Délvilág, 2004. december (60. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-29 / 303. szám

14 »SPORT» Éles és Pásztor újra egy csapatban a gálán Csoknyai edzőként debütál A csütörtöki szegedi kézilabda­gála egyik érdekes színfoltja lesz a helyi és veszprémi druk­kerek összecsapása 13.30-tól. A hazaiak, ez már tudott, olyan keretet vonultatnak fel, amely­nek nem idegen ez a sportág, míg a vendégek lelkes szurko­lókból verbuválódtak, az edző­jük viszont Csoknyai István. Az ember hajlamos az automa­tizmusra, vagyis amikor a szege­di és a veszprémi drukkerek kézi­labdameccséről akar információt szerezni, tárcsázza a B közép ve­zetőjének, Érdi Zsoltnak a szá­mát.­­ Augusztusban keresett meg minket a szervezők részéről Cs. Gál László - mondta az ultrafő­nök -, közölte, hogy miről van szó, én pedig azt válaszoltam, hogy kispályás focira vállalkoz­nánk, kézilabdára nem. Amit mi mutatnánk be, az paródia lenne, annál pedig jobban szeretjük ezt a játékot. Azóta nem is hallot­tam erről a kezdeményezésről, maradunk a lelátón. Viszont Minarik Ede szólássá nemesedett mondását idézve, s egy kicsit átgyúrva: kell egy, ponto­sabban két csapat! A gála főszerve­zője, Agai Kis András sorolta is a neveket. A szegedi kézilabdabará­tok együttesében Szacsvai Tamás, Kiss Imre, Tóth Béla, Szabó Zsolt, Katona Csaba, Kucsera Zoltán, Kamerák Ferenc, Pataki József, Szabó József, Varga Viktor, Takó Gábor, Láng Zoltán, Pétervári Zol­tán és Juhász Miklós lép pályára. A team „szakmai munkáját" Bárok István és Veszelovszki Béla irányít­ja. Előbbit faggattuk a derbiről: - Nyáron rendeztek Szegeden Cs. Gál Laciék egy selejtező, ki­választó tornát, az ott résztve­vőkből verbuválódott a szurkolói All star-gárda. Hogyan készül­tünk? Sehogy... A meccs napján, december 30-án találkoznak és lépnek pályára először ilyen ösz­­szetételben. De nem aggódom, mert mindenki tud kézilabdázni, barátságban van a labdával. Az edzőkre nem sok szerep vár, jó buli lesz. Következzenek a negyvenéves Csoknyai István dirigálta veszp­rémiek: Kovács József, Vajai Péter, Markh Balázs, Remport Csaba, Hammer Tímea, Szalai Géza, Papp Tamás, Csizmadia Ákos, P. Kovács Viktor, Pongrácz Tamás, Czeglédi Balázs, Weingartner Ákos, Czinczás Dávid, Puha Zsolt. - A mieink lelkes amatőrök - mondta a kőkemény védőjátéká­ról ismert „Csoki" már láttak élőben egy-két BL-mérkőzést... Úgy csöppentem bele, hogy meg­kerestek, segítsek a felkészülés­ben, mert szeretnének jól szere­pelni. Kéthetente edzettünk, mo­zogtunk egy kicsit, hogy mégis tudják, hogyan, merre kell eldob­ni a labdát. De mint kiderült, ez­zel nem volt probléma. A lényeg, hogy játszunk egy jót, a hazai pá­lya „előnye" miatt a Szeged az esélyese a szurkolói találkozónak. Lehet, hogy előbb-utóbb ko­moly derbin is „kispados" lesz Csoknyai. „Nem titkolom, dé­delgetek edzői ambíciókat, hi­szen a pályán lassan már az utol­sókat rúgom. Érdekes próba lesz a szegedi." IMRE PÉTER BAJUSZ SÁNDOR ÁSZ LETT Az utolsó előtti választáson a balátlövők keltek el. Pásztor István (Királyok) Éles Józsefet választotta, így a Pick Szeged