Délvilág, 2007. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-12 / 110. szám

4 KÖRKÉP HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület képzőművészeti szakkörének kiállítása nyílik meg ma délután 5 órakor a Petőfi Művelődési Központ II. emeletén.­­ Elütött egy dongómotorral járó kerékpárost egy Wartburg tegnap délután Vásárhelyen. A baleset, melynek körülményeit még tisztázni kell, a Rét és Martinovics utca kereszteződésében történt. A biciklis az elsődleges információk szerint súlyos sérüléseket szenvedett, mentő vitte a szegedi klinikára.­­ A Kárász József Alapítvány Irodalmi Köre ma délután 4 órától tartja összejövetelét a Németh László Városi Könyvtárban. - Ingyenes ruhaosztást rendez ma és holnap délelőtt 10 és délután 3 óra között a Kertvárosi Olvasókör a Rudnay Gyula utca 6. szám alatt. - A vegetáriánus klub ma délután fél 6-tól tartja soron következő foglalkozását a Bercsényi utca 31 .-ben. - A két természetrend címmel ingyenes előadást tart ma este 6 órától az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája a Rudnay Gyula utca 6/C alatt. - Folytatódik az ebek kötelező, veszettség elleni védőoltása. Holnap a következő helyeken és időpontokban végzik az oltás: reggel 7 és 8 óra között Szikáncson a Vöröscsillag téren, reggel 8-tól 9-ig a Tízöles út sarkán, illetve a Szigeti juhászat bejáratánál, reggel 7 és fél 8 között a Felföldi tanyánál, reggel fél 8 és 8 között Belső-Erzsébeten, reggel 8-tól 9-ig az erzsébeti tanyaközpontban, délelőtt 9 és fél 10 között a Hódcsillag Tsz. Ságvári üzemegységében, délelőtt fél 10 és 10 óra között Sámsonszélen, délelőtt 9-től 10-ig Belső-Batidán, valamint Vasháton, délelőtt 10 és 11 óra között Külső-Batidán, délután 4-től 3-ig a kenyereparti iskolában, délután 4 és 6 óra között a Bálint és Kistópart, délután 3-tól 5-ig a Damjanich és Szerencse utcák sarkán, délután 5 és 6 óra között pedig a Széchenyi téren a gázcseretelepnél. KISHOMOK: Saja Mária külterületi koordinátor fogadóórát tart ma délután 4 és 5 óra között a kishomoki Tanya 5304/1 alatt. KÚTVÖLGY. Lázár Annamária külterületi koordinátort kereshetik fel fogadóóráján az érdeklődők ma délután 4-től 5-ig a helyi iskolában. MINDSZENT. Hevesi Tamás jegyző fogadóórát tart holnap reggel 8 és 9 óra között a polgármesteri hivatal 1-es számú irodájában. «AKTUÁLIS Elbúcsúztak a végzős mezőgazdászok Vásárhelyi sárgulás Délelőtt ballagtak, délután pedig hagyományos sárgulási ünnepségüket tartották a Szegedi Tudo­mányegyetem Mezőgazdasági Karának hallgatói Vásárhelyen. A város nevében három önkormány­zati képviselő búcsúztatta őket a Kossuth téren. Tegnap délelőtt ballagtak Vásárhelyen a jövő mező­gazdászai az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Karán. A hallgatók a Petőfi Művelődési Központban kö­szöntek el alma materüktől. A 61 nappali tagoza­tos, 50 levelezős és 48 távoktatásban részesült hall­gatót, valamint rokonaikat, családtagjaikat Csorbá­iné Tóth Mariann oktatási dékánhelyettes köszön­tötte. A végzősök nevében Gál Tamás mondott be­szédet. A hagyományoknak megfelelően a ballagok a másodéveseknek adták át az intézmény zászlaját. A kiemelkedő tanulmányi eredményeket nyújtók, így Berki Anett, Bősi Edit, Kari Attila, Katona Angé­la, Szakál Szilvia, Hornyák Márta és Ördög Nóra könyvjutalmat vehettek át Bodnár Károly dékántól. A hivatalos délelőtti ünnepség délután már az aranyló, beérett kalászok után elnevezett, látványos, oldott hangulatú sárgulási felvonulással folytató­dott. A hallgatók a kutasi úti tanüzemtől indultak fogataikkal, át a városon. A Kossuth téren a város nevében Varga András, Tóthné Kecskeméti Katalin és Benkő Zsolt települési képviselő búcsúztatta a di­ákokat. Kérték, hasznosítsák jól az itt szerzett tu­dást, és vigyék magukkal a város jó hírét. A hallgatók részéről Bősi Edit és Bere Sándor köszönte meg - egy-egy fokost adva ajándékba - a jókívánságokat. B.K.A. A Kossuth téren önkormányzati képviselők búcsúztatták a végzős diákokat Fotó: Tésik Attila Százesztendős könyvtár Száz évvel ezelőtt ezen a napon alapították a vásárhelyi könyvtárat. Ebből az alkalomból tegnap az intézmény névadójának lánya, Németh Ágnes egy bekeretezett, még publikálatlan Németh Lász­­ló-levelet és emlékplakettet adott át az intézménynek. A megyében a szegedi és a mindszenti könyvtár után most a vásárhelyi is belépett a száz fölöttiek klubjába. A könyv szeretetének több évszá­zados hagyományai vannak Hódmezővásárhelyen. A Bethlen Gábor Református Gimnázium elődjében már a 18. században gyűjtötték a nyomtatványokat - említette köszöntőjében Lázár János polgármester az évforduló tiszteletére rendezett emlékülé­sen. A