Délvilág, 2013. június (69. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-13 / 136. szám

2009-ben kezdtem a hajtást. Ko­rábban lovagoltam, lovas tornáz­tam, de most csak a fogathajtásra koncentrálok, hiszen ez óriási le­hetőség számomra - mesélte Bal­la Evelin. A csongrádi gimnázium tanulója diákolimpiára készül. SZENTES K.E.___________________________ - Pici korom óta szeretem a lova­kat. A testvérem kapott egy pó­­nit, magam tanultam meg rajta lovagolni. Később nagyobb háta­sai lettek, majd hintója, hajtani kezdett, és én is kedvet éreztem hozzá - mesélte a szentesi Bálla Evelin. A 17 éves sportoló előtt nagy lehetőség áll: meghívást kapott a jövő hétvégére tervezett zánkai diákolimpiára, ahol a vi­torlázás, a lovaglás és a kerékpá­rozás szerelmesei mérettethetik meg magukat. Májusban Tömör­kényen vett részt egy fogathajtó versenyen, ahol felfigyeltek a te­hetségére, és a Balaton melletti településre invitálták. - 2009-ben kezdtem a haj­tást. Mellette lovagoltam, lovas tornáztam, de most, hogy felké­rést kaptam Zánkára, azokat ab­bahagytam. Csak a fogathajjás­­ra koncentrálok, hiszen ez óriási lehetőség számomra - jelentette ki Evelin. A csongrádi Batsányi­­gimnáziumba jár, azt mondja: a lovak iránti szenvedélyét és a ta­nulást gond nélkül össze tudja egyeztetni. Nagy Henrik segéd­hajtóval naponta gyakorol, a két welsh póni, Timon és Rambó is igényli a rendszeres törődést, a mozgást. - Le kell őket fáraszta­ni, ha kimarad egy edzés, más­nap türelmetlenek. Ügyesek, a versenyig egy-két dolgot kell már csak finomítani - mesélte. Evelin hétfőn Fábiánsebestyén­­be megy edzőtáborba, ahol Tóth Ferenc segítségével készül a ver­senyre. Megpróbál az akadály­hajtás mellett a maraton-, illetve a díjhajtásban is minél nagyobb rutinra szert tenni. A munkából a család minden tagja kiveszi a részét, a maratonkocsi teljes egészében, de még a díszes bő­­rözés is házilag készül. Evelin utazását a város vezetése támo­gatja, de azt mondja: még leg­alább 150 ezer forint jól jönne a költségekre, valamint a szállí­tásban vagy bármilyen téren örülnének a felajánlásoknak. Evelin naponta gyakorol Nagy Henrik segédhajtóval. FOTÓ: KRAUK EMESE SZEGED HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Rácz Attila Endre és Birinyi Éva Luj­za, Kovács Sándor és Kovács Gabri­ella, Gál Zoltán és Szalma Anita, Gazdag István Zoltán és Ilovai Julian­na, Szűcs Árpád Zsolt és Kiss Anikó, Vas Péter és Pungor Krisztina, Pus­kás Norbert Zoltán és Kovács Júlia, Szegheő Zsolt és Király Kitti, Ábra­hám József és Rácz Marianna Gabri­ella, Forró Csaba és Gombás Kriszti­na, dr. Bolya Ferenc Zsolt és dr. Tóth Beáta, Beder Géza László és Hujber Éva Julianna, dr. Kiss Loránd és Nonn Mária Melinda, Kerekes Tamás és Kádár Anikó, Bognár Krisztián és Szántó Petra, Sajó Zoltán és Kövi Anita Ilona, Gémes Zoltán és Kiss Adrienn, Varga János és Boroczki Ág­nes, Kispál Richárd és Bürgés Tímea Anikó, Széll Bálint és Gyürki Szilvia Katalin, Ágoston Gábor és Papp Éva Katalin, Elekes Roland és Dusik Ani­ta, Czakó Lajos