Délvilág, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-02 / 179. szám
2 Megemlékezés a varsói felkelés 60. évfordulójáról Lengyel kifogások a szövetségesek előtt VARSÓ (MTI) A második világháborús szövetséges hatalmak is felelősek részben a hatvan évvel ezelőtti, náciellenes varsói felkelés kudarcáért és más tragédiákért - adta értésre véleményét Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter vasárnap Varsóban, amerikai kollégájával, Colin Powell-lel közösen tartott sajtóértekezletén. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió nagy hibát követett el akkor is, amikor Európa felosztásáról döntött Teheránban és Jaltában - mondta, hangsúlyozva, hogy nem miniszterként, hanem magánemberként fejti ki véleményét ezekről a kérdésekről. „Olyan független, szuverén népek sorsáról döntöttek, amelyek vérüket ontották a szabadságért. Ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie" - mondta. A német kormány ellenzi, hogy a Lengyelországból elűzött németek kártérítést követeljenek Varsótól ott maradt javaikért - mondta vasárnap Gerhard Schröder német kancellár a lengyel fővárosban. Az Elűzöttek Szövetségének elnöke, Erika Steinbach viszont azt hangoztatta a Die Weltnek adott nyilatkozatában, hogy a kancellár nem mondhat le mások nevében a kártérítések igényéről. Gasparovic ellenzi a parlamenti magyar szót Bauer szelet vetett POZSONY (MTI) Ivan Gasparovic szlovák államfő ellenzi, hogy a szlovák parlamentben a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői magyarul szólaljanak fel. A TASR Ivan Gasparovic szombati rádiónyilatkozatát ismertető jelentése szerint a másfél hónapja hivatalba lépett köztársasági elnök - a parlament egykori elnöke - bántónak találja, hogy Bauer Edit, az Európa Parlament tizennégy tagú szlovák képviselőcsoportjának egyik, MKP-hez tartozó tagja Brüsszelben olyan megállapítást tett, miszerint míg az Európai Parlamentben bárki felszólalhat a saját anyanyelvén, addig ez a szlovák törvényhozásban nem lehetséges. Bauer Edit kijelentése Szlovákiában nagy vihart kavart. Két hete folyamatosan ez a média egyik központi témája. Az államfő a szlovák közszolgálati rádióbanSvoj úgy vélekedett: a szlovák parlamentben nem olyan a helyzet, hogy az MKP képviselői indokoltan más nyelven beszéljenek, mint a szlovák képviselők. NATURLAND MAGYARORSZÁG KfT. ÉLELMISZER DIVÍZIÓJA TERÜLETI KOORDINÁTORT keres CSONGRÁD megye területére, gyógynövény-kozmetikumok és teák ésetalszemzletekbek történő értékesítésére. feladat: »túráiért" szerint üzletlátogatások megvalósítása, min. 12 üzlet felkeresése naponta, * rendszeres eszközleltár készítése, ® autóból történő közvetlen értékesítés, számlázás, ■ az áru és az aktuális marketinganyagok ‘boltba történő kihelyezése. * S Elvárások « középfokú végzettség, «számlaképesség, • internet-hozzáférés, ® vevőorientált gondolkodásmód, s magas fokú kommunikációs és problémamegoldó képesség, ® felelősséget vállalni tudó és akaró, kitartó, ambiciózus. ® saját munkájára igényes, becsületes, «leinformálhatóság. & !? £? Egyéb: ® hasonló munkaköri tapasztalat, * meglévő bolti kapcsolatok. 8 8 . Amit kínálunk Cégünk versenyképes vállalkozói díjat és kompenzációs csomagot biztosít, melynek részleteiről a kiválasz- tottakkal történő személyes interjú során adunk bővebb tájékoztatást. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal, a hirdetés megjelenésétől számított egy héten belül, „Koordinátorjeligére az alábbi címen: 1 NATURLAND MAGYARORSZÁG KFT. 1650 Rákoskeresztúr 1„ Ff. 73 -BELFÖLD HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 2. - KÜLFÖLD* Borsod megye tovább szenved a folyók áradása miatt Hernád menti kitelepítés Kitelepítéseket tett szükségessé a Hernádon levonuló árhullám a folyó középső szakasza menti települések szélén vasárnap délután - tájékoztatta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t. HERNÁDKÉRCS (MTI) A szóvivő elmondta, hogy négy településről hét épületből 28 embert kellett vasárnap délutánig ideiglenesen elhelyezni önkormányzati