Délvilág, 2001. november (57. évfolyam)

2001-11-17

SZOMBAT, 2001. NOVEMBER 17. VÁSÁRHELY ÉS KÖRNYÉKE gyászhír Szomorú szívvel tudatjuk, mindazokkkal, akik ismerték és sze­rették, hogy TÓTHNÉ DEÁK ILONA, Vásárhely, Hódi Pál u. 10. alatti lakos 2001. október 31-én, éle­tének 40. évében rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2001. november 23-án, pénteken 13.30 órakor lesz a Csongrádi temetőben. Emlékét szeretettel megőrizzük! 0,0760963 A gyászoló család, Vásárhely és Csongrád MEGEMLÉKEZÉS „Megállunk némán sírod mellett, siratjuk a drága emlékedet.” Fájó szívvel emlékezünk TÖRÖK IMRÉNÉ Takács Julianna halálának 3. évfordulójára. o.6760895 Szerető férjed, gyermekeid 2001. november 17., SZOMBAT SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, ma este 7 óra: Vérnász -­opera. Nemzeti Premier­bérlet. Emelt helyárral, holnap de. 11 óra: Filharmóniai koncert. A Filharmónia Kht. rendezvénye. TANTUSZ-KAMARA, ma este 7 óra: Portugál - tragikomédia. Bérletszünet. BÁBSZÍNHÁZ, holnap de. 11 óra: Gólyakalifa. Bérletszünet. MOZI BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTEREM, ma és holnap du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: Amerikai pite 2. Színes, m. b. amerikai vígjáték. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTEKA, ma és holnap: du. negyed 4, fél 6 óra és este háromnegyed 8 óra: Blöff. Színes amerikai film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA, ma és holnap du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: A holnap egy új nap. Színes francia vígjáték. GRAND CAFÉ, ma este 7 óra: Portugál. Színes magyar film. R.: Lukáts Andor, este fél 9 óra: Beszélgetés Egressy Zoltán íróval Vezeti: Hegedűs Klaudia; este 9 óra: Presszó. Színes magyar film. R.: Sas Tamás. Holnap, este 7 óra: Portugál. Színes magyar film. R.: Lukáts Andor; este 9 óra: Presszó. Színes magyar film. R.: Sas Tamás. PLAZA CINEMA CITY, A sárkány csókja, ma és holnap, 18: 20, és ma 22 órakor is Moulin Rouge, ma és holnap: 11, 14.45, 17.15, 19.45 és ma 22.15 órakor is. Horrorra akadva 2, ma és holnap: 12, 14, 16 óra. Kémkölykök ma és holnap: 11.30, 13.30 óra. A szajré, ma és holnap: 12.15, 14.45, 17.15, 19.45 és ma 22.15 órakor is. Kutyák és macskák, ma és holnap: 11.15, 13, 14.45, 16.30, 18.15 óra. Bridget Jones naplója: ma és holnap: 20 és ma 22 órakor is. Neveletlen hercegnő, ma és holnap: 11.15, 13.30, 15.45 óra. Tök állat, ma és holnap: 11.30, 13.30,15.30, 18. 20 és ma 22 órakor is. Halálos iramban, ma és holnap: 15.30, 17.45,20 és ma 22.15 órakor is. Kardhal, ma és holnap: 12.15,14.30,16.30,18.30, 20.30 és ma 22.30 órakor is. Négy balkéz, ma és holnap: 18.20 és ma 22 órakor is. Amerikai pite, ma és holnap: 11.15, 13.30, 15.45, 18. 20.15 és ma 22.30 órakor is. VÁSÁRHELY, ma és holnap, du. háromnegyed 6 és este 8 óra: Belphegor a Louvre fantomja. Színes francia film. MAKÓ, ma és holnap, du. 6 és este 8 óra. Bridget Jones naplója. Színes, m. b. angol romantikus vígjáték. TELEVÍZIÓ TIMM 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 7.25 Gyerekeknek! Ben­ne: Franklin. Franklin kerékpározik. Franklin rendetlen 7.50 Jó reggelt adj, Is­tenem! Evangélikus ifjúsági műsor 8.00-9.20 Aranyfüst Avagy: mit üzen a múlt? 9.25 Hol­ mi? Szabadidős program­­ajánló magazin 9.55 Zanzibár Fiatal mű­sor 11.10 A vadon szava Viharveszély 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek, időjá­rás 12.10 Bravo-tv 13.05 Extrém koktél 13.15 Te vagy a legjobb! Cosmo Nagydíj 2001 13.45 A kölcsönkapott Föld - Repríz Válogatás a természet ar­­chívumából, 22.14.10 Századunk Bokor,Péter és Ha­­nák Gábor filmje, 95.14.40 Őrjárat, avagy magyar honvédek a nagyvilágban Kikép­zés 15.05 Lendületben Gazdasági maga­zin 15.35 Háló Riport-dokumentumfilm 16.05 TS MTK Hungária FC-Újpest FC Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzés. Köz­vetítés a Hungária körútról 18.25 Egy­má­­sért 18.35 Luxor-show Magyarország leg­újabb szerencsejátéka 19.30 Híradó este 19.50 Sporthírek, időjárás 20.00 Balázs­­kabaré 20.30 Good Will Hunting 22.40 Vangelis: Mythodea Koncert a NASA- misszióért: 2001 Mars Odüsszeia 23.55 Taxi, Madrid ist. 