Délvilág, 2006. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-12 / 214. szám

VÁSÁRHELY és vidéke IH­­O1'B/ PI?J­| DÉLVILÁG MA: GYÓGY­ÍR KEDD, 2006. SZEPTEMBER 12., 62/214. ALAPÍTVA 1944-BEN ÁRA: 79 FT (ELŐFIZETVE: 55 FT) Vásárhelyi szeméthalmok Szeméthalmok csúfítják Vásárhely társasházas övezeteit, mert a lakók kisebb konténereket kértek, mint kellene. 4. OLDAL A rendszerváltás óta politizált - most visszavonul Horváth László már nem indul újra Tizenhat év után búcsúzik a helyi közgyűlési munkától Horváth László ügyvéd. A rendszerváltó politikus, a Szabad Demokraták Szövetségének meghatározó tagja családi okokra hivatkozik, s arra, hogy rájött: a pragmatista politizálás már nem neki való, és elege lett a „gyilkolászós" vásárhelyi közéletből. Tizenhat évi közgyű­lési munka után bú­csúzik a vásárhelyi képviselő-testülettől a szabad demokrata Horváth László, a helyi rendszerváltó politikusok egyike. Döntésekor, mint la­punknak elmondta, több ok is vezette. - Amikor elkezd­tem a helyi politikai életet, huszonéves voltam, akkoriban született meg a kisfi­am. Mára megöre­gedtem, mindkét fi­am nagy gyerek lett, s többet szeretnék velük és a feleségem­mel lenni - mondta el a legfőbb okot Horváth László. Hozzátette, a képvi­selői munka nem időben, hanem ab­ban a közegben je­lentett számára ne­hézséget, melyet fe­lesége, két fia és csa­ládtagjai is folyama­tosan tapasztaltak. Úgy véli, a folyama­tosan „gyilkolászós" vásárhelyi közélet mindnyájuk számá­ra lélekromboló volt. Horváth László a közgyűlésen. Azt mond­ja, a pragmatista politizálás már nem neki való Fotó: Tésik Attila Folytatás a 4. oldalon GRÁF BIZTATJA A TERMELŐKET Igenis van kereslet a makói vöröshagymára, mégpedig keleten - mondta lapunknak Gráf József agrárminiszter, amikor a kereskedők észrevételeivel szembesítettük. 6. OLDAL A vásárhelyi főiskola összefogná a futómadárral foglalkozókat Tanítják a strucctenyésztést Van jövője a magyarországi futómadár­tenyésztésnek, Vásárhely pedig a hazai „struccpolitika" fellegvára lehetne - állítja a főiskolai kar főigazgatója. Két tojó, egy kakas és a szaporulat­­ jelen­leg 20 növendék. Ennyi most a hódmezővá­sárhelyi mezőgazdasági főiskolai kar tan­üzemében a struccállomány. Uniós támo­gatással nemsokára tanítják az intézmény­ben a futómadár tenyésztését. És ez még nem elég, a szaporítás tudományának mű­velése és átadása mellett össze akarják fog­ni a tenyésztőket, segítséget nyújtani az ér­tékesítéshez, egyszóval létrehozni Vásárhe­lyen a hazai strucctenyésztés fellegvárát. Megérné. Egyetlen tojás - amiből annyi rántotta állítható elő, mint 24 tyúktojásból - 500 forint, a hús kilója 3000, a strucc bő­réből készült aktatáska pedig 250 ezer. És a strucchús, -bőr, -tojás, keresett áru a nagy­világban. Írásunk a 3. oldalon Húsz növendék strucc vár vevőre a tanüzemben Fotó: Tésik Attila Világszerte az áldozatokra emlékeztek - Bírálták Bush politikáját • • Öt éve omlottak le a tornyok Némán tisztelegtek a 2973 áldozat emléke előtt az Egyesült Államok lakói tegnap 8 óra 46 perc­kor. Öt évvel ezelőtt ebben a percben csapódott be az első eltérített repülőgép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába. Világszerte megemlé­keztek a támadás évfordulójáról. A New York-i ikertornyok összeomlásának ötödik évfordulóján, tegnap a világ számos helyén emlé­keztek meg a terrortámadásokról. Az al-Kaida négy eltérített utasszállítóval 2001. szeptember 11-én 2973 ember halálát okozta. Az Egyesült Államok lakói 8 óra 46 perckor egy perces néma csönddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt - öt éve eb­ben a percben csapódott be az első eltérített gép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába. Gyász­ünnepség volt a Pentagonnál is, valamint Pennsyl­vaniában, ahol a 93-as járat lezuhant. Megemléke­zést tartottak a NATO brüsszeli székhelyén, a ter­rorizmus elleni küzdelemben az együttműködést ígérték az USA-nak az Európai Bizottság vezetői. George Bush politikáját bírálták a hétfői amerikai, német, osztrák lapok. Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök közleményt adott ki az évfordulón. Összefoglalónk a 2. oldalon A felkelő nap fényénél több ezren emlékeztek tegnap a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortá­madásokra a New York-i Világkereskedelmi Központ helyén Fotó: MTI/EPA/Stan Honda Négyosztályos lett egy iskola Csongrádon Az utolsó tanév kezdődött szep­tember 1-jén a csongrádi, Síp utcai iskolában: gyerekhiány miatt jövőre megszűnik. A ta­nárok nem maradnak munka nélkül: mivel az összes tanin­tézmény egy szervezethez tar­tozik, „eloszlik" a munkaerő. Már most is több helyen taníta­nak a Síp utcai iskola tanárai, hi­szen saját intézményükben nem lenne meg a kötelező óraszámuk. Az idén már csak négy osztállyal működik az iskola, negyedikesek, valamint hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok járnak ide. Az ötödikeseket „elosztották" más iskolákba. A gyereklétszám csökkenése miatt döntött úgy az önkormányzat, hogy egy iskolát megszüntet. A Síp utcaira tippel­tek korábban is a csongrádiak, mert az épület szemközt van a városi fürdővel, azt gondolták, szállodának hasznosítják majd. Egyelőre egy művészeti iskola és a nevelési tanácsadó költözött be a négyosztálynyi gyerek mellé. Bővebben az 5. oldalon www.delmagyar.hu -ilbri- Akeld* könyve i '.Li‹|»Li/­)é*he? «/»'!*« Em­­­mi !«*' Képviselők a volánnál Hat idei közlekedési balesetnek voltak okozói vagy elszenvedői politikusok. Csongrád megyei or­szággyűlési képviselőket kérdez­tünk vezetési szokásaikról. Lázár János, Vásárhely fideszes polgár­­mestere annyit autózik, hogy egy év alatt kétszer is megkerülné a Földet. Egyszer volt balesete: el­ütött egy kerékpárost. Az MSZP-s Géczi József Alajos hiába taposta a pedált, a kocsija fékhibás volt. Részletek a 3. oldalon VÉGRE, VÉGRE, NA VÉGRE Megérkezett a Hyundai gyári márkaképviselet Szegedre! JÓ MINŐSÉG, KEDVEZŐ ÁR, GAZDASÁGOS AUTÓK! ÉS MOST NYITÁSI AKCIÓK, ÓRIÁSI KEDVEZMÉNYEK ÉS AJÁNDÉKOK! Akár 0 Ft önerővel elvihető. Használtautó-beszámítási akció. ! ! Jöjjön mihamarabb, hogy le ne maradjon! & HYUnDRI­C.mmm. Hyundai Hovány 6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 18. • Tel.: 62/551-800

Next