr. 17. • Metész-fordulat Felmentették Zsiklát és • Kiskörös (MTI) A Mezőgazdasági Ter­melők Érdekvédelmi Szövet­sége (Metész) szombaton tar­tott elnökségi ülésén felfüg­gesztették Zsikla Győző alel­­nök és Thirring Ákos elnök­ségi tag tagsági viszonyát, aminek folyományaként nem tölthetik be tisztségüket a to­vábbiakban - értesült az MTI a szervezet vezetéséhez kö­zeli forrásokból. Kósa Gyula elnök az értesülést nem kí­vánta kommentálni. A tö­mörülés szóvivője - noha nem cáfolta a hírt - nem kí­vánt nyilatkozni az ügyben. Thirringer Thirring Ákos úgy nyilatko­zott: sem ő, sem Zsikla nem kapott meghívót a szombati tanácskozásra, ezért fontoló­ra veszi, hogy peres úton kér­je a tanácskozás és a döntés érvénytelenségének kimon­dását. Úgy vélekedett, ezzel a lépéssel Kósa Gyula „a Me­­tészben történt súlyos gazda­sági törvénysértéseket”, vala­mint a G. Nagyné Maczó Ág­nes nevével fémjelzett Új Szövetség Magyarországért Egyesületben betöltött alel­nöki posztja miatt előállt összeférhetetlenséget kívánja elkendőzni. • Hétvégi akció Makón Versenyben a gyökértolvajokkal • Munkatársunktól A hét végén a makói rend­őrkapitányság akciót tartott a városban. A rendőrök pénte­ken és szombaton késő este a makói kocsmákban, diszkók­ban, szórakozóhelyeken tar­tottak ellenőrzést, és elfogtak három körözött személyt. A közúti igazoltatás nyomán pedig négy ittas vezető ellen kezdeményeztek eljárást. A kapitányságtól megtudtuk azt is, hogy a jövőben egyre gyakrabban kerül sor ilyen hétvégi akciókra. Vasárnap hajnalban vi­szont a betörők dolgoztak: a makói Munkácsy utca egyik házába hatolt be valaki, majd készpénzzel és ékszerekkel távozott. A kár megközelíti a százezer forintot. Hétfőn hajnalban az Ósze­gedi úton több fóliaházat is megrongált valaki, harminc­ezer forintos kárt okozva a gazdáknak. Kiszomboron, a Pincedomb egyik kiskert­jéből drótkerítést, hullámle­mezt loptak el, Apátfalván pedig betörtek a Mini ABC- be, ahonnan százhúszezer fo­rint értékben vittek el ciga­rettát, italt és ételt. Gerizde­­sen a rendőröknek majdnem sikerült elfogniuk egy gyö­­kértolvaj-csapatot. Valaki ugyanis 5.50-kor értesítette a kapitányságot, hogy a föld­jén szedik a gyökeret. A járőrök a kapitányság illeté­kese szerint rövid időn belül a helyszínre értek, a tettesek azonban addigra kereket ol­dottak. Nem sikerült megta­lálni őket azután sem, hogy a rendőrök átfésülték a kör­nyéket. A tulajdonos kára 30 ezer forint. Ékszerek a szoknyában A Csongrád és a Békés megyei pénzügyőröknek az elmúlt héten 91 felderítésük volt 1,9 millió forint érték­ben. Két devizaszabálysértést és négy csempészetet jegyez­tek. Röszkén egy jugoszláv állampolgár autóbuszát kutat­ták át a vámosok, nem ered­ménytelenül. Különféle rej­tekhelyeken 15 palack freon­gázt találtak. A lefoglalt áru értéke 306 ezer forint. Tizen­négy személytől vettek el 3-3 karton cigarettát a röszkei fi­náncok. Nagylakon egy be­utazó cseh állampolgár öv­táskájából 59 darab aranyék­szer került elő. Öt szlovák hölggyel is meggyűlt a pénz­ügyőrök baja ezen a határát­kelőn. Tőlük 202 gramm ara­nyat foglaltak le. Az ékszere­ket ruházatukban dugták el az ellenőrzés elől, ám nem eléggé. Az említetteken kívül lefoglaltak még a vámosok 495 karton cigarettát, 16 da­rab telefonadaptert, 29 pár papucsot, 14 doboz mézes süteményt, 135 csokoládét. V. F. S. • Fénymásolt olasz vízum Nagylakon Se be, se ki... • Munkatársunktól Ismét a kamionok árnyé­kában próbált bejutni Ma­gyarországra egy román ál­lampolgár Nagylaknál. A ha­tárőrök szombaton figyeltek