Délvilág, 2002. május (59. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-15 / 112. szám

SZERDA, 2002. MÁJUS 15. Közösen pályázik a kistérség Összefogtak a szúnyogok ellen Pályázott a hódmezővásár­helyi kistérség, hogy Hód­mezővásárhely, Mártély, Mindszent és Szegvár a szú­nyogirtáshoz támogatást nyerjen. A vásárhelyi kistérségben év­ről évre gondot okoz a szú­nyog, és a megfelelő megol­dás érdekében már hosszú évek óta dolgozik a négy tele­pülés. Balogh Jánosné, a kistérség elnöke, Mártély polgármestere elmondta, az elmúlt években minden település külön-külön, önkormányzati pénzből bizto­sította a biológiai szúnyoggyé­rítés vagy a kémiai védekezés költségeit. Ez a munka azon­ban nem fedte le az egész terü­letet. A legnagyobb szúnyogkelő helyek ugyanis az ártéren ta­lálhatók és ezek a területek nem tartoznak sem az üdülő­­területhez, sem a település­hez. Pedig igazán csak úgy ha­tékony a védekezés, ha egy adott területen mindenütt el­végzik. A kistérség önkormányzatai 1999-ben már pályáztak kö­zösen a szúnyoggyérítésre, ak­kor a Csongrád Megyei Terü­letfejlesztési Tanácsnál. A pá­lyázat beadását akkor Rap­­csák András országgyűlési képviselő szorgalmazta, hang­súlyozva, hogy a Balatonhoz hasonlóan a Tisza menti régió is jogosult központi támoga­tásra. A szúnyoggyérítési koncepciót Kurcsák Oszkár biológus dolgoz­ta ki, aki ebben az évben is szak­értőként vett részt a pályázat el­készítésében. A Gazdasági Minisztérium szúnyoggyérítési programjá­ban a maximálisan elnyerhető összeg 4 millió forint. Ennyit szeretne kapni a vásárhelyi kistérség. A kiírás szerint a program a munka költségeinek ötven szá­zalékát állja, így az önrészt, amely szintén négymillió forint, a kistérség önkormányzatai ad­ták össze.­­ Ha nyer a pályázat, az nagy segítséget jelent a térségnek-vé­li Balogh Jánosné. - Ám a pályá­zat eredményétől függetlenül a megfelelő időpontban elkezdődik a védekezés. P.M. IRTÁS MÁRTÉLYON Légi, kémiai és földi meleg­ködös szúnyogirtást végez­nek Mártély üdülőterületén május 17-én, pénteken dél­után. A hódmezővásárhelyi önkormányzattól megtud­tuk: ha pénteken erős szél, eső, vagy hideg idő akadá­lyozza az irtást, akkor szom­baton kora reggel végzik el a munkát. MEGYEI TOKOR* Fábiánsebestyénben többfelé pályáztak Messzi földről vonz a falusi iskola Negyedévente utaztak a számítógépek Szegvár, Derekegyház, Mártély és Fá­­biánsebestyén iskolái között, míg az utóbbi községben a Soros Alapítványnak köszönhetően maradt kettő komputer és egy nyomtató. Fábiánsebestyén iskolájában kevésnek bi­zonyult két számítógép és egy nyomtató, ezért az intézmény pályázatot nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalhoz, melynek köszönhetően további tizenkét berende­zést nyert. A korszerű géppark mellett egy kevésbé korszerű, de a rendeltetés szem­pontjából megfelelő további tucat gépen is tanulhatnak a diákok. Ez utóbbi tizenkét számítógépet ajándékba kapta az iskola különböző nagyvállalatoktól - mondta el Faragó Ferenc igazgató. Az iskolába két­száz gyerek jár, a felső tagozatosok számí­tógépes oktatása megoldottnak tekinthe­tő. Talán ennek is köszönhető, hogy messzi földről is ide járnak a diákok, azok is, akiknek papírforma szerint máshol kelle­ne tanulniuk. A donáti gyerekek például választhatták volna Szentest, az újváro­siak Eperjest, a