kiválósága, Bajusz Sándor az Ászokhoz, Ferling Bernadetthez került. A hölgyek közül Kindl Gabriella erő­síti a Ferling-gárdát, s Tóth Tímeát „koronázták meg”. Az is eldőlt már, hogy Iváncsik Gergő automatikusan Király lett, mert Pásztor is balszélső. Még Kirsner Erika és Nagy Ivett vár kérőre. SZERDA, 2004. DECEMBER 29. Megműtötték Mezeit KÉZILABDA Tegnap a reggeli órákban az új klinikán megműtötték Mezei Richárdnak, a Pick Szeged beál­­lósának és csapatkapitányának porcos jobb térdét. Előrelátha­tóan februárban már játszhat. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem lehetett tovább elodázni, a „kés alá" kellett feküdnie Mezei Richárdnak, a Pick Szeged beál­­lósának. A kiváló kézilabdásnak sok fájdalmat, szenvedést oko­zott porcos jobb térde, de össze­szorított foggal tűrt. Játszani akart a Celje ellen, mert tudta, az együttesnek szüksége van a játé­kára. A továbbjutást a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé - egy árva gólon múlott... - nem harcolta ki a Tisza-parti gárda. Jöhetett az operáció. A sport­­igazgató-beállóst dr. Varga Endre, az új klinika traumatológiai osz­tályának docense tegnap műtötte meg atroszkópos eljárással. A be­avatkozás 40 percig tartott, s jó hír, hogy a szalagok épek, „csak" a levált porcdarabot kellett eltávolí­tani. Délután már a rehabilitáció is megkezdődött, mozgatták, edzették a műtött lábat. Ameny­­nyiben a gyógyulást nem gátolja, nem akadályozza semmi, előre­láthatóan februárban már számít­hat Mezeire a kezdő kijelölésekor Kovács Péter vezetőedző. - Köszönöm, öregesen - vála­szolt a „hogy van?" kérdésre Me­zei, akit a látogatóban nála lévő Lele Ambrus sportigazgató mo­bilján értünk utol. - Jól vagyok, már a hangulatom is a régi. So­kat jelent, hogy a játékostársak szinte egymásnak adják a kilin­cset -Matics volt az első -, s vizi­­táltak már nálam a sportigazga­tóságról a kollégák is. Hogy mi­kor hagyhatom el a klinikát? Még nem tudom, szerdán derül ki, szeretnék minél hamarabb hazamenni, az ünnepekre feltét­lenül. A csütörtöki kézilabdagá­lára is jó lenne elmenni, pár szót váltani a srácokkal, a lányokkal. Nagy László is meglátogatta Mezei Richárdot Fotó: Karnok Csaba A Délvilág ajándéka előfizetőinek! Bécsi Újévi Gála-Koncert! tg*» SZŐTTES »2S8S. pmét Z ii Téfh­ József Színtízimm rty. G-¡-. •.›■. .--T ú &T& tfp&f állit Györgyi József, Petőfi S. u. 19. Szeri Ferenc, Szt. László út 18. Milinker Ferenc, Hunyadi tér 5. Palásti Istvánná, Petneházi u. 2. Palásti Lászlóné, Vasvirág u. 6. Solti Sándor, Réti J. u. 19. Száraz Nagy György, Iskola u. 20/a Terjék István, Szemere B. u. 5. Vincze Tamás, Halpiac u. 16. Csatordai István, József A. u. 23. Juhász N. Sándor, Tompai út 7. Kun Istvánná, Tompai u. 22. István László, Mátyás kir. 27. Dr. Czabarka János, Szentesi út 121. Mancman István, Vörösmarty u. 43. Mészáros Jenő, Rózsa u. 32. Prónai Norbert, Rózsa u. 14. Szarka Imre, Petőfi u. 31/b Táczi Sz. Jánosné, Arany J. u. 37. Csamány Istvánné, Kossuth u. 4. Kiss Gyula, Petőfi u. 31. Bányai Lászlóné, Alkotmány u. 20. Gila László, Kinizsi u. 1. Katona Istvánné, Dózsa