fel a kamionok között rejtőző férfira, akinek ugyan volt út­levele, ám azért nem akarta megmutatni, mert benne volt a kiutasítást dokumentáló be­jegyzés. A férfi ügyészi meg­rovásban részesült tettéért. Egy másik románt viszont Romániába nem engedtek visszatérni a nagylaki ha­tárőrök. Az útlevél-ellenőr­zéskor ugyanis az okmányból előkerült egy színes fénymá­sológéppel készített olasz ví­zum is, melyet a férfi Buda­pesten, egy parkolóban vásá­rolt, legalábbis ezt állította. A vizsgálat idejéig a férfi az orosházi határőrség közössé­gi szállójának lakója lesz. Robbantásos merényletek • Coimbatore (MTI) Tucatnyi robbantásos me­rénylet volt Dél-India egyik városában, ahol egy hindu nacionalista vezető választá­si gyűlést készül tartani. A halálos áldozatok száma 26. A Bharatija Dzsanata Párt színeiben kampányoló poli­tikusnak semmi baja nem esett, mert késésben volt a programjához képest. • Modern technológia plusz szaktudás - rendszerben „John Deere-háton" Európába A magyar mezőgaz­daság termelékenységét csak a modern technoló­giák alkalmazásával le­het növelni. A tőkeigé­nyes beruházásokra azonban kevés gazdál­kodónak van pénze, s míg a hitelhez jutás szi­gorú feltételei nem eny­hülnek, nem várható gyors változás. A teljes termelési rendszereket forgalmazó KITE Rt. vá­sárhelyi alközpontjának vezetője azonban biza­kodó, szerinte a nehéz­kes banki ügymenet el­lenére is eladható ma Magyarországon a vi­lágszínvonalú technoló­gia. Bár a KITE Rt. vásárhe­lyi, Kutasi úti alközpontjába lépőnek először az udvaron, illetve a bemutatóteremben kiállított gyönyörű kombáj­nokon, illetve traktorokon akad meg a szeme, arról sem szabad elfeledkezni, hogy a gazdák nemcsak a világszín­vonalú technológiáért, de akár egy zsák műtrágyáért vagy vetőmagért is betérhet­nek ide. - A KITE létrejötte a 70- es évekre nyúlik vissza - tudtuk meg Giay Róberttől, a cég vásárhelyi alközpont­jának vezetőjétől. - Abban az időben az élelmiszerter­melésben bekövetkezett vi­lággazdasági válság miatt a mezőgazdaság stratégiai ága­zattá vált. Különösen a ga­bonatermesztés jelentősége nőtt meg. Az akkori politikai helyzetben Magyarország számára csak az intenzív fej­lesztés jelenthetett kiutat. A feladat megoldására alakult meg - nonprofit szervezet­ként - a KITE, mely komp­lett, világszínvonalú terme­lési rendszerek forgalmazá­sával igyekezett megterem­teni a termelés technológiai, biológiai és kémiai hátterét. Azaz gépeket, vetőmagokat, illetve műtrágyákat hoztunk a honi piacra. A rendszervál­tás után piaci alapokra he­lyeztük a munkánkat. A mezőgazdasági támogatások rendszerének megváltozásá­val '96-ban új erőre kapott az agrárium fejlődése. A KITE ugyanebben az évben nyerte el a több mint másfélszáz éves múltra visszatekintő amerikai John Deere típusú mezőgazdasági gépek for­galmazásának kizárólagos jogát, és erre az időszakra tehető a vidéki alközpontok kiépítése is, így a gazdák sokkal könnyebben érhetik el szolgáltatásainkat. • Vajon van-e fizetőké­pes kereslet ma, Magyar­­országon a világszínvo­nalú mezőgazdasági technológiára?