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 7.30 Rosszcsont kalandjai Ausztrál tévéfilmsorozat, 1-2.: Egy négylá­bú Mark Twain regényében, 1-2.8.25 Ro­mamagazin 8.50 Domovina Szlovák nyel­vű nemzetiségi magazin 9.15 Srpski ek­­ran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 9.40 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetisé­gi magazin 10.05 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 10.35 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 11.00 Rondó Kisebbségi magazin 11.50 Néprajzi értékeink Sárkányölő Szent György üvegképen 12.00 Déli harangszó Utána: Kisváros Magyar filmsorozat 13.00 Zanzi­bár Fiatal műsor 14.15 Zenelánc 14.20 Mi­énk a vár... Cseh tévéfilmsorozat, 46. Min­den másképpen van 15.10 Kávéház Tévé­sorozat, 5. Janka szelleme 15.40 Ménesek díja 16.15 Slágertévé Sok évtized legna­gyobb slágerei 17.10 Poénról poénra 18.00 Duett Baló Júlia műsora 18.30 Közös úton, egy hazában 19.40 Esti mese Frakk, a macskák réme. A sonkaízű sajt; Süni és ba­rátai. Egy kis „szám­tan" 20.00 Híradó es­te 20.20 Sporthírek, időjárás 20.30 Monte­­verdi-fesztivál 21.25 Sarkadi Imre... 23.20 Tudósklub 0.20 Vigyázz magadra... Mezei Mária sanzonfelvételeiből 0.30 Egy-másért 0.35 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 1.00 Ablak Közéleti szolgáltatómagazin 1.50 „Rökk Marica grófnő” Zenés portréfilm 3.15 TS MTK Hungária FC-Újpest FC Borsodi Liga labdarúgó-mérkőzés DUNA TELEVÍZIÓ 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30 Indul a nap 6.55 Hírek, műsorismertetés 7.05 Papír­­sárkány 7.50 Nils Karlsson, a manó Svéd ifjúsági tévéfilmsorozat 8.15 Hurrá, vidék­re költözünk! 8.40 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 8.50 Nyelvőrző 9.05 Ami igaz, az igaz 9.20 Aula Ifjúsági híradó 9.55 klub.du­­natv.hu 10.25 Pop-sa-rock 10.55 A titok sú­lya 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés 12.05 Fekete-piros tánc 12.30 Vele vagy nélküle? 13.00 Éneklő egyház 13.30 Műsorajánlat 13.35 Navigá­tor 14.00 A mozgás százada 14.25 Ön hisz a nézettségi mutatóknak? 15.15 A végzet embere 16.10 Éjkék jaguár 17.00 Isten mártírja Francia-izraeli dokumentumfilm 17.50 Műsorajánlat, reklám 18.00 Hírek 18.05 Waczak Szálló Angol tévéfilmsorozat 18.40 Mese Rémusz bácsi meséi 18.55 Műsorajánlat, reklám 19.00 Híradó, sport 19.30 Zöldkalendárium 20.00 Az Ackroyd­­gyilkosság Angol bűnügyi játékfilm 21.45 Híradó, sport 22.00 Kétségbeesve kere­sem Susant Amerikai játékfilm 23.45 Hírek 23.50 Műsorismertetés; Vers KLUB 6.30 Ünnepnaptár Vallási műsor 7.00 Kö­­lyökklub Benne: Teletubbies; Max Steel; Pokémon; Action Man 9.45 Disney-rajzfil­­mek Benne: A kis hableány; Balu kapitány kalandjai 10.30 Ausztrál expressz Ausztrál kalandfilmsorozat, 20.11.30 Joker Telefo­nos villámjáték 11.35 Katie Joplin Amerikai vígjátéksorozat, 6. 12.00 Jesse Amerikai vígjátéksorozat, 23.12.25 Autómánia 12.55 Joker Telefonos villámjáték 13.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Országház Heti magazin 13.40 Föld 2 - A világűr Robinsonjai Ame­rikai kalandfilmsorozat, 13.14.35 Rendőr­akadémia Amerikai vígjátéksorozat, 22. 15.25 Drágám, a kölykök (már megint) összementek! Amerikai vígjátéksorozat, 4. 16.15 Kung-fu Amerikai kalandfilmsorozat 17.05 Csíííz! 17.35 Melrose Place Ameri­kai filmsorozat, 15. Isten háza 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz-plusz Magazin 19.20 Pasik! Magyar vígjátéksorozat 19.50 Szupermozi: Végzetes visszaszámlálás 21.40 Híradó - Késő esti kiadás 22.00 He­ti hetes Vidám, aktuális talkshow 23.05 A nagy dobás Amerikai akciófilm 1.25 Fó­kusz-plusz, időjárás-jelentés (ism.) 1.55 Divatklip 6.00 Gyökereink 6.30 TV 2-matiné Benne: Maugli; Tesz-Vesz város; A gimnázium fan­tomja; Fakopáncs Frici kalandjai; Lucky Luke; Csillagközi invázió 8.45 Cartoon Net­work Benne: Pöttöm kalandok; Scooby és Scrappy; Dexter laboratóriuma; Maci Laci; A maszk 10.35 Az ifjú Herkules kalandjai Amerikai kalandfilmsorozat 11.00 Jam­bo­réé Ifjúsági magazin 11.50 Vadvilág Ame­rikai természetfilm-sorozat 12.40 Az S Club 7 Los Angelesben Angol zenés filmsorozat 13.10 Charlie­­ Majom a családban Német családi kalandfilmsorozat 14.10 A szuper­csapat Amerikai kalandfilmsorozat, 2.15.10 Az ifjú Indiana Jones kalandjai Német-ame­rikai kalandfilmsorozat 16.10 Providence Amerikai filmsorozat, 11.17.00 Címlapsz­tori Horváth Szilárd sztármagazinja 17.35 Csillagkapu Amerikai akciós sci-fi filmsorozat, 7.18.30 Tények 19.00 Szóljon bele! 19.10 VIP - Több mint testőr Német-amerikai akcióvígjáték-sorozat 20.00 Logan bosszú­ja 21.45 Acélcápák 23.30 Péntek 13 .­ 25 Vers éjfél után 7.00 Mese. 7.30 Estelő - szórakoztató és információs magazin (ism.). 8.30 Városhá­za (ism.). 9.00 Zenevonal. 10.00 A gaval­lér. Francia filmvígjáték. 11.40 Cégvilág (a szerdai adás ismétlése). 12.10 Zenevonal - interaktív műsor. 15.05 Bencze- show. 15.35 Ajándék ez a nap. Magyar film. 17.10 A sebesség bűvöletében, 9. rész. 17.40 Estelő - szórakoztató és információs ma­gazin, válogatás 1. rész. 18.40 Szeszélyes természet - David Attenborough termé­szet-filmsorozat, 2. rész. 19.30 Mese: Sla­­paj a hosszú fülű kutyus, 20. rész (ism.). 20.00 Álmodó ifjúság. Magyar filmdráma. 21.20 Tiszta lappal. Svéd filmdráma. 