Gy. u. 9/a Katona Kiss Árpádné, Arany J. u. 8. Kozma János, Táncsics M. u. 17. Lantos Csaba, József A. u. 49. Lukács Istvánné, Kórógy u. 89. Nagy Imre, Állomás u. 9. .Iólési--........... Abonyi Katalin, Mécs B. 20. Bába Antal, Dózsa Gy. u. 82. Baloga Ferencné, Somogyi B. u. 1/a Bereznai Istvánné, Köztársaság u. 9/4. Bereznai László, Damjanich u. 24. Bertus András, Nagyhegyszéki u. 10. Boros István, Tóth J. u. 16/9. Bugyiné Fenyvesi Marianna, Mentő u. 71. Búzás Ádám, Kolozsvári u. 18/A Csák Lászlóné, Nagyhegy u. 36/a Csige Istvánné, Bocskai u. 6. Csurgó Istvánné, Mészáros L. u. 2. Darabos Jánosné, Pipacs u. 7. Dr. Andrinkó Ferencné, Horváth M. u. 3. Dr. Gilicze Lajos, Kossuth L. u. 14. Dr. Holecska Jánosné, Fekete M. u. 31. Dragon László, Bercsényi u. 42/a Erdőháti Gáborné, Munkás u. 84. Faragó Mihály, Rozgonyi u. 8/2. Farkas Bálintné, Köztársaság u. 14. Fazekas Sándor, Somogyi B. u. 36/a Fazekas Sándor, Deák F. u. 34. Földvári N. Ferencné, Fekete Márton u. 27. Frenczel Gerőné, Vásárhelyi u. 32. Gaál Tivadarné, Petőfi u. 1. Gál Piroska, Klauzál u. 10/b Gáspár János, Baross u. 9. Gila Mihályné, Honvéd u. 19. Héjja Sándor, Fekete M. u. 5. Horányné Mészáros Klára, Tiszavirág u. 21. István Ferencné, Mentő u. 14/a Kádár József, Kossuth u. 34. Kádasi Zoltán, Szőrszabó u. 3. Katona András, Dózsa Gy. u. 81. Kenyeres János, Jókai u. 121/a Koch Mihályné, Mentő u. 73. Kocsis Dezső, Tavasz u. 7. Kovács Csaba, Balogh J. u. 49. Kuczora Ferenc, Nagyhegy u. 302. Lénárt József, Rákóczi u. 96. Maczelka László, Páva u. 8. Magyar Jánosné, Alkotmány u. 16/a Magyar Mártonná, Köztársaság u. 14. Mazulka Jánosné, Kiss E. u. 47. Megyeri János, Koszta J. u. 1. Mészáros Andrásné, Sáfrándi u. 64. Mészáros Imre, Szőrszabó u. 9. Mészáros Józsefné, Csaba u. 6. Mező Andrásné, Bacsó B. 7. Pánczél Gyuláné, Temető u. 15/a Pengő Zoltán, Vörösmarty u. 3. Pintér Imréné, Somogyi B. u. 64. Piti Ferencné, Láchner Gy. u. 22. Rébekiné Csatári Edit, Kiss E. u. 85. Rónyai Jánosné, Brusznyai10. Simon Attila, Borza u. 31/b Sípos Elek, Nádas sétány 1. Szabó Imre, Budai N. A. u. 14. Szabó József, Rákóczi u. 126. Szabóné Bodor Mária, Muskátli u. 13. Szamosközi István, Sarkadi u. 11. Szanyi János, Petronics S. u. 1/A Szarka József, Ifjúság tér 9/a Szolláthné Sárközi Sarolta, Jókai u. 54. Szűcs Zsuzsanna, Kossuth u. 17. Takács Jánosné, Kossuth u. 22. Tóth Imre, Vásárhelyi út 34. Váczi Józsefné, Gaál u. 12. Vajda Istvánné, Páva u. 8. Vincze Lajos, Koszta J. u. 1. Virágos Imre, Nagy J. u. 22. A nyereménybelépők átvehetők szentesi ügyfélszolgálatunkon (Kossuth u. 8., tel.: 63/314-838), szerda, csütörtök 16.00 óráig, 31-én, csütörtökön de. 11.00 óráig. • 2901. pollár 3., ll.n áfa 2-2 db koncertjegyet Bernát Antal, Szent I. u. 44. Földeák Bakos Imréné, Bajcsy Zs. u. 20. Bugyi Antal, József A. u. 8. Bugyi Pálné, Zárda u. 3/A Szabó Sándorné, Vásárhelyi u. 65/A Hódmezővásárhely Ambrúzs Sándorné, Királyszék u. 26. Arany Judit, Dob u. 8. Bacsa Imre, Holló u. 1. Bán Imréné, Dózsa Gy. u. 102. Bénfi Ernő, Kodály Z. u. 6/B Bánfi Sándorné, Kistópart u. 48. Bánvölgyi