Roland és Szőnyi Andrea, Dinnyés Márton Péter és dr. Huszka Hajnalka Csilla, Hebők Tamás és Gábor Tímea, Tóth Sándor és Tirk Erika Katalin. SZÜLETETT Kun-Szabó Attilának és Aszalai Tün­de Katalinnak Ádám Attila, Gyuris Krisztiánnak és Kovács Katalinnak Lara, Nagy Gábornak és Fekete Zsu­zsanna Katalinnak Luca Zsuzsanna, Drogba Saint Severin Zezének és Me­­gyesi Ágnesnek Erika Louassou, Löw Szabolcs Imrének és Nagy Beátának Dárius, Gémes Ernőnek és Papp Tí­meának Vivien, Kornis Tamásnak és Szele Krisztának Barna, Lele Imre Já­nosnak és Kovács Szilviának Viktória Zoé, Tarjányi Ferencnek és Vízi And­rea Erzsébetnek Kristóf, Simon János­nak és Németh Ildikónak Anna, Lip­­pai Tibor Vincének és Nagy Beatrix­nek Zorka, Annus Jánosnak és Korsós Anitának Kristóf Sámuel, Dudás Zol­tán Sándornak és Rekedt-Nagy Ildikó Ilonának Hargita Mária, Szél Csabá­nak és Csongrádi Tímeának Zalán, Ocskó Zsoltnak és Kis Edinának Regi­na Jusztina, Mészáros István Péter­’ — “-Ji—­nek Tünde, Török Dániel Ferencnek és Bányai Andreának Máté, Józsa Lászlónak és Gonda Petrának Dóra, Rózsi Lászlónak és Juhász Katalinnak Fanni, Furák Jánosnak és Szabovik Renátának Kirill, Tóth János Miklós­nak és Szabó Enikőnek Evelin Hanna, Tetlák Tibornak és Gerhardt Ágnes­nek Noémi, Földesi László Lajosnak és László Szilviának Dóra, Deme Do­­nátnak és Varga Beáta Irénnek Bren­da, Bugyi Attilának és Pap Évának Boglárka, Sipos Györgynek és Kovács Mónikának Janka Sára, Rékasi Árpád­nak és Daróczi Irénnek Árpád, Bakos Zsolt Lászlónak és Maráth Csilla Edit­nek Lili Csenge, Vil­im Viktor János­nak és Tóth Hajnalkának Viktor Lo­renzo, Folberth Péter Lászlónak és Apró Gabriellának Ágnes, Rákos Ta­másnak és Kószó Lillának Nóra, Mar­­kucz Florinnak és Babilai Reginának Lóra, Kaizer András Józsefnek és Ga­­rai Saroltának Emma, Börcsök Péter Zoltánnak és Fekete Edit Máriának Balázs Tamás, Kiss Sándor Gábornak és Horváth Zsuzsannának Balázs, Csűri Lászlónak és Németh Éva Kata­linnak Léna Eszter, Szűcs László End­rének és Tombor Andreának Dóra Zsófia, Komáromi Gergely Józsefnek és Rajtik Dorotheának Flóra Doro­thea, Barta Árpád Róbertnek és Sera­­­ fimovski Mirjam Máriának Mirjam Mercédesz, Papdi Ádámnak és Bá­nyai Gertrúdnak Bence, Gedey Sán­dor Csabának és Vass Mária Nikolett­nek Aliz Zoé, Burger Róbertnek és Ács Alexandrának Noémi Kira, Fadas Róbertnek és Major Andreának Péter, Nyeste Attilának és Grünwald Ágnes­nek Ádám, Sánta Istvánnak és Mo­gyoró Mártának Kornél István, Zom­­bori Ferencnek és Tóth Ildikónak Benjamin, Fehér Józsefnek és Wéhli Dalmának Szófia Dalma, Szabó Krisz­tiánnak és Incze Nóra Adelheidnek Gréta Zoé, Mészáros Istvánnak és Il­lés Kittinek Lili, Noszkó Jánosnak és Ain­ár Prímának Zétény, Krémity Dr-Nagy Zoltánnak és Lakatos Anitának Loretta, Juhász Pálnak és Bocskai Ág­nesnek Pál, Papp Gábornak és Siklósi Aliznak Máté, Petári Mártonnak és Bénák Mártának Kamilla, Csáky Ba­lázsnak és Lévai Mónika Melindának Luca, Csonka Zsoltnak és Juhász Er­zsébetnek Lili, Brella Zoltánnak és Gi­la Ágnesnek Zita, Harmati Balázsnak