23.05 Képújság 22.00-9.30 és 11.30-19.00 Hangos képújság. 9.30 Miénk a város. 10.30 Sajtóklub. 11.00 Vegyi és biológiai háború - beszélgetés Prof. dr. Bálint Gáborral. 19.00 Törzsasztal. E-mail: info@tktv.hu http­­fy www.tktv.hu 12.00 TKTV Képújság. 14.00-től 15.30-ig TKTV kedd délután (ism.). 15.30-tól 17.00- ig Képújság. VTV MAKÓ 7.00 A pénteki adás ismétlése. 9.50 Képúj­ság. 18.00 Sajtóklub. 19.30 Fókusz - Dánok a József Attila Gimnáziumban. 19.00 Hány az óra Vekker Úr! Magyar film. 21.00 Kép­újság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.00 Ifjúsági magazin. 17.30 A sebesség bűvöletében. Dokumentumfilm-sorozat. 18.00 Slapaj. Rajzfilm. 18.30 Csodák és más furcsaságok. 19.15 A szeszélyes termé­szet. 20.00 Fényes hajtincsek. Angol krimi. 22.00-tól Képújság. RÁDIÓ KOSSUTH 4.20 Rákóczi-induló 4.30 Hírek, közleke­dés, időjárás 4.33 Határok nélkül 5.00 Kró­nika, sport 5.00 Reggeli krónika 5.40 Házunk tája 6.00 Krónika, sport 6.30 Hírek, közleke­dés, időjárás 7.00 Krónika, sport 7.30 Hírek, közlekedés, időjárás 8.00 Krónika, sport 8.06 Kopogtató 8.53 Fúvóm az énekem... 8.59 Pontos időjelzés 9.00 Hírek, közleke­dés, időjárás 9.05 Családi tükör 9.35 Kéz­jegy - minden, ami kultúra 10.00 Hírek, köz­lekedés, időjárás 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.30 Faluról falura 13.00 Hírek, közlekedés, időjárás 13.04 Új zenei újság 13.40 Világstú­dió 14.00 Hírek, közlekedés, időjárás 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 14.55 Műsor­ajánlat 15.00 Hírek, közlekedés, időjárás 15.04 Irodalmi újság. A Magyar Rádió irodal­mi hetilapja 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré. A Vándor­­vokál 18.00 Esti krónika 18.20 Elő­futam 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és fo­lyóiratokban 19.00 Hírek, közlekedés, idő­járás 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismerte­tés 19.29 Az ötöslottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ifjúság - levél­váró.hu 20.00 Hírek, közlekedés, időjárás 20.04 Műsorajánló 20.35 Rádiószínház. Pe­reskedők 21.00 Hírek, közlekedés, időjárás 21.04 Mariann­ Benedek Szabolcs hangjá­téka 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra. Riportban elbeszélve... 23.00 Hírek, közle­kedés, időjárás, kenő 23.04 Magyar maest­ro a Musashinón 0.00 Hírek, közlekedés, idő­járás 0.10 Himnusz PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek, időjárás 4.32 Hajnali dallamok 5.00 Hírek, időjárás 5.55 Állomáskereső 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Pax rádió. Presbiterek a református egyház szolgálatában 6.35 Sportszombat 7.00 Hírpercek 8.00 Hazai slágerkívánságok 9.00 Hírek, időjárás 9.03 Közlekedés 9.05 Kabarészeparé 10.00 Komolytalan 11.00 Hírek, időjárás 11.03 Közlekedés 11.07 Slá­gerrandevú 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló. Folytatásos ifjúsági történet, 663.13.45 Ízes történetek. Nevezetes vendéglők, ételek, emberek 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek, körzeti időjárás 15.06 Közlekedés 15.08 Kedvenceink ked­vencei 16.00 Operettparádé. A múzsák ne­veletlen gyermekeiről 17.00 Hírek, időjárás 17.03 Közlekedés 17.05 Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 17.30 Varázsnaptár I. 18.00 Közlekedés 18.02 Sportkoktél 19.00 Hírek, időjárás 20.30 Varázsnaptár II. 21.00 Hírek, időjárás 21.04 Nemzedékek népze­néje. Rádiófelvételek 30 év távlatából 22.00 Kulissza 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthír­adó 23.15 Késő esti muzsika pihenni vá­gyóknak 0.00 Éjfél után... 1.00 Hírek, időjá­rás 2.00 Hírek, időjárás 3.00 Hírek, időjárás 4.00 Hírek, időjárás 4.03 „Csak a szépre emlékezem” 5.00 Hírek, időjárás 5.03 Nóta­­csokor BARTÓK 6.00 Hírek, időjárás 6.00 Muzsikáló reggel­­ az orosz kultúra napján. Harmóniában a Matávval! 7.00 Mi újság? Hírek, időjárás. Fővinform. Útinform 7.30 Hírek, időjárás Kb. 7.33 Internetrejtvény 8.00 Az orosz kultúra napja a moszkvai Orosz Rádióval és Or­feusz Rádióval közös rendezésben 8.10 Pó­dium. Orosz művészek magyar földön 9.05 Orosz emberek a magyar 56-ért 10.00 Hí­rek, időjárás 10.03 Műsorismertetés 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.00 Az orosz múlt része: a magyar emigráció 12.00 Hírek, időjárás 12.03 Műsorismertetés 12.05 Az orosz kultúra napja. Egy legenda születése 13.05 Jolanta. Részletek Csajkovszkij ope­ráiból 14.10 Helyzetképek egy kaukázusi állatkertből. Inga Garucsava és Pjotr Ho­­tyanovszkij hangjátéka 15.00 Zenei ritka­ságok és érdekességek a moszkvai Orfeusz Rádió archívumából 16.00 Hírek, időjárás 16.03 Műsorismertetés 16.05 Kapcsoljuk a MR márványtermét. A Bartók rádió klubja az orosz versről és románcról 17.30 Ez