Délvilág, 2002. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-16 / 164. szám
14 Sztárrandi MUNKATÁRSUNKTÓL A Mól5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság előtt a szurkolóknak lesz lehetőségük arra, hogy találkozzanak a magyar válogatott sztárjaival. Kedden, 18 órától a Stefánia 4. szám alatt lévő Belvárosi Kikötő étterem teraszán az érdeklődők személyesen is megismerkedhetnek a kétszeres olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnal, Kolonics Györggyel és Storcz Botonddal, a szintén olimpiai első Horváth Gáborral és Vereckei Ákossal, a többszörös világelső Kovács Katalinnal, Szabó Szilviával, Belicza Bélával, Hüttner Csabával, valamint a Démász-Szegedi VE további két kiválóságával, Fürdők Gáborral és Janics Natasával. Eb-jegyek MUNKATÁRSUNKTÓL Hiába van már csak két nap hátra az Eb kezdetéig, a belépőkből eddig csak a négynapos bérlet volt a kelendő. - Az Európa-bajnokság összes napjára érvényes, 2 ezer forintos jegyből mind az 1600-at eladtuk - tudtuk meg Matyi Mihálynétől, a Magyar Kajak-kenu Szövetség gazdasági vezetőjétől. A csütörtöki és a pénteki előfutamokra nem fogyott belépő, a szombatra és a vasárnapra szóló napi ülőhelyekből alig, az állóból pedig szinte semmi sem talált gazdára. A jegyek Szegeden a következő helyeken kaphatók: Tourinform-iroda (Dugonics tér 2., hétfő-péntek 10-18, 62/488-690), Tourinform (Dugonics téri szökőkút, hétfő-vasárnap 9-21), sportigazgatóság (Temesvári krt. 13, hétfőtől péntekig 8-18, 62/434-234/142), EuroVolán (Bartók tér 6., hétfő-vasárnap 0-24, 62/444-888). »SPORT* Hat aranyérem a kettesért KAJAK-KENU Csütörtöktől tizenkét, szegedi érdekeltségű egységnek szurkolhatunk a kajak-kenu Európa-bajnokságon. Az 1998-as vb-n ez a szám mindössze egy volt, ám az is hatalmas örömet szerzett a több tízezer nézőnek. A vb utolsó száma volt a K4 200 méteres futam, amelyben a négyes Kajner Gyula vezetésével vb-első lett. A kiváló kajakos ma már nem a vízben, hanem a parton ténykedett az Eb-sikerért. - Hogyan emlékszik vissza a négy évvel ezelőtt történtekre ? - Amíg a célba értünk, egyáltalán nem figyeltünk Fehérvárival, Hegedűssel és Beével semmi másra, csak a futamra. Kétszáz méteren röpke harminc másodpercről van szó, ha valaki csak egy kicsit is kihagy a kvartettben, lehet, hogy a másik három többéves munkáját teheti tönkre. Óriási drukk, feszültség munkált bennem, de csak addig, amíg a kezembe nem vettem a lapátot. A győzelem után aztán rájöttünk: nem egy egyszerű versenyről volt szó. A nézőtér megtelt emberekkel, akár egy jobb focimeccsen. Ilyet azelőtt még sosem éltem át. - Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor most talán még nagyobb az érdeklődés, mint '98-ban. - Én is ezt hallottam. A magyar csapat nagyon jó, és a négy esztendővel ezelőttihez képest megnőtt a szegedi résztvevők száma. A huszonhétből tizenkét számban indul Démász-sportoló, ez pedig majdnem eléri a döntők felét. Óriási ugrás történt a szegedi kajak-kenu életben, mert a klub mellett a Maty-éri pálya is jelentős