lajostanyaiak Nagymágo­­csot és a gádorosiak magát Gádorost: ezekről a helyekről harminc tanuló érke­zik naponta Fábiánsebestyénbe. Az iskola fenntartója, az önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy kétfelé bontott osztályokban tanulják a gyerekek a nehezebb tantárgya­kat, például a magyart, a matematikát és a fizikát. Az egyik csoportba azok a tanulók járnak, akik gyorsabban haladnak a tan­anyag elsajátításával, míg a másikba azok, akiknek a mélyebb tudás elsajátításához valamivel több időre van szükségük, így nyílik módjuk arra, hogy önmagukhoz ké­pest jobban fejlődjenek. A falusi iskolákról kialakult kép szerint az oda járó gyerekek sok szempontból hát­rányt szenvednek a városiakhoz képest. Ezt kívánta csökkenteni a tantestület, amikor arról határozott, hogy a szentesi alapfokú művészeti iskola tanárait meg­hívja az intézménybe és a diákokat rend­szeresen elviszi a városba, ahol a testneve­lésórák keretében úszni tanulnak. B. G. A község iskolájában több alapnak köszönhetően összesen huszonhat gépen tanul­hatnak a diákok. Fotó: Tésik Attila. Szegeden, a Kárász utcában (régi, Oskola utcai boltunk átköltözése miatt) nyíló üzletünkbe keresünk eladó-pénztárosokat. Feltételek: • érettségi vagy szakirányú kereskedelmi szakképesítés, • jó kapcsolatteremtő készség, • pénzzel, áruval való felelős bánásmód, • fizikai munka szeretete. Előny: 1-2 éves gyakorlat. Az eladó-pénztárosokat heti 30 órában tudjuk foglalkoztatni. Pályázatukat kézzel írott szakmai önéletrajzzal, fényképpel, értesítési címmel és a megpályázandó állás feltüntetésével az alábbi címre kérjük (postán vagy személyesen): 073. sz. dm üzlet, Cseh Istvánné területi vezető, 6722 Szeged, Mikszáth K. út 26. AZ ARANYKALÁSZ MEZOGAZDASÁGI SZÖVETKEZET (Apátfalva) értesíti tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy a közgyűlését 2002. május 28. napján (kedden), de­ 8.30 órai kezdettel tartja meg. A közgyűlés helye: Szövetkezeti székház nagyterme (Apátfalva, Kossuth u. 94.) Napirend: 1. Az­ igazgatóság beszámolója az elmúlt évi munkájáról 2. FEB beszámolója az elmúlt évi munkájáról 3. 2001. évi mérleg elfogadása, eredményfelhasználás meghatározása 4. Egyebek Határozatképtelenség esetén az igazgatóság ugyanezen helyre, ugyanezen napirenddel ismételten összehívja a közgyűlést 2002. május 28-án, 9.00 órára, amely a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. Hat hónap - hat könyv „Hat hónap - hat könyv". Ezzel a címmel szervezett irodalmi ver­senyt a vásárhelyi József Attila Általános Iskola és Központi Ta­gozat ebben a tanévben, kapcso­lódva az olvasás évéhez. A ver­seny szervezésével az volt a célja az iskolának, hogy még inkább megszerettesse tanítványaival az olvasást, és kevésbé ismert regé­nyek is a gyerekek kezébe kerül­jenek. Tizenkét iskolából össze­sen 526 pályázatot kapott a ver­senyt kiíró intézmény, ennyien válaszoltak a hat könyv kapcsán föltett kérdésekre. Az eredmény­­hirdetés szerdán délután 3-kor lesz az iskola Árpád utcai tele­pén, irodalmi délutánnal egybe­kötve, ahol két rajzpályázat ered­ményeit is megismerhetik a je­lenlévők. Szintén ebből az alka­lomból Nógrádi Gábor íróval be­szélgethetnek a gyerekek. A program a legsikeresebb pályá­zók játékos vetélkedőjével zárul. A makói József Attila Mezőgazdasági Szövetkezet 2002. május 24-én (péntek), de­ 