épületekben vagy elköltöztetni rokonokhoz. „Személyi sérülés nincs" - közölte Dobson Tibor. Hozzátette, hogy épületek rongálódtak meg Hernádkéresen, Felsődobszán és Nagykinizsen. A szóvivő beszámolt arról, hogy jelenleg a Hernád mentén 23 településen több mint 600-an vesznek részt védekezési munkákban 110 különböző technikai eszközzel. A kitelepítések Felsődobszát, Hernádkércset, Hernádvécsét és Nagykinizst érintették. Jelezte, hogy a kitelepítéseket tekintve Nagykinizsen kívül még Bocs községben lehet számítani, valószínűleg 20 embernek kell elhagynia ideiglenesen otthonát. Lassan, de tovább folytatódik a Hernád apadása a folyó felső szakaszán, ugyanakkor Gibárd, Encs, Hernádszentandrás térségében, vagyis az alsóbb szakaszon tart az áradás - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen. Vélhetően megdől minden eddigi vízállásrekord, a veszélyeztetett településeken ugyanakkor viszonylagos nyugalom van. Abaújban sikerült kordában tartani az áradatot, ingatlant, ingóságot jelenleg nem veszélyeztet a Hernád. Hernádszentandrás lakói azt állítják: ilyen nagy talán soha nem volt még a víz, de pánik nincs, annak ellenére, hogy a Hernád a falu határát mossa, az összefogás példás. Ódor Ferenc (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerint itt és most mindenki segít mindenkinek. Több száz ember lapátolja a zsákokat, emeli a nyúlgátakat, több tucatnyi gép segít nekik, érkeztek vízügyi szakemberek a szomszédos vízügyi igazgatóságoktól is. Jobbágy Ferenc, az Ékövizigát vízvédelmi ügyeletese a délután négy órás adatokat ismertetve elmondta: Hidasnémetinél szombaton késő este tetőzött a folyó valaha mért legmagasabb, 41 centiméteres vízállással. Azót 23 centimétert apadt a víz. Lejebb viszont tovább árad a Hernád. Borsod megye mellett a szomszédos Szlovákiában és Ukrajnában is gondot okozott az áradás. Felvételünkön, a Kassa melletti Sároskőszegen is ingatlanokat öntött el az ár MTI Telefotó/ESDA/Frantisek Iva. A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter sorsa augusztus végén dől el Gyurcsány felajánlotta lemondását Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter (felvételünkön) felajánlotta lemondását a kormányfőnek vasárnap. BUDAPEST (MTI) A politikus az MTI-nek elmondta, hogy lemondását Medgyessy Péterrel való személyes találkozója alkalmával ajánlotta fel. Gyurcsány Ferenc közölte, hogy Medgyessy Péter a lemondással kapcsolatban augusztus végén, a tervezett kormányátalakítással egy időben hozza meg döntését. Sajtóértesülések szerint Bárándy Péter igazságügy-miniszter is távozását fontolgatja. A sportminiszter már a múlt héten jelezte, kész megválni tisztségétől - írja az Index hírportál. „A dolog egyszerű. A miniszterelnök úr hazajön, és megkérdezem tőle, van-e bizalma irántam. Ha azt mondja, hogy nincs, akkor felajánlom a lemondásomat. Ha van, akkor dolgozunk tovább" - válaszolta a miniszter a Népszabadságnak arra a kérdésére, hogyan érzi, megvonta-e tőle a bizalmát Medgyessy Péter. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor cáfolta azt a feltételezést, hogy ő maga szivárogtatta ki a menesztéséről szóló hírt. „Nem vagyok én bolond. Pártkongresszus előtt, költségvetési vita kezdetén melyik miniszter kíván bizalmatlanságot személye körül?" - kérdezett vissza. A Gyurcsány menesztéséről szóló első hírek július közepén jelentek meg, ám arról a szocialista párton és kormányzati körökben is megoszlanak a vélemények, kinek állt érdekében a kiszivárogtatás. A sportminiszter utódaként Mesterházy Attilát, a sporttárca politikai államtitkárát emlegetik. Galádságnak tartja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter felajánlotta lemondását miniszteri posztjáról, mivel ezzel az ellenzéki párt szerint a szocialista politikus az olimpiai csapat helyettes vezetőjeként cserbenhagyja a magyar sportot. Erről Szalay Ferenc, a Fidesz ifjúsági- és sportkabinetjének vezetője beszélt az MTI-nek vasárnap, reagálva a miniszter bejelentésére, miszerint felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek. Szalay