és Hahn Adriennek Boróka, Plugor Magornak és Bérczi Zsuzsannának Hunor, Homai László Attilának és Zsí­ros Annamáriának Liza, Szőri Milán­nak és Dorogházi Emmának Mira, He­­vér Zsoltnak és Laczkó-Dobos Haj­nalkának Franciska, Fodor Zsoltnak és Sánta Erzsébetnek Milán, Béli Do­­riánnak és Bakos Petra Zsuzsanná­nak Márk, Mihálffy Tibornak és Pus­kás Tímeának Zente, Csáki Bélának és Csákvári Adrienn Máriának Áron Sándor, Csentes Tamásnak és Ottó­kén Mónikának Flóra Mónika, Kovács Rolandnak és Gémes Krisztinának Olivér, Csáki Dávidnak és Kovács Dó­rának Enikő, Bánfalvi Józsefnek és Nagy Ildikónak Flóra, Szikula Gellért­­nek és Szabados Csilla Ilonának Áron, Kisházi Gábor Zoltánnak és Lé­­deczi Erikának Adél, Hadasi Tamás­nak és Horváth Anikónak Hanna, Mu­zsik Zsoltnak és Horváth Elisabeth Magdolnának Máté, Molnár István­nak és Gergely Dóra Ágnesnek Nóra Mária, Jani Gábornak és Vadlövő An­gélának Dávid, Kiss Gábornak és Duska Barbara Emőkének Hanga, Gyuraskó Zoltán Lászlónak és Józsa Juditnak Hunor Simon, Szebeni Ta­ másnak és Gyebrovszki Szilviának Tamás Dávid, Mezei Béla Tamásnak és Bérczy Saroltának Kornél, Fábián Imrének és Rácz Viktória Veroniká­nak Fanni, Ginda Péternek és Kozma Szilviának Boglárka, Rácz Gábornak és Csamangó Anitának Kristóf Mar­cell, Nagy Istvánnak és Fekete Erika Ilonának Patrik Noel, Hallmayr Rali­nak és Tanács Mónikának Kira Kinga, Szirák Csabának és Lőrincz Évának Adriennek Aliz, Szabó Lorándnak és Major Andreának Zsombor, Lilla és Botond, Balog Árpád Sámuelnek és Markovics-Horváth Beáta Margitnak Panna Irén és Janka Margit, Lele Mi­hály Róbertnek és Ács Brigittának Zi­ta Sára, Sándor Ödön Mihálynak és Sódor Emesének Léna Anna, Sebes­tyén Lászlónak és Jagar Noémi Ing­ridnek Léda, Klézli Zsolt Sándornak és Kocsis Krisztinának Noémi, Molnár Zoltánnak és Menyhárt Kittinek Ka­rina Kitti, Szekeres Sándornak és Mé­száros Ilonának Bence, Fenyvesi Gá­bornak és Szűcs Klárának Gábor Mi­lán nevű gyermeke. MEGHALT Lengyel András György, Szeles Lajos, Fazekas Károly, Perdi Ferenc, Péter Antalné Csernyi Mária, Kovács Fe­­rencné Ökrös Ilona, Kotormán Imre Lajos, Dénes Ferencné Kovács Teré­zia, Becsei Józsefné Szekeres Erzsé­bet, Losonci Sándor, Szrnka János, Szűcs László, Csapó Lajosné Tóth Anna, Márton József Antalné Rákosi Rozália, Beinschróth József, Donáth Ferenc Ambrusné Rideg Eszter Mária, Dudás János, Antal Zoltán, Nagy Dá­niel Zoltán, Király László, Veres Ist­ván, Hegedűs Istvánné Szentpéteri Erzsébet, Berta Mihályné Hangyái Mária, Németh Ferenc, Eperjesi Gézá­­né Rácz Anna, Molnár István Gyula, Kappan-Tóth János, Sáringer Antal Jó­zsefné Kiss Judit, Kis József, Forgó Lászlóné Fábián Mária Ilona, Biacsiné Ferenczi Irén, Farkas István, Méreg Jánosné Hegye Mária, Sebők Ferenc­né Fazekas Irén, Tóth András János, Pankovics Tihamér Levente, Tóth Mi­hályné Balog Irén, Sári Mihályné Ber­ta Klára, Tóth Imréné Szalai Irén, Zsolnai Sándorné Tóth Mária Julian­na, Nagy László, Vér Illésné Rózsó Er­zsébet, Rittler Mátyás, Bitó Istvánné Varga Anna Ilona, Szénási Antalné Rutai Etelka, Détári József, Pauló Já­nosné Németh Ilona, Kövecs Mihály­né Biczók Mária Julianna, Mező Fe­-----.