7.30 órakor KÖZGYŰLÉST tart, melynek helye a termelési központ (Makó, Igási út) Napirendi pontok: 1. Beszámoló az igazgatóság 2001. évi tevékenységéről, a szövetkezet 2001. évi gazdálkodásáról, a 2001. évi mérleg elfogadása 2. Felügyelőbizottság beszámolója a 2001. évi tevékenységéről 3. Különfélék Amennyiben a fenti időpontra összehívott közgyűlés határozatképtelen, arra az esetre az igazgatóság a közgyűlést azonos helyszínre és napirendi pontokkal 2002. május 24-én, 8.00 órára ismételten összehívja. Igazgatóság 7 Vásárhely: a Tourínformban angolok a kempingben németek Induló idegenforgalom Vásárhelyen indul a turistasze­zon. A Tourinform-irodában már angolok is tudakozódtak a nevezetességek iránt, de első­sorban helybéliek jönnek, bel­földi üdülési lehetőségekről kérve tájékoztatást.­ ­ Naponta átlag tizenöten térnek be hozzánk - mondja a Tourin­form-irodában Balogh Diana kis­térségi menedzser. A vásárhelyi­ek elsősorban a Tisza-tó, és a hegyvidékek üdülési lehetőségei iránt érdeklődnek; szóbeli felvi­­lágosításon túlmenően rengeteg, a magyar tájakat régiónként be­mutató kiadványt is kaphatnak. Korcsoportonként, érdeklődési területenként is külön-külön prospektusok várják az üdülni vágyókat: fiataloknak éppúgy szólnak kiadványok, mint idő­seknek, illetve a vízi túrázni, lo­vasprogramokon részt venni akaróknak, természetjáróknak; egészségturizmust elősegítő „nyomtatott kisokos" éppúgy van, mint „Bor és gasztronómia" címet viselő. És Vásárhelyre mi vonzza az idegenforgalmat? - Rengetegen jöttek az ország minden tájáról az állattenyésztési napokra, a ju­hászversenyre: a rendezvény ide­jén alig maradt szabad szállás­hely - említ Balogh Diana egy jellegzetes rendezvényturisztikai attrakciót. A természeti értékek közül kiemelhető a Tisza és a márté­­lyi holtág közelsége - mondja -, a kulturális-történelmi értékek közül - többek közt - a csomor­­kányi templomrom, a Fekete Sas, a Dél-Alföldön egyedülálló árvízvédelmi kőfal, a reformá­tus ótemplom (kovácsoltvas, egymutatós órája közel három­száz éves, egész Európában csak néhány hasonló lelhető), a tudóssétány a Bethlen gimnázi­um előtti parkban (maga a gim­názium is látványosság), a gö­rögkeleti templom, a zsinagó­ga, Vásárhely kútjainak sora, és így tovább­­ hallunk példákat a látogatókat leginkább vonzó épületekre; a Tourinform-iroda - már angolok is megfordultak itt az idén - egyébként 8-tól 4-ig, pénteken 2-ig várja a beté­rőket. Vásárhely egyik, az idegenfor­galmat leginkább vonzó létesít­ménye a város központjában lé­vő, sokmedencés strand és kem­ping. Kiss László fürdővezetőtől tudjuk: húsvét óta folyamatosan nő a látogatólétszám, május el­sején rengetegen voltak, és azóta is ritkán üresek a medencék. So­kakat a gyógyvíz vonz ide és a gyógyvízre „épülő" egészségügyi szolgáltatások sora. A kemping­ben már megjelentek az első sát­rasok - németek -, és júliusra szinte már minden faházat lefog­laltak a hazai és külföldi (főleg osztrák, német, holland) vendé­gek. A szállodaforgalom pedig? Mint Rácz Hajnalka, a Pellicano Santo tulajdonában lévő Pelikán Szálloda recepciósa mondja: most még főleg átutazó üzletem­berek bérelnek szobát, május vé­gétől a turistaforgalom lesz a meghatározó - ezen belül is a sok külföldi vendég. F.CS. A vásárhelyi strand várja a fürdőzőket. Fotó: Tésik Attila

Next