városi közkönyvtár létre­hozásának a gondolata is hamar megfogalmazódott a helyiekben: már 1880-ban elfogadott ilyen tartalmú határozatot az akkori közgyűlés. A megvalósításra azonban még 27 évet kellett vár­ni, így a létesítmény - a városhá­zán - 1907. május 12-én nyitot­ta meg kapuit a nagyközönség előtt. A gyűjtemény fokozatosan bővült, növekedett, 1942-ben 18 ezer 500 darabból állt. Ez a má­sodik világháborúban, illetve azt követő években teljesen eltűnt, megsemmisült, mindent elölről kellett kezdeni. Az 1950-es, 60-as és 70-es években is támogatták a könyv­tárak létesítését. A vásárhelyi in­tézmény 1954 decemberében költözött, akkor került mai he­lyére az Andrássy - akkoriban Sztálin - utca 44. szám alá. 1976-ban vette fel Németh Lász­ló nevét. Az 1974-ben új szárny­nyal, 1993-ban a szomszéd ház­zal bővült, könyvkötészettel is rendelkező könyvtár mai állomá­nya 250 ezer kötetre rúg. A könyvtárban kiemelkedő szakmai munka folyik, ez a város kulturális, szellemi életének egyik központja, és az önkor­mányzat mindent megtesz azért, hogy az is maradjon - hangzott el a tanácskozáson, ahol jelen volt a jeles író leánya is. Németh Ágnes visszaemlékezett a név­adóünnepség napjára, és arra, hogy akkor eszébe jutottak és igazolódni látszottak édesapja szavai, miszerint a vásárhelyiek őt nagyon szeretik. Németh Ág­nes most átadta - egy még publi­kálatlan Németh-levél társasá­gában - a Németh László-plaket­­tet az intézménynek, melyet Soós Csilla igazgatónő vett át. A program zárásaként bemutatták Kőszegfalvi Ferenc Könyvtári év­század: Hódmezővásárhely 1907-2006 című könyvét. Itt ér­demes megjegyezni, a vásárhelyi a megyében a harmadik könyv­tár a százasok klubjában, a sze­gedi Somogyinak 1983-ban, a mindszenti intézménynek 2004-ben ünnepelték a centená­riumát. I.P. SZOMBAT, 2007. MÁJUS 12. Három éve rendezték itt az utolsó tárlatot Eladják a Gera Galéria épületét Makón Immár biztos, hogy Makón egy ideig nem lesz magántulajdonú kiállítóház: gazdája eladja a Ge­ra János Galéria épületét. Az utolsó tárlatot 2003-ban ren­dezték benne - másutt persze azért továbbra is van lehető­ségük kiállítani az alkotóknak. Bár voltak, akik reménykedtek benne, már biztosan nem lesz­nek újra kiállítások a makói Ge­ra János Galériában: az épületet három hónapja eladásra kínálja jelenlegi gazdája, Pető Imréné. A kiállítóhelyet egyébként nem ő, hanem Siófokon élő testvére, Hódi István alapította abban a reményben, hogy egyrészt meg­pezsdül a város kulturális életét, másrészt helyet kínál az alkotá­saikat eladni kívánó művészek­nek. Ez a várakozása nyilván nem teljesült, hiszen az utolsó tárlatot három évvel ezelőtt nyi­tották meg itt. Az épület egyéb­ként úgy került az orvosként praktizáló Hódi István birtoká­ba, hogy akkoriban ő volt a le­származott Gera Anna gondno­ka - ezt a feladatot vállalta át tőle Pető Imréné. A Gera Galériában különben 2001 őszén rendezték az első ki­állítást, ám annak ellenére, hogy bezárt, azért van hová járniuk Makón a művészetkedvelőknek: láthatnak képeket a polgármes­teri hivatal földszintjén lévő Vá­rosház Galériában, olykor a Jó­zsef Attila Könyvtárban és a Hagymaház előcsarnokában is. Igazi kiállítóterme viszont jelen­leg nincs a városnak. Eladni, vagy - ha nem lesz rá vevő - bér­be adni azért kényszerülnek az egykori tulajdonos, a városban fogorvosként ismert Gera János nevét őrző, Petőfi parkhoz közeli polgárházat, mert szeretnék el­kerülni az egyébként jó helyen lévő, értékes épület tönkremene­telét - rendben tartani viszont nincs idejük. Pető Imréné el­mondta azt is: bár érdeklődők je­lentkeztek a házra, komoly vevő még egy sem. SZ. I. M. Az épület ablakán hiába olvasható a hirdetmény, egyelőre nincs rá komoly vevő Fotó: Szabó Imre Eboltás lesz hétfőtől Hódmezővásárhelyen A város közigazgatási területén hétfőtől egészen május 26-áig zajlik az ebek kötelező, veszettség elleni védőoltása. Ezzel egyidejűleg a féregte­­lenítés is kötelező. Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban olta­nak: reggel 7 és 10 óra között a Damjanich és Szerencse utca sarkán, reggel 7-től 9-ig a Sarkályi utcában, illetve a Zrínyi utca külső végén, reggel 8 és 9 óra között Téglás, reggel 8 és fél 9 között a Május 1. Tsz. Úttörő üzemegységében, délelőtt fél 9-től 9-ig a Május 1. Tsz. köz­pontjában, délelőtt 9 és 10 óra között a Mátyáshalmi Olvasókörben, délelőtt 10-től 11-ig a Temesvár és Erdélyi utca sarkán, délután 3 és 5 óra között a Serház téri állatpiacnál, valamint a Vörösmarty és Vissz­hang utca sarkán, délután 3-tól 4-ig pedig a Bodzási úti iskolában. Az oltás és a féregtelenítés díjköteles, a kutya oltási könyvét is vinni kell.

Next