Délvilág, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-02 / 179. szám

HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 2. Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre nagyon megnőtt a szerkesztősé­günkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalman­ként - a kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk más oldalán is olvas­hatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Kiáltás egyházért Szeged egyáltalán nem dúskál a műemlékekben, s most mégis azt halljuk, Bálint Sándor lakóházát dobra verik, talán le is bontják. Nem fáj senkinek. A nagy árvíz óta gyökeret vert kultikus emlékhelyek, úgy látszik, nem fontosak sem a város vezetésének, sem a polgároknak, pedig egy település gerincét, szellemiségét, a védett és becsült, pénzzel nem mérhető tárgyak és relikviák jelentik. Angliában szépen megterve­zett, egységes tábla kerül arra a házra, ahol egy nagy alkotó lakott, le­gyen az író, zenész vagy más művész. Így tartják számon és becsülik a múltat. A külföldinek is tanulságos egy városnéző séta, amikor felnéz a falra és ott táblát látva már tudja, hogy jelentős alkotó lakott ott. A spanyolok kormánybiztost neveztek ki műemlékeik védelmére, s pél­dául a Kanári-szigeteken kötelező a zöld vagy a kék szín használata az épületeken, s csak földszintes házakat engednek emelni, hogy ezzel is megőrizzék a sziget sajátos, a nagy földrengés utáni stílusát. Folytathatjuk a sort, az írek James Joyce emlékét elevenen őrzik. Az új szlovák állam is öntudatosan hirdet, hogy Andy Warhol Szlovákiából származott, a popművész családja házából múzeumot hoztak létre. Az, hogy Bálint Sándor házáról ilyen hamar döntés születhetett, sajnos ne­gatív döntés, elkeserítő, mert így enyészik el a város önbecsülése. Kár! KASS JÁNOS KOSSUTH-DÍJAS GRAFIKUSMŰVÉSZ, SZEGED VÁROS DÍSZPOLGÁRA Búcsújáró hely lehetne Szülőház. Szent helye mindenkinek, aki megteremtődött. Leginkább a táj lelkévé lelkezett Bálint Sándor bátyánk háza nagy érték, és bú­csújáró helye lehetne a szegedieknek. Szép lenne megörökíteni. Örö­kül hagyni, megferedezni szellemi sugárzásában, egykor valóságában. Félre minden misztikummal. Szent kötelességünk lehetne. A város történelme kíméletlenül elporlasztotta egykor való kegyeleti helyeinket, egy-két objektum kivételével. Foggal, körömmel ragaszkodni, akár húsz portát adni az ominózus házért!"Nagy kötelességünk az is, hogy a Szege­di Szótárat megújrázzuk, kiadatlan köteteit közkinccsé tegyük, sírját za­rándokhellyé tegyük. Nekünk nagyon szaporán kell a lábunkat szedni, hogy a táj lelkével szembeni adósságunkat, szépen, rendre letörlesztges­­sük, élő, eleven emlékezetét glóriába foglalva naponta istápoljuk. Be­­csüljük, mivel e végből nem valami sokkal dicsekedhet a város. Tudtunk szakszervezeti székházakra, pártházakra eredményesen gyűjteni, tégláról téglára. Bálint Sándor házára is gyűjthetnénk! TÓTH BÉLA, SZEGED Egy faforgács üzenete Régi, nyilván megalapozott, mára legendává vált mondás szerint a férfiakat akkor tudjuk igazán becsülni, amikor már nincsenek közöt­tünk. S ekkor idéződik fel bennünk egy idős tápai ember mondata: „Meglásd, némelyik asszony azt a forgácsot is megcsókolná, amelyi­ket az ura faragott, amikor a kapanyelet készítette." Bálint Sándor élete folyamán mindvégig aranyforgácsokat hagyott maga után, amikor a város népéletének bármely területén kutatva, műveit formálgatta kötetekbe. Ma már minden szegedinek tudnia il­lik, hogy ki volt Ő. Rajtunk keresztül is továbbítódik nemes híre. A gondviselés Szegednek ajándékozta őt és annak legarchaikusabb részén, az alsóvárosi Pálfi utca 72.