van! Iro­dalmi értesítő 17.40 Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét 19.00 Égövek - külön­kiadás. Kulturális magazin 20.00 Hírek, idő­járás 20.04 Műsorismertetés 20.05 A Moszk­vai Filharmonikus Zenekar hangversenye. Közben: kb. 20.50 Orosz műalkotások ma­gyar gyűjteményekben 21.46 Az orosz kul­túra napja. Orosz dzsessz 22.20 Életemet és véremet... Orosz műfordítók a magyar iro­dalom oroszországi fogadtatásáról 23.00 Orosz művészek Magyarországon 0.00 Hí­rek, időjárás. Szózat 0.05 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz, 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 5.55-9 óra. 7.55 Alföldi Hírmondó. Zenés riportműsor. Szerk. Lang János. Műsorismertetés, időjá­rás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.20 Tudósítások. 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Szemle az országos napilapokból. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, meteor, útinform, lapszemle. 7.45 Könyvajánlat. 8.00 Tőzsde­ vidék. 8.30 Érintés. 9.00 Szelep (benne a visszapillantó). 10.00 Hírek, mete­or, útinfom. 10.05 Európa hullámhosszán. 11.00 Hírek, meteor, útinform. 11.05 Csalá­di matiné. 12.00 Déli Krónika (Kossuth). 12.25 Régi slágerek Marik István szerkesztésében. 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, me­teor, útinform. 13.00 Egy hazában... (nemze­tiségekről magyarul). 13.30 MOJ válogatás. 14.00 Hírek, meteor, útinform. 14.05 Váloga­tó­­ a körzeti stúdiók műsoraiból. 15.00 Hí­rek, meteor, útinform. 15.05 Délutáni maga­zin. KAKTUSZ - Szerkesztő: Báder Tamás. 15.15 Érdekességek a zenei világból. 15.40 Zene. 16.00 Hírek, útinform. 16.15 Fiatalok­nak. 16.55 Zene. 17.15 Lemezajánló. 17.45 Dél-alföldi Krónika. 18.00 Esti Krónika (Kos­suth). 18.30-22.00-ig Országos nemzetisé­gi műsorok a Kossuth URH adón és a regi­onális stúdiók frekvenciáin. FM 95.4 Híáflftí. Tel.: 62/444-088 www.radio88.hu Hétfőtől-péntekig: reggel 5.55-től 8.55-ig félóránként, 9.55 és 18.55 között óránként hírek, időjárás. Hét végén: 7.55-től 18.55- ig óránként hírek, időjárás. 6.40, 7.40, 8.40, 11.40 és 15.40-kor sporthírek. 6.00 Hét­végi ébresztő (D. Tóth Júlia Hegyesi Sán­dor). 10.00 Zenebazár (Uj Géza). 14.00 Szombat délután (Tóth Péter). 20.00 Party­­zóna (Bende Gábor Kovács Tímea).1­0.00 Add Jazz+Az (Száraz Ferenc). 1.00 Éjsza­kai zenemix. TISZA RÁDIÓ A Jövő Hangjai. Vételi lehetőség rádión: a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián, tele­vízión: az S8-as információs csatornán. Te­­lefor­fax: 495-495. SMS: 06-30-31­91-777. E-mail: tiszaradio@mail.tiszanet.hu 8.00 Zenesziget. 16.00 Rádióüzenetek (hétvé­gi üzenőműsor). 20.00 Rádió Dance. 23.00 Rádió Dream. SZEGED FM100.2MHz Központi ügyfélszolgálat: Szeged, Feltámadás u. 22. TeHax: 62/421-601 az adás ideje alatt hívható telefonszám: 62/498-301, e-mail: media6@media6.hu www.media6.hu 6.00 Reggeli ébresztőblokk (Mihály Lász­ló). 10.00 Sláger körút 10-12 (Öreg Szent). 12.00 Kívánságműsor (Keresztes Péter). 16.00 Bors (Király Tamás, Lovászi Ger­gely). 18.00 Szombat esti belevaló (Prjeva­­ra Kornél). Benne: Borzalmak órája. 22.00 Megamix. Rádió 7 ,97,6 Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62533-677, telefax: 62533-678. Adástelefonok: 62533-777 és 62533- 778. SMS: 30-26-77-777. Címünk: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71. (piaccal szemben). 5.00 Jó reggelt! - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 9.00 Családi magazin. 12.00 Hírösszefoglaló. 13.30 Humorper­cek. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 16.00 Kí­vánságműsor. 20.00 Top Lesz. 23.30 Dél­alföldi Hírmondó (ism.): RÁDIÓ SZENTES A műsor a nap 24 órájában hallható a 106,1 MHz-en. Interneten: www.szentes.huradi­­oszentes.rom. E-mail: radioszentes@ma­­il.tiszanet.hu Az adás ideje alatt hívható te­­lefonszámok: 62515-472 és 315-482. Ál­landó műsorok: helyi és térségi hírek: min­den óra 30. percében Tisza Menti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébred­jen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, év­fordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Ripor­tok - interjúk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Prog­ramajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Rádió­­party. 15.00 Diákvilág. Tizenévesek Maga­zinja. 16.00 Roma-óra - nemzetiségiek műsora. 17.00 A hétvége eseményei. 18.00 Zene - érdekességek. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percé­ben hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes ese­mények, érdekességek. 6.00 Gazdaper­cek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuá­lis interjú. 11.00 Játék. 11.35 Fiatalok kíván­ságműsora egy órában. 