fejlődésen ment át. Kedvelt lett a nemzeti olimpiai centrum, ráadásul a komoly tradíciókkal rendelkező evezős társadalom is elismeri a pálya adottságait. - Második éve, hogy abbahagyta az aktív sportolást. Milyen érzésekkel várja az Európa-bajnokságot ? - Egy kicsit más szemszögből, mint versenyzőként. Érdekes lesz kívülről látni az egykori társakat, a lebonyolítást, a viadalt, magát az eredményeket. Többen kérdezték már tőlem: nem fáj a szívem a lapátért, a hajóért, a vízért? Erre mindig azt válaszolom, hogy minden úgy volt szép és jó, ahogy megtörtént. A gyermekeim nőnek, és bár óriási élmény volt többször is elsőként áthaladni a célvonalon, de az szintén fontos nekem, hogy láthattam és ott lehettem, amikor az apróság megtanult biciklizni, vagy amikor a medencében ledobta magáról az úszógumit, és anélkül tett meg néhány métert. A felsoroltak mindegyike egyegy pillanat, amelyekről szerencsére nem maradtam le. - Nem szakadt el a sportágtól, mivel foglalkozik most ! - A klub életéből napi rendszerességgel kiveszem a részem, az Eb szervezése kapcsán pedig a szegedi divízió vezetőjének, Vass Györgynek a jobb, egyesek szerint a bal keze, voltam. Elsősorban a pálya előkészítése, kialakítása kötötte le az energiámat. A szervezők a világ talán legjobb létesítményévé fejlesztették a Maty-ért, és nyugodtan bárki szemébe nézhetnek. Éjjel-nappal kint leszek, de remélem, annyi munkám nem akad, hogy ne követhessem végig figyelemmel a versenyt. - Említette, hogy erős a magyar válogatott. Mit vár Angyal Zoltán együttesétől? - Az egykori számomban, K4 kétszáz méteren a csapatnak kötelező nyerni. Nem változott annyit a nemzetközi mezőny, hogy Hegéék ne lennének esélyesek. Ugyanez igaz a többi férfi sprintszámra is. Minimum hat aranyérmet remélek, de ez csak az óvatos várakozás, ezért a teljesítményért csak egy kis kettes járna az iskolában. Ha bátor lennék, akkor tíz elsőséget jósolnék, ebből háromszor a Démász-Szegedi VE versenyzői állhatnak a dobogó tetejére. MÁDI JÓZSEF Még 2 nap Kajner Gyula ma már csak hobbiból lapátol. Fotó: Kálnok Csaba Fociztak és mélyponton futottak Tiszaszigeten immár nyolc esztendeje hagyomány, hogy nyár derekán a mozgásé a főszerep. Ezúttal a „Soproni Ászok szigeti sportnapok 2002" névre hallgatott az esemény, amely már pénteken elkezdődött a főműsorszám, a Sziget-kupa kispályás labdarúgótorna csoportmeccseivel. A közönség már az első napon hitet tett a rendezvény mellett, mintegy ezerkétszázan kísérték figyelemmel a Sziget-kupa kispályás focitorna mérkőzéseit. - Azok a csapatok, amelyekre számítottunk eljöttek - mondta a főszervező, Ferenczi Ferenc. - A csoportok rendkívül kiegyenlítettek voltak, minden meccs kiélezett csatát, jó játékot hozott. A papírforma így is érvényesült, de a jó erőkből álló, kispályán nagy rutinnal rendelkező Center Lottózó búcsúja meglepetés. Ferenczi Ferenc nem csupán rendezőként tüsténkedett, szombaton asztalhoz ült, vagyis édesapjával együtt benevezett a sakkversenybe. A két Ferenczit csak Ábrahám Lajos győzte le, az