-ben született és élte élete világra fi­gyelő első szakaszát. Ez a ház, amelyből elindult szülőhelye és a szege­­di nagy táj kutatására, megismerésére - amelyben megszülettek első tudományos és ismeretterjesztő művei -, most életveszélyben van. Biztos vagyok abban, hogy az értelem ez esetben magától értetődő természetességgel kerekedik fölül. Bálint Sándor szülőháza örökfényű jel kell maradjon! Hiszem és hisszük, hogy e páratlan értékű ereklye méltó helyéül szolgál mint emlékház és mint kiemelt jelentőségű, Bá­lint Sándor életét és munkásságát fölidéző kutatóhely, amelynek le­rombolását mindenki elutasítja, megmaradásáért viszont egyként megküzdünk. Számos példa jelzi teendőnket ez ügyben. Ez a legkeve­sebb, amit mi szegediek - akár adományozással is - megtehetünk. Bíz­zuk ezen „szent" ügyet a gondviselésre, amely már oly sokszor irányí­totta az értelmet, a jó, a helyes és a bölcs szellemiséget a megmentő cselekedetre. Adja Isten, hogy a törekvésünk föltétlen elérje célját! IFJ. LELE JÓZSEF NÉPRAJZKUTATÓ KAPCSOLATOK Az ügyfeleket megfelelő színvonalon kell(ene) kiszolgálni! Inkább balkáni, mint európai ál­lapotok uralkodnak a vásárhelyi OTP-fiókban. A bankautomaták, melyből tudomásom szerint csak 4 db van a városban, kevésnek bizo­nyulnak, hiszen túlterheltek. A túlterheltség következtében va­lamelyik gyakran rossz, vagy nem ad ki bizonylatot, vagy ép­pen kifogy belőle a pénz. Mi­után leterhelt az OTP is, így nem tudják azonnal feltölteni, sokat kell várni, hogy újra mű­ködjön. Bent az OTP-ben vi­szont az ügyintézés lassú, hosz­­szú sorban állásra kell számol­ni, amit még elviselhetetleneb­bé tesz az, hogy az ügyféltérben nincs légkondi, a közelmúlt for­róságában a nap a nagy üvegfe­lület miatt iszonyatosan felhe­vítette az ügyfélteret és a levegő kibírhatatlanná vált. Nemrég bevezették a sorszám­rendszert. Nemrég viszont a sor­számadagoló sem üzemelt egy ideig, mert kifogyott a papír és nem volt, aki feltöltse. (Talán több alkalmazottra lenne szük­ség.) Így sorszám nélkül nem le­hetett ügyet intézni. Órákba ke­rült, mire sorszámhoz, illetőleg a pénzemhez jutottam. Jó lenne, ha nem csak a profitra törekedne az ország legnagyobb bankja, ha­nem az ügyfeleinek a minél ma­gasabb színvonalú kiszolgálására is. V. J., HÓDMEZŐVÁSÁRHELY­ ­ túlzsúfolt ügyféltér önmagáért beszél 9 Tisztelet a nagy elődöknek Azt írta Juhász Gyula 1927-ben Móra Ferenc ezeregy élete című jubileumi köszöntőjében: „A szülőház, amelytől Móra Ferenc a közép­iskola után búcsút vett, ma már csak emlé­kekben él. Lebontották, mint ahogy nálunk általában a nemzeti sportok közé tartozik a költők szülőházának lebontása. Pindaroszét még az ellenség is megkímélte, de nálunk fél­nek tőle, hogy a példa vonz, és