12.00 Zene délidőben. „Az élet védelmében”. SZENTES FM95.7MHZ Adásidő: naponta 7.00 és 10.00, valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5. Tel.: 62312-148, telax: 62440-880. E-mail: media6@szentes.media6.hu 7.00 Szombat reggel: 7.15 Harangszó - református félóra. 9.20 Szókereső. 13.00 Li­bor Antal nosztalgia műsora, majd tiszavi­­déki Hangadó. 16.00 Kívánságműsor Gyu­­szival: 62312-148.19.40 Dj Service. 20.00 Szombat Esti Party. 21.00 DJ Service - sztárinterjúk. 23.00 Zenehíd. 2001. november 18. TELEVÍZIÓ TIU 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel 7.00 „Így szól az Úr!" A Biblia üzenete 7.05 Gyerekeknek Benne: Franklin 7.35 Vasárnap-sziget Szórakoz­tató gyerekműsor. Benne: Zenegér 9.05 Főtér 10.00 Drukk! 11.00 Egyházak és fe­lekezetek a terrorizmusról 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Hírek, időjárás 12.05 Falu­ház 12.20 Tv-klinika Egészségügyi maga­zin 12.50 Delta 13.15 Csendül a nóta Kál­lai Kiss Ernő és zenekara muzsikál 13.45 Szerencsepercek 14.15 „Jó lovat nevelni” Portréfilm Lóska Jánosról 15.05 Örömhír Az ortodox egyház műsora 15.35 Így ké­szül a Hídember 8 perc egy filmforgatás­ról 15.45 Androméda Amerikai sci-fi tévé­filmsorozat, 4. Harci tapasztalat 16.30 Koffer Kedvcsináló kul(t)túrák külföldön 16.55 Szelek útján 17.45 Egy­másért A Nemzetközi, Gyermekmentő Szolgálat be­mutatja az Érdi Habilitációs Otthont 17.55 Ismeretlen ismerősök Csiszár Jenő 18.30 Híradó este 18.50 Sporthírek, időjárás-je­lentés 19.00 A Hét 19.50 Kávéház Tévé­sorozat, 6. A szemüveg 20.20 Hovato­vább! Rókusfalvy Pál show-vakoztató já­téka 21.20 Az 53. Emmy-díj átadása 22.20 TS Gól! A Borsodi Liga mérkőzése­inek összefoglalója 23.15 A birodalom romjai 23.40 Rockmaraton lill 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel 7.00 „Így szól az Úr!" A Bib­lia üzenete 7.05 Örömhír A református egy­ház műsora 7.30 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 7.40 Katolikus krónika 8.05 „A szeretet napszámosai" Tízéves a Magyar Karitász 8.30 Az utódok reménysége A zsi­dó hitközségek műsora 9.00 Kisokos 9.30 Trombi és a tűzmanó Magyar animációs mesefilmsorozat 9.40 Vasárnap-sziget Szó­rakoztató gyermekműsor 11.05 Zenebutik Juhász Elődműsora 12.00 Déli harangszó Utána: AranyTüst Avagy: mit üzen a múlt? 13.20 Főtér 14.15 Szószóló Balázs Géza és Grétsy László anyanyelvi műsora 14.40 Családfa Családi magazin 15.10 Úton Eu­­rópa-magazin 15.35 Automobil 15.50 Ext­rém koktél 16.05 TS Bajnokok Ligája férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés Veszprém­ből 17.45 Faluház 18.00 Új Szeszélyes év­szakok Szórakoztató magazin 18.55 A fe­hér ruhás hölgy Szovjet film, 2. (ism.) 20.00 Ars Hungarica 20.25 Híradó este, időjárás 20.50 TS Benne: Hírek. Totó 21.15 A Hét 22.05 Halloween - A rémület éjszakája 23.45 Bravo-tv 0.40 Főtér 1.35 Magyaror­szág 2001 Jánosi Antal műsora 2.00 Egy­másért 2.05 Anton Diabelli: Négykezes szo­natinák (ism.) 2.15 Muzsikál a mozi Szóra­koztató összeállítás 2.50 Extrém koktél (ism.) 3.00 TS (ism.) 4.45 TS Gól! A Borso­di Liga mérkőzéseinek összefoglalója DUNA TELEVÍZIÓ 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30 Gazdakör (ism.) 5.55 Kalendárium 6.55 Hírek, műsor­­ismertetés 7.05-8.40 Papírsárkány 7.45 Afonyaerdő lakói 8.10 2001 Tini Odisszea 8.40 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 8.50 Rendhagyó történelemóra 9.30 Vándorbot 10.00 Unitárius istentisztelet közvetítése felvételről a Nagy Ignác utcai templomból 11.00 Felelet az életnek 11.30 Szent Erzsé­bet 11.40 Simándy József énekel 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismer­tetés 12.15 Táncház 12.40 Emlékképek 13.00 Méltóságos kisasszony Magyar játék­film 14.10 Csellengők 14.30 Giorgio Arma­ni 15.10 Mindhalálig mozi 16.00 Attenboro­ugh a paradicsommadarak földjén Angol dokumentumfilm 17.00 Csengetett, my­­lord? 17.50 Műsorismertetés, reklám 18.00 Heti hírmondó, híradó, sport 19.00 Mese 20.00 Banánköztársaság 21.20 Duna­ sport 21.35 Beavatás 21.50 Jézus Krisztus ho­roszkópja Magyar játékfilm 23.20 Schu­mann: Karnevál op. 9. 23.50 Műsorismer­tetés: Vers K­li ki 13 6.30 A természet betolakodói Francia isme­retterjesztő filmsorozat 7.00 Kölyökklub Benne: Teletubbies. Tini nindzsa teknőcök. Nyugi, Norman! Action Man. Pokémon. Sö­tét zsaruk 10.25 Második csók Francia film­sorozat, 141.10.50 Jesse Amerikai vígjá­téksorozat, 24.11.20 Joker Telefonos villám­­játék 11.25 Legendás emberek Amerikai dokumentumfilm-sorozat, 1.12.20 Recept­klub Különkiadás 12.55 Joker Telefonos villámjáték 13.