idősebbnek az ezüst, az ifjabbnak a bronz jutott. A kicsik fociját is nagy érdeklődés kísérte. Az U7-ben a Rendőr TE I. nyert, megelőzve a Rendőr TE II-t, a Mindszentet és a Kübekházát. Az U11-es korcsoportban is dupla szegedi siker született: a Tisza Volán B csapata lett az első, a vert mezőnyben (sorrendben) a Tisza Volán A, a Tisza-Új és a Tiszasziget végzett. Tanulság a szervezőknek, hogy a nyári szünet miatt mindkét korosztályban csak négy-négy gárda indult. Elhatározták, ősszel - reményeik szerint jóval több együttessel - ismét találkoznak. A szombat slágere az a verseny volt, amit csak Tiszaszigeten lehet megrendezni. A településtől két kilométerre található ugyanis az ország legmélyebb pontja (a tengerszinttől számítva 75,8 m), itt futottak a vállalkozó kedvűek. A hölgyeknél a szegedi-debreceni Kiss Ágnes teljesítette leghamarabb a 3,6 km-es távot, megelőzve egykori klubtársait, Kövesi Kittit és Juhász Krisztinát. A férfiaknál Farkas Géza nyert Susányi Tamás és a szlovák Jovics Pealon előtt. Az ifjaknál Susányi Zsófia és Papp Ádám győzött. A második napot az erősemberek vetélkedése (1. Varga Szabolcs, 2. Farkas Zoltán, 3. Süli László) és a Help együttes koncertje zárta. Vasárnapra a tájékozódási futás és Sziget-kupa finise maradt. Előbbi nyertesei: Csuka Zsófia (gyerek kcs.), Buknicz Ivett (N18), Kisházyné Zombory Erika (N21), Hidegné (N35), Rácz Sándor (gyerek kcs.), Makó Róbert (F14), Bálint Zoltán (F18), Kocsik Árpád (F21), Gál József (F40), dr. Lindely Pál (F50), dr. Tóth Imre (F60). A kispályás focitorna serlegét a Road House hódította el, a Temesvári Hús, a Halifax Tempó Taxi és a Petőfiszállás elől. - Jól sikerült a sporthétvége, hangulatában és résztvevők számában is megfelelt a várakozásainknak - árulta el Ferenczi Ferenc. - De fejlődni kell, s jövőre már lehet, hogy „Sportévszakok" néven fut és nem egy rendezvény lesz, „szétosztjuk" a sportágakat, ahogy azoknak az időbeosztása szerint a legjobb. IMRE PÉTER A Sziget-kupán egymásnak feszültek a csapatok. Fotó: Gyenes Kálmán KEDD, 2002. JÚLIUS 16. Címvédők MUNKATÁRSUNKTÓL A tavalyi, milánói Európa-bajnokságon nyolc számban nyert magyar egység. Érdekesség, hogy ezren nem volt győztesünk. Az Európa-bajnokság címvédői, 1000 méter, férfiak, K1: Lutz Liwowski (német), K2: Eirik Veras Larsen, Mils Olav Fjeldheim (norvég), K4: Richard Riszdorfer, Michal Riszdorfer, Erik Vlcek, Juraj Baca (szlovén). Cl: Andreas Dittmer (német), C2: Mitica Pricop, Florin Popescu (román), C4: Konstantin Fomicsev, Roman Krougljakov, Vlagyimir Ladocha, Alekszej Volkonszkij (orosz). Nők, Kl: Josefa Idem (olasz), K2: Manuela Mucke, Nadine Opgen-Rhein (német), K4: Inna Oszipenko, Tetyana Semikina, Hanna Balabanova, Natalij Fiklisova (ukrán). 500 méter, férfiak: K1: Vereckei Ákos (magyar), K2: Ronald Rauhe, Tim Wieskotter (német), K4: Roman Zaroubin, Denis Turcsenkov, Alexander Ivanik, Andrej Tissine (orosz). C1: Kolonics György (magyar), C2: Mitica Pricop, Florin Popescu (román), C4: Konstantin Fomicsev, Vladislav Polzunov, Vladimir Ladocha, Andrej Kabanov (orosz). Nők, K1: Kovács Katalin (magyar), K2: Szabó Szilvia, Bóta Kinga (magyar), K4: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (magyar). 