Mátyásné, Kodály Z. u. 6/B Bardóczi János, Takács F. u. 18. Baricsa Sándorné, Koszta J. u. 6/B Barna Ferenc, Klauzál u. 87. Báthori Károlyné, Ábrás K. u. 23. Bence Ernő, Ady E. u. 68. Bicskei Sarolta, Zsedényi u. 9. Bodnár Antalné, Nádor u. 19. Bodor Jánosné, Oldalkosár u. 3. Borsi Imre, Lévai u. 23. Borsodi Bálintné, Szőnyi u. 5. Bögre Mihály, Jókai u. 174. Czutor Károlyné, Munkás u. 6. Csényi Ernőné, Damjanich u. 5/B Csernák Mihály, Berzsenyi u. 1. Dajka Imre, Jókai u. 80. de Dubois Ida Takács F. u. 4. Deák Ferencné, Tükör u. 20. Deutsch Tibor, Mátyás u. 10. Dezső Ernőné, Tanya 1643. Dezső János, Észak u. 142. Dinnyés Lajosné, Tulipán u. 59. Dóda Erika, Szent I. u. 87. Döme József, Lázár u. 3/B Dr. Bagi Márk, Halász u. 17. Dr. Benczédi Ferencné, Szent István tér 10. Dr. Brenda Péterné, Móricz Zs. u. 7. Ecseki András, Rét u. 46. Égetőné Tóth Julianna, Vajda u. 28. Egyedné Zeittert Ibolya, Ady E. 78. Enyedi Lászlóné, Szabadság tér. 82. Fazekas Gábor, Kodály Z. u. 3/B Fehér Pálné, Mandula u. 18. Ferenczi Pál, Bajza u. 35. Fodor Antal, Bajcsy Zs. u. 30. Földesi Istvánné, Kisfaludy u. 122. Fürdők Gábor, Kistöltés u. 13. Fürge Szilveszterné, Réz u. 5/a Gajdács Jánosné, Juhász Mihály u. 19. Gallyas Ferencné, Gyulai u. 41. Gardi Józsefné, Botond u. 47. Gémes Jenő, Ady Endre u. 94. Gida István, Mester u. 70. Göbölyös Bozsák Mária, Kaszap u. 23. Gregus István, Vajda u. 9. Gyuris Ferencné, Kinizsi u. 31. Kiss Ivetta Délibáb u. 28. Hegedűs László, Rárosi u. 99. Hegedűs Sándor, Zrínyi u. 101. Hegedűs Sándor, Gábor u. 2. Hős Nagy Bálint, Rákóczi u. 67. Huszár Ernőné, Tanya 1006. Huszár Olga, Ady Endre u. 4. Ihász Istvánné, Somogyi B. u. 11. Imre Jenőné, Csokonai u. 7. Imre Pál, Zrínyi u. 4. Jakó Sándorné, Nagy András u. 46. Joóné Aszalai Eszter, Eszperantó u. 3/17. Juhász Gyula, János u. 11. Juhász-Nagy Mihályné, Könyves u. 9. Kardos Imre, Simon u. 11. Kassai Lászlóné, Pető F. u. 4. Kis Imréné, Szoboszlai u. 4. Kis Lajosné, Gerle u. 4. Kis Mihályné, Széchenyi u. 42. Kiss Károly, Csillag u. 39. Koczka Frencné, Móra u. 6. Kócsó Péter, Radnóti u. 4. Kopunovics Edit, Kert u. 28. Korsós Mihályné, Csomorkányi u. 6/A Kovács Ferencné, Lévai u. 11. Kovács Gyuláné, Mandula u. 19. Kozák Józsefné, Almásy u. 13. Kőszegi Józsefné, Mérleg u. 2. Kristóf János, Pál u. 31. Labádiné Orosz Ilona, Rudnay Gy. u. 6. Lakat Zoltánná, Zrínyi u. 130. Lázár Istvánné, Jókai u. 106. Lázár Rózsa, Halász u. 4. Lencsés György, Vidám u. 16. Lukács Ferencné, Lehel u. 8. M. Horváth Ferencné, Makai u. 40. Magócs Ferencné, Bajcsy Zs. u. 4. Mári Lajos, Jókai u. 157. Markó Józsefné, Makai u. 84. Matókné Radics Éva, Damjanich u. 155. Mészáros Lajos, Kallós E. u. 3. Mihály Istvánné, Gosztonyi J. u. 2. Miklósi Istvánné, Dózsa Gy. u. 44. Molnár Erika, Dr. Banner J. u. 7. Molnár Imre, Szabadság tér 77. Molnár Lajos, Ady Endre u. 56. Nagy Imréné, Széchenyi u. 39. Nagy Jánosné, Kistópart u. 11. Nagy Jenő, Jókai u. 193. Nagy Rébek Ferenc, Kertész köz 9. Nagy Zoltánná, Erdő u. 6. Nagygyörgy Sándorné, Botond u. 17. Nemes Imre, Somogyi B. u. 96. Németh Géza, Tükör u. 