Délvilág, 2002. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-10 / 159. szám

16 Az adás PODMANICZKY SZILÁRD Józsi bácsi azon gondolkodott, mi lenne, ha rá­szokna a dohányzásra. Szívna valami könnyű ci­git, vagy közepeset, nem unná magát annyit. Rá lehet gyújtani, ha valami nem smakkol, eltelik egy kis idő, aztán hátha megoldódik magától, amíg dohányzik. Ki is nézte magának, hogy­ me­lyik cigit szívja, de öngyújtót azt nem tudott ma­gának választani. Maradjak a gyufánál ! De annak meg olyan koromfekete tüze van, hogy az egész homlokom bekormozom. Végül visszatette a ci­git, meg a ki nem választott öngyújtót is, és egy időre megint elvolt magában ezzel a probléma­körrel. Pesztonka az áruház elektromos osztályán né­zegette a porszívókat. Milyen jó kis porszívók, ámuldozott. Egyik jobb, mint a másik. És bárme­lyiknek van garanciája, aztán meg el lehet dobni, mert nem túl drága. Pesztonka arra gondolt, hogy ő mindenképpen olyat vesz, aminek van beépí­tett rádiója, hogy amikor porszívóz, akkor ne a porszívót, hanem a rádiót hallgathassa. Ám azon­nal eszébe jutott, hogy gyerekkorában is mindig zavarta a porszívó a rádióadást, anyja állandóan a vasárnapi koktél vagy a csak fiataloknak alatt ta­karított, de olyannyira, hogy ő a porszívó zúgásá­val együtt jegyezte meg a számokat, és ha egy bú­bban nem szólt a porszívó, egyszerűen képtelen volt felismerni a számot. Csakhogy, gondolta Pesztonka, a technika annyira fejlett már, hogy biztosan nem fogja zavarni a rádióműsort a por­szívó. Á, mindegy, nem ismerem már ki magam, le vagyok maradva, mint a bugyi, gondolta Peszton­ka, és kisettenkedett a elektronikus osztály­ról.Márton ez idő tájt a hegyi bakancsok között kutatott, úgy érezte, nem ér az élete semmit egy jó hegyi bakancs nélkül. Kemény és férfias, olyan, mint amilyen mindig is szerettem volna lenne. A vesztesek soha nem hordanak hegyi bakancsot, gondolta, kivéve, mondta magában, ha éppen le­zuhannak a hegyről. A hegyi bakancsnak nagyon kemény feje van, mintha kőből lenne, a talpa pedig olyan, mint egy lánctalpas, amelyiknek nincs akadály. Márton le­vette a méretét a polcról, fölhúzta, de olyan fur­csán nézett ki benne az a két pipaszár lába. A he­gyi bakancs nagy volt, mint egy ház, a lábai pedig vékonyak, mint egy apadó vízsugár. De nem érde­kes, kapott rá Márton a dologra, inkább az bántot­ta, hogy majd biztosan sok sarat behord a bakancs lánctalpával. Ezért aztán visszatette, és elkullo­gott. Egyszerre értek haza mindhárman, mindhár­man elcsigázva. Meg se szólaltak. Csak úgy egy óra múlva, mikor Márton véletlenül fölkapcsolta a rádiót. Akkor aztán mindenki elmondta a prob­lémáját: Józsi bácsi, hogy szívni akar, Pesztonka a porszívót, Márton meg a szemetelős bakancsot. Más se kellett Pesztonkának, idefigyeljetek, szól a zene, célegyenesben vagyunk, azzal leterítette Jó­zsi bácsit a földre, elkapta a két hátsó lábát, s minden egyben volt. Szólt a zene, Pesztonka Józsi bácsival porszívó­zott, aki így szívhatta eleget a Márton hegyi ba­kancsáról lepergő sarat, míg Márton úgy ugrált előlük, hogy össze­vissza zavarta a rádióadást... Az egyik manöken fenékre huppan a kifutón a Versace olasz divat­ház párizsi bemutatóján. MTI Telefotó/Francois Mari Börtönturizmus BUKAREST (MTI) A különleges élmények kedvelői a közeljövőben - borsos áron - fűtetlen, mindössze egyetlen vaspriccsel berendezett börtön­cellában tölthetnek egy éjszakát, vagy kívánságra akár hosszabb időszakot is a romániai Telega város polgármesteri hivatalának terve szerint, amelynek értelmé­ben