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Sztárok a szüleim Amerikai vígjátéksorozat, 6.13.35 Sztárok a szüleim Amerikai vígjá­téksorozat, 6.13.45 Jackie Chan akcióban Hongkongi film. Fsz.: Jackie Chan, Ken Lo, Bradley James Allan. R.: Jackie Chan 15.35 Golyóderbi 15.55 Doktorok Ameri­kai filmsorozat, 4.16.45 Az elveszett világ Mindent vagy semmit 17.35 Melrose Place A teljes igazság 18.50 Akták 19.30 Szu­permozi Féktelenül 2. 22.10 Híradó - Ké­ső esti kiadás 22.30 Magasfeszültség 0.05 Országház Heti magazin (ism.) 0.35 Le­gendás emberek (ism.) 1.30 Antenna, idő­járás-jelentés (ism.) 2.00 Divatklip 6.00 Reggeli gondolatok Vallási magazin 6.30 Állatkert a hátizsákban Brit szórakoz­tatva oktató filmsorozat 7.00 TV 2-matiné Benne: Tesz-Vesz város. A gimnázium fan­tomja. Fakopáncs Frici kalandjai. Lucky Luke. Csillagközi invázió 8.45 Cartoon Net­work Benne: Pöttöm kalandok. Scooby és Scrappy. Dexter laboratóriuma. Maci Laci. A maszk 10.40 Sport 2.12.00 Utazás Gaszt­ronómiában 12.30 Talpig pácban Amerikai vígjátéksorozat. Fsz.: Fred Savage, Mau­rice Godin, Sarah Knowlton, Arden Myrin 13.00 Cosby nyomozó rejtélyei Amerikai krimisorozat 13.50 Mission Impossible An­gol akciófilm-sorozat 14.50 Xena Amerikai fantasztikus filmsorozat 15.40 Jets - Acél­sólymok Német akciófilm-sorozat, 8.16.40 Pacific Blue Amerikai akciófilm-sorozat 17.30 J. A. G. - Becsületbeli ügyek Né­met-amerikai krimisorozat 18.30 Napló Mérlegen a valóság Sváby Andrással 20.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem Kvízshow Máté Krisztinával. Irigy Hónaljmi­­rigy-show 21.00 Sztárok mozija Penge 23.30 Y akták Kanadai misztikus filmsoro­zat 0.00 Magyarország, holnap 0.30 Vér­szerződés Magyar film 2.00 Vers éjfél után 7.00 Mese. 7.30 Lélektől lélekig - vallási és kisebbségi magazin (ism.). 8.00 Estelő - szó­rakoztató és információs magazin, válogatás 2. rész. 9.00 Szeszélyes természet - David Attenborough természet-filmsorozat, 3. rész. 9.50 Cégvilág (a pénteki adás ismétlése). 10.00 Magyarok. Magyar filmdráma. 11.50 Zenevonal. 15.15 Közös nevező (a pénteki adás ismétlése). 15.30 Esti zóna - riporterma­gazin (ism.). 16.00 Akadémikusok nyakkendő nélkül - Farkas Tibor biológus. 16.30 Iroda­lom a filmvásznon - Déry Tibor: Felhőjáték. 18.001100 év Európa közepén 44. rész (ism.) 18.30 Beszélgetés az IBS színpadán: Jancsó Miklós. 19.20 Mese. 19.30 Színházi közvetí­tés: Sztravinszkij-est - Szegedi Kortárs Ba­lett. 21.25 Turné. Magyar film. 22.55 Képúj­ság. 22.00-9.00 és 11.00-19.00 Hangos képúj­ság. 9.00 Legyen a vendégem: dr. Kolozsvá­ri Lajos. 9.30 Porsche Szeged. 10.00 Diagnó­zis (ism.). 19.00 Negyedik Dimenzió: UFO- szex. 20.00 Vegyi és biolgigai háború: be­szélgetés Prof. dr. Bálint Gáborral. 20.35 Sejt­regenerálás, méregtelenítés: dr. Bogdány Ani­kó orvos-természetgyógyász előadása. E-mail: info@tktv.hu http ^toww. tktv.hu 12.00-től 14.00 ig TKTV Kép­újság. 14.00- től 15.00-ig TKTV Péntek este (ism.). 15.00- től 17.00-ig TKTV Képújság. VTV MAKÓ 7.00 A szombati adás ismétlése. 10.00 Kép­újság. 18.00 Slapaj, a hosszúfülű kutyus. 18.30 Bencze-show. 19.00 Az anyaméh gyü­mölcse. 19.50 Törzsasztal. 21.30 Képújság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 17.00 25 éves a Vásárhelyi Vegyeskórus (ism.). 17.40 Egyházi magazin. 18.30 Csodák és más furcsaságok. 19.10 A természet vilá­ga. 20.00 A rettenthetetlen hiéna. Hongkon­gi akciófilm. 22.00-tól Képújság. RÁDIÓ KOSSUTH 5.55 Rákóczi-induló 6.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság. Közben: 7.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.00 Hírek. Köz­lekedés. Időjárás 8.25 Édes anyanyelvünk 8.30 MM - Magyar millennium 9.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 9.05 Világóra 10.00 Hí­rek. Közlekedés. Időjárás 10.04 Görög kato­likus szentmise közvetítése 11.00 Hírek. Köz­lekedés. Időjárás 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika. Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasár­napi levél 13.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 13.05 Névjegy. Bodó Sándor professzor 13.55 Műsorajánlat 14.00 Hírek. Közlekedés. Időjá­rás 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiu­ma 15.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 15.04 Aranyemberek 15.35 Művészlemezek 16.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 16.04 Magyaror­szág apróban. Dokumentumműsor apróhirde­tések nyomán 17.00 A mi időnk. Közben: 18.00 Esti krónika 19.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 19.04 Sportvilág 19.25 Műsorismer­tetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! Rókacim­­boraság 19.40 Herbert von Karajan két ope­rettnyitányt vezényel 20.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 20.04 Rádiófónia 114. 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán 21.