31. Németh Péter, Kiss Ernő u. 12. Novák Sándor, Szőnyi u. 5. Oláh Emil, Rudnay u. 31. Olasz Imre, Csomorkányi u. 83. Olasz Lajosné, Délibáb u. 26. Olasz Sándorné, Kaszap u. 7. Orovecz András, Andrássy u. 6. Orovecz Ida, Móricz Zs. u. 20. Őszi József, Tuhutum u. 8. Pál Mariann, Gát u. 5. Pályi Zoltánné, Zrínyi u. 30. Papp Lukács Ferenc, Csiga u. 13. Papp Sándorné, Fáncsi u. 19. Peszlen Vilmosné, Kard u. 14. Filkor István, Hódzó u. 3/13. Pólyák Ernőné, Tanya 2349. Rostás Ferenc, Szent László u. 136/A Rostás Istvánné, Nyárfa u. 63. Rozgonyi Lászlóné, Medgyessy u. 1. Rózsa Albert Imre, Damjanich u. 47. Rózsa Gábor, Hódzó u. 22. Sajáné Pap Katalin, Juhász Mihály u. 34. Salamon Lászlóné, Síp u. 3. Simon Sándor, Kard u. 10. Spák Imre, Szőnyi u. 3. Szabados Ferencné, Malom u. 13. Szabó Imréné, Medgyessi u. 5. Szabó János, Ifjúság u. 24. Szabó János, Ormos Ede u. 7. Szabó Károly, Szt. László u. 95. Szabó Lajosné, Szabadság tér 83. Szabó Lászlóné, Hódzó u. 6. Szabó Sándor, Mérleg u. 4. Szakál Józsefné, Jókai u. 203. Szántó Ferencné, Fény u. 3/a Szappanos Bálint, Jókai u. 130/A Szappanosné Molnár Melinda, Ormos Endre u. 13. Széczi Jánosné, Kutasi u. 11. Szilágyi Klára, Mátyás u. 13. Sziver Zoltán, Nádor u. 39/A Szlávik Sándorné, Nyár u. 1. Szűcs Jánosné, Kaszap u. 25. Szűcs Lajosné, Tanya 2320. Takács Márton, Liszt F. u. 3­7. Tamasik István, Jókai u. 233. Tapadi Ferenc, Károlyi u. 45. Tornyai Ferenc, Munkácsy 5/A Tóth Antal, Csokonai u. 11. Tóth Gáborné, Nagy A. u. 81. Tóth János, Zivatar u. 3. Tóth Klára, Radnay Gy. 18/B Törökgyörgy Ernő, Honvéd u. 7. Truczán Józsefné, Madách I. u. 2. Vajnai Ágnes, Szent Antal u. 1. Varga Anikó, Nádor u. 34/A Varga Elisabeth, Oldalkosár u. 11. Varga Imréné, Medgyessy u. 2. Varga László, Hattyas u. 14. Varga Sándor, Kodály u. 2/B Vass Zoltán, Oldalkosár u. 7. Verők László, Rigó u. 5. Viola Erzsébet, Kistópart u. 3. Klaacita* Bíró Antalné, Nagyszentmiklósi u. 36. Malis Borsos Ferenc, Liget u. 64. Dr. Borbás Etelka, Lehel u. 21. Fülekiné Szabó Anita, Szegedi u. 5­7. Matuszka Istvánné, Kálvária u. 75/A Nacsa Sándorné, Bajcsy Zs. Lakótelep C/3. Répa Imréné, Nagycsillag u. 19. Szabó Györgyné, Kálvária u. 128/A Szabóné dr. Sós Anikó, Széchenyi tér 18-20. Tóth Imréné, Bárány u. 32/B Verók Sándor, Szilágyi D. u. 50. Kollár Mihály, Rózsa u. 84. Mindszenti Blaskó Jánosné, Szabadság tér.15. Borsi József, Hunyadi u. 30. Bubhori István, Kinizsi P. u. 62. Deli József, Kodály Z. u. 36. Horváth József, Berecki u. 52. Jaksa László, Horváth Gy u. 45. Kakuszi Pál, Mező u. 6/A Kis Mihály, Jókai u. 1/A Lantos Mihályné, Kodály Z. u. 17. Lőrincz Balázsné, Bereczki u. 7. Szabó Jánosné, Szabadság u. 22/A Zsóki Lajosné, Iskola u. 75. Székkutas Molnár Mihály, Bacsó Béla u. 11. Pap Imre, Kölcsey u. 8. Szikáncs Lukács Ferenc, Petőfi u. 34. nyereményberepek átvehetők vásárhelyi ügyfélszolgálatunkon (Szegfű u. 1-3. Tel: 62/242- 419), szerda, csütörtök 16.00 óráig, 31-én, csütörtökön dé. 11.00 óráig, 3-án, hétfőn 16.00 óráig. NYERTESEINKNEK GRATULÁLUNK ÉS JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK

Next