200 méter, férfiak: K1: Ronald Rauhe (német), K2: Ronald Rauhe, Tim Wieskotter (német), K4: Fehérvári Vince, Beé István, Horváth Gábor, Hegedűs Róbert. Cl: Dmitro Sablin (ukrán), C2: Ionel Averian, Mihail Vartolomei (román), C4: Petr Prochazka, Jan Brecka, Karel Kozisek, Petr Fuska (cseh). Nők, K1: Szabó Szilvia, K2: Beatriz Manchon, Sonia Molanes (spanyol), K4: Dékány Kinga, Fazekas Krisztina, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (magyar). Gallai vb-ezüstje LÖVÉSZET MUNKATÁRSUNKTÓL Lahtiban, a sportlövők világbajnokságán magyar válogatott remekül szerepelt. A sikereknek tevékeny részese volt a Szeged Városi Lövészklub sportolója, Gallai Éva (551 kört lőtt), aki tagja volt az ezüstérmes junior sportpisztolyos csapatnak. A triót rajta kívül még a honvédos Takács Kornélia (554) és a pécsi Csonka Zsófia (574) alkotta. Utóbbi a szétlövés után egyéniben a negyedik helyen végzett. A 18 éves szegedi hölgyet elkísérte Finnországba edzője-klubelnöke, Andrássy Árpád. - Minden idők talán legsikeresebb világbajnokságát zárta a magyar küldöttség. Igaz, Éva közepesen teljesített, de a csapat nagyon egységes és jó volt, a megszerzett ezüst jó ugródeszka lehet a felnőttek közé. Bár az a mezőny lényegesen erősebb, Sike József két aranyérmének is nagyon örültem, hiszen ő „félig" a mi versenyzőnk. Szegeden él és az Etelka sori pályánkon edz, ott van lőállása. Szegedi strandsiker MUNKATÁRSUNKTÓL Szarvason, az ifjúsági tábor adott otthont a dél-alföldi strandröplabda-bajnokság harmadik fordulójának. A szegedi párok ismét jól szerepeltek, a Trenka Zoltán, Hajnal Attila duó pedig összetettben is őrzi vezető pozícióját. Végeredmény: Férfiak: 1- Fodi Zoltán, Szalai Mátyás, 2. Trenka Zoltán, Hajnal Attila, 3. Páder Balázs, Tátrai Sándor (mind Szeged), 4. Pásztor Tibor, Takó Ferenc (Sarkad), 5. Hajdú Tamás, Temesvári Zoltán (Szeged). Nők: 1. Kolarovszky Margit, Fábián Ildikó (Békéscsaba), 2. Márkus Klára, Bodó Anikó (Szeged), 3. Gál Diána, Széplaki Nóra (Békéscsaba). Vegyes páros: 1. Bodó Anikó, Trenka Zoltán (Szeged), 2. Ratkai Edit, Sándor István (Budapest), 3. Kolarovszky Margit, Ajtony Ákos (Békéscsaba, Győr), ...5. Szöllősi Zsuzsanna, Hegedűs Roland, ...7. Márkus Klára, Csíkos Richárd (utóbbi kettő Szeged). A 4. fordulót csabai Árpád fürdőben rendezik. Bővebb információ és nevezés: Kormos Mihálytól (06-30/2057-035) és Pálos Tamástól (06-30/9781-351). CITROENÉ ©««»5 -MKB-v. & Rítt-Sí DfcLMAGYARDR$Z& ..hogyanban tegyen J^ MOL / II. Silivízi Kajak-Kenu Európa-bajnokság 2092 Szeged Július 18-21. Szeged, Maty-éri Gróf Széchenyi István Evezős és Kajak-Kenu Pálya (megközelíthető a Baja út felől) Európa vízre száll A MAGYAR KAJAK-KENU CSAPAT Közönségtalálkozó A MAGYAR KAJAK-KENU CSAPAT VILÁGKLASSZIS TAGJAIVAL: július 16. 18 óra, Belvárosi Kikötő Terasza (Szeged, Stefánia 4.) www.fcffilfte6.hu