­­ Főként az egyéni gaz­dálkodókat sújtja a bankok hitelpolitikája, melynek kö­vetkezményeképpen rendkí­vül nehezen juthatnak támo­gatáshoz. A KITE húszmilli­árd forint fölötti éves forgal­mával a honi vállalatok szá­zas listáján az 57. helyre küzdötte föl magát. Most már megengedhetjük ma­gunknak, hogy saját hitel­­konstrukciókkal segítsük a gazdákat, főként a mezőgaz­dasági gépek megvásárlásá­ban. Ez a módszer úgy tűnik, jól beválik. • Vajon a földhitel intéz­ményének bevezetése után várható-e, hogy a termelők széles rétegei a kor színvonalának meg­felelő gépekkel szereljék fel gazdaságaikat? - A kárpótlás után gyöke­resen megváltozott a termő­földek birtokszerkezete. A szövetkezetek 3-4000 hektá­ros átlagterülete a harmadára csőként, míg az egyéni gaz­dálkodók sokszor csak né­hány hektáros területen ter­melnek. Márpedig az ilyen kis földek után csak kevés hitelhez juthatnak a gazdák. Egyszóval: nem hiszem, hogy a földhitel bevezetése után ugrásszerűen megemel­kedne az általunk forgalma­zot John Deere-hez hasonló­an korszerű - és ennek meg­felelő árfekvésű - mezőgaz­dasági berendezéseket vásár­lók száma. • Sokak szerint e nagy­teljesítményű gépek nem használhatók ki igazán a honi nadrágszíjparcellá­­kon.­­ A legnagyobb traktora­ink hatszáz hektár meg­művelésére is alkalmasak, de a típusválaszték minden igényt kielégít. Ám a gépe­ink között olyanok is van­nak, melyek néhány hektá­ron is hatékonyan tudnak működni. • Önök komplett terme­lési rendszereket forgal­maznak. A kárpótlás be­fejeztével megszaporodott a földhöz nem értő birto­kosok száma. Szakmai tanácsokkal tudják-e se­gíteni az ő munkájukat? - Fontos feladatunknak tartjuk, hogy időről időre szaktanácsokkal szolgáljunk vásárlóinknak. Gépészeti tanfolyamok mellett a nö­vényvédelem és a kertészet legújabb ismereteivel is megismertetjük a gazdákat. Azt tartjuk: legolcsóbb a szellemi beruházás. Ráadá­sul ez elengedhetetlen akkor, ha nemcsak a termelési tech­nológiában, de hozzáállás­ban, szaktudásban is EU kompatibilissé akarjuk tenni a magyar agráriumot. Kéri Barnabás Giay Róbert: „A nadrágszíjparcellák tulajdonosai a földhitelek révén sem juthatnak majd jelentős tőkéhez." (Fotó: Tésik Attila) • Megfejthető a spanyolnáthavírus genetikai kódja Esedékes egy újabb nagy járvány? • Brevig Mission (MTI) Amerikai kutatóknak egy távoli alaszkai fa­lucskában, fagyott föld­be eltemetett holttestek exhumálása nyomán minden bizonnyal hama­rosan sikerül teljes egé­szében feltérképzeniük a nyolcvan évvel ezelőtt, világszerte pusztító, ret­tegett fertőzés, a spa­nyolnátha vírusának szerkezetét. Mint a The Washington Times című lap jelentette, az amerikai hadsereg patológiai intézetének munkatársai az alaszkai Brevig Mission falu­ban több spanyolnáthában el­hunyt helyi eszkimó lakos egyikének maradványában bukkantak rá a félelmetes ví­rus genetikai örökítőanyagá­ra. A vírus a kistelepülés la­kóinak 85 százalékát megölte 1918-ban. Jeffrey Taubenbergernek, a kutatás vezetőjének koráb­ban már sikerült néhány min­tára bukkannia a betegségben elhunyt amerikai katonák formaldehiben megőrzött holttestének tüdőszövetében. Az alaszkai helyszín azért tűnt már kezdettől fogva ígé­retesnek, mert az influenzaví­rus RNS-lánca rendkívül bomlékony ugyan, de remél­ni lehetett, hogy a szinte ál­landóan fagypont alatti hőmérsékletű földbe temetett testek valamelyikében - mintegy lefagyasztva - épen maradt a vírus genetikai örö­kítőanyagának legalább egy része. Nagy szerencséjükre ráleltek egy elhunyt kövér asszony testére, akinek szer­veit nagy tömegű zsírszövete az elmúlt nyolcvan év során nagyon jól megvédte az időnkénti felolvadástól, és ezekből a szervekből sikerült mintát venniük a vírus gene­tikai örökítőanyagából. Az amerikai kutatók erősen re­mélik, hogy a korábbi lehele­tek, valamint a mostani, szenzációsnak számító alasz­kai minták hozzájárulnak a spanyolnáthavírus teljes szer­kezetének feltérképezéséhez. A spanyolnátha 1918-ban hivatalos adatok szerint 21, becslések szerint azonban