Délvilág, 2010. szeptember (66. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-16 / 216. szám

A Délmagyarország Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Mindszenten, Szentesen és térségükben megjelenő kiadása (Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12.) 17 órától. Alapítva: 1944-ben Csütörtök, 2010. szeptember 16. 66. évfolyam, 216. szám Ára: 100 Ft (előfizetve: 79 Ft) www.delmagyar.hu EDZŐPÁROS CSALÁDON BELÜL Bár hiányoznak neki a felnőttek, fiával, Péter­rel együtt szeret az utánpótlással foglalkozni Kása Ferenc, az EDF Démász mesteredzője. 14. oldal HÁZAT VENNE AZ IDŐSOTTHON Külön részlegben gondozná az idősko­ri szellemi leépülésben szenvedőket a Marosmenti Idősek Otthona Makón. 6. oldal PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Balástyai Falunapok szeptember 17-18-19-én. Sztárvendégek: 950 Szept 17., péntek Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán Szept 18., szombat Rokker Zsolti 75 éves a madárparadicsom *­­ *•' * A színpadon halt meg Nagy László Zsolt SZEGED. Hétfő este a régi zsina­gógában, előadás közben halt meg a debreceni Csokonai Színház tagja, Nagy László Zsolt. A 30 éves színészt a F.A.L. című darab - amelyet a közönség nyáron a Thealter Fesztiválon is láthatott - szege­di vendégjátékán érte a halál. Úgy tudjuk, az előadásból mintegy 20 perc ment le, ami­kor Nagy László Zsolt rosszul lett, és kiment a színpadról. A mentősök már nem tudták új­raéleszteni. Részletek a 4. oldalon Nagy László Zsolt már életében Angyallá vált a színpadon. FOTÓ: RÉVÉSZ RÓBERT Szuperlézer: késésben 600 millió eurós gazdaság­élénkítő hatása lehet a Sze­gedre tervezett európai lé­zer-kutatóközpontnak, amely több száz munkahelyet is te­remthet. A projekt azonban féléves késésben van, a kor­mány még nem döntött arról, támogatja-e. SZEGED R. TÓTH GÁBOR Információink szerint tegna­pig kellett volna aláírni azt a támogatási szerződést, amely az ELI HU Fejlesz­tés-szervező Nonprofit Köz­hasznú Kft. 992 millió forin­tos pályázatáról szólt. A Szegedi Tudományegye­tem és a város tulajdonolta társaság a Gazdaságfejlesz­tési Operatív Programban megítélt forrást a szegedi ELI (Extreme Light Infrastruc­ture) szuperlézer-kutatóköz­­pont tervezési munkáihoz igényelte. Úgy tudjuk, hogy a pro­jekt legalább fél év késésben van - az Orbán-kormány még nem döntött arról, tá­mogatja-e. Folytatás a 3. oldalon Egyszerre 40 ezer szállóvendég is lehet a Fehér-tón Évente 10 ezer látogató kíváncsi az 1935-ben alapított, 2000 hektáros első magyar madárrezervátumra 7. oldal Legalább 250 madárfajnak nyújt otthont hosz­­szabb-rövidebb időre a kiterjedt tórendszer. FOTÓ: BAKACSI GÁBOR Főiskola lesz az egykori rendelőintézetből A Karnok Csaba fotóján látható vásárhelyi volt szakrendelő épületébe a Budapesti Kommuniká­ciós és Üzleti Főiskola költözik jövőre. Az önkormányzat a 2011-es tanévtől 8 évre ingyen adja át az­­ épületet a magánkézben lévő főiskola vásárhelyi telephelyének - hangzott el a tegnapi rendkívüli köz­gyűlésen. A város azt is vállalta, hogy az ingatlan - amely jelenleg a Tornyai János Múzeum raktára - felújítási, átalakítási költségeinek 50 százalékát, legfeljebb 150 millió forintot kifizet. Bővebben az 5. oldalon

Next