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 21.03 Közvetítés a Ka­tona József Színházból. Mákvirágok 22.00 Késő esti krónika 23.52 Angol madrigálok 0.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. Totó 0.10 Himnusz PETŐFI 5.55 Rákóczi-induló 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Állomáskereső 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírpercek. Benne: időjárás és közlekedés 8.45 Sportreggel 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Közlekedés 9.05 A Magyar Rádió Karinthy Színpada 10.00 Gordiusz-magazin 11.00 Hí­rek. Időjárás 11.04 Közlekedés 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírper­cek. Benne: vízállásjelentés, sport és közle­kedés 13.15 Kristályszív. Lev Usztyinov me­sejátéka 14.05 Magyar kuriózumok 14.35 Me­moriter 15.00 Hírek. Körzeti időjárás 15.06 Közlekedés 15.08 Egy arc 15.30 Daráló (ism.) 16.00 Poptarisznya 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Közlekedés Kb. 17.08 Sporthírek 18.00 Közlekedés 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 19.30 Drogambulancia 20.00 A hóhér kötete 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A rádió dalszínháza. Házy Erzsébet és Simándy József operettfelvételeiből 22.00 Zene-terem 23.00 Hírpercek. Benne. Sport­híradó 23.15 Arcok, emlékek 0.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. Időjárás 2.00 Hírek. Időjárás 3.00 Hírek. Időjárás 3.03 Örökzöld dallamok 4.00 Hírek. Időjárás 4.03 Nóták BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.00 Muzsikáló reggel. Közben: 7­00 Mi újság? Hírek, időjárás. Fő­­vinform. Útinform. Kulturális hírek, program­­ajánlat Kb. 7.30 Rejtvény 8.00 Hírek. Időjá­rás 8.03 Műsorismertetés 8.05 Magyar orgo­naművészek felvételei a budapesti Fasori evangélikus templom orgonáján 8.50 Ope­rakarmesterek. Erdélyi Miklós 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Műsorismertetés 10.04 Új ze­nei újság (ism.) 10.40 Barokk muzsika 11.05 Európa hangversenytermeiből. Brahms: Né­met requiem 12.12 Hírek. Időjárás 12.16 Műsorismertetés 12.17 Básti Lajos verse­ket és drámarészleteket mond 12.32 Új le­mezeinkből 13.40 A Magyar Rádió Gyer­mekkórusa énekel 13.50 Hangok és vissz­hangok 14.00 Hírek. Időjárás 14.04 Műsor­­ismertetés 14.05 Zenekari muzsika 15.00 Jubilate Deo 16.00 Hírek. Időjárás 16.04 Műsorismertetés 16.05 75 éves a Magyar Rá­dió. Harminc éves hangszalagon 17.15 We­ber operáiból 18.00 Hírek. Időjárás 18.04 Műsorismertetés 18.05 Emlékek, nyilatko­zatok Bartók Béláról 19.05 Zenekari muzsi­ka 19.35 Kapcsoljuk a zeneakadémia nagy­termét. A Magyar Rádió Szimfonikus Zene­karának és Énekkarának Hungária-bérlete, N­H. Közben: kb. 20.15 Hírek. Időjárás Kb. 20.19 Műsorismertetés Kb. 20.20 A dajka elkallódott monológja. Verseit elmondja Pet­­rőczi Éva Kb. 21.45 A Londoni Rézfúvós Együttes régizene-felvételeiből 22.00 Jas­cha Heifetz életműve 22.20 Maria Ivogan operaáriákat énekel 23.00 Dzsesszlemez-kü­­lönlegességek 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66.29 MHz 5.55-9.00 5.55 Vasárnapi magazin. Zenés riportműsor. Szerkesztő: Forgách Ilona. Alföldi hírmondó, zenés hírműsor. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Hírek, meteor, útinform. 6.20 Zene. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, programajánlat. 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Hírek, meteor, útinform. 7.20 Aktuális beszélgetés. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél- Alföldről. 7.45 Programajánló. 8.00 Hírek, meteor, útinform. 8.05 Zsinatoló. 8.30 Tá­jak, tanúk, emberek. Bozó Bea műsora. 9.00 Hírek, meteor, útinfom. 9.05 Chaplin kalapja. Zenés magazin. 10.00 Hírek, me­teor, útinform. 10.05 Tanítani Vécsey Ágnes szerkesztésében. 11.00 Hírek, időjárás­jelentés, útinform. 11.05 Zeneszótár Bes­­lin Anitával. 12.00 Déli Krónika (Kossuth). 12.20 Nótaparádé. 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, meteor, útinform. 13.00 Hí­rek, meteor, útinform. 13.05 Egyről a kettőre... (MOJ). 14.00 Hírek, meteor, útin­form. 14.05 Vasárnapi zene. 15.00 Hírek, meteor, útinform. 15.05 Délutáni Magazin. Szerkesztő: Bárok István. 15.10 Érdekes­ségek az autósvilágból. 16.00 Hírek, mete­or, útinform. 16.15 Zene. 16.57 Tőzsdehí­rek. 17.00 Hírek, meteor, útinform. 17.15 Sportidő - körkapcsolás. 17.45 Krónika. 18.00 Esti Krónika (Kossuth). 18.20 Spor­tidő plusz. 18.30-22.00 Országos nemze­tiségi műsorok a Kossuth URH-adón és a regionális stúdiók frekvenciáin. FM 95.4 BBMSS Tel.: 62444-088, www.radio88.hu Hétfőtől-péntekig: reggel 5.55-től 8.55-ig félóránként, 9.55 és 18.55 között órán­ként hírek, időjárás. Hét­végén: 7.55-től 18.55-ig óránként hírek, időjárás. 