legalább 40 millió embert ölt meg. A korábbi tapasztala­tokkal ellentétben ez a vírus leginkább a fiatal felnőttek, a 20-40 év közötti populáció köréből szedte áldozatait, akik három-négy nap alatt, szörnyű kínok között pusz­tultak el. A spanyolnátha vírusának modellezését azért tartják ma fontosnak, mert a szakembe­reknek meggyőződése, hogy a világnak hamarosan egy újabb drámai erejű influenza­­járvánnyal kell szembenéz­nie. Az amerikai kutatók utalnak arra, hogy az 1700-as évekig visszamenő adatok bi­zonyítják: világméretű influ­enzajárványok 10-30 éven­ként érik a világot. Az évszá­zad legutóbbi két nagy járvá­nya az 1957-es ázsiai, illetve az 1968-ban dühöngő úgyne­vezett hongkongi influenza volt. Minden jel arra mutat tehát, hogy mostanában újra esedékes egy nagyszabású járvány. A szakemberek megyőződése szerint a kü­lönböző világjárványokat okozó vírusok szerkezetének alapos vizsgálata hozzásegít­het annak előrejelzéséhez, hogy az emberiségnek mire kell felkészülnie. A Nap 5 • Francia nyelvű vers- és prózamondó versenyt rendez a vásárhelyi Ifjúsági Parkban holnap, február 18-án 15 órától a Magyar-Francia Ba­ráti Társaság. • Egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdéseikre kap­hatnak választ holnap, 18 órától a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központ Egész­ségmegőrző Klubjába láto­gatók. Az érdeklődők dr. Fenyvesi Pétertől várhatják a hasznos tanácsokat. • A Makói Városi Televí­zió mai műsora. 18.00 Kép­újság, Reklám. 18.10 Makói Hét hírekkel, tudósításokkal. 18.50 Adósságkezelés után, rekonstrukció előtt. Vendég: dr. Póczik Miklós, a makói kórház megbízott igazgatója. A nézők kérdéseit a 213- 021-es számon várják. Helikopter­baleset • Suwalki (MTI) Lengyelország északkele­ti részén egy befagyott tóba zuhant egy helikopter, fedél­zetén nyolc emberrel. A sze­rencsétlenséget egy ember élte túl, súlyos sérüléssel, kettő már biztosan életét vesztette, a többiek nyomát kutatják. A Mi-2-es egy orosz csoportot vitt sétarepü­lésre a Varsótól mintegy 250 kilométernyire északkeletre lévő Suwalki térségben, a pi­lóta állampolgárságát nem sikerült azonnal tisztázni. A mentők a helikopter egyes darabjait megtalálták a Sni­­ardwy tó jegén, a roncs többi részét pedig alatta keresik. Moldáviai hölgy­­ kokainnal • Ferihegy (MTI) Mintegy 40 millió forint értékű, két és fél kilogramm súlyú kokaint találtak vasár­nap délután Ferihegyen a vámhivatal munkatársai egy moldáviai hölgy dupla falú bőröndjében. Az utas - aki Párizson keresztül Bogotából érkezett Budapestre - a zöld­folyosón csomag nélkül kí­vánta elhagyni a vámterüle­tet. A hatóságok feltételezik, hogy hazájába, Moldáviába kívánt hazatérni. A vámhiva­tal munkatársainak azonban szemet szúrt ideges viselke­dése. A hölgyet faggatni kezdték utazása céljáról, majd tüzetesen átvizsgálták csomagjait. Az egyik bőrönd ruhanemű-tartalma ellenére túlzottan súlyosnak tűnt. Gyapotvita • Bukarest (MTI) Románia megszüntette, il­letve 3 százalékra szállította le, az eddigi 56 százalékról, az import gyapotra kivetett vámot. A román pénzügymi­nisztérium illetékese szerint a vám a gyapottermékek 80 százalékára nullára csökkent, csak néhány termékre maradt meg, 3 százalékra csökkent­ve. Az utóbbi időben számos romániai gyapotfeldolgozó vállalat nem volt hajlandó ki­fizetni a már behozott, de vámpecsét alatt tárolt nyers­gyapotra megállapított vá­mot. Mivel a vám felfüggesz­tésére már volt a precedens, most az importvám eltörlé­séről illetve erőteljes mérsék­léséről döntött a kormány.

Next