Ferenc bírálta a sportminisztert, hogy lemondási felajánlását az olimpia előtt két héttel jelentette be. „Ez a lépés azt jelzi, hogy a miniszternek nem fontos a magyar olimpiai szereplés, inkább az ő egyéni pártpolitikai ambíciói számítanak" - közölte Szalay Ferenc. Szerinte Gyurcsány Ferenc olyan alkuba kívánja bocsátani miniszteri megbízatását, ami a későbbiekben a lehetséges pártelnöki pozícióját erősítheti. A Fidesz politikusa kijelentette: „ezzel a miniszter bizonyította, hogy a kabinetben ő a leggyengébb láncszem". Amerikai légicsapás és harcok Fallúdzsában Iraki merényletsorozat Két iraki meghalt és kettő megsebesült egy út mentén elrejtett pokolgép felrobbanásakor vasárnap Bagdad belvárosában, robbanószerrel megrakott gépkocsi repült a levegőbe Moszulban, négy embert megölve és 34 továbbit megsebesítve. BAGDAD, MOSZUL, FALLÚDZSA (MTI/AFP) A bagdadi pokolgéppel egy külföldi polgári személyeket szállító gépkocsioszlopot akartak felrobbantani a lázadók, de áldozataik iraki járókelők közül kerültek ki. A helyi rendőrség elmondása szerint egy nő és egy férfi vesztette életét, a két sérült közül az egyik állapota válságos. A konvojban utazó külföldiek sértetlenek maradtak. A robbantás helyszínéről, a Tigris keleti partján fekvő Abu Navaz útról fekete füstfelhő szállt fel. Az észak-iraki Moszulban egy rendőrőrssel szemben repült a levegőbe egy robbanószerrel megrakott autó, amelyet öngyilkos merénylő vezetett. A detonációban kórházi források szerint legkevesebb négy ember meghalt és 34 további megsebesült. A halottak rendőrök, a sebesültek között rendőrök és polgári személyek egyaránt vannak. A robbanásban beomlott a rendőrség épületének egy része és több gépkocsi megrongálódott. Fallúdzsában a legfrissebb, kórházi forrásokon alapuló veszteségmérleg szerint tíz iraki halt meg és negyven további megsebesült vasárnapra virradóra az amerikai haderő légicsapásaiban, illetve amerikai katonák és felkelők harcaiban. A Bagdadtól nyugatra fekvő szunnita várost erős robbanások rázták meg. A jelek szerint az amerikai katonák újabb hadműveletet indítottak a településen. Tizenöt napos ultimátumot adott Olaszországnak katonái kivonására Irakból egy, az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő csoport, ellenkező esetben támadásokat helyezett kilátásba olasz érdekeltségek ellen. RÖVIDEN KUTYATÁMADÁS Súlyos sérüléseket szenvedett egy hétéves kisfiú vasárnap Zsámbékon, ahol egy kutya támadt rá. A gyermeket fej - és nyaksérülésekkel szállították a János kórházba. A kisfiú a nagyszülők felügyelete alatt az udvaron játszott, amikor saját kutyájuk rátámadt. PRÁGAI ROBBANÁS Felrobbant egy gépkocsi vasárnap a cseh fővárosban. A detonáció következtében 18 személy megsérült. Nincs magyar állampolgárságú sérült a kaszinó előtti robbanásnak. Alvilági leszámolásról lehet szó VATIKÁNI KÖRLEVÉL A német katolikus egyház részéről támogatásra talált a Vatikán körlevele a nők egyház és társadalmi szerepéről, ám a politikai pártok felháborodva utasították vissza kitételeit. Harcias asszonyok A rendőri intézkedés közben elhunyt Jakab Richárd emléi megemlékezést szerveztek a kecskeméti romák a rendőrségi skólában. Körmeikkel alaposan helybenhagyták azt a férfit a hads asszonyok, aki egy „Elég volt a hisztériából!" feliratúál tartva jelent meg körükben MTI Telefotó: Újvári Sá Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ORFI FERENC, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZI ILONA (hír és információi: SULI JÓZSEF (sport Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-88 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg.adelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.:62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fi 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9.-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszáj 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarország), 1255 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. ,ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.