Délvilág, 2007. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-10 / 83. szám
20 Vakító napfényben FARKAS CSABA „Most már tényleg érkezniük kéne a fecskéknek" - mondta magában Takács, mikor észrevette: a sarki kőkerítés és a járda közti résből kinőve, a félárnyékban, virágzón virágzik, telt napsárgán, a vérehulló fecskefű. (Korábban, néhány nappal ezelőtt, még magát a növényt, a növény ott létét sem észlelte Thakács, és már virágzik. Fölgyorsult és iramlóan vágtázik a tavasz. Az, hogy a kertekben, melyek mellett Th. tovahalad, hány és hányféle virág tapsikol, egyenesen követhetetlen. Csak az életpiros tulipánt ismeri közülük Thakács, mely gyerekkorára emlékezteti, a kissé egyházi jellegű, távol-keleti eredetű szívvirágot, meg a már jócskán elvirágzóban lévő, a görög-latin mondakörre visszautaló nárciszokat.) Persze a tavasz is többszintes. Léteznek fák, amelyek éppoly kopaszok, mint télen, ld.: akác. Th. kinéz a végtelen üvegablakon, el, nyugat felé, s látja az akáccsoportot, téli-mereven állni, majdnem élettelen. Ám megtévesztő ez a mozdulatlanság, ez a tavaszról tudomást-nem-vevés: már száguldozik edényeiben a táplálékkal teli folyadék, nemsokára virágzik az akác, habfehéren, és még akkor sem lesz levélzete szinte sehol, még akkor is burjánzik, fényeszölden, alatta, az akácerdőben a fű. Burjánozhat, hisz lesüt a nap a földig, nem állja útját a lombkorona. (De majd eljó ténylegesen a nyár, zárul a lombkorona, s visszafejlődik a fű.) És a két szint között, s egyszersmind két kerítés határánál - megállapíthatatlanul, hogy mely udvarból nőve ki -, virágzik már, lilán, az orgona. Sokkal hamarább kivirágzott, mint kellene, Th. legalábbis úgy emlékszik: valamikor ballagásidőben nyílott, diákok virágozták föl kiálló orgonával a sötét-nehéz iskolakaput, s virágzó orgonaágak kerültek a mattzöld tábla felső szegélyére. Hol van még a ballagás ? ...Ment, ment tovább a vakító-napfényes reggelben Thakács. Zöld madarak a már kizöldült, alacsony lombok között; a kisebbek: csicsörke; a nagyobbak: zöldike. És tarkán, de a távolság miatt egyszínűnek látszón a még kopasz japánakác haloványzöld-vörhenyes levélzetű, leglegfelsőbb ágain, Iowa állam madara: a tengelic. Mely már egyenesen fölvezeti Th. tekintetét az égbe. Néz hát Thakács a kék magasba. Villogó szárnyak a napsütésben, egy-egy pillanatra csak. Minő dráma zajlik ott, fönn? Vagy milyen, mozgalmas egyéb történés zajlik a levegőégben ! Vakítófehér sirályok, épp az észlelhetőség határán; galambcsapat válik sötétből egyszerre s egy pillanat alatt fehérré - létezik e jelenségre egy galambász-szakkifejezés, de nem jut eszébe Th.-nak -, néha keveredik is a kétféle madár, a sirályok egyenként és egyedenként más-másfelé repülve, a galambok szorosan összetartva, mozdulataikat egymáséhoz igazítva. S van közöttük két, sirálynál is, galambnál is kisebb madár, úgy haladnak, hogy olykor-olykor csomót kötnek az egyenesre (lám, öszszeér idő és tér), minden egyes, rövid-egyenes szakasz végén megfordul egy helyben a madár, és csak ezek után következhet a másik, rövid-egyenes szakasz); vagy, mint mikor a kisgyerek firkál, nem egyhelyben fordul meg, nem önmaga körül a madár, hanem kissé visszafelé kanyarodik, s így külön-külön oválisok keletkeznek az alapvetően egy irányba haladó egyenesen belül. Vagy ez az egyenes nem is annyira egyenes. Hisz elhajlik észrevétlen, mintha nagy-nagy kört írna le, láthatatlan középpont körül. „Mik azok? Karvalyoki Karvalypár kering odafönn, erre ez a nagy riadalom ?’ - kérdezte magától Thakács. Mert izgatottság volt a levegőben, a galambok egyen röptében, és a sirályok sem úgy repültek, mint idelenni szoktak, a folyó fölött, lelassított-ráérős, táplálékkereső lengéssel, nem fölgyorsultan. Aztán elsodródott a madársokadalom Th. elől, egy barkázó-rügyező nyárfacsoport laza rácsszerkezete, s a nagy áthatolhatatlan épülettömbje mögött. Th. várt, várt, de amikor az épület másik oldalán ki kellett volna bukkanniuk, nem bukkantak ki. Nem bukkantak elő soha többé, pedig elő kellett volna. Üres maradt a kék ég. Takácsnak valahonnan ismerős volt ez a helyzet. Csalással gyanúsítják a farkasklónozót SZÖUL (MTI/AP/REUTERS) Lehet, hogy mégsem volt sikeres a március 26-án közhírré tett dél-koreai farkasklónozás: a szöuli Nemzeti Egyetem hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy vizsgálatot indított Li Bjong Csun és munkatársai ellen, miután több telefonáló, akinek nevét nem fedték fel, azt állította, hogy a klónozásra vonatkozó adatokat a tudományos siker bejelentői manipulálták, meghamisították. Li Bjong-csun csapatának március 26-i közlése szerint két farkast klónoztak, amelyek még másfél évvel ezelőtt jöttek a világra: az első 2005. október 18-án, a második pedig nyolc nappal később. Li professzor korábban már bejelentett sikeres kutyaklónozásokat is, 2005-ben, illetve 2006-ban. A farkasklónozás bejelentésével feltehetően azért vártak eddig, hogy mindenki elfelejtse a 2005-ben kipattant dél-koreai emberi őssejtbotrányt, amely Hvang Vu Szuk professzorhoz kötődik: a tudós, akinek Li munkatársa volt, akkor azt állította, hogy csoportjával sikerült létrehoznia 11 őssejtkolóniát, ám kiderült, hogy kilenc hamisítvány volt. Hvangot idővel megfosztották tudományos kitüntetéseitől, és visszavonták őssejtkutatási engedélyét. Li professzort Hvang botrányának idején három hónapra felfüggesztették az egyetemről, ám tisztázta magát. Ezúttal azonban az egyetem közleménye leszögezte, hogy feltehető: a klónozott farkasokról szóló közleményben hamis adatok szerepelnek NISSAN AUCRA LIMITED EDITION Limitált szériás NISSAN MICRA modellek egyedi megjelenéssel: 14” könnyűfém felni, sötétített üveg, különleges design és gazdag felszereltséggel: klíma, 2 légzsák, ABS, EBD, CD-lejátszó, elektromos ablak, távirányítású központi zár, szervokormány Nálunk most 2 499 000 Ft! NISSAN HO VANY Szalon: Szeged, Berlini krt. 4/9. Tel.: 62/559-520 • Fax: 62/559-521 Szerviz: Szeged, Cserzy Mihály utca 18. Tel.: 62/556-202 • Fax: 62/556-203 www.nissanhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 5,9-6,6 1/100 km, C02-kibocsátás: 125-158 g/km ■ MOZAIK* ADM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk Toimbácz Róbert. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-1111- es telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-821-821-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ÉLTESSE! ZSOLT Zsolt régi magyar személynév, a Solt alakváltozata. A honfoglaló Árpád vezér legkisebbik fia volt Zolta, vagy Zsolt, valószínűleg 896 körül született, és apja halála után, alig tizenegy évesen lett fejedelem. Részt vett a Nyugatra induló portyákon, elfogták, de valószínűleg váltságdíjért szabadon engedték. 950 táján halt meg. Nevét őrzi például honfoglalás kori birtoka, a Bács-Kiskun megyei Solt, amely vármegyei feladatokat is ellátott a középkorban, valamint a Kecskemét közeli Soltszentimre település. Bende Zsolt a magyar operajátszás csillaga volt a múlt század második felében, baritonszerepek kiváló alakítójaként maradt meg emléke. Olvasóink figyelmébe! Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy lapunk A napos oldalról rovata a továbbiakban is várja azon fiatal lányok jelentkezését, akik a cím jegyében ingyen szeretnének szerepelni e hasábokon, derűsen, felhőtlenül vallva jövőbeni terveikről. Schmidt Andrea fotórovat-vezető várja a hívásokat a 30/655-9256-os telefonszámon, délelőtt 11 -től 16 óráig. A NAPOS OLDALRÓL: Balázs Barbara (15) a Deák Ferenc Gimnázium tanulója. Kollégiumban lakik, hiszen Pitvarosról kellene átjárnia Szegedre. Péntekenként hazautazik, vasárnap már jön is vissza, így nem marad túl sok szabad ideje. Amikor mégis akad egy kevés, barátnőivel találkozik, vagy a családjával talál ki közös programokat. Barbara angolul és spanyolul beszél. Három évig mazsorettezett, és az iskolai csapatban kosárlabdázott. Érettségi után szeretne továbbtanulni. Egyetemi tanulmányait szívesen folytatná Budapesten Fotó: Segesvári Csaba Ipar Nap, felhő, szél északnyugati szél időnként erős lesz. Délutánra 17.22 fok várható. További kilátások igazi tavaszi idő lesz. Sok napsütés várható, csapadékra nem kell számítani. A párafoltok délelőtt megszűnnek. A szél időnként megerősödik A hűvös, néhol hideg éjszakai órákat enyhe nappalok követik. Szeged 21° Mórahalom 20° Hódmezővásárhely 21° Mindszentes 21° Szentes 21° Békéscsaba sí*--. 21° Makó 21° Szolnok 19° Csongrád 21° Kecskemét 21° Kistelek 20° Orosháza 21° Szerda Csütörtök Péntek Szombat 0 0 0A 0A Max:20 Max:21° Max:22 Max: 21 mn.r Min:5 Min: 5 Mln:6° Derűlt Derült Nap, teslő nap, feliső A jó szándék visszaüt VÍZSZINTES: 1. Shackerley Marmion (+1639) angol író gondolatának első része. 11. Férfinév. 12. Haladás a levegőben. 13. Szlovén gépkocsijelzés. 15. Az ember környezetében élő madárfaj. 16. Kettőzve: ropogós cukorka. 17. Egykori ruházati márkanév. 19. Világbajnok sportlövőnő (Éva). 20. Vágóeszköz minőségi anyagból készült része. 23. Holland gépkocsik betűjele. 24. Ködmön. 25.... König, Goethe műve. 29. Észak-német folyó. 30...menedékhely; Gorkij drámája. 32. Európa-Parlament, röv. 34. Orosz táncművész, koreográfus (1906-), róla elnevezett táncegyüttese világhírű. 36. Sapienti...; a bölcsnek elegendő. 38. Angol súlyegység másképpen, font. 39. Tekebáb, sportzsargonban. 40. Fenyegetéssel sakkban tart. 42. Diszkoszt hajt. 43. Fővárosi szálloda. 45. Dél-dunántúli folyó. FÜGGŐLEGES: 1. Szekrénybe méretre vágva polcot készít. 2. Gyomnövény. 3. Állatkert idegen szóval. 4. Antonov tervezte repülőgépek betűjele. 5. Mister, röv. 6. ÁB.... biztosítótársaság. 7. Szorítóvas - német eredetű műszaki zsargonszóval. 8. Ilyen politika is van! 9. Kenőanyag. 10. Ártó szellem. 14. Azonos nyelvet beszélő és egyforma sajátságokkal, jegyekkel rendelkező társadalmi egység. 17. Nyakleves, bizalmasan. 18. Kenneth Loach filmjének címe. 21. Dísze. 22. Fermentálódik. 26. Román fizetőeszköz. 27. Száraz, kietlen, többnyire homokos terület. 28. A gondolat másik része. 30. É.S.U. 31. A talaj irányába. 33. Labdatovábbítás. 35. Amerikai színésznő (Angelina). 37. Londoni képtár. 41. Vármaradvány. 42. Dunántúli megye. 44. Az alumínium jele. 45. A cink kémiai jele. A SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése. A korrupció az, amiből mi kimaradunk. I I I E Z NEM VICCIII H 2007 nyara a 11 gyermekeké 38 Malév Air Toursnál! Ingyen repülőjegy és szállás!* sat Air Tours^ 6720 Szeged, Jókai u. 7. passzázs Telefon: 06-62-471-871. 471-669 www.airtours.hu KEDD, 2007. ÁPRILIS 10. A NAP VICCE Egy tizenéves lány anyja elérkezettnek látja az időt a felvilágosításra. Leülteti a lányát, és elkezdi mondani: - Kislányom, biztos hallottál már róla, hogy a kisbaba, mielőtt megszületik, az anyuka hasában van... - Jó-jó, anyu, - szól közbe a lány - de az sokkal inkább érdekelne, hogy kell színlelni az orgazmust.