még egy költő­nek kedve támad, hogy megszülessék benne. Könnyű volt Tömörkény Istvánnak - mon­dogatta egy szegedi poéta, amikor Dugonics András szülőházának lebontása után az övé­re került a sor - Tömörkény a ceglédi állomá­son született. Az állomásokat pedig bajosabb lebontani." Utóbb kiderült, hogy Móra Ferenc nem a Daru utcában született Félegyházán, hanem a Szarvas utcában, s az a házacska véletlenül átvészelte a századokat: ma emlékház, a Mó­ra életútját bemutató kiállítással. Az a költő pedig, akinek szülőházát 1926-ban az eltűnt Ipar utcában lebontották, s amelyről az ott többször megforduló Babits Mihály emléke­zett nosztalgiával, maga Juhász Gyula. Du­gonics András szülőháza helyén a maga ide­jében modern iskola emelkedik, talán az or­szágnak valószínűleg legnagyobb emléktáb­lájával, s rajta a régi házacska domborművű ábrázolatával. De mennyivel szebb volna, ha megmaradt volna az ősi, immár háromszáz évnél is régebbi kis ház, s az új iskolát úgy építették volna köré és fölé, hogy a modern épület védőn emelkedne az ősi fölött. Azt nyilatkozta Nagy Sándor alpolgármes­ter, hogy nem lehet minden jeles szegedi szü­lött szülőházát megőrizni. Igaza van, de azért disztingváljunk: Bálint Sándor - Juhász Gyu­la óta - Szeged legnagyobb fia. Ilyen minden évszázadban egy vagy kettő születik. Ahogy Juhász Gyula szülőháza áldozatul esett a vá­rosfejlesztésnek (a sebészeti klinika áll a he­lyén), úgy tűnt el Tömörkény István lakóhá­za is a Palánkban; ennek a helye üres. Szegeden mindössze egy emlékházat birto­kol a város: Szent-Györgyi Albertét, az azóta róla elnevezett utcában. Nem mondom, hogy a Nobel-díjas tudós nem érdemelte meg, de tudni kell, hogy ez nem szülőház, csupán la­kóház, mégpedig csupán néhány évig, 1940-től 1945-ig adott otthont a Szeged vi­lághírét öregbítő professzornak. Emlékházzá alakítása máig késik. Bálint Sándor születésének századik évfordulóján itt az alkalom, hogy a város, ha uzsoraáron is, de megszerezze a szülőházat Péter László Érthetetlen, hogy aki kiadta a ház mai tulaj­do­­­nosainak a bontási engedélyt, nem volt tekintet­tel­ a két évtizede emléktáblával megjelölt ház különleges értékére. Azt mondják, nem műem­lék. Ez is igaz, de műemlékként védendő az az épület is, amely ugyan nem építészeti, hanem művelődéstörténeti értéket képvisel. Bálint Sándor nemcsak itt született éppen száz eszten­deje, hanem itt is élt, alkotott csaknem négy év­tizedig, 1943-ig, amikor lakást vett a Tömör­kény u. 2/B alatt fölépült bérházban. Irodalmi emlékhely is a mára már száz évnél öregebb, 1900-ban épült sarokház. Móricz Zsigmond vendégeskedett benne 1940-ben és 1941-ben. 1940. szeptember 21 -én Bálint Sándor édesany­jának küldött köszönőlevelében írta: „Még most is a számban van az íze a jó birkahúsos ká­sának. Nem győzöm emlegetni a szegedi jókat. Elseje után újra készülök arrafelé..." Az is igaz, hogy a tulajdonosok, visszaélve a helyzettel, uzsoraárat kérnek a házért. Ez ka­pitalista pimaszság, de a polgármesteri hiva­talnak azok a tisztviselői tették számukra le­hetővé, akik felelőtlenül kiadták az építési en­gedélyt. A 47 millió forint valóban példátlan ár, de több is veszett Mohácsnál: