Délvilág, 2007. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-01 / 101. szám
Simonyi Budapesten Sólyom László köztársasági elnök kitüntette, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalában fogadta hétfőn a Budapesten tartózkodó Charles Simonyi amerikai-magyar űrturistát, aki Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke vendégeként találkozott a sajtó képviselőivel és akinek tiszteletére űrhajós-találkozót szerveztek. BUDAPEST (MTI) Magyarország és a magyarság hírnevének öregbítése, nemzetközi tekintélyének növelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Charles Simonyinak. Sólyom László felidézte az űrben járt üzletember életének fontosabb mozzanatait, kiemelve a Microsoft Word és Excel program elkészítését. Köszönetet mondott azért, hogy Charles Simonyi az űrben magyarul szólalt meg, és többször is hangsúlyozta magyarságát, valamint azt, hogy az üzletember ösztöndíjat alapított magyar tudósoknak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn kora este a parlamentben kötetlen találkozón fogadta Charles Simonyit és Habsburg Györgyöt. A kormányfő a találkozón az Amerikában élő, magyar származású üzletembert egy 1938-ban kiadott Radnóti Miklós-kötettel ajándékozta meg. A kötet érdekessége, hogy a költő Szent-Györgyi Albert felségének, Nelli asszonynak dedikálta. A magyar születésű űrhajós a Magyar Vöröskeresztnél tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: optimizmus töltötte el, látva a Földet a világűrből, hogy milyen „gyönyörű, fenséges és csendes". Habsburg György köszöntőjében napjaink egyik legnagyobb magyarjának nevezte Charles Simonyit. Az űrturista tiszteletére űrhajós-találkozót tartottak a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, az ünnepségen megjelent Farkas Bertalan, az első magyar kozmonauta, valamint Magyari Béla kiképzett űrhajós. A magyar származású amerikai üzletember - a világ ötödik űrturistája - 2007. április 7-én, magyar idő szerint este 19 óra 31 perckor startolt a bajkonuri indítóállomásról a Szojuz TMA-10-es űrhajó fedélzetén két orosz társával, Oleg Kotoval és Fjodor Jurcsihinnal. Onnan április 21-én a Szojuz TMA-9-es űrhajó állandó legénységével, az amerikai Michael Lopez-Alegríával és az orosz Mihail Tyurinnal tért vissza a Földre. Charles Simonyi amerikai-magyar űrturista beszélget Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal Fotó: MTI/Kollányi Péter Felépítenék a sajtgyárat KÖRMEND (MTI) A holland tulajdonosok újra felépítenék a leégett körmendi sajtüzemüket, az önkormányzat pedig kész anyagilag is támogatást nyújtani a munkahelyek megtartásához - közölte az MTI érdeklődésére kedden a város polgármestere. Bebes István elmondta: szerdán tárgyalnak ismét a tulajdonosokkal Körmenden, akik eddig sem zárkóztak el attól a lehetőségtől, hogy újra felépítsék a leégett üzemet. A polgármester hangsúlyozta: nem elég az önkormányzat pozitívsegítőkészsége, kormányzati segítségre is szükség lehet a munkahelyek megtartásához. Hozzáfűzte: egyelőre a hivatalos kárbecslés még nem történt meg, a tűzeset körülményeit a szakértői vizsgálat tisztázza majd. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási euró 239,90 252,20 USA-dollár 176,39 185,43 angol font 351,32 369,34 cseh korona 8,32 9,20 horvát kuna 31,57 34,89 svájci frank 145,26 154,24 szlovák korona 6,96 7,70 Forrás: OTP BUDAPEST (MTI) Elhunyt Székely Magda Kossuth-díjas költő hétfőn - tájékoztatta a költőnő családja az MTI-t. Székely Magdát rövid betegség után, hétfő hajnalban érte a halál. Székely Magda 1936-ban született, 1959-ben magyar-bolgár szakos diplomát szerzett az ELTE-n. Ezután a Magvető Könyvkiadó, majd az Európa Könyvkiadó szerkesztője lett. Költészetére jellemzők a biblikus és mitologikus jelképek, a szókincs redukciója, a végletes tömörítés. Többek között orosz, német, cseh nyelvből fordított. A költőnőt 1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki, majd Füst Milán-díjban részesült. 2002-ben Balatonfüreden ő vehette át a világhírű olasz költőről, Salvatore Quasimodóról elnevezett nemzetközi költőtalálkozó és -verseny emlékdíját. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. tmis^i^»j»xíssifíi^sii{^í^ifíisiííesst^^^iííííXí>sfiíssKS^!iSf{^iiiíísaíí^íi^ Elhunyt Székely Magda költő »»BELFÖLD - KÜLFÖLD* SZERDA, 2007. MÁJUS 2. Hatalmas táncházzá alakult a Hősök tere Uniós majális a fővárosban Több ezren vettek részt Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának harmadik évfordulója alkalmából a kormány által rendezett, az Ország Táncháza programon a budapesti Hősök terén kedden. Botrány nélkül sem itthon, sem külföldön nem sikerült ünnepelni. BUDAPEST (MTI) A Hősök terén tartott ünnepségre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára is ellátogatott. A tér közepén reggel felállították az ország legnagyobb, 14 méter magas májusfáját, majd minden órában egy-egy kisebb májusfát, melyekre bárki feltűzhette saját városának szalagját. A 12 májusfát a népszokásokhoz hűen díszítették fel: a lányok és a fiúk tánccal megvarázsolták, majd a kikelet és tavasz varázsszalagját rátűzték, ezt követően pedig ének és tánc kíséretében felállították. Gyurcsány Ferenc és felesége délután röviddel egy óra előtt helyezte el Pápa szalagját az egyik májusfán. A Hősök