—A Amin AHós Margti Vardó András, Kiss Antal Ferenc, Nacsa Gé­­záné Gárgyán Etelka, Kalotai Józsefné Horváth Ilona, Mártonné Hódi Rozá­lia, Börcsök István, Bodor Péterné Ju­hász Mária, Póczik Miklós László, Pásztor Sándor, Szabó István, Pap Já­nos, Szűcs Imréné Bezsenyi Erzsé­bet, Glocker Jánosné Scheibl Mária, Tóth Ferenc, Ravasz László Ernő, Horváth László, Danó Lajosné Nagy Ilona, Horczhoffer Mártonná Bálint Ilona, Fejes Istvánná Kálló Katalin, Lehoczky Károlyné Jelenfy Szilárdka Mária, Szabados László Zoltán, Fülöp Béla, Fenyvesi Gábor Jenő, Lajkó Mi­hályné Masir Veronika, Molnár Piros­ka Viktória, Puskás Szilveszterné Far­kas Matild, Lehóczki Istvánná Pankler Aranka Ilona, Szabó Erzsébet, Angyal Béla, Zsolt János Károly, Erdélyi Ist­ván, Nyerges Ilona, Román Lászlóné Répás Mária, Szabó Józsefné Kala­pács Rozália, Pólyák József, Vincze Pál, Jócsák Mihályné Magyar Rozália, Brecska Pálné Szűcs Rozália, Bertolf Lajos, Suba Lajosné Bite Veronika Er­ zsébet, Börcsök Gyuláné Rabi Anna Rozália, Császár József János, Julesz Jánosné Szabados Éva Mária, Radó Péter Pálné Kőrössy Judit Ida, Lantos István Györgyné Gémes Rozália, Fo­dor Pálné Nagy Erzsébet Janka, Lakos Pálné Fekete Etelka, Bagaméri Imre György, Gégény Gábor Ferenc, Takács Gergelyné Varró Terézia, Hevesi Ist­ván, Papp István Péter, Nemes Ádám, Zsoldos István, Goldberger Mária, Szabó-Szűcs Imre, Sándor István, Sorok Sándor, Atanasov Ivelin Ivanov, Gera Sándorné Hegedűs Mária, Mol­nár Károlyné Ballai Margit, Kispál Györgyné Császár Irén, Szekfű Ist­vánná Dénes Irén, Méhes Sándor, Szekeres István Imre, Bertók István János, Helembai Mihályné Scheity Ilo­na Erzsébet, Kuczora Albertné Rúzsa Ilona, Rutai József, Báló Károly, Gyulai Zoltánná Komáromi Erzsébet, Rostás Istvánná Gombos Katalin Ida, Keresz­ti Gábor István, Nagy Lajos, Masa Je­­nőné Csúcs Julianna, Csányi József András, Börcsök Lajosné Kéri Ilona, Kocsis Sándorné Gulyás Rozália, Csorba Mária, Mónusné Deák Erzsé­bet Veronika, Pap Ella, Mészáros László, Csillag Mária, Faragó Ferenc­né Csávity Ilona, Mészáros Ferencné Nagyiván Mária, Fábián Györgyné Tóth Gizella Mária, Csányi Imréné Ká­sa Etelka, Farkas István, Lele Antal, Frányó Józsefné Palatínus Mária, Do­bó József, Szűcs Benedekné Horváth Klára, Bognár Gáborné Nagy Irén, Bánfi Gyula, Berényi Gyula Miklós, Gera Pál, Hódi Ferencné Kara Rozália Julianna, Lajkó Istvánná Horváth Er­zsébet, Hoffmann László, Olasz Imre György, Szécsi Zoltán, Galambos La­josné Mogyorós Olga Lenke, Nagy Pálné Biró Margit, Pósa László József, Nagyistók Mátyásné Tóth Aranka, Molnár Antalné Rózsa Erzsébet, Fa­­bulyáné Hanyec Gizella, Szabad Ist­ván, Szabó János Mihály, Maróti Gá­bor Károly, Vass Sándorné Pápai Te­rézia, Kukolik János, Szél Imréné Zsembery Mária, Frank Péter, Simon Attila, Horváth Sándorné Szénási Er­zsébet, Nógrádi Antal, Kerekes Ist­vánná Túri Erzsébet Lídia, Nagy Ist­vánná Zombori Jolán, Gajda Ferencné