Délvilág, 2006. szeptember (62. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-05 / 208. szám

KEDD, 2006. SZEPTEMBER 5. A Legfelsőbb Bíróság elfogadta Vásárhely kérelmét Lázár kéri vissza a 320 milliót Folytatás az 1. oldalról Lázár János elképzel­hetőnek tartotta, hogy a Keviépnek egy fillér sem jár a Hód-Strandtól, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis helyben hagyhatja az ítéletet, vagy új eljárásra kö­telezheti a bíróságot. Hangsúlyozta: ha a debreceni cég nem fizeti vissza a pénzt, akkor számíthat ar­ra, hogy Hódmező­vásárhely ezért is a bírósághoz fordul. A város eredetileg azért nem fizette ki a fedett uszoda építésé­ért járó pénzt, mert a beruházással nem készült el időben a Keviép. A cég azzal védekezett, hogy pluszmunkát kellett végeznie. A vitából per lett, amely meg­járta a megyei bírósá­got és az ítélőtáblát is, most pedig várha­tóan újra kezdődik. KOROM ANDRÁS MIKLÓSSÁ NEM ADJUK VISSZA A PÉNZT Miklóssy Ferenc, a Keviép ügyvezetője is tegnap értesült a Legfelsőbb Bíróság döntéséről. Mint la­punknak elmondta: továbbra is meg vannak győ­ződve igazukról, s nem gondoltak arra, hogy visz­­szautalják a Hód-Strandnak a 320 millió forintot. - Állunk a bíróság elé ismét, hiszen követelésün­ket továbbra is jogosnak tartjuk. Az ítélet felfüg­gesztése szerintünk nem kötelez bennünket ar­ra, hogy azonnal visszafizessük azt a pénzt - tette hozzá az ügyvezető. A szabad demokraták már nem haragszanak Az SZDSZ nevében is írt közleményt Samu Folytatás az 1. oldalról - Nem küldtünk semmiféle köz­leményt a sajtónak - mondta la­punknak Horváth László szabad demokrata képviselőjelölt, akitől megtudtuk, hogy a mégis napvi­lágot látott nyilatkozat terveze­tét a PSZV-vel való megbeszélé­sükön Samu Ágoston húzta elő a táskájából, s lobogtatta meg. Közzétételével azonban az SZDSZ akkor sem értett egyet. - Valóban én küldtem szét a sajtónak a szöveget - ismerte el Samu Ágoston, a Polgári Szövet­ség Vásárhelyért egyesület meg­bízott elnöke, aki szerint erről korábban egyeztetett a liberáli­sokkal. Samu, miután lapunktól értesült a szabad demokrata ál­láspontról, azt mondta: akkor le­gyen úgy, hogy a dokumentumot csak a PSZV nevében tette közzé. - Fel akartam hívni a közvéle­mény figyelmét arra, hogy a Hódmezővásárhely és Vidéke Demokratikus Szövetség három hónappal ezelőtt még egy jobbol­dali jelöltet támogatott, Balogh Jánosnét. Most viszont a balol­dali polgármesterjelölt, Hernádi Gyula mögé sorakozott fel. Úgy ez a pálfordulás azt jelzi, hogy a HVDSZ tagjai nem tettek mást, mint politikai síkra terelték sze­mélyes sértődöttségüket. - A közlemény, melyet először az interneten vettünk észre, nem tükrözi szervezetünk vélemé­nyét, azzal nem értünk egyet - erősítette meg pártja álláspontját Kiss László. - A szabad demokrata polgár­mesterjelölt hozzátette, a PSZV-vel korábban abban álla­podtak meg, hogy csak közösen megfogalmazott közleményeket adnak ki. Ez azonban most nem így történt. Hangsúlyozta, tisz­tázták a PSZV-vel a dolgot, s a két szervezet továbbra is közösen folytatja a kampányt. B. K.A. AKTUÁLIS* Iskola is lesz a művészetek házában Szentesen A Szivárvány nyerte a pályázatot Művészetek háza lesz Szente­sen a Petőfi utcai műemléki épület, amelynek felújítására 75 millió forint uniós forrást nyert az önkormányzat. Az új tanévben a Szivárvány Művé­szetoktatási Intézmény működ­teti majd a létesítményt, ahol Tourinform-iroda és ajándék­bolt is helyet