Délvilág, 2012. október (68. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-18 / 245. szám

A Délmagyarország Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Mindszenten, Szentesen és térségükben megjelenő kiadása DÉLVILÁG Alapítva: 1944-ben Csütörtök, 2012. október 18. 68. évfolyam, 245. szám Ára: 130 Ft (előfizetve: 91 Ft) www.delmagyar.hu ELHUNYT KOMÁR LÁSZLÓ 67 éves korában, hosszú betegség után elhunyt a magyar rock 'n' roll 60-as években feltűnt úttörője. LEMONDOTT A FÜRDŐ VEZETŐJE Közös megegyezéssel tegnap távozott a makói Hagymatikum Fürdő cégvezetője, Kovacsics Imre, miután tárgyalt Búzás Péter polgármesterrel. 6. oldal S­PAR ERZSÉBET UTALVÁNY ELFOGADÓHELY Részletek a belső oldalon. MI IS ELFOGADJUK! A GfK friss kutatása szerint az adóemelések miatt 6 év után újból nö­vekedett a dohánytermékek feketepiaca Magyarországon - a csem­pészáru főleg Szerbiából érkezik. A NAV regionális főigazgatósága úgy véli, a kutatásnak nagyobb a füstje, mint a lángja, de a jövőben mégis számítani lehet az illegális cigikereskedelem növekedésére. MAGYARORSZÁG sor MagyarorszaS°n, ami több CSONGRÁD MEGYE mint 20 százalékos adóemelés­i­­g­g­yel járt együtt a dohányipari ' ''------------------------------------ termékeknél. Hétfőn újabb Az elmúlt másfél évben három emelésről döntött a parlament, jövedékiadó-emelésre került Folytatás a 3. oldalon Rekordfogások 2012-ben. Röszkén jelentkezett belépésre egy szerb férfi üresnek mondott tehergépjárművel. A pénzügyőrök kamionrönt­gen segítségével világították át a járművet: a képeken eltérő sűrűségű foltokra lettek figyelmesek. Házilag barkácsolt, átalakított rejtekhelyről 2000 doboz szerb adójeggyel ellátott cigaretta került elő, értéke meg­közelítette a 2 millió forintot. Szintén Röszkén járt pórul az a szerb fér­fi, aki 21 ezer kiló fagyasztott szedret akart szállítani Németországba, ám a szigorított vizsgálat során kiderült, hogy a szeder között 10 ezer doboz különböző márkájú szerb adójegyes cigarettát rejtettek el. Az előkerült füstölni való piaci értéke meghaladta a 9 millió forintot. Idén eddig 6,6 millió szál csempészciga­rettát foglaltak le a régióban dolgozó pénzügyőrök. archív FOTÓ: FRANK YVETTE gcsupaszítottuk P**Be­zarakat­! Az alvás szakértője. www.cardo.hu Kifutó szövetes termékek és egyes matracok inw wmii óriási akciója, a készlet erejéig! ! CARDO MINTABOLT: Szeged, Napfény Park, Szabadkai u. 7. Tel.: 06-62/552-330, 06-30/559-9461. Nyitva tartás: h-szp: 10-19. v. 10-16 óráig. Az akció 2012.10.01. és 10.31. között, illetve a készlet erejéig érvényes. Legalább 3000 forint lesz a dió karácsonyra Jelenleg 2500-2800 forintba kerül a piacokon egy kiló dióbél, de ez még csak a kezdet - biz­tatják vásárlásra a kofák a hüle­­dező vevőket. Az öle tavasszal elfagyott a dió is. SZEGED F.K.________________________ A rendszeresen piacra járók fi­gyeltek fel az utóbbi hetek fejle­ményére: egekbe szökött a dió ára. Az idei termésű átlagos dió­bél kilója most 2500-2800 fo­rintba kerül az árusoknál. Ta­valy még a karácsony előtti csúcsszezonnak számító idő­szakban sem közelítette meg ezt az árat a diós bejgli hozzávalója.