Délvilág, 2012. augusztus (68. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-02 / 180. szám

A Délmagyarország Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Mindszenten, Szentesen és térségükben megjelenő kiadása / / Alapítva: 1944-ben Csütörtök, 2012. augusztus 2. 68. évfolyam, 180. szám Ára: 130 Ft (előfizetve: 91 Ft) www.delmagyar.hu ZSŰRIZIK AZ ŐSZI TÁRLAT MŰVEIT Megkezdődött az 59. Őszi Tárlat zsűri­zése Vásárhelyen. 270 művész 671 alkotását bírálja a 13 tagú zsűri. 4. oldal agcsúccsal A LEGALIZÁLÁS SEM FEHÉRÍTETT A HÁLAPÉNZEN Továbbra is zsebbe csúszik a boríték CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL___ ___ Egy hónapja legálisan fogad­hatnak el hálapénzt az orvo­sok az egészségügyi intézmé­nyekben. A munka törvény­­könyvét július elsejével módo­sították, amelyben az szere­pel, hogy tilos a hálapénz el­fogadása - kivéve, ha a mun­káltató engedélyezi azt. A kór­házvezetők áldásukat adták a borítékcsúsztatgatásokra, de azt kikötötték: előre meghatá­rozott „tarifa” vagy az elő­nyök biztosításának ígérete kikötött összegért továbbra is tilos. Az általunk megkérde­zett orvosok nem tapasztal­nak változást a betegek hoz­záállásában. A legalizálás óta sem adnak több pénzt - de nincsenek kevésbé zavarban sem, amikor átadják. Azt azonban hozzátették: hiába az engedély, ettől még nem lett tisztább ez a jövedelemki­egészítés. Igazán tiszta hely­zet továbbra is csak a magán­­szolgáltatóknál van. Részletek a 3. oldalon A fiatal versenyző a 200 méteres mellúszás döntőjében verte minden ellenfelét. FOTÓ: MTI G .­Jam Holnap mutatják be a szabadtérin Szarka Tamás első musicaljét SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A diszkózenétől a hagyomá­nyos muzsikáig számos stílust és hangulatot jelenít meg a színpadon Szarka Tamás (ké­pünkön) első musicalje, a Má­ria. A szerző - aki a Ghymes együttes alapító tagja - kidom­borította József szerepét a sze­gedi szabadtéri, pénteken és szombaton látható darabban, amelyet a debreceni Csokonai Színház hoz el a Dóm térre, írásunk a 7. oldalon TÖBB MINT 4 MILLIÁRDDAL TARTOZNAK A NAV-NAK Csongrád megyében 135 magánszemély egyenként több mint 10 millió, 29 cég pedig társaságonként több mint 100 millió forinttal tartozik az államnak. Ismerős nevek is szerepelnek a szégyenlistán. 3. oldal Megéri besurranni Szőregről SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL___________ Lemértük: jobban jár, aki Sző­regről nem a hagyományos 43-as, azaz a Makai és Szőregi utat választja, amikor a belvá­rosba tart. Június 14-én kezdték el építeni a körforgalmat a Sző­regi és a Thököly út keresztező­désénél, azóta jelzőlámpa irá­nyítja a forgalmat. Nem min­denkinek parancsol azonban a piros jelzés, hiszen leleményes sofőrök jó néhány percet farag­nak le a menetidőből, amikor a surranó utakat használják. Mi is kipróbáltuk a rövidítést, majdnem feleannyi időbe telt az első surranásunk, mint ami­kor a lámpán keresztül próbál­koztunk a főúton. Részletek a 3. oldalon Drága a lekvárnak való SZEGED. Az idei befőzésnek is betettek a februári és a húsvéti kemény mínuszok. Már az egy hónappal ezelőtt árult cseresz­nye is emiatt volt nagyon drága, sokáig csaknem 1000 forintba került egy kvó, a mostanra meg­érett őszibarackért pedig 3-500 forintot kérnek. Tavaly ilyenkor már 200 forintba került egy kiló a Mars téri piacon. A kajszival pedig az a baj, hogy a kánikulá­ban hirtelen érett meg, és apró szemű maradt. Az ára sem túl barátságos ahhoz, hogy lekvár­nak vegyük meg, mivel 390 és 480 forint között mozog. Bővebben a 4. oldalon Válogatás a Mars téren. Aki lekvárt szeretne főzni sárgabarackból, igyekeznie kell, mert gyorsan leérik az a kevés, ami termett. fotó: Karnok Csaba LONDON. Szilágyi Áron férfi kardban szerzett vasárnapi el­ső helye után tegnap megszü­letett a magyar olimpiai csapat második aranyérme is London­ban: Gyurta Dániel 2:07,28 per­ces óriási világcsúccsal nyerte a 200 méteres mellúszást. A nyolc éve Athénban ebben a számban ezüstérmet szerző, London előtt a hódmezővásár­helyi Gyarmati Dezső Sport­uszodában edzőtáborozó 23 éves úszó mögött a hazai kö­zönség biztatását élvező Michael Jamieson végzett a má­sodik helyen, míg a harmadik a japán Tateisi Rio lett. Gyurta mellett több magyar sikernek is örülhettünk az úszóversenyeknek otthont adó vizesközpontban: az ed­dig gyengélkedő Cseh László este a második legjobb idővel jutott be a 200 méteres ve­­gyeúszás mai fináléjába, míg Jakabos Zsuzsanna a 7. helyet szerezte meg első egyéni olim­piai fináléjában 200 méter pil­langón. Részletek a 14. és a 15. oldalon BLACK RED 11HITE­L Bútorbolt - Újratöltve! MOST AKÁR 5% KEDVEZMÉNY! • RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐ! LÁTOGASSA MEG MEGÚJULT BEMUTATÓTERMÜNKET! VMet A (Az akció időtartama: 2012. augusztus 1-15., ill. a készlet erejéig.) • Szeged, Makkosházi krt. 1. • Tel.: 62/550-930 • Mobil: 06-70/363-0019 • Nyitva: h-p. 9-18. szó. 9-14 óráig. w­ww.m­edellon­.hu „Minőségi bútorok elérhető áron.” ■ 1..

Next