kap. Még a tavasszal kezdett hozzá a szarvasi Integrál Rt. a szentesi Petőfi utcában a teljesen le­pusztult műemlék felújításá­hoz. Akkoriban a természetvé­dők megkongatták a vészharan­got a kéményen lévő gólyafé­szekért aggódva. Ezt az épületet ugyanis gólyás háznak emlege­tik régóta a helybeliek, mivel évről évre visszatértek oda a költöző madarak. Nos, azokat féltették az építkezéssel járó felfordulástól a lokálpatrióták, azt hangoztatva: az idén bizto­san üres marad a fészek. Szir­­bik Imre polgármester azt mondta ennek kapcsán, hogy három kisgólya már fel is ne­velkedett. A ház megmentésére 75 millió forintot nyert a város a Temesvár melletti testvértele­pülésével, Új­szentessel közö­sen egy európai uniós pályáza­ton. Ehhez hozzátették még az önrészt is, így mintegy százmil­lió forintért sikerült megmen­teni az egykori polgárházat. A város egyik legszebb műem­léke küllemében is őrzi a régi ko­rokat: a fehér homlokzat, a kor­hű ablakok a maguk puritánsá­gában tetszetősek. A képvise­lő-testület korábbi döntésének megfelelően Juhász Márta szen­tesi főépítész tervei alapján ké­szült a felújítás. Az elképzelések szerint helybeli kismesterek is dolgoznak majd a műhelyekben, de az új szentesi alkotók szintén bemutatják ott a kézművesipar remekeit. Az önkormányzat ré­gebben pályázatot írt ki a művé­szetek házának működtetésére. A felhívásra több pályamunka is érkezett, ezek közül a Kálmánné Szabó Erzsébet igazgató vezette Szivárvány Művészetoktatási In­tézmény ajánlatát fogadta el a pályaműveket elbíráló grémium. Értesülésünk szerint ezen a hé­ten írják alá a felek a szerződést a város tulajdonában lévő épület üzemeltetésére. Szirbik azt is el­mondta: a művészetek házában lesz Tourinform-iroda, és aján­dékbolt is nyílik, ahol a szentesi alkotók munkáit árusítják majd. A felújított műemléket ebben a hónapban avatják fel. B. I. Kálmánná Szabó Erzsébet igazgató a helyi alkotókat is várja majd a művészetek házába Fotó: Tésik Attila ­ Csongrádon az alsóvárosi házak szenvedték meg leginkább a vizet Jön majd az árvízpénz Leghamarabb csak e hónap végén kaphat­nak pénzt az ár- és belvízkárosult csongrádi ingatlantulajdonosok. Az önkormányzat ötvenmillió forintot vár erre a célra az államtól. A kárenyhítő támogatáshoz csak egy most megkötendő, tízéves, ár- és bel­vízkárokra is szóló biztosítás fejében jut­hatnak hozzá az érintettek, akiket a na­pokban értesítenek. A beígért nyári kifizetés helyett leghamarabb szeptember végén kaphatják meg a kárenyhí­tésre szánt állami pénzeket az ár- és belvízká­rosult csongrádi ingatlantulajdonosok - már ha vállalják a feltételeket. A helybeliek közül sokan - például az Öregszőlők nem mentett oldali részén élők - csak magukra számíthat­nak, hiszen őket a biztosító és az állami sem kárpótolja. Talán ez lehet az oka annak, hogy jó pár megrongálódott épületben továbbra sem laknak. A mentett oldalon felázott házak tulajdo­nosainak is sok pénzbe kerül a helyreállítás. A rászorultsági alapon kiosztott támogatáso­kat csak azok vehetik majd fel, akik tíz esz- AZ IGÉNYELT ÖSSZEG FELÉT REMÉLIK Szeptember 15. után folyósítják a meg­ítélt keretet a Belügyminisztériumból, utána nekünk kell a rászorulók között szétosztanunk a pénzt - nyilatkozta a kárenyhítés menetrendjéről Bedő Tamás polgármester. Az útkárokra - melyek Csongrádon meghaladták a 220 millió forintot - a megyei vis maior alapból várnak pénzt a Tisza-parti településen. A városvezető