­­ Ez magának drága? Figyel­je meg, karácsony előtt mennyi lesz, meglátja, 3500-nál nem jut hozzá kevesebbért - ez a ki­­fakadás a szegedi Mars téri pia­con ütötte meg a fülemet. Az el­képedt vásárló nyilván sokal­­lotta a dióbél árát. Folytatás a 3. oldalon Ír! '•*~» •­béke tanszék b­istro Svédasztalos ebéd: 1.199 Ft Nyitva: h-szp. 11.30-15 óráig. Szeged. Boldogasszony sgt. 11. www.beketanszek.hu Újabb 400 milliárdos Matolcsy-csomag MAGYARORSZÁG. Miután az Európai Bizottság nem találta elégségesnek az egy hete beje­lentett közel 400 milliárdos ki­igazítási csomag elemeit a 3 százalék alatti magyar költség­­vetési hiánycél teljesítéséhez, a kormány hét újabb lépésről döntött, amelyek összesen újabb 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelentenek a jövő évi költségvetésben. A kormány a korábbi tervekkel ellentétben nem csökkenti felére a bank­adót 2013-ban, a tranzakciós il­leték általános mértéke 1 he­lyett 2 ezrelék lesz, és az eme­lést az államkincstár esetében is végrehajtják. A föld alatti ve­zetékekre közműadót vezet be a kormány - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter. A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, a helyi iparűzési adó alapjából pedig csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni. A bé­ren kívüli juttatásokat is érintik az intézkedések: ezeknél az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő. Bővebben a 2., jegyzet a 3. oldalon N­em kapott ajánlatot a szerbektől Janics SZEGED­ Soha semmilyen aján­latot nem tett a Szerb Kajak-Ke­nu Szövetség és a Szerb Olim­piai Bizottság sem Douchev-Ja­nics Natasának, sem pedig fér­jének - közölte a szerb féllel folytatott szegedi informális tárgyalást követően tegnap Ábrahám Attila, a Magyar Ka­jak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára. A megbeszélést a szerb fél kezdeményezte, hogy tisztán látszódjanak az erőviszonyok. Az összejövetelen aztán kide­rült: a Szerb Olimpiai Bizottság nem tudja felvenni edzőként Douchev-Janics férjét. Nem al­kalmaznak trénert - ez tévesen jelent meg korábban a sajtóban. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség október 24-én dönt arról, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics tá­vozásához, majd a döntés után a szerb és a magyar olimpiai bi­zottság közös nyilatkozatban tisztázza a kialakult helyzetet. Részletek a 19. oldalon A LEGROSSZABB HELYZETRE KÉSZÜLTEK A KATASZTRÓFAVÉDŐK Súlyos ipari baleset az algyői gyakorlaton Súlyos ipari balesetet szimuláltak tegnap a katasztrófavédők az algyői gáztelepen. Cseppfolyós PB-gázzal töltött, a feltételezett balesetben megsérült vasúti tartálykocsikat hűtöttek, miközben Algyőn a veszélyről hangosbemondón tájékoztatták a lakosságot. ALGYŐ SEGESVÁRI CSABA____________ A Mal Nyrt. algyői vasúti-köz­úti töltő- és gázterméktisztító üzemében bekövetkező sú­lyos ipari baleset következ­ményeinek elhárítását gyako­rolták a katasztrófavédelem és a társszervek munkatársai tegnap. Algyő mellett vasúti tar­tálykocsikba fejtik a cseppfo­lyós PB-gázt, a szimuláció szerint egy balesetben a töltő­­berendezésnél álló, tíz tartály­­kocsis szerelvénybe fékhiba miatt belerohan egy másik vo­nat. A tartálykocsik megsérül­nek, az egyenként 40 tonnás tárolókból cseppfolyós PB-gáz kerül a szabadba. Folytatás a 3. oldalon

Next