sajátos hotellé alakítanák át az ország talán leghíresebb börtö­nét. Az elgondolást maga a város polgármestere, Alexandru Chi­­robocea vázolta. A Doftana fegy­­ház, amelyben valaha Nicolae Ceausescu, az akkor még illegá­lis, majd hatalomra került Ro­mán Kommunista Párt későbbi, rossz véget ért - az 1989 decem­beri fordulat során kivégzett - ve­zetője raboskodott, szállodaként naponta több tucat látogatót fo­gadhatna. A város vezetése re­méli, hogy sikerül majd jövedel­mezően kamatoztatni Ceauses­cu forradalmi múltját. «MOZAIK Veszélyben a Szófia KUEV (MTI) Számos mély, néhány centimé­tertől több méterig terjedő hosz­­szúságú repedés jelent meg az ukrán főváros egyik legértéke­sebb műemlékének, a XI. szá­zadban épült kijevi Szófia szé­kesegyháznak a falán és boltíve­in, a XI. századi mozaikokon és freskókon réteges lerakódások mutatkoznak. A környéken folyó építkezések veszélyeztetik a nagy hírű épületet, egyedülálló moza­ikjait és freskóit. A veszélyre La­­risza Szkorik, a Történelmi és Kulturális Műemlékvédelmi Társaság helyettes vezetője hívta fel a figyelmet hétfői kijevi sajtó­­tájékoztatóján. A szakember el­mondta: repedések vannak a 75 méter magas barokk stílusú ha­rangtornyon is, amelyet nemré­giben újítottak fel. A társaság adatai szerint az elváltozások többsége 2000 után jelent meg, amikor a közeli utca háromszin­tes házaira újabb 2-3 szintet húz­tak fel, és­ két udvarban mélyga­rázst építettek. A Szófia székes­­egyház 1990 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Taxiban a HÍV ellen LIVINGSTONE (MTI) Zambiában a tomboló AIDS elle­ni harc keretében különleges szolgálatot látnak el a taxisofő­rök: ellenszolgáltatás nélkül ad­nak tanácsokat a biztonságos szexre vonatkozólag és óvszerrel is szolgálnak hozzá. A HÍV- és AIDS-ellenes Brit­ Nemzetközi Szövetség kezdeményezésére Li­­vingstone-ban több tucat taxiso­főr kétnapos felvilágosító tanfo­lyamon vett részt. Megtanulták, hogy miként védekezzenek és hogyan adják tovább tudásunkat utasaiknak. Livingstone-ban a felnőtt lakosság 31 százaléka HIV-fertőzött. Méhészsír KAIRÓ (MTI) Egyiptomban feltártak egy 3000 éves sírt, amelyben a sírfelirat ta­núsága szerint „a fáraó méhé­szeinek felügyelője" nyugodott. Nyaralás - világítótoronyban ZÁGRÁB (MTI) Amennyit veszítettünk életünk­ből az év folyamán ért stresszek következtében, ötszörösen visz­­szanyertük azt az itt töltött egy hét alatt - idézte négy Wall Street-i tőzsdeügynök bejegyzé­sét a Szent András-szigeti világí­tótorony vendégkönyvéből a Ve­­cernji list című zágrábi újság. A zömmel Mária Terézia uralkodá­sa idején épült adriai világítótor­nyok tartozéképületei a horvát­országi idegenforgalom legújabb aduivá váltak. Évekkel ezelőtt a környezetvédők heves tiltakozá­sa megakadályozta, hogy nagy­pénzű vendégek számára kaszi­nókat építsenek ezeken a nyílt tengeri horvát szigeteken, luxus­villákkal és helikopter-leszálló­helyekkel. Tavaly óta azonban egymás kezébe adják a kilincset rajtuk a magányt kedvelő fizető­vendégek. A Szent András-sziget hatágyas, kétcsillagos lakosztály­­lyá alakított toronyőrépületét 10 évre bérbe vette ugyan egy pado­­vai olasz iparmágnás, a horvát kínálatban azonban még kilenc lakatlan szigetecske szerepel. A legtávolabbit a Palagraza-szige­­ten állót a meredek sziklafalas partjai miatt csak egészséges fia­taloknak ajánlják. Szagbírság AMSZTERDAM (MTI) Lábszagbírsággal sújtottak egy férfit Hollandiában. A 39 éves vétkes Delft városának egyetemi könyvtárában megszegte a tilal­mat, miszerint cipőt levenni ti­los. Azt, hogy