lapunknak azt mondta, bízik abban, hogy legalább az igényelt összeg felét megkapja Csongrád. rendőre olyan értékkövető biztosítást kötnek lakóingatlanukra, amely vonatkozik ár- és belvízkárokra is. - Az önmagukról való gondoskodás fontos feltétel - utalt a kormányhatározatra Berkes István. A csongrádi jegyző elmondta: a nem biztosított lakásoknál - ha helyreállítható az épület - a kárérték 40 százalékát kaphatja meg a tulajdonos, ha viszont nem lehet felújítani, a kár felét fedezheti az állam. Azoknak, akiknek volt lakásbiztosításuk, a kárérték 70 százaléka jár. Csongrádon egyébként több mint 120 la­kóingatlan kárát mérték föl. Az alsóvárosiakat érintette a belvízprobléma a legérzékenyeb­ben, onnan érkezett a legtöbb igénylés, az árvi­zet pedig a Kerekároknál és az Öregszőlőkben élők szenvedték meg leginkább. Az előzetes felmérések és a jogosultság alapján ötvenmillió forintot igényelt a város, de mivel 2000-ben is némileg kevesebbet ka­pott ilyen célokra, elképzelhető, hogy idén sem annyi pénz kerül Csongrádra, mint amennyi valójában kellene. A jegyző szerint lesznek olyanok is, akiknek járna kárenyhí­tés, és mégsem kérnek majd a segítségből. Az összeget ugyanis ráterhelik az ingatlanra, és aki az elkövetkező tíz évben nem fizeti a biz­tosítást, elveszítheti a lakását. Mivel az ön­­kormányzat saját hatáskörében dönt a pén­zek elosztásáról, akadnak majd olyanok is, akiknek a teljes kárát megtéríti a város. B. D. ■ Gúlában álló homokzsákok Csongrádon, a művésztelepnél. Nem pakolták el messzire Fotó: Bíró Dániel A választásokig biztosan helyettesítik a szentesi kapitányt Balogh Szabó lett a megbízott vezető Földvári N. István szentesi rendőrkapitány szolgálati viszonya tegnap óta szünetel. A megyei rendőrfőkapitány a helyhatósági választások napjáig Balogh Szabó Imrét bízta meg a szentesi kapitányság vezetésével. Szeptember elsején a helyi vá­lasztási bizottság a polgármes­terjelöltek sorába fölvette Földvári N. István rendőrkapi­tányt. Földvári a hétfő délutá­ni rendőrségi állománygyűlés­re már civilben érkezett. A törvény betűje szerint erre az időre le kell tennie a mundért, és a Csongrád megyei rendőr­­főkapitánynak, Lukács János­nak el kellett döntenie, kit bíz meg a kapitányság vezetésé­vel. Korábban a városban arról le­hetett hallani, hogy Tyityán László lesz átmenetileg a kapi­tány Szentesen. Lapunk infor­mációi szerint az őrnagy neve valóban szóba került, ám úgy vélte: a bűnügyi osztály vezeté­se éppen elég feladatot jelent számára. Tegnap kiderült: Ba­logh Szabó Imre, a közrendvé­delmi osztály vezetője kapta a megbízást. Az alezredes tizen­hat éve dolgozik a rendőrség­nél. Mint mondta, az önkor­mányzati választások napjáig igyekszik megfelelni a kihívás­nak, és a rendőrséghez méltó módon látja el a kapitányi te­endőket. Október elsejéig szól a megbízatása. B. G. Balogh Szabó Imre kinevezése egy hónapra szól a szentesi kapi­tányság élén Fotó: Vidovics Ferenc FÖLDVÁR! IDŐBEN SZÓLT •Ív Az 55 éves Földvári Nagy István alezredes, rendőrségi főtanácsos időben bejelentette Lukács János megyei főkapitánynak, hogy jelöl­teti magát a helyhatósági válasz­tásokon. Abban maradtak, hogy ha Földvári hivatalosan is jelölt lesz, akkor szünetel majd a szolgálati viszonya. Az októberi választáso­kig tartó átmeneti állapot lényegé­ben olyan, mintha szabadságon lenne a szentesi kapitány, aki la­punknak azt mondta: ha megnyeri a választást, nyugdíjba megy a rendőrségtől.

Next