tere hatalmas táncházzá alakult, a hazai táncélet neves szereplői mutatták be produkcióikat. Keleti Andreától és tánckarától keringőt, a Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoporttól sváb, a Topfengári együttestől pedig görög táncokat tanulhattak az érdeklődők. A Historika táncegyüttes történelmi magyar táncokat idézett fel. Rúzsa Magdi Megasztár-győztes énekes koncertje este fél kilenckor kezdődött. Ezt követően tűzijáték és magyar táncház szerepelt a programban. * Egy gyermek életveszélyesen, további hat személy pedig súlyosan, illetve könnyebben megsérült, amikor kedden délután Budapesten, a XVIII. kerületi Nagybecskerek utcai sporttelepen a szél felkapott egy felfújható várat és azt egy rácsos korlátnak csapta - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek. A sporttelepen majálisozók közül a felállított felfújható váron több család, gyerek játszott. DERŰS ÉS BORÚS ÜNNEP KÜLFÖLDÖN Hol derűs felvonulásokkal, hol tiltakozó tüntetésekkel, számos helyen rendőri fellépéssel kísért gyűlésekkel emlékeztek meg Európa-szerte a munka ünnepéről. Berlinben, Prágában, Brnóban, Isztambulban a rendőrségnek is be kellett avatkozni. Az ország májusfája a Hősök terén, ahol az uniós ünnepséget is szervezték Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Elmaradt liberális ünnep a szigeten Elmaradt a liberális majális a Hajógyári szigeten, mert az előkészületek során a Jobbik Magyarországért Mozgalom közeli rendezvényéről érkező garázdák késsel fenyegették az SZDSZ munkatársait. BUDAPEST (MTI) „Nem kívánjuk munkatársainkat és szimpatizánsaikat késsel fenyegetőző, szélsőjobboldali bűnözők áldozatává tenni. Szégyen, hogy sorra, minden ünnepünkről le kell mondanunk a gátlástalan, politikai célú erőszak miatt" - áll az SZDSZ közleményében. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója örömét fejezte ki, hogy elmaradt az SZDSZ rendezvénye, mint mondta: így legalább konfliktus nélkül ünnepelhettek a Jobbik szimpatizánsai. Hétfőn, kora este a Jobbik rendezvényéről érkező néhányfős csoport jelent meg a liberális sátornál, és provokálta az ott dolgozó roma munkatársakat. A csoport egyik tagja késsel fenyegetőzött, az SZDSZ-rendezvény egyik szervezője lehívta a rendőrséget. A Jobbik pártigazgatója közölte: hétfő este egy nemzetiszínű pólót viselő, fiatalember, ott sétált az SZDSZ-es rendezvényre érdeklődni, ám pólója miatt szóváltásba keveredett az ott kiszolgáló roma származású emberekkel. Hozzátette: a szemtanúk elmondása alapján az SZDSZ rendezvényén dolgozó büfések kis fejszével, nagy, éles, bozótvágó késsel kergették el a nemzetiszínű pólós fiatalembert. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint elfogásra, előállításra nem került sor. Ismét habzik a Rába BUDAPEST (MTI) A szennyezést okozó osztrák bőrgyár vízjogi engedélyéhez való hozzájárulásának visszavonását kezdeményezi a magyar környezetvédelmi miniszter, amennyiben az üzem a következő napokban is szennyezi a Rábát - közölte Bakonyi Ágnes, a KVM szóvivője kedden az MTI-vel. A jennersdorfi Boxmark cipőgyár május elsejéig kapott határidőt, hogy megállítsa a szennyeződést. Bugán József, Szentgotthárd környezetvédelmi kérdésekért felelős alpolgármestere kedden azt nyilatkozta: bár letelt a magyar környezetvédelmi miniszter által megszabott határidő, ameddig az osztrákoknak meg kellett volna szüntetniük a folyó szennyezését, de a Rába továbbra is habzik Az alpolgármester szerint reggel hét órakor a szentgotthárdi duzzasztónál a gát alatti szakaszon a víz felületének 40-50 százalékát 1-2 centiméter vastagságú sárgásfehér habréteg fedte. Megölték az al-Kaidást BAGDAD (MTI/REUTERS) Megölték az al-Kaida iraki szárnyának főnökét, Abu Ajjúb al-Maszrit - jelentette be az iraki belügyminisztérium. A hírt, amelyet egy iszlám szervezet cáfolt, Abdul Karim Halaf tábornok, belügyi szóvivő közölte a brit hírügynökséggel, mondván, hogy „egyértelmű hírszerzési jelentés van arról, hogy Maszrit ma megölték". Kenusok tragédiája a Dunán BUDAPEST (MTI) Beborult a Dunába egy négyfős kenu kedden délelőtt; három embert egy civil hajós még a tűzoltók megérkezése előtt kimentett, a negyedik kenus holttestét délben találták meg a tűzoltók a vízben -mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek. A kenu feltehetőleg egy nagyobb hajó által keltett hullámok miatt fordult be a vízbe. Molnár Péter elmondta: a balesetet szenvedett emberek nem tudtak úszni, és mentőmellény sem volt rajtuk. Kukorica és fenyércirok? Rossz kombináció! Válassza inkább a Caffio védelmét! Azonnali megoldás és hosszú távú védelem a magról kelő és évelő egyszikű, valamint a nehezen irtható kétszikű gyomok ellen. A készítmény 1. forgalmi kategóriájú, felhasználásával és beszerzésével kapcsolatban forduljon növényvédő szakmérnökéhez. További információ: Törőcsik Éva Csongrád megye területi képviselő - 06 20 964-7812 ............................................*' Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@a delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés. Tel ./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámúnkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország), 1495 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó, ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.