Berkecz Etelka, Benkő Antal István, Szabóné Szuhai Mária, Hegedűs Gyu­la Józsefné Ferenczi Erzsébet, Posz­tós József, Kaszanyi Jánosné Gagó Ibolya Erzsébet, Rácz Zoltán, Kenye­res Lajosné Benkő Rozália, Kormány Andrásné Bodor Mária, Gárdián Fe­renc István, Bereczki Sándorné Baliga Etelka, Nagy András, Szentmiklósi István László, Stumpf István Béláné Semsei Irén, Farkas István, Pörnye Attila, Tábi Imréné Balog Julianna, Farkas Antalné Kertész Rozália Mária, Lévai Istvánná Hering Franciska, Nagy Sándorné Michnai Piroska, Sző­nyi József, Németh István, Keresztes Zoltánná Sothi Mária, Miskolci Ist­vánná Reznák Ilona, Szabó Géza, Nagy Ferencné Tari Terézia, Rechten­­wald Kristóf Jánosné Pákozdy Mag­dolna Mária, Katona Károly Mihályné Farkas Irén, Diószegi Lajosné Vezér Terézia, Kovács Pálné Makra Anna, Széplaki Lászlóné Kátai Irén, Földvári László Ferenc, Csehó Imre, Almási Istvánná Kis Margit, Szarapka Péter­né Szél Gizella, Vőneki Ottó, Czifra Gyula János, Fehár Istvánná Török Viktória, Ugrin István Ödön. Családi események MEGYEI TÜKÖR 2013. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK Késik az Építő utcai pihenőpark SZEGED. - Elkészül idén nyáron a pihenőpark Tarjánban, az Építő utca 2. számú ház előtt? Eddig csak a füvesítés történt meg, a padok a jelenlegi állapo­tukban balesetveszélyesek. Szeretnénk, ha mielőbb meg­lenne a felújítás - mondta töb­bek nevében egy tarjáni olva­sónk lapunk Csörög rovatában. Megnéztük a helyszínt, tényleg ráférne a korszerű­sítés, a pa­dok deszkái több helyen foghíjasak. A pihenőparknak már tavaly meg kellett volna újulnia - tud­tuk meg Révész Mihálytól, a kör­zet önkormányzati képviselőjé­től. Azt mondta, a Szegedi Kör­nyezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél már többször megren­delte a munkát, de még mindig nem tudtak zöld ágra vergődni. Pénzügyeket intézni, illetve ki­vitelezőt választani saját hatás­körében nincs joga az önkor­mányzati törvény szerint.­­ Padokra van érvényes megrendelésem egy külön ke­retből, egyébként elsősorban a képviselői alapból valósul majd meg a több százezer forint össze­gű felújítás. Szervezési és pénz­ügyi akadályok miatt bizonyta­lan, hogy mikor, de meglesz az új pihenőpark - mondta el ér­deklődésünkre Révész Mihály.­ ­ Armel-siker szegedi muzsikusokkal Avignonban A szegedi Armel Operaverseny és Fesztivál másodszor vendégszerepelt Európa egyik legrangosabb fesztiválvá­rosában, Avignonban. A tavaly ősszel a Szegedi Nemzeti Színházban lezajlott fesztivál produkciói közül William Mayer Haláleset a családban című operájának Alföldi Róbert által rendezett előadása kapott meghívást Franciaországba. A Center for Contemporary Opera New York produkciója - amelyben a női főszerepet Miksch Adrienn, a férfi főszerepet a fődíjas francia baritonista, Philippe Brocard alakította, a közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekart pedig az amerikai Sara Jobin dirigálta - nagy sikert aratott vasárnap este a francia közönség előtt. Felvételünk az avignoni főpróbán készült. FOTÓ: DM/DV

Next