adott ki a vá­ros meg az állam méltatlanabb célra hasonló összeget a rendszerváltozás óta is, de még ha arra gondolunk, mi mindenre költöttek az ál­lampárt meg a pártállam vezetői fölöslegesen, akkor azt mondjuk: ezt az áldozatot meg kell hoznunk. Ha azt a pénzkidobást összeszámol­juk, amellyel a politikai rendőrség Bálint Sán­dort évtizedeken át figyeltette, tucatnyi jól fi­zetett nyomozójával bekerítette,­ munkaide­jükben jelentések tucatjait íratta velük, sem­mivé válik az az inflációs 47 millió. Mai mér­tékkel: 44 „kakaóbiztos" számítógép ára... Kevéssel a rendszerváltoztatás előtt úgy terveztük, hogy az alsóvárosi rendházban, amely akkor öregek otthona volt, egyházmű­vészeti múzeumot rendezünk be, mellette pedig a ferenceseket mindig rajongó szeretet­tel méltató Bálint Sándort pedig emlékkiállí­tással és kutatószobával idézzük. Az élet ezt másként oldotta meg: a ferencesek vissza­kapták klastromukat, noviciátust hoztak lét­re benne; az egyházművészeti gyűjtemény a Dóm téren kapott helyet. De most a lehető­ség megszületett: Bálint Sándor születésének századik évfordulóján itt az alkalom, hogy a város, ha uzsoraáron is, de megszerezze a szülőházat, megteremtve a Bálint Sándor művelte tudományágak - Szeged néprajza és népköltészete, valamint a szakrális néprajz - művelésének kutatóközpontját. Ezzel olyan intézménnyel gazdagodik a város, amely sa­játos és jellegzetes, tovább növeli Szegednek a matematikában és a biológiában világszerte ismeretes hírnevét. Videant consules! PÉTER LÁSZLÓ NY. EGYETEMI TANÁR, AZ MTA DOKTORA, SZEGED DÍSZPOLGÁRA Megkezdték Bálint Sándor szülőházának bontását Fotó: Miskolczi Róbert Hol az együttműködés­­ Medgyessy Péter úton-útfélen emlegeti (már nagyon régóta) a nemze­ti összefogás szükségességét, pedig ezt nem emlegetni kell, hanem megvalósítani. Vajon ezt a valóban szép és jobb sorsra érdemes ideát miért nem tudja ténylegesen „realizálni". Talán az a baj, hogy nem konkretizálja: ő milyen alapon képzeli el az együttműködést. Amikor egy szerződést megkötnek, nem azzal szokták kezdeni, hogy az üres íveket aláírják, hanem előbb körültekintően és előrelátóan pontokba szedik a feltételeket, garanciákat, biztosítékokat úgy, hogy a jognak és igazságnak megfelelően mindkét fél számára elfogadható legyen. Aki tehát őszintén kívánja az együttgondolkozást, először részletesen ki­dolgoz egy becsületes együttműködési tervet. Tizenöt év óta ilyet még nem sikerült megalkotni. Úgy is mondhat­nánk, hogy az egymást követő kormányok „önfejűen" vezették az or­szágot, kezdve mindig azzal, hogy az összes négy év óta irányító szak­embert kirúgták. Felmerül a gyanú, ha az óhajok és valóság (szavak és tettek) ilyen hosszú időn át ilyen távol állnak egymástól, akkor az együttműködés reális kívánalom-e, vagy csak egy jól hangzó blöff, amit nem kell ko­molyan venni. Egyébként is a „felelős" kormány hogy vállalhat fele­lősséget, ha nem a saját elképzeléseit valósítja meg? Nem azt a prog­ramot kell végrehajtania, amivel választást nyert? Egy tizenöt éves ellenkező irányú gyakorlattal szemben egy sosem volt ideával (összefogással) kecsegtetni a tömegeket, ez nem népámí­tás? KÖVÉR KÁROLY, SZEGED

Next