kibújt lábbelijéből, hamarosan jelezte a közelében ülők orra, akik panaszt tettek a könyvtár vezetőségénél. Per lett a dologból, és egy hágai bíróság 250 euróra bírságolta meg a láb­szagával a könyvtár többi látoga­tóját erősen megzavaró férfit. Koros kismama LIMA (MTI) Ritka magas életkorban, ötven­négy évesen lett anya egy perui asszony. Norma Lazo Villanueva egy limai kórházban, 36 hetes terhesség után hozta világra le­ánygyermekét, aki mesterséges megtermékenyítéssel fogant, és folyamatos orvosi felügyelet mellett fejlődött. A 2210 gram­mos, 44 centiméteres csecsemőt császármetszéssel emelték ki anyja testéből. Mindketten jól vannak, de a kockázatok elkerü­lése végett az újszülöttet egyelőre inkubátorban tartják. ISTEN ÉLTESSE AMALIA • Egykor nálunk igen elterjedt név volt. Azokat a férfineveket, me­lyekből származik (Amalhar, Alarich) a népvándorlás vihara elsodorta, így ma már egyáltalán nem ismertek. Az Amália egyéb­ként Ófelnémet eredetű név, amely nyelvben az „amal", „harc"-ot jelenti. A NAP VICCE - Mi a különbség az anyós és a víziló között? -Mi? - Az egyiknek hatalmas nagy a szája, a másik pedig olyan ara­nyosan mozgatja a pici füleit, amikor feljön a víz alól... Kánikula Ma is a forróság és a napsütés lesz időjárásunk legfőbb jellemzője, hűsítő zápor, zi­vatar csupán egy-két helyen alakulhat ki. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. További kilátások Csütörtökön lényeges változás még nem lesz időjárásunkban. Péntektől azonban lassanként enyhül a hőség, kicsit változékonyabbra fordul időjárásunk, minden nap előfordulhat­nak záporok, zivatarok. Vízállás: A Tisza Szegednél 96 cm (hőfoka 25.5 C°), Csongrádnál 120 cm, Mindszentnél - 9 cm. A Maros Makónál - 71 cm. A Nap kel: 4.57 nyugszik: 20.41. A Hold kel: 4.31, nyugszik: 21.09. Készítette: SZERDA, 2002. JÚLIUS 10. Skoda az IKESZ-től az izabellai híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L­igt 112 .leleten: 62/471-242_________ A Massachusetts államban élő Ray Boulay bulldogjával, Harleyvel kirándul. MTI Telefotó/Jacqueline Marque Már a dakoták is megmondták VÍZSZINTES: 1. Egy dakota közmondás. 12. Névelővel, növények fejlő­dését segítő szervetlen anyag. 13. E helyre jegyez. 14. Üzemi takarék­­pénztár betűjele. 15. Igen nagyfokú, bizalmasan. 16. Világos hajszínű, becézve. 18. Szintén. 19. Biztonsági szerkezet. 20. Benedek... 22. Ma­got szór a földbe. 23. Néma láz! 24. Zenei kifejezés: izgatottan. 26. Tanzániai elnök volt (Julius). 27. Létezik. 28. Tűzön készül az étel. 29. Utolsó királynénk. 30. Fluor, tricium és ittrium. 31. Kicsinyítő képző. 33. Bolgár operaénekes (Nikola). 34. Éneket, zeneszámot erőteljesen előad. 37. O.L.Á. 38. Dél-kelet-ázsiai katonai szövetség. 39. Áru ellen­értéket csökkent. FÜGGŐLEGESEK: 1. Tacskó, más szóval. 2. Félezer. 3. Vízvédelmi töltés felügyelője. 4. Hosszan szóló lemez betűjele. 5. Summáz. 6. Pl. a Bala­ton. 7. Női becenév. 8. Színész, rendező (+1937). 9. Idegen előtag: új­. 10. Francia színésznő (Anouk). 11. Értékes virágtartó edény. 15. Szövegével félrevezeti, bizalmasan. 17. Banki úton, készpénzfizetés nélkül történő elszámolás. 21. Jellemző vonás, jellegzetesség. 22. Fél volt! 24. Abony határai! 25. Magad. 26. Magasodik. 27. Főzési kellék. 28. Válaszo­. 30. Könnyed udvarlás. 31. A vsz. 1. sz. sor folytatása. 32. Írásjegy. 35. Z.A.­ 36. Rossz minőségű, direkt termő szőlőfajta. 39. Szolmizációs hang. 40. Azonos magánhangzók. Keddi rejtvényünk helyes megéjzése: Sose légy úttörő!­­ókeresztényeken híztak meg az oroszlánok.

Next