6.40, 7.40, 8.40,11.40 és 15.40-kor sporthírek 6.00 Hétvégi ébresztő (D. Tóth Júlia Flegye­­si Sándor). 10.00 Mustra (Hegyi Sándor) 12.00 Élő kívánságműsor (Sövény Tibor) 16.00 Sportmix (Süli Róbert Ddénes Gábor) 20.00 Zenemix. 21.00 168 óra. 22.00 Éjsza­kai zenemix. Tisza Rádió A Jövő Hangjai. Vételi lehetőség rádión, a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián, televízión, az S8-as információs csator­nán. Telifax: 495-495. SMS: 06-30-31­ 91- 777. E-mail: tiszaradio@mail.tiszanet.hu 8.00 Zenesziget. 16.00 Rádióüzenetek (hét­végi üzenőműsor). 20.00 Rádió Dance. 22.00 Rádió Dream: SZEGED FM100.2MHz Központi ügyfélszolgálat: Szeged, Feltámadás u. 22. TeMax: 62421-601 az adás ideje alatt hívható telefonszám: 62498-301, e-mail: me­­dia6@media6.hu www.media6.hu 7.00 Reggeli ébresztőblokk (Kovács Eta). Benne: Vallási percek. Kedvenc lemezeim - nosztalgiasorozat Líbor Antallal. 9.00 Okostojás-Ebédelő (Boldizsár Kata). 12.00 Kívánságműsor (Papp Zsolt). 16.00 Spor­­tol­ 6 (Kibédi Péter,Horváth Levente). 18.00 Ismerni, de meg ne ismerni (Nyemcsok Éva). 19.00 Anno (Fehér Zsuzsa). 20.00 Hallgatói slágerlista (Büte Zsolt). 21.00 Me­gamix. Rádió? „97,6 Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62533-677, telefax: 62533-678 Adástelefonok: 62533-777 és 62533 778. SMS: 30-26-77-777 Címünk: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71. (piaccal szemben). 5.00 Jó reggelt! - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 9.00 Szőttes. 12.00 Hírösszefoglaló. 12.30 Szívküldi. 18.00 Sportturmix. 20.00 Top 20 - A Rádió 7 slá­gerlistája. 21.30 Hétzáró. RÁDIÓ SZENTES A műsor a nap 24 órájában hallható a 106,1 MHz-en. Internet: www.szen­­tes.huradioszentes.rom. E-mail: radio­­szentes@mail.tiszanet.hu Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63515-472 és 315-482 Állandó műsorok: helyi és térségi hírek - minden óra 30 percben Tisza Menti Krónika - hétköznap 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Ben­ne: naptár, évfordulók, útinform, lapszem­le. 9.00 Riportok - interjúk. 10.00 Zeneó­ra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Zenei kívánságműsor. 15.00 Vasár­napi magazin. Benne: a világ 4 sarka. Ér­dekes emberek - különleges mesterségek. 18.00 Zene - színes hírek. 19.00 Esti me­se. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefe­re a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lap­szemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Já­ték. 11.35 Fiatalok kívánságműsora egy órában. 12.00 Zene délidőben. SZENTES FM95.7MHz Adásidő: naponta 7.00 és 10.00, valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5. Tel.: 63-312-148, teffax: 63440-880 E-mail: media6@szentes.media6.hu 7.00 Vasárnap reggel. 7.15 Hi­percek - ka­tolikus félóra. 13.00 Mustra kívánságműsor. 16.00 Vasárnapi Koktél. 18.00 Sportvasár­nap. 20.00 Kívánságműsor Gyuszival - 63312-148 23.00 Zenehíd. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, KISS JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára az emlékezés virágait elhelyez­ték. Külön mondunk köszönetet a rehabilitációs és krónikus osztály orvosainak és a nővéreknek áldozatos munkájukért. Betegsége alatt köszönjük a műhelyvezető segítségét, vala­mint a műhely dolgozóinak együttérzéseit. Köszönjük a rész­véttáviratokat. .010761482 " Gyászoló család Hálás szívvel mondunk kö­szönetet a rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszé­doknak és mindazoknak, akik drága szerettünk, JÁRAI ANDRÁS temetésén megjelentek, fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló felesége 010659876 és családja ­.­ Hálás szívvel mondunk kö-Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, ismerősök- szenetet mindazoknak, akik­nek, jó szomszédoknak, és mindazoknak, akik szerettünk, szerettünket. CSÍKOS JÁNOSNÉ HAVASI IMRÉT Rostás Rozália utolsó útjára elkísérték, rész­temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, vérükkel, virágaikkal, táj­részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. halmunkat enyhíteni igye-Gyászoló család kertek. 010760766 010761179 Gyászoló család HIRDETÉS - MŰSOR 17 Hálás szívvel mondunk köszönetet a közeli és távoli rokonok­nak, ismerősöknek, volt munkatársaknak és mindazoknak, akik drága szerettünk, NAGY BENKŐ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték. 01076,250 Gyászoló unokái és a család MAKÓ ÉS KÖRNYÉKE GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, BOROS ISTVÁNNÉ Szabó Anna, Makó, Feltámadás utcai lakos, életének 53. évében elhunyt. Te­metése november 19-én, 11 órakor lesz a Makói római katolikus temetőben. 0107613,3 Gyászoló család, Makó Tisztelt Hirdetőink! Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük!

Next